Talán még időben szólok

Időnként engedjétek meg magatoknak, hogy sóherek legyetek! Általában nem kell, de ha a moziban épp ezt a filmet játsszák, ne dobjatok ki rá se pénzt, se időt. Akkor sem, ha megtévesztően francia vígjátéknak próbálja álcázni magát. Atyaég, de unalmas volt! Erőltetett, illogikus, poéntalan szar. Ráadásul miután csalódottan kimentünk a moziból, A. még fánkot sem vett nekem habos kakaóval - szóval, inkább A multicsilliárdos című unalmas filmre ülök be vele legközelebb. Öröm az ürömben, hogy legalább sétáltunk este egy jót, a kánikulában alig mentem gyalogolni, úgyhogy jólesett végre a mai tíz kilométer.

És az Aldiban találtam minigyümölcslét* - talán az sem lehetetlen, hogy egyszer minizöldséglét is tartanak majd (Ausztriában igen), 4x125 ml, Actimel nagyságú kis palack, csavaros, visszazárható kupakkal. Ja, a görögszénás kecskesajt** pedig - úgy tűnik - állandósult a kínálatban.***

* 

**

*** Kedves Aldi! Megható szolgáltatásaimért a fenti termékeket tartalmazó ajándékcsomagot elfogadok!

Külső vagy belső

A cím megtévesztő, egy árva szó sem lesz labdarúgásról, holott bizonyára azért kattintottatok ide, hogy megismerjétek a kivédhetetlen rúgástechnikát.  Sajnos a testi képességek helyett a lelki adottságokat veszem ma elő.

Szóval. Mint bizonyára ti is tudjátok, belső kontrollal bírni felettébb dicső és magasztos állapot. Külső kontrollosnak lenni viszont eléggé gáz. Például az ember belső kontrollal maga dönt az életéről. A külső kontrollos életét viszont a körülményei determinálják. Ti nyilván mind belső kontrollosok vagytok, gratulálok ezúton is a sikerrel abszolvált személyiségfejlődésetekhez. De mit tegyen egy külső kontrollal megvert szerencsétlen ámokfutó? Persze, ne lapozzon tovább a pszichológiakönyvekben, mint amennyire feltétlenül muszáj. Ásson inkább árkot, másnak vagy magának. De ha már különféle dolgok összjátékainak eredményeképp, totál önhibáján kívül valahogyan mégis megismerkedett a szakirodalommal annyira, hogy tudja: jó lenne változtatni, külsőről belsőre váltani, de sürgősen ám!  - akkor mi a teendő? Legjobb lenne visszamenőleg az anyaméhig (vö.: menj anyádba!) De ha ez semmiképp nem lehetséges a térarányok megváltozása meg egyéb apró a biológiai törvényszerűségek okán, akkor legalább mostantól, erre a hátra lévő kis időre kéne a változás. Ötlet?

Mondok példát.
Rinyálok, rinyálgatok utcaszerte - de legalábbis itt a blogban, hogy nincs munkám. Mármint fizetett. Mármint érdekes, értelmes, kihívásos (csak ne a hóra!), satöbbi. Nyilván tehetek róla - egyrészt felmondtam a pokolban, másrészt még nem hajtottam újabb igába a fejem. Részint nem tetszenek annyira a kínált igák, részint erősen kishitű vagyok (és még nagyképű is - szörnyű ez a torz felállás!), úgyhogy a nekem tetsző állásokat sorra nem pályázom meg, különféle indokokkal. Amúgy reálisakkal. Vagy mittudom én. Szenvedek elismerés híján, de nem hiszem el az elismeréseket, legfeljebb sajnálkozó elfogultságnak vélem őket. Jólesik, jólesik - csak hát nem igaz. Gondolom magamban. Magamon kívül időnként.

Tegnap végre elért telefonon bv, azt hittem, csak részvétet akar nyilvánítani a mosogatórongy állapotom miatt, úgyhogy nem hívtam vissza, míg nem éreztem azt, hogy van módom és időm siránkozni. De nem volt kíváncsi rá ezért hívott. Hanem hogy van egy munka. Elég izgi és más szempontokat figyelembe véve is számot tarthat a figyelmemre. Meg is ijedtem azonnal, hogy ez nem nekem való, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, mondtam bv-nek. De felkészült belőlem és minden rinyát visszavert valami frappáns rinyavisszaverővel. Úgyhogy nem tudtam neki azt mondani, hogy nem jelentkezem. És telefonáltam meg cv-t is küldtem még tegnap. De nem azért jelentkeztem ám, mert elhiszem magamról, hogy képes vagyok az említett enyhén kvalifikált munka elvégzésére. Hanem azért, mert azt gondolom, hogy bv, akit nagyra tartok, csak nem olyan hülye, hogy olyat protezsáljon, akiről azt képzeli, nem képes rá. És ha ő így képzeli, hogy mondhatnék én ellent neki? Hát, így esett, hogy most tövig rágom a küszöböt legalább augusztusig, hogy mi lesz.

Szívesen hinnék annyira magamban, mint bv-ben. Vagy legalább annyira, mint ő bennem. 

A cipő

én: szia! mondd! remélem, nincs baj, nagyon sokszor hívtál...

V.: nincs baj, képzeld, mami, láttam egy cipőt

én: milyen?

V.: olyan, amilyet akartam... balerina... sötétkék... olyan kis bolyhos

én: bolyhos?

V.: nem egészen bolyhos, csak finom simogatni... és sötétkék, épp, mint a ruhám*... de nem vettük meg

én: és nem volt nálatok elég pénz?

V.: nálam nem, de V.-nél** van... és annyira kényelmes... mintha a lábamra tervezték volna

én: hát vedd meg, ha ennyire tetszik!

V.: csak... csak...

én: csak nagyon drága?

V.: nem annyira... hatezer

én: az tényleg nem vészes...

V.: de...

én: hm?

V.: van sarka

én: és túl magas? nem jó benne járni?

V.: nem túl magas... és nagyon-nagyon-nagyon kényelmes

én: akkor?

V.: hát, csak nem tudtam, megengeded-e

én: mit?

V.: hogy olyat vegyek, ami magas sarkú

én: tízcentis tűsarok?

V.: nem, dehogy, egyben van a sarka***, nem is külön... és végre magas vagyok...

én: hát vedd meg!

V.: megvehetem tényleg? tényleg megvehetem? köszönöm!!!!!

Szóval, így lett meg V.-nek élete első magas sarkú cipője... őrület, hogy milyen nagylány... és nagyon meghatódtam, hogy megkérdezte, hogy vehet-e magassarkút, mert még olyan cuki kislány is... atyaég, de megnőtt...

* majd erről írok bővebben is (mármint a ruháról)

** V. barátnője V.

*** 

(nem pont ilyen, mert velúr és a sarka is be van vonva saját anyagával, de ezt találtam a neten - a cipőt V. elvitte****)

**** dobozban, szatyorban, mert még nem tud benne járni... meg mert zuhog is... és majd még írok róla... mert ma fodrászhoz is megy... olyan izgi!

A rohammentő, a pizzafutár és én

épp egyszerre érkeztünk a minisztérium bejáratához. A mentősöket azonnal beengedték táskástul, mindenestül, hogy megkezdhessék a hölgy ellátását. Sikerrel jártak. Tőlem elkérték a személyimet, majd azt mondták, várjak. A pizzafutártól viszont a teljes pizzás hordtáskát begyűjtötték és átvilágították a beléptető röntgenkészüléken. A futár nyugodtan várakozott - és mint kiderült, tényleg nem volt nála bomba, vagy egyéb, az átvilágítás során gyanút keltő anyag. Az irodistalány kopogó szemekkel, sóhajtozva várta a procedúra végét, a kólába (amit érthetetlen okokból nem világítottak át) ott helyben bele is kortyolt. Én egy kisméretű frottír törülközővel itattam le magamról percenként egy liter sós folyadékot. Végül is megérkezett egy fiatal nyikhaj úr, akitől két példányban készülő átvételi jegyzőkönyvvel átvettem a szakértői igazolványom frissített változatát. Csak a kártyadizájn változott, az általam végezhető tevékenység nem. Legkorábban a pizzafutár távozott, aztán én, a mentősök még maradtak, de már majdnem kedélyes beszélgetésbe mélyedve az áldozattal.

valahogy így

Képzeljetek el egy nagyon érdekes, sokszereplős stratégiai játékot. Vannak bőven tapasztalati pontjaim, meg van többféle tudáspontom, még van talán néhány tehetségpontom is, elenyésző külső vonzerővel, meg vannak használati tárgyaim, amiket tetszésem szerint vihetek magammal vagy elhagyhatok - és szerezhetek újakat is, ha úgy gondolom. Időnként hozzácsapódom másokhoz, azokat ideiglenesen családnak vagy barátoknak nevezem (azt hiszem, hibásan amúgy, de legalábbis félreérthetően) - mindegy, néha vannak körülöttem más egyedek. Csak életerőpontjaim nincsenek, lassan már egy sem. És gőzöm sincs róla, hogyan vesztek el (nem volt sok sosem), de különösen arról nem, hogyan szerezhetek újakat. Van néhány aranytallérom (szintén nem sok), de mindegy, venni nem lehet. És egy kibaszott gödör fenekén ülök, totál sötétben.

barátokat keresek

vagy legalább egy csomag tiszta papírzsebkendőt