Vasárnapi fények

Ma reggel boldogan ébredtem, vasárnapi nyugalommal. A nap beragyog az ablakon, kék az ég, zölden, sárgán, barnán bólogatnak a ház előtti juhar levelei, és én kipihentem magam. Nyújtóztam egy nagyot, aztán ránéztem az órára, nyolc nulla négy - nyolcra kellett volna mennem. Ennyit a szép vasárnapomról - a mai első programot már az ébredés pillanatában is lekéstem. Most már mindegy, gyorsan átütemeztem.

Azt álmodtam, hogy A-val valami sötét üzelmekbe keveredtünk, valakik irányítottak minket, rengeteg zöldséget, gyökereket tettek a táskáinkba, amikről kiderült, hogy illegális répák és gyömbérek (???), ezeket kellett eljuttatnunk valahová, mozogtak a falak és a kapuk, egyszerre voltak túl modernek és nagyon középkoriak a formák, A.-t néhányszor elkábították, én féltem, menekülnünk kellett, nem is nagyon értettük magunk körül a világot, talán valakik zsaroltak vagy megfélemlítettek? Engedelmesen vittük a szatyrokban a tiltott répákat, titkos könyveket is csempésztünk - és végül most mégis inkább kellemes álomként dereng elő. Lehet, hogy a valóságom ennyire élhetetlen?

augusztus 31.

Emlékszem, régebben ilyenkor már nagyban készültünk az iskolára. Az egyetemi évkezdések már nem tartoznak hozzám (bár időnként szeretnék részese lenni)... ja, én is kezdek... de ez azért más. Sokat nyervogtam a könyvkötések, meg a kötelező ezmegazok miatt - és azt mondhatom, boldog vagyok, hogy a gyerekeim mostanra kikerültek a közoktatás bugyraiból - de míg az egyik szívem nevet, a másik vérzik. Gyerekenként maximum 18 év adatik a szorosan vett "gyereknevelésre" - aztán huss, már ki is repültek. V. a hétvégén elköltözik, Á. marad - de hetente összesen egy órát sem találkozom vele, én dolgozom, ő a szobájában kuksol. Mármint ő ott dolgozik. Új  értelmet kell adnom az életemnek témát kéne találni a blognak - de míg a részletesebben meg nem nevezett gyerekeimről jó volt írni, addig saját munkáimat jobb szeretem névvel csinálni - persze, nem itt. Nem tudom, mikor főztem utoljára, sem időm, sem kedvem, kifogytak belőlem a receptek. Azt hiszem, soha máskor nem érzem ennyire az idő múlását, mint augusztus végén, szeptember elején. Őszi spleen. Hiába frissítettem az oldalt, ma mindössze ötvennégyen néztek rá a blogra - szerintem ilyen a második hónaptól nem fordult elő. Engem sosem nyugtatott meg, sőt, többnyire tovább frusztrált a klasszikus nyugi-mondat, az elmúlik.

Az ötödik

napsütéses nap idé. Volt kettő februárban, kettő áprilisban, meg a mai. A macska nagyon jó alvótárs, de ideje, hogy külön aludjon, mert tegnap találtam egy kullancsot magamban. Icipici volt, annyira, hogy nagyítóval kellett beazonosítanom. Lenyírtuk a füvet az új fűnyíróval (mert a régi tönkrement, aztán A. rendelt egyet, amit napokig nem hoztak, bár már kifizette és folyton állítgattak a rendelés státuszán - máig nem hozták, a pénzt sem utalták még vissza). Szóval, A. elment és vett egyet. Fűnyírás előtt mindig leszedem a sóskát, mert az nálunk a fűben nő. Már tavaly megszerettem. Az a titka, hogy nem teszek bele cukrot. Émelyít a sóska savanyúsága melletti édes íz. Így nálunk a sóska ennyi: egy kis vajon megfonnyasztom és összekulimászozom a sóskaleveleket, megsózom és teszek hozzá tejfölt. Összekeverem, megesszük. Az első szedésnél 85 levelet szedtem már a kertből - ez rekordtermés - de most a magaságyásba is ültettem. A lestyánt leszámítva már minden kinőtt, egyre növekszenek, bokrosodnak, imádom! A cseresznye egy része piros - a hétvégén le kell szedni, mert vagy az eső pukkasztja ki, vagy a madarak eszik le - vagy mi. Egyszer megnéznék néhány teljesen érett szemet! Idén nagyon későn érik egyébként, volt, hogy már április 30-ra leérett. Nem különösebben édes vagy zamatos - de mindennél korábbi. Egy régi barátomról álmodtam (mármint én nagyon szerelmes is voltam, de ő nem, vagyis én sosem mertem szólni neki, lehet, hogy ő sem, ezt nem tudom, elég fura fiatalok voltunk mindketten, szóval csak barátbarátok voltunk) - ezer éve nem találkoztunk. Most a feleségével és A.-val voltunk valahol, négyesben táncoltunk, nevettünk, jó volt. Semmi maszk, semmi vírus, minden teljesen normális volt, szabad volt találkozni, egymáshoz érni, egy asztalnál iszogatni. Hosszú hónapok óta ma fogunk először teljes (csoport)létszámban élőben találkozni a kollégáimmal. Egyesével össze-összefutottunk, de team csak zoomon volt. Úgy izgulok, mintha randira mennék. Még hajat is mosok (amúgy kibírná a hajam hétvégéig, de így nem), pedig utálok hajat mosni. Rengeteg bonyolult és körülményes tevékenységet tartalmaz - de legfőképp a szárítás. Mióta festem, ezerszer lassabban szárad. Vagy mióta őszül - ezt nem tudhatom. Utálom az ősz szálakat látni, de már bőven átlépte azt a határt, amikor még ki lehetett tépkedni. Egyrészt napokig tartana (és folyton újratermelődne), másrészt elég ritkássá tenné a hajamat. Tegnap kettőig dolgoztam, ezért keltem ma később - nem mintha számítana, baromi álmos és gyűrött vagyok. És pattanásos a maszk által takart helyeken. A randi előtt - pont mint rég (kivéve maszk)

És mindjárt megint esik

 

A képeken cseresznye, eper és áfonya. Ezen kívül lesz még málna, ribizli, meggy, szilva, birs (de ne fussunk annyira előre), mézbogyó és (moníliás) egres. Meg persze a zöld levelesek és a fűszernövények. Meg talán cukkini, paradicsom, paprika (de ne fussunk annyira előre). Egyelőre orvosi papírokat és beutalókat keresek kétségbeesve - nem tudom, hová tettem. Hogy én tettem-e bárhová. V. közben prüszköl, hogy jellemző, hogy az ő beutalóit hányom el. Nem, bárkiét elhányom. Iratkezelésem elégtelen.