singing in the snow

A MÁV nagy napja

Reggel óta szakad a hó. Visszatekertük a naptárat. Még mindig április van. Remélhetően Sosem lesz olyan nap, amikor a mainál is több káromkodással megértéssel fogadják majd az utasok hoppon maradt emberek a több órás vonatkéséseket (értsd: valóban több órás), avagy azt a hírt, hogy miért nem járnak egyáltalán a vonatok. Miért is járnának? Ilyen időben mindenki üljön a kandalló mellett forró csokit szopogatva vagy fogadjon aranycsengettyűs lovas szánt.

Nem szeretném

ha az lenne a 2017. év egyik legmeghatározóbb élménye, amit majd mesélgetek nyugdíjas öreg koromban az unokáimnak, hogy április 19-én öklömnyi pelyhekben esett a hó, meg is maradt, például az épp virágzó orgonán, gyöngyvirágon, lila akácon, nézzétek, gyerekek, képem is van róla! (kép évekkel később) Bár momentán épp úgy tűnik, hogy ilyen abszurd izgalmakra kell berendezkednem - beleszámítva azt az állapotot is, hogy noha munkahelyem már nincs, megoldandó (és addig fogat összeszorítva, csikorgatva elviselendő) munkahelyi gondjaim még maradtak szép számmal.

Egyidejűleg

Hogy képes arra bárki, hogy miközben épp reszketve vacog a vidám tavaszi blézerében, sállal a nyakán, mert megveszi az isten hidege, egyidejűleg lehülyézze azokat (engem), akik a télikabátjukat vették fel április közepén. Hiába van április , névleg tavasz, hiába zöld és virágzik minden, ha közben kurva hideg van. Nem? De.

Párnára vele!

Nem dolgozni nem azt jelenti, hogy több szabadidőd van, csak azt, hogy jóval kevesebb pénzed.

és tovább álmodok

Először azt, hogy két munkajogász ismerősöm is irodai asszisztensi állást ajánl - nem teljesen tisztázott feladatkörrel, havi százezerért. Nem akarom megbántani egyiküket sem, de a feladatot sem érzem kihívásnak és a pénzt sem elegendőnek. Ugyanakkor úgy érzem, jól el lehetne bújni ezekben az irodákban a világ szeme elől. Puhatolózom, hogy el tudnám-e látni mindkét asszisztenciát egy időben és egy helyiségben - ők egy-egy fél helyiségbérleti díjat nyernének, én dupla fizetést.

Aztán pedig azt, hogy megyek épp befelé egy minisztériumba vagy más hivatalba késő délután, amikor szembe jön velem kifelé jövet F. és még néhányan. Természetesen nem köszönünk egymásnak, és természetesen görcsbe rándul a gyomrom, de annak örülök, hogy legalább F. hosszan dühöngeni és rágódni fog ezen és talán most azt hiszi, munkaügyben vagy egyéb fontos hivatali ügyben járok arra. Egyébként nem. Talán csak pisilni mentem be.

(de hogy miért játszódik mostanában az álmai többsége tantermekben vagy iskolai lépcsőházakra hajazó épületekben?)

Amúgy lett kalács, három is, két sima, egy mazsolás, szépek, egészségesek és boldog húsvétot is kívánok mindazoknak, akiket érdekel - engem most nem eléggé.