Tegnap leadtam egy kész koncepciót a főnökömnek a további működésünket illetően - csak mert új év, új szelek (és mert még nem tudtam, hogy inkább szülnöm kéne - amit egyébként ezer örömmel megtennék, de most már így alakult, hogy nem túl valószínűek további gyerekek nálunk). Szóval, megírtam, leadtam - és előre panaszkodtam Dórinak, hogy F. majd biztosan lesöpri az asztalról azzal, hogy szar - mondtam is néhány szempontot Dórinak, ami alapján F. majd kivitelezhetetlennek fogja találni az ötleteimet. Erre (amikor néhány óra múlva rákérdeztem, hogy olvasta-e már) kisvártatva behívott és azt mondta, ez egy nagyon komoly ívű és újszerű anyag és hogy nagyon jó. Itthon is eldicsekedtem, milyen szuper dolgokat írtam.
Erre ma, amikor rákérdeztem, hogy mikor ülünk le mind átbeszélni (mert azt azért én is tudom, hogy elég nyers ez még így, kellenek rajta finomítások - és további klassz dolgok is eszembe jutottak, egészen be voltam sózva), akkor F. azt mondta, hogy nagyon jó anyag ugyan, de szerinte túl bátor (ha valaki, ti igazán ismerhettek, kurvára nem erősségem a bátorság - sajnálom, és igyekszem változni, de egyelőre gyáva nyúl vagyok) - szóval, óvatosan állunk a megvalósításhoz. Annyira óvatosan, hogy nem fogjuk átbeszélni idén (wtf???), mert a téli szünetben kell gondolkodnunk rajta. Úgy tűnik, mégiscsak szorult belém valamennyi a kövéri meg az ákosi gondolatokból - én a téli szünetben nem szeretek anyagokon kotlani, különösen nem, ha én írtam őket, így pont annyira átgondoltam, amennyire tudtam. Attól nem zárkózom persze el, hogy bármikor bármi az eszembe juthat még, azt fel is írom - de hogy előre kitervelten, kötelezően gondolkodjak különféle dolgokról a karácsonyi szünetben? Maximum a bejglin fogok (esetleg scrabblezés közben bizonyos tök jó szavakon, miközben a Diótörőt hallgatom) - és F.
óvatossága nettó hülyesége addig terjedt, hogy kiadta a teljesen nyers koncepciómat közös belső átbeszélés nélkül külső partnereknek, hogy véleményezzék. Körülbelül a felrobbanás határán vagyok. Még három nap. Kibírom.
(és álmomban összekeveredtek emberek, azt álmodtam, hogy egy régi pasim szülei A. szülei (gyakorlatilag mindenben tökéletes ellentétei amúgy A. szüleinek), és mi odamegyünk hozzájuk, és ott van A. anyukája (aki a régvolt pasim anyukája), meg apukája (aki szintén a régvolt pasim apja volt), és egyébként a valóságban mindketten meg is haltak már, de már előtte is nagyon rég nem találkoztunk egyáltalán), és az anyuka kérdezgette A.-t, hogy miket szeretne karácsonyra (és pont olyan volt, mint amikor élt és egyáltalán sosem lett volna egyikük sem kompatíbilis A.-val), és aztán kérdezgette, hogy hogy vannak az én szüleim és tök dühös lettem, hogy az meg hogy lehet, hogy ezek itt egyáltalán nem öregedtek meg, pedig isznak (ittak, de azért nem olyan látványosan, még a szociális tűréshatáron belül - csak családilag volt sokszor ciki) - és az én szüleim meg nem isznak és mégis hogy megöregedtek. Iszonyú igazságtalannak éreztem a dolgot és dühösen ébredtem - és akkor sem múlt el, amikor rájöttem, hogy igazából már meghaltak - meg hát nem is A. szülei. Na jó, belátom, hogy ez nektek nem lehetett túl érdekes sztori - engem viszont egész nap foglalkoztatott, mert egyáltalán nem szoktak emberek összekeveredni így az álmaimban. És már meghalt emberekről is ritkán álmodtam eddig (vagy soha?) - megdöbbentő volt, még mindig ezen jár a fejem (meg a főzésen, szülésen of course))
