Az egyedül töltött napok egyik legfőbb parája mindig az, hogy szétmarcangolt madarat hoz valamelyik macska a lábtörlőre, és azt nekem kell eltakarítanom. Már elterveztem, hogy ha ez a dolog a rettegő képzeletemen kívül is megtörténik egyszer, hogyan csengetek majd be zavartan a szomszédság különböző házaiba azzal, hogy vigye el valaki a halott madarat, mert nem merek így bemenni. De a szívem mélyén azt reméltem, megúszom madártetem nélkül. De nem úsztam meg mégsem. És nem kintről kellett bemennem, hanem bentről ki, mert ma reggel láttam meg a tollpamaccsal labdázgató kismacskát. Ahhoz, hogy a kérésemtől döbbent szomszédok bármelyikéhez is eljussak, ki kellett mennem a házból. Úgyhogy végül is nem vontam be egy szomszédot sem, hanem saját kezembe fogtam egy nagyon hosszú nyelű seprűt (hogy... izé.... a madárhullamolekulák nehogy fel tudjanak mászni rajta) meg egy lapátot, és alig odanézve összesöpörtem a néhai madárkát, majd Ciróka rosszalló pillantásaitól kísérve egy zacskóban beraktam a kukába. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy valahogy ebben a nyári szárazságban nem volt véres, mintha nem lett volna vére sosem (nyilván volt, az agyam nem szikkadt ki teljesen), csak egy szürke tollcsomó volt, fejjel, csőrrel, lábakkal, a szemébe nem néztem bele.
Ugyanezen a napon történt, hogy Á. telefonjának lenullázott egyenlegét egy bankautomatából feltöltöttem. Vagy valaki másét. Ilyet is először csináltam életemben. Mondjuk, azóta nem hívott még, hogy megérkezett volna a pénz. Remélem, nem máshoz.
Ügyes vagy :)
VálaszTörlés