Kacsa

Hétvégén ismét én leszek a szüleimmel, ilyenkor úgy kell menni, hogy viszem a kész kajákat, mert anyukámnál nem szeretek főzni. Igyekszem mindig valami olyasmit venni és vinni, ami különlegesebb - ma a kacsacombokra esett a választásom. Hagymával és rengeteg almával be is tettem a sütőbe hat kacsacombot, hogy vigyek is, itthon is maradjon. Aztán kábé egy óra múla leültünk A.-val filmet nézni. Megnéztük, két órát vett igénybe, közben egyszer kiszaladtam a kacsához (meg a húsleveshez meg a fehérboros csirkemellhez) - aztán a film után még egy órát ültem a konyhában, de a kacsa nem készült még el. Fellázadtam, mondtam A.-nak, hogy nekem elegem van a sütő néegetéséből, ő mindig később fekszik le, mint én, zárja majd el. Mondtam, hogy előtte nézzük meg együtt, hogy néz ki. Sehogy, még mindig tök nyers. Rezignált belenyugvással fogadtam. Oké, sütni kell még. A. visszarakta a tespsit, én már nem bírtam el azt a súlyt. Direkt sütöd grillsütővel? - kérdezte. Azt hiszem, erre már csak zokogni lett volna kedvem. De inkább lefekszem végre aludni. Így hullok széjjel atomjaimra.

Egész télen

nem esett annyiszor a hó, mint márciusban. Negyedike van. Kezdek regenerálódni, tegnap már csak feleannyi dolgot kevertem össze, mint tegnapelőtt.

Hasonlat a háború árnyékában

Beszélek egy kollégámmal a tegnapi napról, amikor olyan szinten voltam dekoncentrált, hogy háromszor mentem túl kocsival azon az egyébként ismerős célponton, ahová tartottam, elfelejtettem tankolni, egymásra szerveztem időpontokat, majd mindet lemondtam, aztán próbáltam helyreállítani, egyszerre beszéltem három telefonon és négy emberrel, szóval, igazi rémes nap volt. Ma próbálom helyreállítani a renomémat és bizonyítani, hogy valódi szuperász normális, megbízható munkatárs vagyok - szóval mondom Foncsikának, hogy tegnap olyan szinten volt agyzsibbasztó napom, hogy érzéstelenítés nélkül le lehetett volna vágni a fejemet, akár többször is egymás után. Mind a hetet? - érdeklődik Foncsika, szolid utalással arra, hogy lángot is hánytam néhányszor.

P.S.: a bejegyzést reggel írtam, de csak most jutottam odáig, hogy kitegyem - pedig ma jóval békésebb napom volt

Atomkoffer

Azt hiszem, már nincs mit mondanom*.

* megértem, persze, pont ezért csinálja, hogy elakadjon a szó, bennszakadjon a lélekzet, megfagyjon a gondolat, már csak azt nem értem meg, hogy ez miért jó. De én csak szappanbuborék vagyok, mit számít, hogy a szivárványos ragyogásom melyik pontján pukkadok szét? Nincs kedvem élni. Vagyis nagyon is lenne kedvem élni, de így mégsem látom értelmét. Persze ezt nem úgy értem, hogy megölöm magam, inkább úgy, hogy addig szorongok, míg bele nem halok. Én nem ezt vártam volna attól a világtól, amit szeretek. Csalódott vagyok és a nap huszonnégy órájából huszonhármat szorongok végig. Olyan kliensek jönnek, hozzám olyan problémákkal, hogy a fal adja a másikat. Igyeszem tartani bennük a lelket és a megoldások felé taszigálni őket, de úgy érzem, engem nem tart meg senki és nem bírom már én sem.

Március

A wikipédia veszélyes üzem, nem lenne szabad mindenkinek olvasnia. Március az év harmadik, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Március nevét Marsról, a háború római istenéről kapta. Az ókori Rómában szerencsét hozónak tartották, ha a háborút ez idő tájt indítják. Csak tégy úgy, mint a rómaiak. Ennyi. 

az agyadig szalad az öklöm,

úgy pofán baszlak, ha nem ismered el magadtól, hogy jó szándékkal jöttem, nincs bennem agresszió*

* amúgy ebben nőttem fel, nem tudom, mit csodálkozom, alig volt nap, hogy ne kaptam volna pofonokat, és ha netán elkönnyesedett volna a szemem, újabb pofonokat kaptam, hogy legyen miért bőgnöm - végül is mindig én vívtam ki magamnak, én nyitottam ki a pofonosládát, én provokáltam, én nem viselkedtem megfelelően, behúztam a nyakam vagy dacosan néztem, dünnyögtem az orrom alatt vagy motyogtam, feleseltem vagy nem válaszoltam, nem szégyelltem elég jól magam, mindig én voltam az, aki minden erejével kiharcolta a napi adag nyaklevest magának, csak magamnak köszönhettem, ha a fal adta a másikat

Rémálom egyenes adásban

Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre menekültként, ha hirtelen el kéne hagynod az otthonodat, vagy annak hűlt helyét télvíz idején?

Nem publikus

Ismét nem az van, hogy nem történik semmi, hanem az van, hogy amiket mostanában csinálok, az a saját igazi nevem* alatt nyilvános, vagyis ide nem hozhatom be. Amit tudok írni, az vajmi kevés. Ételreceptek. Zsémbelések és nyunnyogások. Szorongás a háborútól és a háború miatt elhanyagolt covidtól. A szüleimtől. Egyéb szürreális dolgoktól. Ja, nem, azok már névvel mennek. Szóval, receptek, nyunnyogások.

* bár a martine nevet sokszor valódibbnak érzem. Az igazi nevemet nem különösebben szeretem, nagyon sokáig meg akartam változtatni - de féltem tőle, hogy egy új névvel mégsem lennék önazonos. Ahhoz nagyon jó nevet kellett volna találnom, nagyon fiatalon. Minél öregebb voltam (vagyok), annál nehezebb lett volna mindenkiben átállítani egy új nevet, akkor meg mit sem ér, ha a fél világ régi néven ismer és nevez. Végül, amikor Á. nagykorú lett, végleg elengedtem ezt a névváltoztatásos dolgot, mert a nagykorú gyerek személyijében már nem javítják ki az anyja neve rubrikát**, márpedig én örökkön-örökké a gyerekeim mellett akarok maradni, ha másképp nem, az anyja neve formulában.

** én ezt rublikának mondom