2022. augusztus 27., szombat

eltenni az útból (valakit, valamit)

Tegnap bevásároltam anyukámnak harmincötezerért. Ma ebből megkaptak a macskák ötezernyit, kidobtunk tízezernyit. Hogy miért? Mert valaki - ahelyett, hogy kipakolta volna - eltette az útból a félig kipakolt táskákat. Miért nem pakoltam ki én magam? Mert elkezdtem kipakolni, azzal párhuzamosan főzni, mosni, pakolni, miközben hazajöttek a töbiek - és én azt képzeltem, hogy amelyik félig rakott táska már nincs a konyhában, annak a tartalma a hűtőben piheg. Felrobbanok.

2022. augusztus 24., szerda

rövidek

Harmadik napja stagnálok (kis láz, kis fejfájás, megnagyobbodott nyirokcsomók, orrfolyás, fejfájás, stb.) Túl vagyok négy covid teszten, a leghalványabb gyanú sem merül fel, hogy pozitív lennék. Szédelgek, hányingerem van. Unom a mézes teát, zacskós levest eszem, kínai, gomba és sajt - mind csak sok só és semmi. Legalább lemarják a torkomról a bacikat.

Kérdem V.-t, hogy ma hová megy. Azt feleli - kissé élesebben a kelleténél - hogy már megmondta, hogy ma szakos találkozó lesz. Holnap évfolyamszint, aztán kiscsoport, aztán gólyatábori előzetes, aztán megint a szakosok - úgy repdesnek az uv, gyakjegy, kollokvium, zéhá, kolesz, téó szavak, úgy fontoskodik velük, mintha kiválasztott bennfentes lenne, mintha mi sosem jártunk volna egyetemre.

Miért nem tudsz magadtól is csinálni valamit itthon, anélkül, hogy szólnék előtte? - kérdezem Á.-t. Ki vagyok akadva. Én betegen is dolgozom, ő itthon döglik pihen. Mert nem vársz eleget, mielőtt szólnál - feleli rezignáltan. Hozzá vagyunk szokva mindketten. Ő jobban, én nem eléggé.

2022. augusztus 21., vasárnap

Hazajöttünk

Minden bizonnyal nem én lennék én, ha az utolsó éjjel be nem keveredtem volna a légkondi útvonalába és reggel nem úgy ébredtem volna, hogy taknyom-nyálam összefolyik, hasogat a fejem, szúr a torkom és persze, emelkedett kedvem hőmérsékletem is van. Innen is szép nyerni - holnap dolgozom és nem tudom lemondani. Persze, ha a covid-teszt bejelezne, nyilván más lenne a helyzet - de egyelőre negatív. És szerintem is csak a hideg huzat a ludas. Biztos, ami biztos, a macskával is jól összekarmoltattam magam, amikor hazaérkezésünk örömére olyan édesen elaludt az ágyam szélén, hogy meg kellett simogatnom érte, mire ő a fejét a kezembe támasztotta, a testét pedig addig nyújtóztatta ágyon kívülre, míg a gravitáció le nem győzte a bársonyos macskatestet - ő pedig ijedtében tíz karommal a hüvelyk- és a mutatóujjam közti bőrbe kapaszkodott. Üvöltöttem, mint a sakál. A macska sértődötten elinalt. Itt maradtam a mézes teámmal, a sós-almaecetes toroköblögetőmmel és a frissen visszatért internettel. Iszom, öblögetek, írok.