egyik kutya, másik eb

Én nem tudom, melyik melyik, de mondjuk legyen inkább a sárgás fehér, hosszú szőrű a kutya, mert az némileg barátságosabbnak tűnik, ritkábban ugat és sosem fenyeget azzal, hogy átugrik a kerítésen, legfeljebb komótosan lépdel a kerítés felé, míg elhaladok előttük az utcán. És akkor legyen az eb az a baromnyi, fekete rövid szőrű, az a csupa izomból álló rémisztő lény, amelyik mindig rám ijeszt az öblös hangjával, de még inkább azzal, hogy ugrálás közben kilóg a hatalmas, vicsorgó feje a kerítés felett, és érezteti, hogy könnyedén ki tudna ugrani, ha épp akarna, és most ugyan kegyes hangulatában van és nem marcangol szét, de jobb, ha tudom, hogy ez bármikor előfordulhat. A kutya vacsoráját sosem látom, de biztosan van neki, mert nem zörögnek a csontjai a hullámzó sárgás szőre alatt és nem is tűnik úgy, hogy meg akarna enni. Az ebcsont meg beforr, és ez még ijesztőbbé teszi a fekete dögöt, mert tudom, hogy hiába is húznék rá egyet az esernyőmmel (már ha egyáltalán lenne esernyőm, amit gyorsan elő tudnék kapni, amikor szaporán lépdelek el, épp csak hogy nem futólépésben a kerítésük előtt), mert talán meg sem éreznék a gyorsan beforró csontjai a fájdalmat, csak harapna, csak enne engem, esernyőstül, szaladó lábastul, reszkető kezestül, enné a szandálomat, a szoknyámat, még a piros ridikült sem kímélné, mindent befalna a klaffogó, nyálas pofájával.

Én nem tudom, hogy mit jelenthet, hogy hogyan kell értelmezni azt, hogy sosem sejthető előre, mikor melyik jön elő a ház mögül, a kettőt együtt még sosem láttam, sosem tudom, melyik lesz ott a kovácsolt vas kerítés mögött, melyik bukkan fel és melyik miatt indul viszonylag nyugodtan vagy eleve zaklatottan a nap. Olyan, mint valami jóslat, nem lehet kitérni, máshol nem, de előttük mindig a járdán megyek, nem térek kijjebb az autóútra, mint amúgy másutt teszem, csak megyek vakon és várom, hogy ma melyiket juttatja aznapra a sors nekem, a megértőbb, nyájasabb kutyát-e vagy a vérengző, vad ebet.

Miért van nálam egy doboz Cataflam tabletta?

Kinek mi köze hozzá? Csak. Mert nagyon hülye vagyok. Nem, a Cataflam  valószínűleg nem alkalmas a hülyeség gyógyítására, nem is fogom bevenni. Akkor meg minek? Hát, a doboza miatt. Mert piros-fehér. Wtf?????? Mert a doboz piros és fehér. Piros. Ez van, sajnálom. A doboza miatt hoztam el.

Mert tegnap beleszerettem egy gyönyörű, csodálatos, csábítóan hívogató szerelempiros bőrtáskába. Ha láttatok már szép táskát! Puha, könnyű, visszafogott, elegáns, bohém, vagány, szolid, kihívó, szédítő, különleges... Egy kicsit megpróbáltam ellenállni, de néhány vissza-visszatérő kör után feladtam az ellenállást és megvettem. Soha életemben ilyen szép táskám nem volt még. Mint a cseresznye, mint a vér, mint a rózsa, mint egy alma, mint a boldogság, mint a csábítás maga, pont olyan táska. Még az sem tartott vissza tőle, hogy igen ritkán hordok ridikült. Francba a racionalitással, ha egyszer szerelem első látásra. Ritkán hordtam idáig ridikült, na és? Most majd gyakran fogok. Ma reggel át is pakoltam a normális kis hátizsákomból a cuccokat mind (már ami belefért, nem minden), de alig találtam olyan dolgot, ami színben is illett volna a táskához. Se egy diszkrét piros mintát tartalmazó ruha, se egy vadítóan vörös cipő, még egy piros zacskós pzs sem volt sehol. Így és ezért kaptam fel még valamit, ami legalább egy kicsit is kipiroslott a kacatok közül. A Cataflamot.

macska, medve, tigris, szarvas, kecske, ökör

A macska meggyógyult, immár nem kell félóránként fecskendővel 5-10 ml folyadékot belecsöpögtetni, immár nem ölben kell hurcolni ahhoz, hogy mozogjon kissé, immár nem kell örömtáncot járni, ha egy fél lencsényi főtt húst elnyammog, mert eszik, iszik magától és úgy egyáltalán: rosszabb, mint új korában. Örülünk. És nyaralni is jön majd velünk, hogy ne a távolból  kelljen aggódnunk érte.

A medvét bezárták, de igen-igen jó volt, úgyhogy jövőre ismét szabad lesz. Á. azt álmodta, mozdonyt vezetett és megették a tigrisek. Nem közben, utána.

Szarvas messze van, V. nagyon jól érzi magát, mert kecskét terelgetnek a barátnőjével a mezőn, és madarakat festenek - de esténként sírdogál, mert úgy tűnik, kicsi még ahhoz, hogy mindig nélkülünk legyen.

Én meg simán egy ökör vagyok,  hogy az idén legszívesebben használt nadrágomat leöntöttem az ebédre hozott bazsalikomos sült cukkini olívaolajos levével. Kimostam mosogatószerrel a csapban, kiteregetem az irodában az ablak elé (de sosem süt ide a nap), és áldom az eszem, hogy egy pótszoknyát többnyire tartok bent.

És én meg azt álmodtam, nagy bulit csináltunk V. szülinapjára, csődültek az elegáns vendégek, én semmi mást nem csináltam az első három-négy órában, mint hordtam a kabátokat az erre a célra kiürített szobákba, aztán mire befejeztem, mindenki jóllakott, és hordhattam kifelé a kabátokat, aztán elmostam több tonnányi tányért és poharat és aztán lefeküdtem kosztümben, mert majd összerogytam a fáradtságtól. Reggel aztán kiderült, hogy nem kosztümben alszom mégsem, csak a hálóingem bizonyult túl melegnek és csavarodott rám kényelmetlenül szorongatva mindenhol. Őszinte örömmel pattantam ki az ágyból kávét főzni.