Hétvégén ismét én leszek a szüleimmel, ilyenkor úgy kell menni, hogy viszem a kész kajákat, mert anyukámnál nem szeretek főzni. Igyekszem mindig valami olyasmit venni és vinni, ami különlegesebb - ma a kacsacombokra esett a választásom. Hagymával és rengeteg almával be is tettem a sütőbe hat kacsacombot, hogy vigyek is, itthon is maradjon. Aztán kábé egy óra múla leültünk A.-val filmet nézni. Megnéztük, két órát vett igénybe, közben egyszer kiszaladtam a kacsához (meg a húsleveshez meg a fehérboros csirkemellhez) - aztán a film után még egy órát ültem a konyhában, de a kacsa nem készült még el. Fellázadtam, mondtam A.-nak, hogy nekem elegem van a sütő néegetéséből, ő mindig később fekszik le, mint én, zárja majd el. Mondtam, hogy előtte nézzük meg együtt, hogy néz ki. Sehogy, még mindig tök nyers. Rezignált belenyugvással fogadtam. Oké, sütni kell még. A. visszarakta a tespsit, én már nem bírtam el azt a súlyt. Direkt sütöd grillsütővel? - kérdezte. Azt hiszem, erre már csak zokogni lett volna kedvem. De inkább lefekszem végre aludni. Így hullok széjjel atomjaimra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése