Én vagyok az a nő

Hogy melyik?

Hát az, amelyik kiszállt az autójából annak a boltnak a parkolójában, ahol vásárolni akart, és határozott, hosszú léptekkel elindult a bolt mellett rabláncon tartott bevásárlókocsik népes hada felé. A kezében pedig meglepő holmit cipelt magával. Néhányan csodálkozva utána néztek, de neki csak akkor tűnt fel a szokatlan tárgy a kezében, amikor be akarta illeszteni az egyik rácsos kosár pénzbedobó résébe. Feltűnt, mert a kezében egy száz forintosnak kellett volna lennie. Ami illeszkedik a résbe. Az izé pedig nem fért be. Mert nem a pénz volt nála. Hanem az autója kormányzára. Igen, tényleg. Körülbelül akkora, és olyan nehéz is, mint egy kisebb balta. Na, ez vagyok én, a nő, aki kormányzárral akart bevásárlókocsit szerezni. Nem tudom, hogyan és miért, de azt vettem magamhoz a százas helyett. És fel sem tűnt! Aztán visszamentem az autóhoz, és láttam, hogy százast meg a kormányon hagytam.

Semmi gond. Csak kicsit fáradt vagyok.

Túl hosszú volt a tavaszi szünet

Hogy miből gondolom?

Tegnap délután megkérdeztem a gyerekeket, hogy felkészültek-e a mai iskolakezdésre. Ezt én úgy értettem, hogy tudják, milyen óráik lesznek ma, be van pakolva a táskájuk, készen van minden leckéjük (nem a szünetre kapták, hanem még a szünet előtt), tudnak-e mindent, amit mára vagy mostanság tudniuk kell.

Egybehangzó, hangos igen volt a válasz. Én ennél többet időt ritkán fordítok a dologra, mert úgy gondolom, ez az ő feladatuk, nem az enyém. Így aztán elmehettek filmet nézni A. szobájába.

A hosszú filmet követő fürdés és hajmosás után szárogattam V. haját - és minden gyanakvástól mentesen, csak úgy beszélgetésből megkérdeztem, hogy végül is mit olvasott legutóbb a környezetkönyvéből.

Azt, hogy... ööö.... izé... hogy... háááát.... hogy.... izé... hogy... ööö... - érkezett V. összefüggő, értelmes, hangos, határozott válasza.

Csúnyán gyanakvóvá váltam. És nyelvtanból? mit tudsz a kérdő mondatról? - kérdeztem immár célzottan, mert tudtam, hogy a kérdő mondatról kell tudniuk valamit.

Azt, hogy... ööö.... izé... hogy... háááát.... hogy.... izé... hogy... ööö... hogy a kérdő mondattal kijelentünk valamit, amit nem tudunk - vágta ki diadallal V.

Hát, akkor ez most egy erős kérdő mondat volt, konstatáltam csalódottan - és azzal folytattam, hogy reggel a HP negyedik kötete helyett, aminek gyakorlatilag a lapjai közt él, legyen kedves a környezet és a nyelvtan könyveibe mélyedni, mert kikérdezem.

Reggel aztán elsorolta a kérdő mondat ismérveit, és tudott kérdezni is. De arra, hogy mit tenne a lázas gyerekkel, azt válaszolta, hűvösre tenné. Majd helyesbített: hideg vízbe ültetné. Mondtam, hogy nagyon rosszul járna, ha az ő utasításai alapján kezdeném gyógykezelni, amikor beteg. Végül megtanulta. Nemcsak a sárga őrületet - ami egyébként is megőrjít, mikor azt felelik valamire, hogy nem kell tudni, csak a sárga keretes részt. Mit is mondasz ezzel, édes lányom? hogy nem kell tudni, mennyi az ember normál hője, sem azt, hogyan kell lázat mérni, csillapítani (amúgy, ha nem környezetből kérdezem, hanem valóságból, akkor tudja - na, ez a következő őrület) - hanem csak azt a mondatot, hogy gyógyszert a gyerek csak szülői felügyelet mellett szedhet? és csak azt, amit az orvos felír? Így még csak nem is igaz...

Aztán hirtelen kiderült (ez nem kiderülés, ez beborulás, bassszus!!!), hogy Á. tolltartójában egyetlen darab színes ceruza sincs, mert nem találta őket, meg hogy noha lesz tesiórájuk, nincs nála tesicucc (a múltkor egy fénykép alapján bukott ki, hogy egy kedves, de nagy lábú osztálytársától kölcsönkapott tornacipőt használ - holott van sajátja, én legalábbis vettem, és Á. azt állítja, az iskolában van a szekrényében - és a másik gyerek lába csupánnégy számmal nagyobb az övénél, és négy az nem is olyan sok. Igaz? Na, például ezért is nagyszerű, hogy a szülő az évnyitó és az évzáró közt csak a szülői értekezletek alkalmával juthat be legálisan az iskolába - de ez egy következő hajhullásos témám)

Szóval, igen, túl hosszú volt a tavaszi szünet, mindent, de mindent kezdhetünk előről. Köszönés... kézmosás... kéztörlés törülközőbe... pisilés nem az udvar fáinál - bokrainál, bár a szárazságban tán örülnének a növények ennek a megoldásnak is.

Beszámoló

Húsvétkor leginkább ettünk. Ennek megfelelően az ünnepről szóló képek is elsősorban ételeket ábrázolnak. Először is sütöttem húsvéti sonkával - kolbásszal - tojással töltött kalácsot (Limara blogjának receptje alapján):

Sütöttem hagyományos fonott kalácsot is - évről évre jobban sikerül, már nemcsak szép:

és nemcsak finom, hanem puha, foszlós is lett:

A húsvéti asztalt:

hatan ültük körül vasárnap reggel, a szüleim reggeliztek velünk. Vasárnap ebédre viszont már mi mentünk vendégségbe. Hétfőn pedig itthon voltunk, lévén, hogy V. locsolókat várt. A locsolók jöttek is. Míg V. szép ruhában és szendén várakozott, én nem különösebben szép ruhában ebédet készítettem, méghozzá zöldséges bárányragut római tálban:

Azt, hogy hogyan kell helyesen elmosni a római tálat, nem tudom. És ebben hiába kértem az inkognitóban nálunk tartózkodó animágus, McGalagony professzor segítségét, ő csak rosszallóan nézett, hogy magamtól még ennyit sem tudok:

Holnap hajnalban hatkor (nem az alliteráció kedvéért) pedig dolgozni indulok - pedig szívesen maradnék még itthon.