2015. március 21., szombat

Rendalelke

Reggel különféle házimunkákat osztottam a gyerekekre (Á. véleménye szerint önkényesen, igazságtalanul és teljesen feleslegesen). V. viszont majdnem hogy önként vállalkozott erre-arra - így míg Á.-nak egész nap a sarkában lihegtem, hogy megcsinálja-e és hogyan, amit parancsoltam neki kértem tőle (és több ízben is összeszólalkoztunk mind a tempón, mind a minőségen, mind az elhivatottság hiányán), V.-re és az ő munkájára rá sem pillantottam - az előszobát kapta meg, én meg egyszer-kétszer ugyan átmentem azon a kertbe menet vagy onnan jövet, de mindig azt láttam, hogy V. nagyon lelkesen csinálja a dolgot, így nem éreztem szükségét annak, hogy igazgassam őt. Időnként magától jött és mondta, hogy jól halad.

Este aztán villámszerűen csapott belém a felismerés, hogy noha folyton háborgok a vasárnapi vesztegboltzáron, még nem mentünk el vásárolni, úgyhogy kocsiba vágtuk magunkat és több tucat mogorva embertársunkkal egyetembe teli raktuk a bevásárlókocsinkat mindennel, amit csak venni akartunk találtunk még a kifosztott üzletben, majd hazajöttünk. Az előszobán keresztül. És úgy tűnt, sem tisztaság nincs, sem rend, sőt, talán nagyobb kosz és kupleráj van, mint volt még reggel. Megkérdeztük tehát V.-t (jobb későn, mint soha), hogy mégis, mivel töltötte odakint az időt. Hát nem látjátok? - kérdezte csodálkozva V. Nem - mondtuk mi átesve néhány tucat pár cipőn. Tényleg nem veszitek észre? - kérdezte V. szomorú arccal. Nem... mit kéne látnunk? - meresztgettük a szemünket. Berendeztem szín szerint mindent! - mutatta büszkén. És tényleg, a kabátok, sálak, sapkák, kesztyűk mind a színeik által determinált helyen lógtak a fogason vagy lapultak a szekrény lelkének a mélyén. Rend van nálunk, kérem, csak nem látszik.

mai ebéd

csirkeraguleves sokféle zöldséggel (gomba, zöldbab, répák, zeller, karalábé)
szilvás gombóc

és készül még egy adag  ferdinánd

mert bejelentkeztek jönnek a szüleim is ebédre

Krimi

én: és most olvastam Gyarmati Fanni naplóját is
nemén: jaj, ne mondd el, én most fogom még csak elkezdeni

(egyébként az utolsó körülbelül ötven oldallal még adós vagyok magamnak... egyszerűen nem megy, nem akarom olvasni, ahogy még mindig reménykedik - közben én meg innen a jövőből tudom már kisiskolás korom óta, hogy Radnóti egy nagy halott költő, akit egy tömegsírban találtak meg, megvan a testnedvektől szétázott notesze faximilében, és fáj, hogy Fanni szőkén a rőt sövény előtt bármilyen szépen kéri is az eget, minden hiába, mert már mindenki tudja, hogy 102 éves koráig marad egyedül a közös lakásban)

2015. március 20., péntek

Kicsit elhamarkodtuk és kicsit elkéstünk vele

Nézem a vasárnap is nyitva tartó boltok térképét. Tudom, nehéz elhinni most, hogy ennyit nyavalygok rajta, de nem vagyok megrögzött vasárnapi vásárolgató - inkább csak akkor szeretek vásárolni, amikor kényelmesen ráérek. Ez reggelente nincs így, hiába nyitnak hatkor egyes boltok - és esténként sincs így, hiába vannak nyitva szegények tízig - ha én hazajövök (vonattal) nagyon ritkán van még ahhoz kedvem, hogy elmenjek vásárolni (autóval). Szóval, a szabadságért és az ésszerűségért nyavalygok - hiszen társadalmi igény van a vasárnapi vásárlásra és van igény (mert érdekében áll) az igény kielégítésére is. És utálom a sok gágogó barmot (igen, tudom, a ludak gágognak a barmok pedig bőgnek - kívánom, hogy ez az állati képzavar legyen mindannyiunk legnagyobb közös baja) - szóval, azt gágogják a barmok, hogy mert a hetvenes-nyolcvanas években is zárva volt vasárnap minden, mi meg mégis milyen jól elvoltunk. Tőlük először is elvenném az internetet a számítógépükkel együtt - valószínűsítem, hogy a hetvenes-nyolcvanas években nem volt nekik, most meg csak hülyeségekre használják. Aztán végiggondoltatnám velük (a tyúkeszükkel), hogy vajon hogy nézett ki például a jól ellátott belváros akkoriban: az utcákon végig boltok voltak (élelmiszer, hentes, zöldséges, cipőbolt, könyvesbolt, játékbolt, stb.) - tehát aki a belvárosban vagy annak környezetében élt, az hazafelé végül is bármit meg tudott vásárolni, legfeljebb a fülén is lógtak a csomagok. A hetvenes-nyolcvanas években a kertvárosiak és a vidéken élők szívtak (mondjuk friss levegőt), meg kimentek a piacra. A nyolcvanas évek meg még sapkát is viseltek.  Ahhoz, hogy ruhát, cipőt, könyvet vegyenek, szabadságot vettek ki (mondjuk akkoriban ki lehetett venni a szabadságot és 55 évesen nyugdíjba mentek a nők - én nem állítom, hogy az jó rendszer lett volna, nem volt az... de ez a mostani még rosszabb), a gyerekeket pedig elkérték az iskolából (mert a gyerekek 18 éves korukig nagyjából ingyenes oktatásban részesültek). Mert vásárolni mentek. Ma a vásárlások nagy része a városon kívül folyik (folyt, folyna) - autóval, nagybevásárlás, nagy választék, sokféle minőségben - jellemzően hétvégén. A sarki kisboltban nem csak azért nem vásárolok, mert V.-t becsapták, hanem azért sem, mert erősen korlátozott az árukészletük, nemcsak mennyiségileg, minőségben is, jellemzően mindenből a legócskább cuccokat tartják, jellemzően és arany árban mérik őket. Ezentúl sem fogok párizsit venni avokádó helyett és szeletelt tartóskenyeret sem veszek majd tartós tejjel - márpedig a sarki kispiszkosokban nagyjából ez a drága kínálat.

Viszont. Nagy örömmel látom, hogy ha kenyeret nem is veszek majd vasárnap, dohányozni és alkoholt fogyasztani valahogyan sok településen lesz módom - így egyrészt közel húsz éve kicsit elhamarkodtuk mi ezt a leszokást - másrészt a gyerekeket sem szocializáltuk megfelelően - ti. bírják ki cigivel és némi alkohollal, ha épp nincsen más. Igen, demagóg. Perszehogy.

Most már végre

A minap szó esett V. közelgő (de azért van még addig egy kis idő) tizenkettedik születésnapjáról, pontosabban arról, mire vágyik.

mi: és mit szeretnél majd kapni a szülinapodra?
V.: most már végre egy sminkkészletet

én: levegőt! levegőt! hadd szúrjam keresztül... ja, ez nem is így van... ööö...egy mit?
V.: egy sminkkészletet végre

én: ööö... na, de mit csinálnál vele?
V.: mit, mit? szerinted mit csinálnék egy sminkkészlettel?
én: ööö... úgy érted, hogy magadat akarod kifesteni? nem farsangi napokon is?
V.: igen, miért?
én: egyrészt gyönyörű vagy, ahogy vagy...
V.: na és?
én: másrészt ha csúnyácska lennél is szebb lennél smink nélkül
V.: mondod te
én: ja... mondom én (a smiktelen)
V.: mindenki használ sminket
én: én nem (a mai napig úgy érzem, mindenki engem bámul, ha kihúzom a szemem)
V.: jó, de mások
én: a gyerekek?
V.: igen, az osztályból mindenki
én: úgy járnak iskolába?
V.: jó, hát nem mindennap... csak hétvégén, meg ha ünnep van... meg néhanap
én: tényleg? kifestik magukat? (sajnálom, nehezen teszem túl magam a dolgon)
V.: persze, hogy kifestik


Hát, most így bajba kerültem. Nem támogatom a gyerekek sminkhasználatát, V.-ét különösképp nem... mondjuk én tényleg nem vagyok túl jó példa neki, mert még akkor is hülyén érzem magam kisminkelve (talán mert amikor tizenévesen nagyon szépre kihúztam a szemem, hogy nagyon tetsszem a fiúnak, akibe minimum halálosan szerelmes voltam, akkor azt bírta bókolni, hogy "olyan, mintha penészes lenne"), de azért kifestem magam, amikor valami alkalom van és muszáj (amikor Á. először látott engem a tükör előtt sminkelni, így kiabált: gyertek! gyertek! nézzétek! a mami összefirkálja magát! öszefirkálta az arcát is!) - én kifestett bohócnak érzem magam (nem, nem azért, mert bohócosra festem magam, a natúr irányzat híve vagyok). De hát láthatóan trend, azok is ezt mondják, akik tanárként dolgoznak ebben a korosztályban, hogy bizony, a lányok szinte már mind sminkelik magukat - és tudom, hogy nem célszerű megakadályozni a gyerekeket abban, hogy trendkövetően beilleszkedjenek a kortársaik közé...

Úgyhogy bementem a DM-be is vettem egy szájkontúrt (magamnak)... valamelyik nap ki fogom próbálni... ha nyitott szemmel jártok az utcán, minden bizonnyal észrevesztek majd...

2015. március 19., csütörtök

Csókoltatom az iskolafogászatot!

V.-éket iskolafogászatra vitték egy-két hete, kilencre mentek. Délután hazajött, én is hazaértem, kérdeztem, mi volt. Hát, hogy elmaradt az angol mellett a matek meg a nyelvtan is, de a tesinek is csak a második felére értek vissza. Mert előttük volt egy másik osztály. Unalmas volt, csendben kellett ülni, könyvet nem vittek, telefont elővenni tilos. Nem lepődüm meg, nem rágok dühösen gumicsontot, ugorjunk egyet, mondom, nem ez érdekel (ez is érdekel, persze), hanem hogy mit mondtak.

V.: nem mondtak semmit
én: semmit?
V.: semmit
én: amikor nézte a fogadat, nem mondott semmit?
V.: semmit
én: de miközben nézte a fogaidat, nem beszélt hozzád?
V.: nem
én: nézte a fogaidat egy szó nélkül?
V.: nem, beszélt az asszisztenssel, meg telefonált is, de hozzám nem szólt
én: semmit?
V.: semmit
én: és a végén nem adtak valami papírt?
V.: nem, majd később kapunk
én: hát, ez furcsa... hogy nem szólt egy szót sem...
V.: hát, nekem nem mondott semmit, amit meg háttal mondott az asszisztensnek, azt nem értettem... nem is rólam mondta

Eltelik két-három nap, hozza V. a papírt. Nincs ráírva semmi (úgy értem semmi informatív), csak hogy kezelésre kell vinni a gyereket. Én nem látok semmit (de hát én nem vagyok fogorvos), V. nem érez semmi különöset (de tudjuk, hogy mire érezhetrő, addigra már gáz van) - bejelentem tehát a fogorvoshoz. Kérdezi, mi a panasz. Mondom, nem tudom. Csak az iskolafogászatról azt üzenték. Ad időpontot.

Megszervezem: V. nem megy aznap rajzolni, A. kivesz fél nap szabit, elmennek a fogorvoshoz (én nem érek rá)

Elmennek a fogorvoshoz az időpontra - viszik a papírt is, hátha van rajta valami rejtjel, hogy mégis, miért jöttek. A papíron semmi - számukra sem tartalmaz információt. V. kitátja a száját (nem fél, de azért izgul). Végignézik - nagyon szépek a fogaid! - mosolyog a doktornő. Látszik, hogy ápolod őket! Minden rendben! V. örül. A. örül. Egyáltalán, mindenki örül.

Mennyivel tartozunk? - kérdezik.  Ötezer forint lesz, szerencsére nem kellett semmit csinálni. A. örömmel fizeti.

Időgépben

Bulizni megyünk este a csajokkal, kirúgni a hámból - berúgásról persze szó sem lehet. Esetleg egy koktél, valami szolid vacsora desszerttel, sok duma - meg persze könnyesre röhögjük magunkat.

Kinéztük a helyet, hogy hová tud eljönni és honnan tud akár éjfél környékén is (ó, milyen későig maradunk!) hazabékávézni mindenki (már aki nem kocsival jön, de kocsival ugye az az egy koktél is ugrik), és lehessen enni is, meg sokan leülni egy nagy asztal köré... és legyenek csinos, vidám pincérfiúk is... és ne legyen egy olyan irgalmatlanul hangos osztálytalálkozó a szomszéd asztalnál, mint amilyen a múltkori pletykapartinkon, mert nem hallottuk a felét sem annak, hogy... (na jó, ezek persze titkosak, nem mondom el a hallott felét sem)... és ne legyen túl füstös, ha lehet (nyögök be én is egy újabb szempontot). Füstös? Mi a frásztól lenne füstös? - kérdezik csodálkozva - ezer éve nem lehet dohányozni egyetlen nyilvános helyen sem. Ja, tényleg, döbbenek rá - csak én már jóval korábban elnyomtam az utolsó szálat, a kérés reflexből jön. Mint ahogy az is, hogy egy kávé vagy sör mellé néha még úgy rágyújtanék. De persze nem esne jól. De persze nem merem kipróbálni, mi van, ha mégis?

2015. március 18., szerda

Kertem nárciszokkal végig űltetéd

Egy férfi közeledik kerékpáron. Élénk sárga láthatósági mellény, fényvisszaverő csíkokkal is ellátott, szíjjal helyesen rögzített bukósisak, tenyérvédő kesztyű, lábán a nadrág sárga fényvisszaverő csíkkal összefogva, nehogy a küllőbe akadjon. Feltűnik, milyen nagyon szabálykövető és hogy milyen gondosan törekszik a biztonságra. Mellém ér.

Most látom, hogy mögötte ötévesforma kisfiú ül a csomagtartón. lábát enyhén felemelve tartja (hogy hogy nem vettem eddig észre a két kis csizmás lábat?). Két kézzel kapaszkodik a férfi derekába, szétnyílt kék kabátja két szárnya kétoldalt lobog a szélben, göndör barna haja borzos. Hátán kis hátizsák fityeg.


És most kertrészlet következik (még reggel, hálóingben kiszaladtam fényképezni nektek):






Így teljesüljenek a vágyaim: a piros cipő (jó-jó, lazacszínű világos piros - gyönyörű!) megvan, ma már abban voltam, egyszerűen kacag a szívem, ha rápillantok (bónuszként kényelmes is)

Kemény világ jön

Ezt olvastam:

"Jövőre bekeményítenek

2016. január 1-től a családi pótlék kifizetését óvodába járáshoz kötik. Azaz csak az kaphatja meg a juttatást, akiknek a gyermeke rendszeresen jár óvodába, és nincs 20-nál több igazolatlan hiányzása. Ha az igazolatlan hiányzás meghaladja a 20 napot, a családi pótlék folyósítását az állam felfüggesztheti." (forrás)



De vajon hogy fogják fogadni Á. és V. iskolájában, hogy a gyerekek rendszeresen (ez meg mit jelent? elég lesz heti egyszer-kétszer? és ha nem? béreljünk külföldről gyerekeket?) óvodába mennek majd tanítás helyett? Hogy mit fognak ott csinálni, az szerintem nem kérdés, V. majd rajzolgat Á. pedig focizik. Remélem, igazolt hiányzásnak számít majd az oviban, ha időnként iskolába is elmennek - de mit írjak majd iskolai igazolásként? Hogy gyermekeinket egy kis alamizsna a családi pótlék reményében ismét beóvodáztuk? És mi lesz a sok kicsivel, ha az iskolások mind elözönlik az ovit? Mert így a délutáni alvásnak számukra is (öngólt?) lőttek, azt hiszem.

2015. március 17., kedd

Csak a lúzerek

Felszállok a buszra, alacsony padlós, első ajtós. Maradok is ott, csak a következőig megyek. A buszvezető magántelefonál, miközben vezet. Kihallatszik: megkérdezték, miért akarok Németországban dolgozni.... szerinted mit feleltem? meg hogy vállalnám-e a kiköltözést, meg hogy ingázni kell - szerinted? Ha ez nem jön össze, van másik terv, szakmunkás. Többszöröse az itteninek, ahhoz tudni kell németül. Annyira tudok. És ha az sem jön be, van szalagmeló, ott semmit sem kell tudni németül, szerelsz és kussolsz. Az is bőven megéri. Csak a megrögzött lúzerek maradnak már itt. Beértünk a megállóba, leszálltam.

Neked mikor van az IGAZI születésnapod?

Szeretnék egy új szolgáltatást beindítani - a dizájnja még nincs egészen jól kitalálva, de nem akarok tovább késlekedni, mert mindenkinek elemi, alapvető érdeke, sőt joga, hogy megtudja, mikor van az IGAZI születésnapja. Az ötlet a fb-ról származik, ahol nap mint nap találkozom jópofa bárgyúbbnál bárgyúbb kis tesztekkel, olyasmikkel, hogy mi a valódi élethivatásom, hányszor léptem egy folyóba az előző életemben, meg ilyesmik - most például az jött szembe, hogy "milyen színe van a nevednek" - nem néztem meg, mert én magamtól is tudom... de arra gondoltam, hogy ti talán nem tudjátok magatoktól magatokról a legfontosabb információkat sem - például hogy mikor van az IGAZI születésnapotok.

Válaszoljatok tehát néhány nagyon fontos kérdésre - és én megmondom, mikor van az IGAZI születésnapotok - amely információval a későbbiekben már mindig szabad döntésetek alapján magatok rendelkezhettek - éljetek tehát az alkalommal, válaszoljatok a kérdésekre, és olyan felemelő igazságnak juthattok birtokába, ami nélkül aligha élhettetek valóban boldogan idáig. De most én (úgy értem ÉN) lehetőséget adok nektek erre egyelőre teljesen ingyenesen.

Következzenek tehát a mindent eldöntő kérdések:


1. Melyik a kedvenc hajad?
a) szőke copfos
b) barna hullámos
c) vörös konty
d) fekete tüske
e) hosszú nyár, rövid ősz


2.  Milyen gyakran iszol kávét reggelente?
a) nagyon
b) háromszor
c) inkább este
d) inkább teát
e) inkább eszem


3. Mi a véleményed a politikáról?
a) úri huncutság
b) a szabadságnak ára van
c) harmonizáló teakeveréket iszom
d) egy meg egy az kettő
e) nem is ismerem Polly titkát


4. Melyik telefonszámot hívnád fel legszívesebben?
a) 06 20 987 5454
b) 06 30 345 9122
c) 06 70 619 6167
d) 06 1 268 2370
e) 06 80 864 3791


5. Meg tudod-e állapítani ránézésre, ki a jó ember?
a) a jót igen, az embert nem
b) az embert igen, a jót nem
c) annyit, hogy főemlős
d) vudubábut készítek
e) csak tükör kell


6. Szerintem az a jó, ha egy rajz
a) analitikus
b) bornírt
c) cicomás
d) derékszögű
e) elegáns


7. Madarat tolláról...
a) papucsot orráról
b) illatot szagáról
c) macskát magányáról
d) hírt adójáról
e) pálmát terméséről


8. Kitől származik az idézet?
a) Kosztolányitól
b) Babitstól
c) Vörösmartytól
d) Petritől
e) Karafiáthtól


9. Melyik szám elfogadható számodra a 42 mellett?
a) csak az 1
b) minden prím
c) príma mind
d) a lottó ötös
e) egy fizika ötös is elég


10. Ha végre megtudnád az igazi születésnapodat, mit éreznél?
a) felhőtlen boldogságot
b) döbbenetet
c) elégtételt
d) haragot
e) végtelen szerelmet


Természetesen aki megírja az ŐSZINTE válaszait, annak megírom, mikor van az IGAZI születésnapja! Személyre szabottan! Csak itt, csak nálam, csak általam!

2015. március 16., hétfő

Szőnyeg alá seperte

a matekfüzetét.

A fű, a traktor, a kutyaszar, a közterületes és én

Amikor leszállok, át szoktam vágni egy kies füves kis parkdarabon, én nem mondom, hogy ne lehetne megkerülni - de a kerülőút hosszan az ellenkező irányba vezet, mint amerre mennék, aztán továbbra is hosszan még mindig inkább elfelé fut a célomtól, mint közelítene hozzá, majd élesen kanyarodva nekimegy egy parkolónak, ahol kabátkoszolóan közel állnak egymáshoz az autók - aztán már el is indulhatnék visszafelé a zebrához, amin át kell kelnem - szóval, én inkább mindezeket kikerülve át szoktam vágni egy kies füves kis parkdarabon.

Ilyenkor mindig nagyon magam és a lábam elé nézek, még ha szembe süt is a nap, mert bizony a fű elég gyakran és sűrűn meg van szórva kutyakakával, én meg abba utálok belelépni. Játszhatnám azt mindennap, hogy ez mindig egy-egy új pálya egy játékban és én már a sokszázadik szinten vagyok, mert eddig még mindig sikerült elkerülnöm a gusztustalan buktatókat, de nem szoktam ezt játszani, sőt, kommandósfélét sem, hogy küldetést teljesítek - pedig eddig mindig megúsztam, úgyhogy már biztosan meglenne a szuperhero minősítésem. De én minden fantázia nélkül mindig csak óvatosan lépdelek, hogy kikerüljem a kutyaszart. Sokszor látok ott kutyákat a gazdáikkal, a gazdák kezében sosincs nejlonzacskó, inkább csak telefon, amin beszélnek (úgy tűnik, nem a kutyákkal), úgyhogy nem vagyok túlzottan meglepődve ezen a sok elkerülendő jelenségen.

Előfordul az is, talán hetente - kéthetene, hogy egy kis piros traktorral (ezt úgy kell érteni, hogy a nagy mezőgazdasági traktorokhoz képest kicsi, de azért valódi traktorról van szó, nem holmi játékszerről) összegereblyézik és összegyűjtik a szemetet, így vélhetően a kutyaszart is - ezt nem tudom, hogy pontosan hogy csinálják, a kis traktor ide-oda tekereg a füvön, húz maga után valami kis ketrecszerű izét, amiről én azt feltételezem, hogy abba gyűjtődnek össze a dolgok (nem az élet összes dolgai, csak a kutyaszar, a szemét és ilyesmik)

Ma reggel nem voltak kutyák a gazdáikkal, nem volt kis traktor sem, amikor nagyon figyelmesen lépkedve átszeltem a parkdarabkán - de vagy tíz méterrel odébb volt két közterületes ember, akik azt mondták ordibálták nekem, hogy nem tudom-e, hogy nem szabad a fűre lépni (nincs erre vonatkozó utalás sehol, bár ha lenne, sem tudnám igazán komolyan venni) és hogy otthon is így élünk-e. Nekik üzenem (innen a biztonságos íróasztalom mögül), hogy igen, valahogy így, csak sokkal szebben, mert nálunk kisebb ugyan a fűterület, de nincs benne sem kutyaszar, sem szemét - igaz, kis traktor sem - viszont ki merünk menni csukott szemmel is a fűbe mezítláb (vagy cipőben), és ott táncolunk, ha úgy tartja kedvünk.