Amikor nem történik semmi

enni akkor is szoktunk. Úgyhogy érdekesebb történések híján receptekkel szórakoztatlak benneteket.

Ezer év után végre ismét csináltam májkrémet. Mert szeretjük a májkrémet (Á. nem, de mindenki más), viszont bolti májkrémet csak végső esetben veszek. Az utóbbi sok évben ilyen eset nem volt, úgyhogy nélkülöztük a májkrémmel megkent kenyereket. De szomorúan nélkülöztük. Májat ugyan elég gyakran veszek, de nagyon ritkán esszük meg mi, mert amint elhangzik a máj szó (de a néma szagot is érzi), előjön a macskánk és fájdalmas nyávogással adja  tudtunkra azt a szemenszedett hazugságot, hogy már hetek óta éhezik. De hiába tudjuk, hogy naponta minimum háromszor eszik csak nálunk (és gyanítjuk, hogy a szomszédoknál is csurran-cseppen valami szegény kis éhező szájába), olyan szemrehányóan néz már csak a gondolatára is annak, hogy a májat nem őneki hoztam, hogy végül mindig kibontom, hogy adjak neki belőle. Aztán mire kettőt pislantok, azt látom, hogy ezt a maradék kis májacskát már nem érdemes sütni-főzni, így az továbbra is a macska táplálékául kerül be a hűtőbe. És a mi macskánk bármennyi májat megeszik bármilyen hamar!

Na, de a múltkor mázlim volt, mert mikor beosontam a házba a májjal, a macska nem volt itthon, aztán mikor elővettem, megint szomszédolt valahol, így mire lóhalálában megérkezett a májszagra, addigra bizony én már feldolgoztam a májat emberi fogyasztásra. Ilyenkor persze a macskánk is szereti embernek tekinteni magát, de mondtam, hogy akkor adok neki kenyeret, azt meg nem kérte mégsem. A feldolgozás eredményeképp pedig májkrémünk lett, a következőképp:

fogtam két fej hagymát, összevágtam, kis olajon megdinszteltem (lehet egy kis füstölt szalonnán is). Rádobáltam a megmosott csirkemájat, szórtam rá bőven majorannát és némi fekete borsot, aztán addig sütögettem, míg a máj meg nem sült-párolódott belül is. Akkor kicsit hagytam hűlni, majd botmixerrel krémesítettem, tettem hozzá még majorannát, egy kis sót és kb. 10 deka vajat, amivel szintén egyneműre kevertem a májkrémet.

Ha nem csirkéből készül, akkor (gyerekkoromban) sertés- vagy marhamájból másképp készítettük: megfőztük a feldarabolt májat babérlevéllel, egész borssal, egész vöröshagymával. Miután kihűlt, kiszedtük a májat a fűszeres főzővízből, a főzőlét és a fűszereket kiöntöttük, a májat összeturmixoltuk vajjal és esetleg egy kis tejföllel, megsóztuk - és már kenhető is volt.

Sokkal-sokkal finomabb, mint a bolti!

Aztán hogy Á. se nyivákoljon, hogy neki bezzeg nem főzök semmit, ma este csirkeszárnyat sütöttem - amit szintén ezer éve nem csináltam. Egy lábasba öntöttem néhány evőkanálnyi olajat, összekevertem mézzel, sóval,  rengeteg fokhagymával (egy fej felaprítva), egy jó ujjnyi friss gyömbérrel, némi szójaszósszal, rádobáltam a feldarabolt csirkeszárnyakat és némileg kevergetve, némileg fedő alatt sütögetve kb. negyed óra alatt elkészítettem. A mézes máztól szépen megbarnul a bőre, és csuda finom lesz. Salátát ettünk hozzá és a fejenként két szárnyacskát nagyon kevesellték a gyerekek, úgyhogy vasárnapra megcsinálom nagyban is rizzsel és salátával. (Ha gondosabban akarunk eljárni, mint ahogy én ma tettem, a leírt pácban egy napig lehet érlelni is a szárnyacskákat, biztos jót tesz neki)

Tavaszi szaladgálás

Bóklászom a parkban, már nem fagy, de fázom a tavaszi kabátban, szürke az ég, lóg az eső lába.  És nem veszem fel a kesztyűmet, mert azt mondták, jön a tavasz. Nem tudom, hol járhat most, de elég lassan közeledik. Jön viszont szembe egy tacskó.  Jaj, dehogy jön, vánszorog az is. Nagyon öreg, nagyon kövér, nagyon lassú. Még a tavasznál is lassabb. Alig halad előre a rövid görbe lábain, hasával a poros utat súrolja, nem csattog a füle az iramtól, csak lifeg szomorúan, nem csóválja vidáman a farkát, húzza azt is maga után a földön. Kék kabát van rajta, elég viseletes, biztosan még kölyökkorában kapta. A kanyar után, a tacskótól jó húsz méterre lemaradva épphogy tipegő öreg néni sóhajtozik elhaló hangon a kutya után: ne szaladj előre, Fáni, azonnal állj meg! Hallod, te gézengúz, ne szökj meg, gyere vissza! Ne rohanj már! Állj meg, Fánika! Hányszor mondjam még, hogy ne szaladgálj össze-vissza! Fánikám! Nem bírom én már ezt a bolond szaladgálást! Fáni!

Sivár

Sajnos nem élem meg a munkám nyújtotta szellemi kihívásként, ha naponta azon kell agyalnom, hogy milyen lebutított mondatszerkezeteket alkalmazzak egy feladat elmondására ahhoz, hogy tanult (?) kollégám is megértse. Nem munkatárs, legfeljebb szobatárs. Sajnos. De a szobanövényeim (az a kevéske új) jóval gyorsabban reagálnak, mint ő. Nem beszélve a növények kiváló problémaérzékenységéről.

A macska mint hőmérő

Avagy hogyan állapíthatjuk meg a ránk és környezetünkre irányadó hőmérsékletet a közelgő ínséges időkben egyetlen macska segítségével?

Ha napokig visszatartja az ürítési szükségletét, de enni eszik:    -15 C fok alatt
Ha naponta maximum egyszer megy ki öt percre:               -15 és -5 C fok közt
Ha napjában többször is kimegy, de éjszakáit bent tölti:  -4,9 és +9,9 C fok közt
Kint van nappal, kint éjszakázik, a küszöbön eszik:        +10 és +35 C fok közt
Nem lépi át a küszöböt, ételt gyakorlatilag nem fogyaszt:                 +35 felett

A hőmérsékleti értékeken túl további következtetéseket is levonhatunk macskánk aktuális állapotának figyelmes vizsgálatával:

Ha lobog a szőre akkor is ha áll: szél fúj
Ha vizes a szőre: csapadékos az idő
Ha szőrét borzolva remeg: talán villámlik
Ha szürke macskánkat nem, de a szomszéd feketéjét látjuk: köd van

Ennél pontosabb következtetések levonásához használhatunk egyidejűleg több, akár különféle színű macskát is!

Kilátások

Azt olvastam a minap, hogy a brittudósok megállapították, hogy a pesszimisták szignifikánsan tovább élnek, mint az optimisták. (okait lásd az alább látható linkeken) Ennek megörültem, mert ilyen pozitív élettervvel ritkán találkozom, és már épp tervezgetni kezdtem, hogyan fogom élni csoszogós, morgós-rigolyás napjaimat belekeseredve a nagy vénségbe, de titokban boldogan, amikor hirtelen belém hasított a fájdalmas félelem, hogy valószínűleg én mégsem vagyok eléggé pesszimista ahhoz, hogy beleessek ebbe a kivételezett, hosszú életű csoportba.



http://index.hu/tudomany/brittudosok/2013//0/a_pesszimistak_tovabb_elnek/

http://nol.hu/mozaik/a_pesszimista_idosek_tovabb_elnek

Peplum

Bizonyára tudjátok, mi az a peplum. Nos, nekem például körülbelül két héttel ezelőttig halvány gőzöm sem volt róla, sőt, a szót sem hallottam előtte tán még sosem. Utána viszont azonnal akarni kezdtem egyet, de nagyon. Egy fekete sztreccs peplum topot kezdtem akarni, háromnegyedes ujjal és mély dekoltázzsal. Igen, ilyen vagyok, ha valamit nagyon akarok, azonnal elsajátítom a szakszókincset is hozzá. Nos, nagyon akartam a peplumot, mert van egy szoknyám (jól sejtitek, körülbelül két hete turkáltam), amihez egy ilyen fekete cuccot tudtam a legjobban elképzelni. A pénteki boltlátogatós élményeimet már leírtam és azt is, hogy nem vettem semmit. Különösen fájdalmas volt, hogy fekete peplumot sem. Vagyis a többi izének amit nem vettem, nem éreztem nagy hiányát, de ennek nagyon. Mert szombaton már fel is akarom majd venni. Ezért ma előre kitervelten elmentem egy eddig csak a buszról látott boltba, mert az volt kiírva az ablakára, hogy ma teljesen friss áru érkezik. És úgy gondoltam, ma odaviszik a vágyott fekete peplum topomat háromnegyedes ujjal és mély dekoltázzsal. Mert biztos vagyok abban, hogy vannak olyan ruhák, amiket nekem szán a sors. Úgyhogy beszaladtam, ha nem is épp bálabontásra, de a munkaidőm végét követően azonnal. Jó nagy tömeg volt, nyilván mindenki várta a maga megrendeléseit. Biztos léptekkel odamentem az első fogassorhoz és elkezdtem lapozni a ruhákat. Az én ruhám körülbelül a hetedik volt a sorban. Fekete. Sztreccs. Peplum top. Háromnegyedes ujjal. Mély dekoltázzsal. Athmosphere márkájú. És igen, épp a méretem. Csak itthon próbáltam fel, ott nem volt időm rá. De pontosan ezt a holmit akartam már két hete hazahozni. Kimostam azonnal, már szárad.

Passzív nyelvtudás

Mondom Á.-nak, hogy 15-én jönnek hozzánk E.-ék a néhány hónapos újgyerekkel, akit még csak képről ismerünk. És hogy milyen klassz, mert az alig múlt kétéves Z. már tud beszélni és azt csuda vicces lesz hallgatni.
Á.: Z. máris megtanult beszélni?
én: aha
Á.: és már mindent tud mondani?
én: hát, hogy tranzakció-analízis, azt még valószínűleg nem tudja...
Á.: de például azt már tudja, hogy "Kérek szépen egy nagy pohár hideg vizet?"
én: azt ti sem mondjátok így soha...
Á.: de ha akarnánk, tudnánk így mondani

Sztrapacska

A sztrapacska nem túl bonyolult étel, de elég ritkán készítek, mert rettentő sok edényt kell hozzá mozgósítani, aztán megtisztogatni, ráadásul A. és én ugyan biztosan szeretjük a sztrapacskát, viszont a gyerekek várakozó állásponton vannak vele kapcsolatban. Á.-nak tetszik az étel neve és az is, hogy nagyjából borzaskának fordítandó, de nem szereti a juhtúrót (bár a juhtúróból készült körözöttet igen), V. pedig szereti ugyan a juhtúrót, de a sztrapacskát hol igen, hol nem. Most vasárnap szerette, és Á.-nak is hagytam juhtúró mentes, csak sült szalonnás változatot.

Vagyis, most vasárnap nekiduráltam magam, és elkészítettem ezt a tipikusan téli, a tűzhely mellett sok ácsingózást kívánó kaját az első tavaszi hétvégén, ahelyett, hogy a kertben hajladoztam volna a szélben. Krumpli, liszt, tojás többnyire van itthon, de a szalonnát már kifejezetten a hétvégére gondolva vettem. És vettem három különböző helyen három különféle juhtúrót is. Nem annyira a változatosság gyönyöréért, mint azért, mert az első helyen csak egyetlen darab volt, a másodikon egyféléből több is, míg a harmadik helyen (ahol pedig a legkevésbé számítottam rá) kétféléből is lehetett választani. A bryndzát választottam, mert igazából azt szeretem. Az eladó rám is szólt, félig igaznak, félig tréfásnak szánva a mondandóját, hogy miért a szlovák ipart támogatom a magyar helyett. Nem válaszoltam neki semmit, csak futólag rámosolyogtam és bedobtam a kosaramba a kiválasztott holmikat.

Aztán itthon kibontottam és felhasználás előtt összehasonlítólag megkóstoltam mindhármat. Aztán (tudom, későn) megnéztem azt is, melyiket miből rakták össze. Mert azt hinné az ember (vagyis én), hogy a juhtúró juhtejből van meg sóból, esetleg csipetnyi oltóenzim, és ezzel kész. Nos, ezzel kész is van a szlovákoknál. A magyar1-ben van még 30%-nyi tehéntej is. A magyar2-ben pedig még vagy ötféle izé, úgy mint sajtok, szilárdító anyag, ruganyosítószer, színezék (???) a termék fehér, tartósító, ízesítő és egyéb. Lehet tippelni, melyik volt igazán finom (a szlovák), melyik finom, de nem az igazi (magyar1) és melyik olyan nyúlósan izés (magyar2). Úgyhogy a vásárlási preferenciáim a juhtúrót tekintve továbbra is a szlovák terméket helyezik a legjobb helyre.

Abból is lehetőleg a vödröset, mert aki ezt a műanyag tömlős dolgot kitalálta (mindhárom abba volt csomagolva), az nem volt nagyon beszámítható aznap.

Magyarázat a délelőtti, szűnni nem akaró, fülrepesztően éles sátáni kacajokra

én: muszáj ezt még sokáig hallgatnom?
ők: sajnos muszáj
én: miért?
ők: a puhaállatok gyakorolnak, hogy hogyan tudják majd elijeszteni a rájuk támadó gonosz boszorkányhordákat
én: értem... már nagyon hatékonynak tűnik
ők: igen, te azt hiszed, mert te nem vagy gonosz boszorkány, de igazából még fejlődniük kell

Tavasz

Teli a kert a frissen kinyílt sárga krókuszokkal (a lilák nálunk hetekkel később virágoznak, a fehérek ki sem keltek vagy átváltoztak sárgává és/vagy lilává). És teli a kert a frissen kitelepített nyitott fregolikkal és a rajta száradó ruhákkal. Még a karácsonyi terítőkre is sort kerítettem végre, mert tudom, hogy ma egy nap alatt megszáradnak a napon.