Sinkronicity

Gondolom, eddig is tudtam, hogy léteznek barna autók, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget nekik. Tegnap óta viszpont folytonosan barna (ugyanolyan árnyalatú barna) autókba futok bele (képletesen), mert keresztezik az utamat (korántsem képletesen, de jók a reflexeim). Tegnap óta 5 barna autóval volt afférom. Elég legyen már!

kibaszott kupakok

Ja, úrinők úrinőblogban ilyesmit sosem írnának, pláne nem a címben, hacsak... hacsak nem komoly okuk van rá. Amúgy meg tényleg nem vagyok úrinő, mitől is lennék. Szóval azon vagyok kiakadva, hogy egy új rendelet miatt a kupakokat nem lehet lecsavarni. Nem tudom, ki hogy van vele, lehet, hogy van, aki észre sem vette (ezt mondjuk kétlem), én sajnos a másik véglet vagyok, nekem napi szinten okoznak bosszúságot a lecsavarhatatlan kupakok. Öntöttem már ki emiatt olajat, öntöttem le magam vezetés közben nagyon (úgy értem, fél liter kólával) - még jó, hogy épp hazafelé jöttem, de ment tönkre (aznapra) szép ruhám a kupakról visszacseppenő kaukázusi kefír miatt - most pedig elázott a teljes ágyam fél liter fröccsvíztől, mert a rászerelt kupakot csak ferdén tudtam visszacsavarni, mert nem engedett többet a madzag. Jó, nem mindenki dob az ágyra lazán egy épphogy megbontott másfél literes flakon vizet - de én inni akartam elalvás előtt. Most írok helyette. Mondjuk ez épp az az eset lenne, amikor jobb lenne töményen inni a bort - ha szoktam volna fröccsöt vagy bort inni (mostanában amúgy néha igen, de most csak vizet akartam). Most kereshetek másik ágyat magamnak a házban, mert ez tocsog a víztől - először azt hittem, macskapisi, de sajnos a vizem. Talán praktikusabb lenne visszaválthatóvá tenni a kupakkal ellátott palackokat.

Anyukámmal tegnap közepes, de ma szuper napot töltöttünk - majd írok erről is, ha kialudtam és kidolgoztam magam.

Nem véletlenül

szerepelnek irodalmi művekben a testvérgyilkosságok feloldhatatlan családi konfliktusok. Egyelőre szóhoz sem jutok, de előbb-utóbb nagyon cifrán káromkodva fogok (jobb híján) itt panaszkodni. Kurvára elegem van a tesómból és az apámból is.

kérelem

Tandíjtúlfizetésem keletkezett. Úgy történt, hogy az egyetem előre meghatározott címletekben részletekben követeli a tandíjat - ami lehetne jó, mert megkönnyíti a dolgot, nem kell számolgatni, de nem jó mégsem, mert ha túlfizetés van, akkor csak egy előre kiszámlázott tételt egyben lehet visszakérni, annak egy részét nem. Én befizettem az első, legnagyobb részletet, aztán a munkahelyem azt mondta, hogy ők átvállalnak a tandíjamból egy részt, de ez az összeg nem egyezik meg egyetlen, az egyetem által kiírt tétellel sem, aztán meg nem is fizették be határidőre, úgyhogy én befizettem a második előre kiírt tételt is. Minden egy gyűjtőszámlára érkezik be és nekem egyben kell átutalnom - vagyis elvben úgy is befizethetném, hogy naponta utalok át mondjuk ezer forintot - de ha túlfizetek, akkor csak kiírt tételt utalnak vissza (egyben hatvannégyezret vagy negyvennyolcezret) - de az én túlfizetésem huszonnégyezer. Nagy nehezen kiderítettem, hogy hogyan kell visszakérnem - de ehhez több e-mailváltásra és többszöri telefonálásra is szükség volt - csakis a honlapról letölthető kérelem alkalmas rá, amit természetesen pdf-ben tesznek fel, vagyis nem kitölthető az interneten, de utána azt meg tudom tenni, hogy a kézzel kitöltött kérelmet visszascannelem és elküldöm e-mailben. Könnyítésként azt a lehetőséget adják, hogy ha e-mailben küldöm vissza, nem kötelező aláírni. A letöltött, kinyomtatott, kézzel kitöltött, visszascannelt szart nyomtatványukat. Hát bazmeg, ezzel tényleg jelentősen egyszerűsítették az ügymenetet. Amúgy át is vezettethetném a következő félévre. De nem lehet, mert még nem írták ki a következő féléves tandíjat, mert az még el sem kezdődött, mert ez még be sem fejeződött, meg mert huszonnégyezres részlet ott sem lenne. Miért nem mindegy, hogy a kurva gyűjtőszámlámra milyen részletekben fizetgetek? Miért kell mindent túladminisztrálni? Miért írja felül a józan észt mindig valami hatökör?

szép nap csúfos véggel

Tudom, nem szabad így lelőni a poént - de elég rosszul érintett, hogy miután az egész napot boldog kirándulgatással töltöttük (oké, igazából csak két és fél órát sétáltunk, de előtte meg utána autóztunk is) anyukámmal, akire én vigyázok a hétvégén, boldogan hazaérkeztem, majd kibontottam az anyukámtól elhozott számlákat, és hirtelen mintegy nyolcvanezer forintra növekedett az október végéig befizetendő összeg egy laza negyvenezres villanyszámla kibontásával. Amúgy is vannak olcsóbb meg drágább hónapok, mert van, amit kéthavonta kell fizetni - de nem felváltva, hanem a drága hónapokon mindent (és ne higgyétek, hogy az olcsó hónapok valóban kevés pénzbe kerülnek) - szóval, ez most amúgy is egy drágább hónap.

A nyugdíjának elégnek kéne lennie a rezsire, a gyógyszerekre, az élelmiszerekre, a váratlan kiadásokra (mint például fogászat, cipővásárlás, elromlott mosógép, beomlott cserépkályha, elromlott kazán - igen, ebben a hónapban történt  mindez), meg a saját gondoz(tat)ására. Talán nem lesztek nagyon meglepve, ha azt mondom, hogy kurvára nem elég minderre a nyugdíja, sőt, kezd az lenni a kisebb rész, amire futja belőle. Akkor sem, amikor éppen nem kell új porszívót venni, meg új fogsort, meg új cipőt, meg új mosógépet, stb.

De legalább a számlabontásig jó volt a nap és a képek szépek lettek.

O.C. bosszúja

Na, hol kezdjem?

Van ugye az én corsám (alias O.C.), amit a múltkor elszállítottak járásképtelenség okán. Meg van A. kocsija, ami egy kicsit öregebb az enyémnél, de mivel születésétől kezdve nálunk nevelkedett, ez egy hozzánk lojális, egy jóindulatú járgány. O.C. viszont nem az, ezt már sajnos sokszor bizonyította. A héten A. autója is a szerelőnél volt, mert a sebességmérő mutatója kábán fityeg bármilyen sebességgel is megyünk. Elvitte, megcsináltatta, ott hagyott hetvenötezret, amit azért nem szívesen hajigálunk feleslegesen - mára ismét fityeg a mutató, csak a motorlámpa nem ég hozzá. De ez mellékszál. Úgy kapcsolódik a főszálhoz, hogy ugyanahhoz a szerelőhöz visszük mindkettőt, szóval amikor A. elment a kocsijáért, akkor rákérdezett arra is, hogy az opel hogy van. Majd szólunk, mondta a szerelő, még sok munkánk van. Oké, december óta állt a kocsi, egy-két hét már nem sokat számít (de, mert a kötelezőt most kell befizetnem rá - de fogom még használni is, ha lehet, mert ki tudja, mikor tudom eladni) Tegnap írt nekem A.  messengeren, hogy kész van a kocsi, negyvennégyezerötszáz lesz, délután 4-re lehet érte menni - de nem értem rá tegnap, úgyhogy áttoltuk mára. Nem tudtuk, mit javítottak ki rajta - de az összegből ítélve túl komoly dolgot nem. Nem baj, mert úgyis el akarom adni, nem szeretnék már sokat költeni rá. Ma délután tehát elmentünk a szerelőhöz (akkor még működött a sebmérő), csengettünk, bementünk, kérdeztük Réz úr fiától, hogy hogy van a corsa. Hát, ő nem tudja, de megnézi a papírokat. Kicserélték a kipufogón a szitát. Vagy hálót. Vagy valamit, ami el volt törve.

- ennyi? - kérdezem

- hát, ennyi van ideírva - mondja a Rézfiú

- de mi van azzal, hogy megáll menet közben a motor? ez attól volt? - kötözködöm én

- erről nem tudok semmit, talán a papa - és végszóra meg is érkezik Rézpapa

- mi a baja a kocsinak? - kérdezem

- még nem tudom, holnap megyek vele egy kicsit, hogy figyelgessem

- holnap? de hát azért jöttünk, hogy elvigyük... akkor nem visszük még el

- szükség lett volna rá ma?

- nem, csak telefonáltak, hogy vigyük

- én nem - mondta Rézpapa

- én sem - mondta Rézfiú

- akkor nem értem... mondta A. ... itt a hívás, tessék... tegnap kettőkör, mondták is, hogy 44500 lesz...

- én nem - mondta Rézpapa

- én sem - mondta Rézfiú

- milyen számról hívtuk?

A. bemondja a számot. Nem ismerős senkinek. Nabakker. Akkor a corsa marad a nevelőintézetben, mi pedig közösen hazaautózunk, ahogy jöttünk. Majd szülnak, ha készen van. És sajnos nem 44500 lesz, azzal számoljunk.

Hát, most vihetjük vissza A. kocsiját is a fityegő mutatóval. Lehet, hogy lassan fiatalíteni kellene a gépparkunkat - de a kazánmizériával együtt ez már nagyon húzós lesz.

Szoktunk mi télen hajat mosni?

Vagy egész télen sapkát hordunk helyette? Vagy megmossuk mégis? Talán igen. De hogyan? Akkor is fázom, ha nem vagyok vizes. Jaaaa, hogy a fűtés nem működik rendesen már megint? Így lehet. A. szerint persze működik, hiszen bekapcsolta és a rendszer minden reggelre kiköp több liter vizet, nézzem meg a vödröt, ő szokta kiüríteni. Szerintem pedig nem vízköpőt üzemeltetünk, szóval ez nem bizonyíték a működésre. Akkor mi lenne az? - kérdezi A. Ha meleg lenne - nyafogom én. Ja, akkor keressek egy szerelőt, aki kicseréli a tágulási tartályt és üzembe helyez egy tartalékot is belőle. Oké, memorizálom a kifejezést: tartalék tágulási tartály. Kerestem szerelőket. Majd fel is hívom őket, ha tarthatok egy kicsit hosszabb szünetet is a munkában, mint ennek a posztnak a bepötyögése. Azt nem tudom, hogy az alapprobléma - mármint hogy koszos a hajam, de nem tudom hidegben megmosni - mikor oldódik majd meg.

Rend a lelke mindennek

de nekem vagy nincs lelkem, vagy nekem a rendetlenség a lelkem - többnyire nem zavar, de most szörnyen szenvedek. El akarom adni a béna kisautómat, mert tavaly december óta nem tudom használni. elvitettem, megcsináltattam, hogy eladható legyen. A szerelő szerint nagyon jó kis autó, kár eladni, valaki nagyot nyer vele, jó állapotban van, semmi hibája, különösen a motorja nagyon jó állapotú, gyönyörű. Lekérdezték ezerszer a számítógéppel, jó. Nos, engem pedig a megléte óta - körülbelül öt éve folyton cserbenhagy ez a kurva jó kis motor, vagy kigyullad a motorlámpa, vagy nem, de a motor néha elgyengül, nem húz, hiába nyomom a gázt - decemberre odáig fajult a dolog, hogy konkrétan többször is megállt alattam menet közben. Én itt elengedtem a kezét és átszoktam előbb A. kocsijára majd a karanténos itthonlétre - de amikor szabadon kijárunk, akkor igazából kell nekünk a két autó, mert sokat mozgunk külön-külön is. Sőt, főleg - de ez majd egy másik nyafogós poszt témája lesz. És mindemellett gusztustalanul aszfaltszürke (nem A., hanem az autó), emiatt pedig utálom a kezdetektől fogva. Gondolom, ő is engem - viszont erőfölényben vagyok, csak én adhatom el a kis alattomos dögöt, ő engem nem. Vagy legalábbis reménykedem ebben. Ehhez viszont kéne két dolog már az induláskor is: a forgalmi és a törzskönyv. Egyik kis gecit sem találom.A forgalmi korábban mindig nálam volt, hiszen jártam a kocsival - de december óta nincs nálam, gondolom, kiraktam valami tuti helyre, hogy biztosan meglegyen, ha kell. Nincs meg, körülbelül millió tuti kis helyem van a házon szobámon belül is. Szóval, az decemberben még biztosan megvolt, akkor használtam utoljára, amikor hazahoztuk a karácsonyfát, mert csak az enyémnek van tetőcsomagtartója. A törzskönyv még keményebb dió, arra konkrétan nem emlékszem, hogy valaha is láttam volna, nem tudom, hogy nézhet ki (persze A. elmondta, de ettől még nem került elő), szerintem sosem volt olyanom. Nem, nem loptam az autót, egy teljesen megbízható autókereskedődől vettem. Ja, ez egy oximoron. Akkor csak valami útszéli autóneppertől. Nem tudom, hol a forgalmi, nem tudom, hol a törzskönyv, feltúrtam érte a hetek alatt nagyon kemény munkával szigorúan rendbe tett szobám minden zugát, úgy néz ki megint a szoba, mint egy patkányrágta hajléktalantanya (nem, büdös az nincs, minden jóillatú), papírkupacok hevernek százával - nyilván valamelyikek közt ott bújkálnak a nyomoronc iratok (meg az általános iskolai bizonyítványom - nem mintha kellene bármihez is, de az sincs meg - viszont megtaláltam négy rég látott diplomát - én megértem, hogy az újak miért A4 formátumúak, nyilván más is elkeverte a régebbi kisebbeket) - szóval, sürgősen be kell szereznem egy forgalmit és egy törzskönyvet a feketepiacról okményirodából, vagy hogy hívják most az ilyesmit, nyilván jó drága dolog elhagyni és pótoltatni ezeket - és nyilván mindkettő eredetije elő fog kerülni, amint hazahoztam a pótlásokat (csak előbb ki kell derítenem, milyen lépéseket kell tennem ehhez), és jó drágán pofára fogok esni - de ez csak újabb szög lesz az aljas jármű koporsójába, mindenképp el fogom adni.

Nem értem, hogy ha mindent, annál is többet és annak is a többedik hatványát tudják rólam hivatalból, akkor mi a jó égért kell nekem ostoba papírokat őrizgetnek arról, hogy egy autó az enyém és én járhatok vele. Miért?

vagy gyalog

Míg én várakozom, történnek a dolgok - ki mondta, hogy unalmas itthon lenni?

Elkezdtem olvasni a könyvet. Megdöbbentem azon, hogy Norvégiában is létezett a képesítés nélküli tanár fogalma, azt hittem, az valaki kelet-európai találmány.

Ráálltam a mérlegre, és az beszakadt alattam úgy döntöttem, ennél tovább nem húzhatom a fogyókórát, életmódváltást, sportolni kezdést. Hoszabb távon nyilván könnyebb leszek és ezzel együtt az életem is könnyebb lesz - most azonban pokoli nehéz, mert minden ilyen döntés után zsigeri szinten leszek farkaséhes és falánk. Muszáj, muszáj, de hogyan?*

Reggel a kévéivásnál a homlokomra feltolt szemüvegem beesett az ágyba - én pedig a kávétól megrészegülve boldogan visszahuppantam - igen, a szemüvegre. Igen, eltörött. Nem, nem javítható. Ennek ellenére A. pillnatragasztóval megszerelte, mert a korábbi szemüvegemtől fél órán belül masszív fejfájást és hányingert** kaptam. 

Aztán felhívott szegény Godot asszisztense, és azt mondta, hogy elnézést kér, de a mentőszolgálat két-három napos*** csúszásban van, ezért bemehetnék én - személygépkocsival vagy gyalog. És bemondott egy olyan címet, amely budapesti kerületet már az álláskeresésnél is elsőként ikszelem ki mindig, mert reménytelenül szar helyen fekszik hozzánk képest. BKK kizárva (1 óra 23 perc lenne amúgy), vezetni a ragasztott szemüvegemmel nem mernék (40 perc), gyalog meg a fogyókúrás célnak lenne csak jó (3 óra 54 perc). Kár, pedig ha a közelben lenne, elmennék.

* Minden tanácstalanságommal és tehetetlenségemmel együtt is: nem kérek tanácsokat (sem itt a blogon, sem e-mailben, sem élőben), ugyanis nem az a gondom, hogy nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, a tudásommal kébé az ország legmenőbb életmódklinikát vezethetném. Csak azt nem tudom, hogy én hogyan fogom tudni megugrani a lécet anélkül, hogy ráhuppannék és az összetörne.

** nem így szeretnék lefogyni

*** inkább öt-hat lesz az

FARosnak áll a világ

Én pedig FARos vagyok, az voltam mindig is. Meg mellyes is. De most már nagyon, mert félúton járok afelé, hogy beregisztráljam magam a NER FAR rendszerébe. Oké, kissé gusztustalan így ez a kép - de nem én találtam ki, hogy egyszerre kelljen belesimulnom a FARba és rettegve várni, hogy mikor csap le rám a kuruzslótörvény - figyelembe sem véve, hogy egyébként államilag elismert, saját verítéken szerzett, jó és jeles rendű diplomáim szólnak arról, hogy nem vagyok kuruzsló. Legfeljebb kórós szamár a köbön és némileg felkapaszkodva az uborkafán így uborkaszezonban.

Nem értitek? Boldogok a lelki szegények és a nagy állami Farrendszerben érintetlen ártatlanok.

Tapasztalat

A hétvége során gazdagabb lettem 25 üveg cseresznyebefőttel és 20 üveg meggyel - de meggy van még egy minimum nyolc kilós ládával - valamint szegényebb lettem azzal az illúzióval, hogy én ezt még simán bírom. Hát nem. Nem csak simán nem, nagyon nem. Beledöglöttem. Igaz, közben itt van anyukám is, aki sokat segít, de az is sok erőfeszítésembe kerül, hogy segíthessen. Meg persze főztem is, aztán még délután, amikor már nem nagyon esett, elvittem egy minikirádulásra is. Azt nem tudom megmondani, hiogy reumám van-e, de én mindig olyannak képzeltem a reumát, mint ahogy kábé egy hete folyamatosan érzem magam (a nedves idő totál kikészít, fáj mindenem, alig bírok mozogni) Továbbá rekordot döntöttünk a mosógép nélkül élésben - ez sem könnyű.

a kilencedik nap

Annyi telt el, hogy nincs mosógépünk, Szétolvadt a csapágy. Fél éve cserélték. A mosógépes azt mondta, ha ma nem jön, akkor már csak a jövő héten, mert hétvégére elutazik. Ma nem jött. Nem tudom, a jövő héten miben fogjuk fogadni, mert ebben az időben még arra sincs esélyünk, hogy kézzel mossunk és kiteregessük a napra. Majd bűzös rongyainkban esdeklünk, hogy szabadítson meg végre a gonosztól és tegye elérhetővé számunkra a mosás általi megtisztulást. Nem először jut eszembe, hogy kéne legalább egy különálló centrifuga.

Hitler majd megeszi a maradékokat

mondja. A. Mármint a moslékot, amit sem a mi macskánk, sem a helyettes pótmacskák nem ettek meg. Hitler ugyanis egy kóbormacska, alávalóbb, cingárabb, rondább bármely másiknál. A fehér pofája felett középen elválasztott fekete hajjal és az orra alatti kis bajuszkával épp olyan, mint tudjukki. Most mit csináljunk, ha egyszer tényleg pont úgy néz ki. Az nem lenne baj, hogy nőstény, inkább az, hogy míg eleinte nagyon viszolyogtam tőle - nyilván az egyértelmű hasonlóság okán - mióta úgy látom, gömbölyödik a hasa, vagyis kismacskái lesznek, már rendszeresen várom, hogy jöjjön és adhassak neki valamit. Szegény hitler - gondolom - olyan kis girhes. Ezzel a névvel nem fogom tudni megszeretni, de szánni már szánom. Mit tehet arról, hogy épp egy sátánfajzat pofázmányát kapta a teremtőtől?  Nagyon nehéz jól és tartósan átnevezni - pláne ugye, hogy megszólalásig úgy néz ki, ahogy kinéz. A szíve-lelke persze biztosan jobb. Nem lehetek előítélettel irányába, az jelen helyzetben különösen visszatetsző lenne. Megkaptam a leckét, tessek szépen hibátlanul megoldani!

Utálom a családomat

Nos, igen, rez a nap is eljött végre. Egy kanál vízben felpofoznám bármelyiküket. Ököllel. Persze ez biztosan csak vicc. De jólesik elképzelni.

Úgy tánik, hogy Á. hobbija az, hogy napi 20 órát játszik a gépén (nemcsak azóta, mióta leérettségizett, hanem korábban is). Kéthetente megfürdik, borotválkozik, kicsinosítja magát és találkozik a barátnőjével, aztán hazahozza a városból a vírust.

V. hobbija az, hogy csetel és frecseg a barátnőivel, tollászkodik,. szépítkezik, alszik, karatézik heti ötször, időnként találkozik a fiújával, majd hazahozza a vírust.

A. hobbija a munkája (bár utálja, erről folyton nekem panaszkodik - gondolnátok, hogy ki másnak? - de az én mondandóm ritkán érdekli, körülbelül bárkivel bensőségesebben elbeszélgetek, mint vele), aztán hetente ötször karatézik. Ennél több ideje nincs, egy perc sem.

És hogy mi az én hobbim? A kenyérsütés, a napi minimum háromszori étkezés folytonos biztosítása heti hét napon át, mosás, teregetés, mosogatógép ki-és bepakolása, indítása. Szeretek mág vásárolni is maszkban. Meg elmenni tankolni - ó, szabadság édes madara!

A munkahelyemen egy kicsit fontosabbnak, befolyásosabbnak és szeretnivalóbbnak érzem magam, mint itthon. Oda most újra nem lehet bemenni, mert egy-két kollégámnál kimutatták a vírust.

megyek, mert menni kell

Míg én köpöm a szavakat, ellenkezve, dacosan, mérgesen, addig Foncsika szájából szelíden, lágyan és engedelmesen gördül ki ugyanez - és mindkettőben ott az igazság. A munka egy része nem várhat akkor sem, ha koronás fők röpködnek. Másrészt ezeknek a tevékenységeknek a többsége online is  pompásan elvégezhető, szóval arról beszélni személyesen 60+ másik emberrel, hogy hogyan fogunk majd online dolgozni (együtt és külön is) - hát, minimum is abszurd. Más helyzetben azt írnám, hogy komikus, de most a legkevésbé sem találom annak. De megyek, mert menni kell - igyekszem szelíden.

Semmi sem az, aminek látszik (kivéve egy kis kéket)

Teljes titoktartás terhe mellett elárulom, hogy:

nem azokból áll a csoport, mint akiket nekem felsoroltak (sem név, sem létszám, sem pozíció)

Nem azt akarják, mint amiről engem tájékoztattak - és amire ezért én előzetesen felkészültem

Nincs annyi idejük rá, mint amennyi időt nekem ott kell lennem

Úgy akarják a változást, hogy nekik ne (nagyon) kelljen semmit másképp csinálni

Innen szép nyerni - nekik is, nekem is. Amúgy kedvesek - és én is az vagyok. Ennek analógiájára gondolom, ha én pokoli fáradt vagyok, ők is azok. Ugyanazt az oxigénmentes levegőt szívtuk be mindannyian egész nap.

Eleinte ott volt a hivatal (az állam?) képviselője is. Jó, hogy ott volt, mert a népharagot (népértetlenkedést) nagyrészt ő viselte. De hát viselje az, aki a helyzetet előidézte (persze, nem személy szerint ő, csak a hivatal (vagy mi), amit képvisel, de hát akkor is).

Egy jellemző apróság:

én: négyféle relikvia volt a csomagomban,  egy csillagokból álló kör, talán ez az EU-s zászlót szimbolizálja (kicsit újragondolva, mintha néhány percig egy dizájnerszakács dolgozott volna rajta), egy projektszámos lap, egy másik izé... és valami csíkos, azt nem tudom, micsoda (mellszobor pedig nem volt egyáltalán, pedig azt hittem, az is lesz - nem, nem szexedukációs képzést tartok)

a nő: hadd nézzem

én: tessék, itt vannak

a nő: egy eus zászló, egy projektazonosítós lap, egy (nem értettem, másik izé)...

én: és ez itt, ez a csíkos papír...

a nő: a magyar zászló

én: ööö... igen?

a nő: csak fordítva kell ránézni

én: nahát!

Megfordítottam, de ami itt kéknek látszik, az - a mai napon egyedülálló módon -  az életben is kék.

Fokozatok

Gondoltam, megfürdöm (frissítésként, nyilván, eszemben sincs még aludni).

Előfordul néha, hogy megeresztem a vizet, aztán elterelődik a figyelmem, és már jócskán megtelt a kád, mire kimegyek. Tudom, pazarlom a vizet. De legalább tisztán visszajut a természetbe. És amikor eszembe jut az ügy, azonnal be tudok ülni egy kád simogató vízbe. 

Aztán van az a verzió, hogy megeresztem a vizet - de elfelejtem bedugni a kádat és folyik a víz a vakvilágba. Tisztán, de feleslegesen. És üres a kád is, úgyhogy nem ülök be. Ez az igazi pazarlás! Elfolyt a víz, elfolyt az idő.

Ma viszont odáig fejlesztettem az energiatakarékos működést, hogy csak a villanyt gyújtottam fel a fürdőszobában, a vizet meg sem eresztetem. Még szerencse - mert jó egy óra alatt sok lefolyt volna a Dunán. Így viszont semmi kár nem ért - és már újra akcióba léptem a kád telitöltése terén.

Jól ismerem az utat

tőlünk a sürgősségi ügyeletig, aztán tovább - ma épp a klinikára, mert A. fél arca a duplájára (majd a triplájára) dagadt egy fogászat beavatkozáskor kapott lidokain injekciót követően. Úgy nézett ki, mint aki egy jókora barackot tart a fél pofájában. Aztán a duzzanat feljebb kúszott és immár tíz órája nem tudja kinyitni a szemét, mert úgy beödémásodott. Hogy további gyümölcsökkel éljek: mintha egy jókora szilva (vagy egy kisebb kajszibarack) lenne a szeme helyén. Talán allergia, talán nem. Nem láttak még ilyet. Holnap kontroll.

Már úgy vezetem A. kocsiját sötétben, hóban, ónos esőben, tömegben (stb.), mintha foglalkozásszerűen szállítanék benne ügyeletről kórházba embereket. Szerencsére elengedtek a munkahelyemről, hogy a félvak A.-t fuvarozhassam városszerte. Napi sikerélményem, hogy beparkoltam a böhöm állattal (nem A.-ra, a kocsira mondom) egy fél zsebkendőnyi helyre, karcolás sem esett senkin.

Olyan álmos vagyok, hogy 48 órát is tudnék aludni egyhuzamban. De nem lehet, mert V. még színházban van.Szerencsésnek tartanám, ha az előadások délután négykor kezdődnének és  nem tartanának tovább este kilencnél. Vagy ha csak zanzásított előadásokat mutatnának be, mondjuk öttől hatig.

Csőd

Hát, kakaós csigát rizslisztből nem tudok sütni. Túl azon, hogy elbasztam egy csomó méregdrága alapanyagot (rizsliszt, vaj, csokipor, bourbon vanília, barnacukor, tojás, tejszín, élesztő), ráfordítottam vagy három órát is a szakdolgozatírási időmből* - ahogy kinéz, az katasztrófa. És szerintem az íze sem lesz különösebben jó. Talán ehető lesz, de simán lehet, hogy nem. Pedig majdnem mindent pont úgy csináltam, mint a receptben van, csak az útifűmaghéjat hagytam ki, mert nem akarom új és ismeretlen esetleges allergénekkel traktálni. Adtam helyette egy plusz tojást.  Hiba volt. Nemcsak a tojás, egyáltalán önhitten nekikezdeni. Az enyémeket le sem lehet fényképezni. A tészta törik, morzsolódik, nem ruganyos, nem nyújtható, ellenben ragad, mint a fene. 

* minden időmet abból lopom el

Parainesis

Írjatok mindig jó időben szakdolgozatot - még mielőtt eltörne az csinos szemüvegtek. Hosszú utazástok is időzítsétek minden időben az szemüveg váratlan eltörését megelőző, békés és nyugodalmas időszakra, mert ellenkező esetben korábbi, más fókuszú szemüvegekkel lesztek kénytelenek mind a számítógép előtt görnyedezni (kornyadozni), mind pedig hosszú távolléteteket úgy abszolválni, hogy az majd tisztánlátástok nemigen könnyíti meg. A korábban viselt, majd levetett és már el is feledett  szemüvEXek sosem fogják pótolandani a jelenleg érvényben lenni szükséges példányt. Mindig nézzetek jó előre az jövendőbe és szemteket élesítsétek a megfelelő fénytörésű, tartós, jó eszközökkel. Ha hitvány, régmúltat idéző eszközeitek nem elégíthetik ki a modern kor elvárásit és igényeit, ne káromoljatok senkit és semmit, mert a tapasztalás azt mondá, bizony nem segítenek sem a csúf, sem a kevésbé csúf szavak a látásbéli problémákon. És a sírás még inkább is elhomályosítja látástok, mintsem azt a régvolt eszközök önmagukban megtenni volnának képesek, így könnyűiteket visszatartva, fogazatotokat csak mérsékelten összeszorítva gyűrjétek át magatokat az kérdéseken: fordítsak-e időt az szemüveg javíttatására a következő két napban - mely két napokat tisztán csak az szakdolgozat megírására tartogattam, avagy ne kísértsem semmi egyéb tevékenységgel a sorsot? Avagy hiányzik-e úgy a látás a következő két hetekben, mint amennyire fontos lenne időimet most csakis az írásra koncentrálni? Tudok-é írni bányaló módra félvakon a megfelelő hatékonysággal?