Ó, milyen szerencsés vagyok! Ó, milyen hülye vagyok! Ó, de jó nekem!

Képzeljétek, ma vettem észre, teljesen véletlenül (énhülye), hogy már 21-től szabadságot vettem ki! Úgyhogy szeptember 2-án megyek csak legközelebb dolgozni! Ez egy akkora ajándék nekem magamtól, hogy táncra perdültem az irodában, amikor megláttam a szabadságos beosztást, és hangosan énekelve jöttem el. Éljen a vakáció! Éljen a nyár! Éljen a boldog szabadság! (és már V. és A. is hazajöttek!)

egy épphogy görbe este

Megijedtem ma délután, hogy már csütörtök van és a tervezett kétszázezer dologból, hogy mi mindent is fogok csinálni, míg egyedül leszek itthon, nem sok valósult meg ezidáig. Pedig állatira ki akartam élvezni a nagy szabadságot. Mi lett belőle? Tankönyvbefizetés, barackhámozás, ágyneműmosás... hát, nem ezekről álmodtam. Úgyhogy gyorsan kinéztem egy filmet magamnak, hogy legalább moziba eljussak. Belvárosi mozi kellett és nézhetőnek tűnő film. Nem vágyott vagy nagyon akart - mert azokat már hónapokkal (évekkel?) ezelőtt levették a műsorról, és sajnos a moziműsort tekintve egyébként ritkán vagyok képben, most sem. Úgyhogy kinéztem egy olaszul beszélő olasz filmet az Urániában. Az belváros, meg gyerekkorom mozija, meg egy olaszul beszélő vígjáték mindenképp jobbnak tűnt egy nem olaszul beszélő blődségnél. Leléptem bentről egy kicsit hamarabb, azt gondoltam, mozi előtt bekukkantok még egy turkálóba blézerért - hátha nyáron nem kapkodják el a jó blézereket.

A Blahánál felszálltam egy buszra. Tudom, gyalog is épp egy köpésnyi a táv, de utálok átmenni az aluljárón (bár talán most már nem szabad ott sem dohányozni), és úgyis a körútnak a buszmegálló felőli sarka felől érkeztem, így jó ötletnek tűnt a busz. Csak azt nem kalkuláltam bele az utazásba, hogy a buszsávok helyén épp medencét építenek a Rákóczi úton, így a Blahától az Uránia nevű megállóig (egy azaz egyetlen egy megálló) kerek 28 percig tartott az út. Ennyi idő alatt féllábon kétszer oda-vissza megtehető távról van szó. Ezért épphogy csak befutottam a megállóban lévő boltba. Azonnal, első rápillantásra találtam egy blúz és egy blézer közt félúton lévő valamit, csak drágállottam kissé (hiába, kilós árakhoz vagyok szokva, nem darabárhoz). Viszont vonzóan vadonatúj volt, gyári címkével, teljes hibátlansággal, ezt még nem viselte senki. Ebben a pillanatban a bolt közepére penderült az idős boltvezető (vagy valami egyéb, magas rangban szolgáló boltos), és azt mondta: "Figyelem! Mostantól 30%-os akciót indítok! Az akció most kezdődik és fél órán át tart" Nyilván megvettem hát a blúzert, és már szaladtam is a mozihoz.

Csak három percet késtem, azt gondoltam, még javában a reklámokat vetítik, de nem. Kiderült, hogy a filmre én vagyok az egyetlen jelentkező, még el sem kezdték vetíteni. Ennek ellenére a pénztáros percekig dilemmázott azon, hogy hová szóló jegyet adjon - végül kiegyeztünk egy hetedik sor közepében. Bementem a terembe, leültem, és kisvártatva elkezdődött a film - reklámok nélkül. Nem tudom, mik a pontos kritériumai a vígjátéknak, szerintem ez nem az volt, inkább egy enyhén szürreális, többnyire reális társadalomkritika a 21. század Olaszországából. Egyáltalán nem bántam, jobban bejönnek az ilyesmik, mint a mások által viccesnek talált filmek. És ez tetszett.

Az viszont nem tetszett, hogy a film vége előtt nem sokkal (tíz perccel? negyed órával?) elkezdtek benyitogatni emberek a kis magántermembe, sőt, be is ültek, sőt, fennhangon beszélgetésbe is kezdtek. A történet ugyan a drámai végjáték után jóra fordul - de sem a drámát nem hallottam a maga teljességében kibontakozni, sem a heppiendet nem élvezhettem igazán a hangos betolakodóktól - olyannyira, hogy rájuk is szóltam, hogy ez itt egy film éppen, és én nagyon örülnék, ha befognák a szájukat - de jöttek az újabb és újabb emberek, sort választottak, kólát csöpögtettek - így hatástalan voltam és lemaradtam a film egyes részleteiről, noha végig a helyemen ültem. Dühösen.

A filmem végét követően egy néhány másodperces világos szakasz után pedig - szintén reklám nélkül - elkezdték vetíteni a következő filmet. Sejtem, hogy lesz, aki elítéli, amit tettem, de mérgemben, hogy nem hagyták, hogy végignézzem a filmet, bent maradtam a következőn is. Az új film elég vontatottan indult, nem egy kifejezett akciódús road movie - de a képek szépek voltak és a közepétől a filmet is elkezdtem élvezni. Szóval, végül közel négy órányi filmnézést követően bukkantam fel a felszínre, azt mondhatom, elégedetten. Persze, besötétedett, persze, megéheztem, így az este megkoronázásaként vettem egy gyrost és egy kézműves fagyit is magamnak.

Épp elértem egy vonatot, a macskák boldogan üdvözöltek itthon, a cukrozott barack békén pihen a hűtőben... mondjuk holnapig. És holnap már nem leszek egyedül.

Szemelvények a MÁV nyári humorából

Budapesten pályaudvar, a pályaudvaron vágány, a vágányon vonat, a vágány végi kijelzőn felirat: Wien, Süd Bahnhof, személy. Elég nyilvánvaló, hogy a felirat hibás, de hát meleg van nagyon a gépeknek is. Az indulni készülő vonaton a felirat: Budapest. Elég nyilvánvaló, hogy a felirat hibás, de hát meleg van nagyon a gépeknek is. Emberek futnak a vonathoz, hihető információ híján (mármint hogy merre tart a vonat) megtorpannak, kérdeznének, ha lenne kitől, de nincs. Az emberek tanácskoznak és tanácstalankodnak, a vonat közben elindul. Néhány perccel később a hangosbemondó bemondja, hogy vigyázzunk az említett vágány mellett, mert vonat indul valahová. Ahová az emberek mentek volna. Szitkozódnak, mert szívesen mentek volna oda, ha tudják, hogy a vonat arra megy. És nagyon  fárasztóan meleg nap volt az embereknek is.


Hőség, hőségriadó. A hangosbemondóban tízpercenként elmondják, hogy készüljünk innivalóval, vízzel vagy egyébbel a vonatútra. Azt nem mondják be, hogy a menetrend szerint negyed órás útra hány liter vizet célszerű számolni, ha egyszer mégiscsak befut a vonat, amire negyven perce várok, ezidáig feleslegesen. Akkor még nem tudom, hogy az utat a vonat másfél óra alatt fogja abszolválni. Nincs vizem, ami volt, rég elfogyott, működő csap a pályaudvar területén kettő van, mosdó (tudtommal) nulla. Ha van, eléggé eldugták, mert évek óta járok arra naponta kétszer. Úgyis kiizzadjuk a felesleges vizet, nincs szükség mosdóra. A wécébűz  viszont jelen van így is.


Vágányzári menetrend. Így hívják a MÁV-nál azt a menetrend-módosítást, amit akkor alkalmaznak, amikor felújítanak valamit és emiatt nem járnak a vonatok. A menetrendi változás fent van az interneten, de ha nincs iskolaidő, nem nézegetünk folyton menetrendet. Mert fejből tudjuk azt. Gondoljuk mi. Aztán amikor a vonat nem jön és nem jön, akkor már bánom a vélt tudásom miatti pökhendiséget. Aztán végül jön egy vonat. Addigra már vagy százan állunk a kis állomáson. Néhányan (hibás, mégis érthető logikával) a kalauzra támadnak, hogy mi a fene van. Hogy miért nincs semmi tájékoztatás. Van! - vakkantja a kalauz. Csak a tisztelt utasok nem olvasnak, az a baj! - üvölti. Ki van ragasztva minden állomáson! Hazafelé megnézem. Tényleg ki van. Egyetlen példányban, egy fél A4-es lapra egy lámpaoszlopra ragasztották, a hosszú peron legeslegelején, ahol már a madár sem jár... vagyis csak az, az utasok hátrébb - mert hát jóval hátrébb áll meg a vonat is. A szemközti peronon (ahová a többség csak hazafelé jut el, mert a többség reggelente a belváros felé tart) egy fénymásolt A4-es köteg függ madzagon szintén egy oszlopra függesztve (biztosan más kommunikációs céget bíztak meg a két irány utastájékoztatási munkáinak elvégzésével). Csupasz papírok, műanyagbugyi vagy nejlonborítás nélkül - de a jó idő a MÁV-nak dolgozik, tényleg nem mosta el eső, míg érvényben volt. Meg hát nem is aszerint késtek a vonatok, ahogy abban írva volt, úgyhogy mindegy is volt, mit írnak.

Ritkább, mint a Mensa tagság

Szerintem egyike vagyok annak az országosan (és így világszerte is!) legfeljebb néhány száz főnek, aki iskolakezdési utalvánnyal fizette be idén a tankönyveket.

A szűk körbe azok a kivételezett szerencsések kerültek be, akik a megadott időintervallumban épp rendelkeztek az érvényessé nyilvánított utalványok valamelyikével, volt lehetőségük elzarándokolni az országosan kijelölt hét (azaz 7) olyan posta egyikére (nagyon jó érzékkel az egyik kijelölt budapesti postát épp átépítik, így riasztva el a nem fanatikusan hívőket), ahol elfogadják az év néhány napján az utalványokat tankönyvbefizetésre. És persze azok, akik voltak olyan bátrak, hogy nem riadtak vissza a több kilométeres sor lehetőségétől. Én nem riadtam. De nem állt előttem senki.

Utolsó elhaló leheletemmel

szeretnélek benneteket arra figyelmeztetni, hogy ne fogadjatok el sem ismerősöktől, sem idegenektől (pláne!) egy ládányi dió nagyságú nagyon finomnak mondott (amúgy méltán) őszibarackot lekvárfőzés céljából! Ne! Akkor sem, ha azt mondják, magvaváló. Tényleg az egyébként. Csak a héja nem válik. A forró vizes trükköt én is ismerem, köszönöm, de úgy tűnik, ismerték a kis barackocskák is és ki lettek képezve a forró vizes nyúzás ellen. Késsel sikerült lecsupaszítanom őket, de mire a sok apró nyüzsgő, nyávogó barackot meghámoztam úgy, hogy a héja és a magja közt maradjon is valami, ami a lekvárfőző fazékba kerül, beleőszültem (jön majd megint hajfestős poszt, úgyis rég volt olyan). Úgyhogy végül a hámozott cafrangokat leöntöttem egy csomó cukorral és beraktam az egészet a hűtőbe, lekvárt főzni majd holnap fogok. Most pedig megpróbálom lefürödni magamról az édes, zamatos, tömény baracklét.

Tűzkeresztség

Az egyedül töltött napok egyik legfőbb parája mindig az, hogy szétmarcangolt madarat hoz valamelyik macska a lábtörlőre, és azt nekem kell eltakarítanom. Már elterveztem, hogy ha ez a dolog a rettegő képzeletemen kívül is megtörténik egyszer, hogyan csengetek majd be zavartan a szomszédság különböző házaiba azzal, hogy vigye el valaki a halott madarat, mert nem merek így bemenni. De a szívem mélyén azt reméltem, megúszom madártetem nélkül. De nem úsztam meg mégsem. És nem kintről kellett bemennem, hanem bentről ki, mert ma reggel láttam meg a tollpamaccsal labdázgató kismacskát. Ahhoz, hogy a kérésemtől döbbent szomszédok bármelyikéhez is eljussak, ki kellett mennem a házból. Úgyhogy végül is nem vontam be egy szomszédot sem, hanem saját kezembe fogtam egy nagyon hosszú nyelű seprűt (hogy... izé.... a madárhullamolekulák nehogy fel tudjanak mászni rajta) meg egy lapátot, és alig odanézve összesöpörtem a néhai madárkát, majd Ciróka rosszalló pillantásaitól kísérve egy zacskóban beraktam a kukába. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy valahogy ebben a nyári szárazságban nem volt véres, mintha nem lett volna vére sosem (nyilván volt, az agyam nem szikkadt ki teljesen), csak egy szürke tollcsomó volt, fejjel, csőrrel, lábakkal, a szemébe nem néztem bele.

Ugyanezen a napon történt, hogy Á. telefonjának lenullázott egyenlegét egy bankautomatából feltöltöttem. Vagy valaki másét. Ilyet is először csináltam életemben. Mondjuk, azóta nem hívott még, hogy megérkezett volna a pénz. Remélem, nem máshoz.

Elvesztettem

az érdeklődésemet. Nem pont ma, de mára már annyira, hogy nem tudok úrrá lenni az érdektelenségemen. Kéne egy fél év szünet. Vagy egy év. Feltöltődni. mert így még váltani sem bírok. Le kell öblítenem magam, ki kell mosnom magamból az unalmat. Igen, két hét szabadság után érzem így. Ez gáz. Nem egyszerűen másik munkahelyre vágyom, hanem valami nagyon színes dologra.

Csak elment tejért...

Á. elment tejért még szombat reggel, hozott két liter finomtejet. És vasárnap reggelre már a kávémhoz sem volt belőle egy cseppnyi sem, mert megitta. Így aztán elküldtem tejért megint. Elment, hazajött, hozott két liter dobozost. Mert finomtej már nem volt. Betette a hűtőbe. Elmentünk a szüleimhez, ebédeltünk, hazajöttünk. Á. megnézett egy focimeccset, én napoztam, olvastam. Aztán bepakoltunk a tábori holmijait, macskát simogattunk, vacsoráztunk, beszélgettünk.

És vacsora közben Á. egyszer csak azt kérdezte, hogy a dobozos tejeken látható gyerekek hová tűnnek. Hogy igaz-e egyáltalán, hogy elvesztek. És hogyan? És hová? És mikor lesznek meg? De hogyhogy elszöknek? Miért? Van, akit elrabolnak? És azzal mit csinálnak? Minek valakinek egy gyerek? Mit csinál valaki egy gyerekkel? És van, akit soha többé nem találnak meg? És azzal mi lesz?

Én általában nem szoktam frászt kapni a gyerekeim kérdéseitől, de ezekre a kérdésekre most nagyon nehéz volt válaszolni. Mert az elszökés még hagyján (hagyján? hogy egy gyerek elmenekül otthonról?), mert rosszul bánnak vele, vagy fél a rossz bizonyítványától, vagy kalandot keres. Kalandból? Egy kisgyerek? És mit gondol, mi fog vele történni? És hol alszik? És meddig gondolja? - kérdezte Á.

Aztán rátértünk a még rosszabbakra. Egyrészt én ettől pániküzemmódba kerülök. Másrészt (hála az égnek) nincsenek első kézből információim. Viszont nyilván különféle hírekből vannak. Ezek nem szívderítőek. Mégis, mennyit kell ahhoz elmondani, hogy a kérdésekre a válasz korrekt legyen, hogy a mindenkori megelőzést szolgálja, hogy ettől okosabb és védettebb legyen? És honnantól jobb nem elmondani, mert csak félelmet gerjesztenék benne?

És nem történt semmi, csak elment tejért...

Mindenféle zöldségek nélkül

Á.: ez nagyon finom!
én: hú, ennek örülök!
Á.: csak nem tudnád legközelebb cukkini nélkül csinálni ugyanezt?
én: ööö... izé.... mondjuk padlizsánnal szeretnéd inkább?
Á.: nem, úgy értem, teljesen mindenféle zöldségek nélkül

Az étel neve: rakott cukkini (vagy más rakott zöldség)
hozzávalók: elsősorban cukkini (vagy más zöldség), darált hús, tejföl, sajt
fűszerezés: só, fokhagyma, őrölt bors

Egy nagyon egyszerű és nagyon gyorsan elkészülő ételt akartam készíteni. Cukkiniből vagy más zöldségből. Imádom a cukkinit és más zöldségeket is. Mondjuk a padlizsánt.  Aztán megszántam a húsimádó Á.-t és úgy gondoltam, a kedvéért teszek az ételhez egy kis húst is. Megfehérítettem egy csepp olajon a darált húst, megsóztam, daráltam hozzá frissen borsot is, valamint teli raktam aprított fokhagymával. A négy cukkinit meghámoztam (mert mindnek ronda volt a héja), aztán vékony, hosszanti szeletekre vágtam őket. A sütőedénybe leraktam egy réteg csíkozott cukkinit, rá egy kis darált húst, aztán sózott - borsozott tejfölt, aztán megint cukkinit, húst, tejfölt. A tetejére sajtot. Sütőbe raktuk, megsütöttük. Mind megettük. Nagyon ízlett mindenkinek (a szüleimnél ettünk, velük négyesben), és a fenti párbeszéd első mondatára fókuszálva, nagyon ízlett Á.-nak is. Kétszer is vett teli tányérral. De megígértem, hogy a születésnapjára (ha el nem felejtem addig), kap fűszeres darált húst sajttal a tetején, kivételesen a zavaró zöldségek nélkül.

Ha pedig Á. holnapután hajnalban elmegy táborozni és magam maradok a cukkinikkel, padlizsánokkal és csillagtökökkel, magamnak megcsinálom húsmentesen is.