Ki mint veti ágyát

-  Tessék, ezt neked rajzoltam szeretettel 

- Köszönöm szépen... és mi is van rajta pontosabban?

- a gyilkos szakács

- ööö... hát ez nagyon kedves...

- örülsz neki?

- ööö... mindig vágytam egy gyilkos szakácsot ábrázoló képre

- tényleg?

(nem - de az alkotónak nem árultam el, nehogy megbántsam)

(...)*

 

* ez tiszta orgazmus! Nem a kép, hanem képet készíteni. Látom, tudom, hogy messze van a tökéletestől, de olyan euforikus öröm járt át végig a festéskor és a befejezésekor is, amit folyton érezni akarok. Bármeddig lehetne még javítgatni (és rontogatni is), de a jövő héten elkezdek inkább egy újat. Boldog vagyok a festékeimmel.

Fázisok

Semmi extra, de annyira jó. Mindfullness. Néha sokkal rosszabb, mint az egy perccel korábbi állapot, de no para, a képességeim határáig bármikor javítható. A színkeverés nehézségei. A tökéletesség elengedése, mitöbb, a tökéletlenség elfogadása, sőt, megkedvelése. Nem lesz olyan, mint az eredeti fénykép. És? Nincs jelen senki, csak a festékek, a kócos ecseteim meg én. Nem számít semmi, csak én meg a kép. Ahogy összeillünk, ahogy közelítünk vagy távolodunk, ahogy egyek vagyunk.  Flow, te gyönyörű!

Heti menü

Na jó, nem egészen - de valahogy alig történt más. Ja, levizsgáztam mindenből ötösre. Örülök neki? Persze. És mit érzek még? Hát, hogy ezek nem is voltak igazi vizsgák, ha nekem minden ötösre sikerült. Imposztorszindróma. Ez van. Na, vissza a helyemre a konyhába:

Tartottam egy főzős estét pénteken (mert aztán szombaton én vigyáztam a szüleimre és én vittem a kajákat is):

csirkehúsleves tanyasi csirkedarabokból (szárny, mellcsont, farhát)

almával és hagymával sült tanyasi csirke (combok, mell - csont nélkül) tepsiben

gyökérzöldségekkel sütött sertéskaraj (répák, bors, disznókockák tepsiben sütve)*

székelykáposzta (a disznókockák másik feléből)

Aztán ma újabb főzésre adtam a fejem - muszáj volt, mert ezek elfogytak péntek óta:

paradicsomos káposzta

gulyásleves

csirkepörkölt (combból)

hagymával egybesütött lila és fehér krumpli tepsiben (igen, ez ugyanaz a tepsi)

sült zellerhasábok és céklatallérok (só+ bors, illetve só + balzsamecet) (ez meg a másik - újra együtt)

szívsaláta sóval, citrommal

Azt mondtam a családnak, hogy ezek tartsanak ki a héten, de Á. akkorára nyitotta a szemét, mint a mesebeli findzsaszemű kutya és azt mondta, hogy szerinte azért számítsak arra, hogy kedden ebből már nem sok lesz. Én remélem, hogy szerda előtt nem kell újra főznöm.

Tegnap amúgy minimum két-három órán át napoztunk anyukámmal a kertben, szerintem neki lett is egy kis színe (A. szerint nekem nem, mikor megkérdeztem, akkorára nyitotta a szemét, mint a mesebeli findzsaszemű kutya és azt mondta, hogy szerinte túlgondolom én ezt a téli napsütést).

Tegnap éjjel végignéztem (oké, nem teljesen) Emilyt Párizsban, nekem bejött, jó, nem nagy szellemi kihívás, de úgy éreztem magam, mintha utaznék végre, és simán beleszerettem a séfbe, van is itthon póréhagymám, majd úgy készítem el. Most már azért lesz időm olvasni is (khm... izé... persze elsősorban dolgoznom kell, mert a vizsgaidőszakra hivatkozva kicsit elmaradtam az adminisztratív részekkel - azt hinné az ember, hogy aki szeret írni (én szeretek), az jó az adminisztrációban is (én csapnivalóan trehány vagyok benne))

Mi van még? Tegnap éjjel a macskát csurom vizesen találtam a kádban, ott szunyókált a csöpögő zuhany alatt. Mondtam neki, hogy nem kell idebent áznia-fáznia - erre felugrott a radiátor melletti székre. De kisvártatva az ágyamban volt, a mellkasomat dögönyözte és összevizezte az ágyamat meg engem is (de annyira Párizsban éreztem** magam, hogy nem érdekelt)

Ah, és mindjárt újra festhetek! Sajnos minden sokkal jobban érdekel az adminisztrációnál vagy a takarításnál.

Ja, és azt álmodtam, hogy V. a tablófotózás előtt csirkekirálynőt mintázó bronzszínő punk hajat vágatott magának. Ha lesz időm, lerajzolom, hogy nézett ki.

* ez a két tepsi egyszerre fér be a sütőbe, halleluja

**ezt mindkét gyerekem úgy használta kicsiként, hogy érzettem (más, hasonló szavakat is hasonlóan furán toldalékoltak, látottad?, ). Annyira cuki kisgyerekek voltak, kéne mindkettőből néhány másolat ilyen-olyan korukból. Belőlem is, mert ma már nem bírnám szuflával.

korai* alkotások

 Úgy látom, akkoriban elég fontosnak tartottam egyértelműen és nyomatékosan kimondani, hogy vége.

* A dátumok alapján az első fennmaradt alkotásaimat négy és hat-hétéves korom közt hoztam létre. Egyrészt örülök, hogy anyukám eltette őket - másrészt kissé értetlenkedem, és szomorkodom is, hogy soha semmiféle érzékelhető elismerést nem váltottam ki a szüleimből azzal, hogy létrehoztam különféle dolgokat. Persze, nyilván elismerés valahol az is, hogy elrakta és megőrizte - de sokat fejlődhetett volna az önbizalmam, ha nem évtizedekkel később értesülök arról, hogy valahogy mégis fontosnak tartották a rajzokat, írásokat. Sem szembe nem dicsértek, sem másoknak nem beszéltek elismeréssel egyikünkről sem. Szóba sem kerültünk, a többség döbbenten vette észre egy-egy véletlen találkozás során, hogy egyáltalán létezünk. Nem voltak ott a szalagavatómon, a ballagásomon, az érettségikor, a diplomaosztókon - és a hétköznapokban is elég hektikusan. Persze, dolgoztak, nyilván. Én ott voltam a gyerekekkel - de őszintén szólva azt nem tudom, hogy ettől jobban sikerült-e eddig abszolválnom az anyaság projektet, mint anyukámnak. Apámnál mindenképpen, fényévekkel - de őt nem volt nehéz felülmúlni.

Adalék a "hogy bírod a karantént?" témához, egy korai forrás elemzésével

Rendrakás közben találtam meg kissé viharvert gyerekkori rajzomat "hogyan képzelem az ideális életet" témakörben. Azt, hogy férfiként rajzoltam a remetét, ne akasszon meg senkit, a remete számomra férfifoglalkozásnak számított - csak úgy, mint mondjuk az író vagy a festő vagy a filozófus. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, hogy a foglalkozások nem genderspecifikusak. Szóval, igen, így gondoltam a békés életre: természetközeli, nyugodt, békés kis kunyhó, könyvek, asztal, szék - talán időnként bunkósbot is, bár itt egy rövid, ám kedves találkozóról készült képet láttok. A remeteség mellett a "vándorlegény", mint életpálya is vonzott egyébként (nem, nem akarja egyetlen döféssel kiszúrni a remete mindkét szemét, pusztán barátságosan félárbocra engedi a botját, rajta a babos kendőbe csomagolt hamuba sült pogácsával). Mint látjátok, mindkét életpályából megvalósítottam némely elemeket. Könnyű így viszonylag elégedetten élni.

Lerepül a fejem

már szédülök a széltől, unom az esőt - kérek ehelyett a hónap helyett egy valódi májust!

Az írás meg... a blog most áll, vannak történések, de másképp dolgozom most velük, más dolgokat írok és élvezem, hogy egyre jobbak. Csak nincs időm mellette másra. Ez az anonim blog átka, hogy a névvel készülő dolgaimat nem mutogathatom. Na, de ennél nagyobb bajom sose legyen. 

öt perc

Rám így jön az öt perc. Kikapcsol, ellazít, feltölt. Semmi extra nem kell hozzá, csak vízfesték, papír, ecset és öt perc. Nyilván nem fogok galériákban kiállítani vagy képeket eladni, még csak meg sem őrzöm túl sokáig. Aznapra, amikor foglalkozom vele, jó érzést ad. Téli naplemente, vagy mi. Olyan jó volt húzogatni a kócos ecsetemmel a színeket, az ágakat!

gödrök és csúcsok

Reggel 9-re kiszedtem a mosogatógépet, beraktam a mosogatógépet, beraktam egy mosást és anyukám kiteregetett egy mosást, reggeliztünk, felöltözött, beágyazott, megöntözte a virágokat. Elkészült és bekerült a hűtőbe egy üvegnyi cékla tormával, köménnyel, bekerült a sütőbe egy nagy tepsi rakott krumpli, amihez a tojást és a krumplit anyukám tisztította meg és karikázta fel. Nagyon lelkesen és nagyon gondosan. Csak azt kellett neki megmutatni, hogy hogyan tudja azokat a főtt tojásokat is meghámozni, amelyek nem repedtek meg főzés közben, mert a sima, hibátlan héjjal nem boldogult. Hét éve még orvosként dolgozott - ilyenkor azért sokszor kerülget a sírás és van, hogy ki is tör belőlem. Nyilván nem előtte.

Viszont olyan gyönyörű rajzokat készít, szívét, lelkét beleadja - és a rajzok színesek, kreatívak, minden képét eltölti életöröm, és ő is mondja, hogy mennyire jó érzés neki, ha rajzolhat, mert boldognak érzi magát közben. Néhány éve vettem rá, hogy rajzoljon, korábban nem foglalkozott ilyesmivel. Szobabiciklizni is szokott, az ablak előtt van a bicikli, nézi közben a kertben csapatostul fel-feltűnő, magokat kereső, ágon hintázó, macskák elől felrebbenő madarakat. És az ilyen-olyan macskákat. Amiénk idebent alszik.

A tesómék és apám is (talán) jobban vannak. Anyukám gyorstesztje negatív lett - talán a PCR is az lesz - és hátha akkor már kilábalóban vagyunk a legsötétebb napokból.

Tejet iszok és pipázok

Divatpercek

Miután éjjel nem tudtam aludni (egyáltalán, mert folyton az a kép kúszott be a lecsukott szemem alá, hogy anyukámat fehét vegyvédelmi öltözékbe bújt emberek próbálják elvinni a háza elől és én nem tudok odamenni segíteni rajta - borzalmas volt) - szóval végül kínomban valahogy megjavítottam a tablet-tollat. Remélem, így marad.

Tollhullató könnyhullató

Szomorkodni jöttem. Elromlott a tablet-tollam. Nem tudom, egyáltalán hogyan tud egy ilyen eszköz elromlani. Egyszer csak nem lehetett vele rajzolni. Kicseréltem az elemet - semmi. Jaj, biztosan a régebben lemerült elemre cseréltem ki. A kisboltokban persze nem árulnak ilyet. A. rendelt hozzá nekem 4A-as elemet. 1000 Ft a két elem, 1000 a házhozszállítás. Meghozták. Kicseréltem - eddig ugyanis az az egy hibája tudott lenni, hogy kifogyott belőle az elem. Nem működik továbbra sem. Sírok. Ennél nagyobb bajom sose legyen persze - de a tabletes rajzolás a mindennapjaim legszebb részévé lett az elmúlt években. Mindenre jó: örömre, szomorúságra, vicceskedésre, munkára. A toll nem rendelhető (egy helyen írták, hogy van, de az ötvenezer forint feletti - nyilván viccnek is durva lenne). Ha van köztetek tablettoll-szerelő, ne tartsa vissza az információkat: hogy tud egy ilyen toll tönkremenni egyik pillanatról a másikra - de különösen, milyen varázslat gyógyítja meg, hogy használhassam újra?

Változás

Nyár

Párkák

kétforma

szomorú - dühös

Rajzoltam azóta vidámabbakat is - de megbolondult a tabletem és nem tudom átmásolni a gépre, úgyhogy... most majd biztosan dühös dolgokat fogok rajzolni (de, lenne más dolgom is, az a legkevesebb, hogy itt ülök egy irdatlan kupi tetején, de mindjárt itt a vizsgaidőszak és egy csomó beadandót kéne megírnom a hétvégén)

Felemelő lendület

Semmi sincs

Mármint persze mindig van valami, most például behívnak interjúkra olyan helyekre, ahová egy-másfél hónapja adtam be a CV-met. És a térdem továbbra is nagyon fáj. És színházban voltunk. És itt a nyár. Szinte. És a fogyókúrámmal egy helyben topogok. Vagy még úgy sem.  Január óta nem olvastam semmit. Tegnap vettem egy krimit, hátha. Egyedül rajzolni szoktam és szeretek még. (Akkor miért nem tanulsz meg? - kérdezte egykor Tünde barátnőm. Mostanra exbarátnőm. Persze ő nem a rajzolásra kérdezte, hanem a ping-pongra.) És életközepi válságba kerültem. Legyen úgy!