Finomfőzelék

Evezzünk lágyabb vizekre!

A finomfőzeléket nem otthon ismertem meg. Otthon minden főzelék finom volt, de egyiket sem neveztük így - sőt, eddmeglevest sem kaptunk soha, mindnek volt saját neve. Iskolába kerülve aztán kiderült* hogy az ételek korántsem mind jóízűek, kívánatosak, gusztusosak. Sőt! A legtöbbtől - sőt, már az ebédlő vaskos szagától - egyenesen hányingerem lett. A kakaóporral megszórt tejberizs és tejbegríz heveny undort ébesztett bennem, a szárazbabfőzelék oldalassal, a sóskaleves, vagy a sárgaborsófőzelék hallatán is rázott a hideg. Mindezek elé tolakodott be a finomfőzeléknek gúnyolt förtelem, többnyire sült virslivel tálalva. Semmiképp nem tudtam letuszkolni néhány kanálnál többet - és mivel a kakaós tejbegrízzel való első találkozásom után fél órával összehánytam a tantermet, a tanító nénik sem erőltették, hogy egyem meg. Nem is ettem többé soha, képileg a szó hallatán valami szürkésfehér lében úszó répa- és borsódarabok maradtak meg előttem és ez a kép rögzült - és még a látványa is émelygést okozott. Igyekeztem nem is gondolni rá - és ezt a küldetést sikerrel teljesítettem.

Mígnem tegnap, ahogy a heti bio zöldségdobozomat igazgattam és azon töprengtem, hogy mi legyen belőle, eszembe jutott, hogy egy kis sóval, vajjal megpárolhatnám a sárgarépát, a paszternákot,  a karalábét, a karfiolt és a brokkolit - e három utóbbit a leveleikkel együtt. Tudom, nem ez a tipikus összetétel. De mégis olyan finomfőzelékjelleget öltött - csak most tényleg az eddig számomra rejtett,  finom oldalát mutatta. Nem habartam be, véteknek éreztem volna lisztet, de akár tejszínt is hozzárakni. Isteni volt.

Szóval, most párolt zöldségeket nevezek finomfőzeléknek? Igen. Nem. Talán.  Inkább csak elhiszem, hogy a valódi alapanyagokból gyengéden megpárolt zsenge zöldségek kissé behabarva egy normális világban tényleg lehetnek finomak, csak a napközi sötét bugyraiban váltak borzalmassá.

* az óvodában nálunk helyben főztek és elég jól, úgyhogy ott ez még nem merült fel

Fura

Úgy érzem, legszívesebben a világból is kiszöknék a műtét elől. Hogy mitől félek annyira? Attól, hogy véletlenül esetleg kiszöktetnek a világból.

Egy hír a sok közül

Végül úgy döntöttem, elmondom apámnak, hogy a közeljövőben* műteni fognak. Meghallgatta, majd azt válaszolta, hogy a sógornőm egyik húgának pedig gyereke született, látta a neten, nagyon cuki, kislány.

* 15-én... hát, bízom benne, hogy túlélem

Géphang

Már tudok konferenciabeszélgetni vagy telefonálni gyaloglás közben. Persze nem állítom túl gyorsra, csak 3-3,5 km/órával beszélgetek, hogy a lihegésemmel ne vonjam el a figyelmet a fontos szakmai vagy magánéleti tartalmakról. És így végre kiderülhetett, hogy telefonálás közben múlik nálam leggyorsabban az idő, ma reggel egy kollégámmal* negyven percet beszélgettem és nem tűnt többnek tíznél. De közben a gépidő negyven percet mutatott, mikor leszálltam, nem tízet - szóval, halleluja.

* aki egyben megüti a barátnő szintet is**

** ha nem is minden fenékig tejszínhab, és a covid is belenyomott egy kis csatornaiszapot, mégis az van, hogy még mindig szeretek itt dolgozni, mert a főnököm* is nagyon normális, a kollégáim többsége is jófej, a munkám is érdekes és alapjában véve hasznos is - bár a hatékonyságot még lehet fejleszteni

Amikor egy álom valósággá válik

az persze sosem lesz egészen pontosan olyan, mint álmunkban volt. Velem is így történt: letörött egy fél fogam (októberben szerelték, és már akkor is kicsit gyanús volt, hogy nem lett tökéletes). Persze nem az a jobb hátsó fogam, amiről álmodtam, hanem baloldalt egy viszonylag elöl lévő. Ezelőtt az altatásos sztori előtt nyilván azonnali rendezésre szorul. Szétesek teljesen. Nagyon naiv dolog volt azt hinni, hogy 2020 már eleget szaggatott rajtam.

Köszi, meg minden

szerintem ugorjunk át az előző posztról a mostanira. Bár ez nem/sem vidám a téma. Aki szereti a posztjaimat, olvasson, szívesen látom, aki nem szereti, azt nem értem, hogyhogy nincs jobb dolga, mint itt ólálkodni, de ez nem az én ügyem. Egyetlen helyesbítést szeretnék csak tenni, illetve szeretnék bocsánatot kérni a barátaimtól, akikről (korábban, akár többször is) azt mondtam, hogy nincsenek, mert valójában szerencsére vannak és biztosan rosszul esnek nekik az ilyesféle állítások.

Amúgy pedig a mai nap eredményeként egy a közeljövőben nagyon gyorsan bekövetkező műtétet könyvelhetek el. Úgyhogy sokat sírtam, de végül is úgy döntöttem, hogy inkább igyekszem proaktív lenni és kissé feltuningolni magam addig, hogy lehetőleg túléljem. Rutinműtét - mondta az orvos, de nekem nincs benne rutinom (és inkább másban szeretnék) - meg hogy azért nyilván minden műtétnek van kockázata, különösen covid idején.

Hát, ezzel ment el a napom - és ezzel megúsztam, hogy túlreagáljam az előző poszt némely kommentjeit. A többieknek köszönöm a józan észt és a józan hangokat!

Sötét van

de a mai mémek azért csempésztek némi drogot vidámságot a táskámba napomba - elképzelni, amint egy pincéből az eresz(?)csatornán át próbál menekülni egy melegbárból egy kormánypárti nagymagyar képviselő (mármint nyilván sokunkat soha nem képviselt, csak a titulusa ez). Jó, persze még jobban örülnék, ha nem ezektől bűzlene és mémesedne el a csatorna az ország - de ha már így van, jobb, hogy lebukott, mintha - állítólag többedjére is - megúszta volna.

Nem kakas

Szóval, van (már péntek óta) egy negatív tesztem, ami szuper. Csak az nem szuper, hogy ugyanúgy fáj a torkom, a gyomrom, a hasam, a fejem, hányingerem is van és mára egy masszív kötőhártyagyulladásnak kinéző cuccot is sikerült valakinek felapplikálnia a szememre. Ja, és holnapra van időm a nőgyógyászhoz - hát, azt sem véletlenül kértem.

Update: V. is ramatyul van (hasmenés, hasfájás, hányinger, sápadtság)

Ez a klip viszont csodálatos, Punks Not Dead

Mennyire kell komolyan venni?

Elmentünk ma A.-val a szüleimhez, és míg én anyukámmal sétáltam a faluban, addig A. videoszerkesztést tanított apámnak - mindenki elég jól szórakozott. Aztán visszaérvén apám elmondta, hogy mit szán karácsonyra mindenkinek (bármit, amit én megveszek nekik és ő kifizet - nyilván az összeg felülről korlátos). Életében először megmasszírozta a vállamat és én nem húzódtam el, mert jólesett. Még ötven-hatvan év és hozzuk a követendő apa-lánya kapcsolatot. Ebben az idilli pillanatban azt mondta, hogy természetesen azt is megmondhatom, hogy én mit kérek karácsonyra (én többnyire nem kapok tőle semmit, mert elviszik a fókuszt mások) - mire azt mondtam, hogy jó, majd gondolkodom.

- a Bereményi kötetet, amit nyár óta ígérsz kölcsön, azt szívesen megkapnám - így én

- azt már odadatam neked - így apám

- dehogy adtad! - méltatlankodtam

- de, elvittem három palack mustot és a könyvet, beadtam a kerítésen... három hete

- ez igaz?

- igen

- akkor inkább csak én egy levél Cavintont kérek

(és bakker, a könyv itt van az asztalomon a sok lom alatt - ne kérdezzétek, van rajta minden is - én én egyáltalán nem emlékeztem rá!)

Viszont a múltkori nyiffenésem után, mely szerint nincs mit olvasonom, egy kedves olvasóm elküldte nekem ezt a könyvet e-mailben - nagyon behúzott, másnapra elolvastam. Nagyon érdekes a történet - és bár szerintem elég egyenetlenül van megírva, mindenképp ajánlom. Nem tudok elég hálás lenni nektek a könyvekért és egyéb ajándékokért, amiket az olvasásért cserébe kapok tőletek. Szívmelengetőek, köszönöm!