Emlékeztek, hogy nyáron elhagytam, majd újrarendeltem a szépkártyámat? Na, azt azóta sem aktiváltam, sőt, teljesen meg is feledkeztem róla. Most eszembe jutott, hogy milyen jó lenne ebédet házhozrendelni vele - mivel tegnap elfogyott a három kiló krumpliból, kilenc tojásból, rengeteg kolbászból, tejfölből és sajtból álló - és természetesen minimum két napra szánt - rakott krumpli. Csak sajnos a kártya mellett azt is elfelejtettem, hogy milyen biztonságos helyre tettem addig is, míg jut időm aktiválni. Valamint a hajszárítóm is tönkrement, de nem tudok elmenni újat venni, mert vizes a hajam.
Próbálok összeszedni néhány apróbb dolgot, amin kellemesen elbosszankodhatok, mert ha a kormányra és az ő aktuális mindenkori intézkedéseikre gondolok, akkor felrobbanok a dühtől. Alapból nem tartom mgam rettenetesen gonosznak, de egyre többször gondolom azt, hogy némely felebarátaim nekem ibnkább teljes ellenségeim, akiket valakinek vagy valaminek le kéne győznie végre. Tudom, tudom, szégyellem magam a gonosz gondolataimért mindazonáltal drukkolok is azoknak.
* ami jó, az jó, amivel meg vagyok elégedve, azzal meg vagyok elégedve - na, de ez korántsem minden
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése