bátor vagyok! bátor vagyok!

Nem én, jaj, hová gondoltok?
Ő:

Nekünk egy fekete macskánk van, esetleg még egy fél fehér-fekete tarka. Ez itt egy vörös színű macska, ő nem a mi macskánk. De láthatóan vágyik rá. Mindennap felül az ablakunkba néhány percre - kezdetben kívül, de egy idő óta a belső párkányra. Néha be is ugrik, amikor azt hiszi, hogy nem látjuk. Elmegy a konyháig, ha talál a macskatálban ételt, falatozni kezd. De minden harapás után kiugrik az ablakon, majd újra visszaoson. Ma csak a párkányon üldögélést gyakorolta, még azt is hagyta, hogy három méterről lefényképezzem. Így próbálja magát megszelídíteni.

Átkeretezem

bevettem az antibiotikumot
leettem a cseresznyét a fáról
elbúcsúztam a májustól
kiszedtem a bőröndből
- a naptejet
- a napkalapot
- a napszemüveget
- a szandált
- a szoknyát
- a vékony, selymes pizsamát
raktam még a böröndbe
- hótaposó váltócipőt
- kesztyűt
- sapkát
- kabátot
- meleg pizsamát
- egy mázsa pehelytollat vagy szenet, vajon melyik a nehezebb?
helló, február, hiányoztál, hamarosan találkozunk!

Bérlet

Mostanában sokat járok autóval (bár ez a dolog az új, kicsi  lábnyomomba nem fog beférni), aztán még elég sokat járok busszal is, néha trolival és villamossal, de szinte alig vonattal. A benzint magam fizetem, a bérletet viszont a munkahelyem. Ezt nagyon szeretem, hónapról hónapra úgy érzem hogy valami ajándékot is kapok a fizetésem mellé. Ma úgy alakult, hogy vonatra szálltam. Épp annál az ajtónál, ahol a kalauz állt. Vagyis jegyvizsgáló. Nagyon kedvesen köszönt, aztán amint leültem, kérte a jegyemet. Mutatom neki a bérletet. Nevet. Mosolygok én is. Mosolyog tovább, de azt mondja, ez így nem lesz jó. Mit kell még csinálnom? - kérdezem. A bérletét szeretném látni. Nézem a bérletet. Vagyis a tokot, amiben a bérletemnek kellene lennie. Csak a névjegyem van ott egy vicces ábrával. Felkacagok. Úgy látszik, elé pakoltam, mondom. Elkezdem kiszedegetni a különféle névjegyeket és kártyákat. Minden megvan, csak a bérletem nem. Már emlékszem is, hogy a múltkor rendet raktam a kis bérlettokban és kidobtam a felesleges szelvényeket. Volt benne vagy tíz. És volt benne egy érvényes is. Úgy tűnik, fürdővízzel a bébit, azt is kidobtam. 15-éig lett volna jó. Holnapután elutazom, legközelebb 20-án kell a bérlet. Meg persze ma és holnap. Nagyon. Ezt bebuktam. Muszáj vennem egy újat, mert jegyekre is több ezret kéne költenem csak ezen a két napon. Felhagyok a  rendrakással, érzékelhetően pazarlóan  káros és veszélyes tevékenység.

Vége

Mi itt Európában a mai nappal elhasználtuk az egy évre fenntarthatóan rendelkezésre álló és/vagy megújuló energiakészletünket. Holnaptól a jövő évet használjuk. És évtizedek óta a jövőt. Én is. Csodálatos dolog anyának lenni, még ha nem is mindig vagyok csodálatos anya. És rémisztő is egyben belegondolni, hogy mi lesz a gyerekeim (és a korosztályuk) sorsa, nem a beláthatatlan jövőben, de hamarosan - ha így folytatjuk. Magyarországon az a közbeszéd járja, hogy az önző emberek nem vállalnak gyereket. Én egyre inkább úgy érzem, hogy sokaktól hihetetlen alázat és lemondás a jövő javára. Ha csak rajtam múlna, én sosem vállalnám vagy választanám a gyerektelenséget. De ha a gyerekeimre gondolok, nem tud nem az eszembe jutni, hogy nem volt-e mégis hihetetlen  ostobaság és felelőtlenség így, egy ilyen világba útnak engedni őket. Borzalmas érzés. És borzalmas érzés az is, hogy én magam sem jutottam még el oda (sőt, nagyon-nagyon messze vagyok még attól), hogy én olyan módon éljek, ahogy nekik a jövőben az a legoptimálisabb lehetne. Az sem biztosítana semmit, de legalább nem gátolná a jövőt. Meg vagyok hasonolva. Nemcsak ma, de így az évnek ezen a túl korán érkezett végén különösen. Szomorú vagyok és ezentúl tudatosan egyre kisebb lábnyommal fogok élni.

van abban rizikó

hogy az ember lélekben nem, csak testben öregszik

Anyák napjára

V.-től virágot, ebédet és süteményt kaptam, 

Á.-tól pedig egyetlen jó szót sem.

A.-tól azt, hogy elvitte V.-t vásárolni (ez is valami, mondhatnám - de még jobban esett volna némi kedvesség tőle is)

Valami idegenek* pedig heveny torokfájással és mélyről feltörő, öregemberes köhögéssel leptek meg. Lázasnak érzem magam, fáj a fejem és a bőröm, ég a szemem - de a hőmérő a 36 fokig sem kúszik fel a normál 36,5 helyett - így nem kis izgalommal várom, hogy vajon meggyógyulok-e az utazásra vagy totál beteg leszek addigra. Drukkoljatok egy kicsit a gyógyulásomért, annyira szeretném élvezni ezt a mininyaralást anyukámmal!

* nem akarom a kollégáimat belekeverni, pedig...