Utolsó elhaló leheletemmel

szeretnélek benneteket arra figyelmeztetni, hogy ne fogadjatok el sem ismerősöktől, sem idegenektől (pláne!) egy ládányi dió nagyságú nagyon finomnak mondott (amúgy méltán) őszibarackot lekvárfőzés céljából! Ne! Akkor sem, ha azt mondják, magvaváló. Tényleg az egyébként. Csak a héja nem válik. A forró vizes trükköt én is ismerem, köszönöm, de úgy tűnik, ismerték a kis barackocskák is és ki lettek képezve a forró vizes nyúzás ellen. Késsel sikerült lecsupaszítanom őket, de mire a sok apró nyüzsgő, nyávogó barackot meghámoztam úgy, hogy a héja és a magja közt maradjon is valami, ami a lekvárfőző fazékba kerül, beleőszültem (jön majd megint hajfestős poszt, úgyis rég volt olyan). Úgyhogy végül a hámozott cafrangokat leöntöttem egy csomó cukorral és beraktam az egészet a hűtőbe, lekvárt főzni majd holnap fogok. Most pedig megpróbálom lefürödni magamról az édes, zamatos, tömény baracklét.