én: Mit kértek reggelire?
V.: Kaphatok evett szalonnát?
én: Mit?
V.: Megevett szalonnát.
én: Ezt hogy érted?
V.: Szalonnát, amit mindenki nagyon szeret.
én: Öööö.... végül is van itthon szalonna... amit a nagypapa hozott...
V.: Igen, azt kérem!
én: De mi az, hogy megevett szalonnát?
V.: A nagypapa mondta...
én: Mit?
V.: Ő úgy mondta, hogy zabált szalonnát hozott, csak úgy olyan csúnya
2013. november 9., szombat
Ilyen az, ha megmutatom
Nos, végül is kicopyztam és elküldtem Á.-nak e-mailben a kisebb hibákról szóló írásomat. Nem mondtam meg, hogy mi ez, csak azt, hogy olvassa el. Elolvasta.
Hogy tetszett? - kérdeztem.
Nagyon szomorú! - mondta (és közben tényleg szomorú volt a szeme)
Nagyon szomorú??? - kérdeztem.
Igen, nagyon szomorú - mondta.
De hát miért? - kérdeztem.
Mert nagyon sajnálom a szegény gyerekeket. - mondta magától értetődően.
A szegény gyerekeket????? - döbbentem meg.
Igen. Mert ők ezt nem tudják átérezni, mégis rosszakat kapnak enni - mondta.
Nem tudják átérezni? Hogyhogy? - csodálkoztam.
Nem. A gyerekek csak jót akarnak, meg spórolni a szüleiknek - mondta.
Szóval, neked tényleg csak szomorú? - faggattam tovább.
Nagyon. Szerintem még kicsik hozzá, hogy értsék. És most rosszakat kapnak enni - válaszolta.
És egy kicsit sem vicces? - kérdeztem.
Hát, egy kicsit vicces. De csak a felnőtteknek. - mondta szomorúan.
Neked nem? - kérdeztem.
Nekem nem - mondta.
Megölelgettem és megígértem, hogy nem főzök tollal csirkét ezentúl sem. De Á. szomorú maradt. Azt mondta, mostanában már fel is szokta venni a telefonját - és ez így igaz.
Hogy tetszett? - kérdeztem.
Nagyon szomorú! - mondta (és közben tényleg szomorú volt a szeme)
Nagyon szomorú??? - kérdeztem.
Igen, nagyon szomorú - mondta.
De hát miért? - kérdeztem.
Mert nagyon sajnálom a szegény gyerekeket. - mondta magától értetődően.
A szegény gyerekeket????? - döbbentem meg.
Igen. Mert ők ezt nem tudják átérezni, mégis rosszakat kapnak enni - mondta.
Nem tudják átérezni? Hogyhogy? - csodálkoztam.
Nem. A gyerekek csak jót akarnak, meg spórolni a szüleiknek - mondta.
Szóval, neked tényleg csak szomorú? - faggattam tovább.
Nagyon. Szerintem még kicsik hozzá, hogy értsék. És most rosszakat kapnak enni - válaszolta.
És egy kicsit sem vicces? - kérdeztem.
Hát, egy kicsit vicces. De csak a felnőtteknek. - mondta szomorúan.
Neked nem? - kérdeztem.
Nekem nem - mondta.
Megölelgettem és megígértem, hogy nem főzök tollal csirkét ezentúl sem. De Á. szomorú maradt. Azt mondta, mostanában már fel is szokta venni a telefonját - és ez így igaz.
2013. november 8., péntek
Hamupipőke a klotyón sápadozik
Kaptam egy nagyon-nagyon megtisztelő és tuti felkérést egy munkára. Évek óta várok egy pontosan ilyenre. Átadtam - mást nem tudok most csinálni. És igyekszem örülni annak, hogy egyáltalán eszükbe jutottam, éppen én. Kár, hogy éppen most. Ez nagyon nagy szakmai siker ám! Vagyis az lehetett volna...
Úgy érzem magam, mintha elmentem volna a bálba, kellettem volna magam egész este, megmutattam volna, milyen bájos, okos, jó táncos (stb.) vagyok, az ideális hercegnő. Aztán mire jön a királyfi a fehér lovon, hogy táncba vigyen és feleségül kérjen, én épp a vécén kucorgok hasmenéssel és összehányt ruhában. Nagyon büszke vagyok rá, hogy engem keres - csak épp nem tudok így előmászni.
Úgy érzem magam, mintha elmentem volna a bálba, kellettem volna magam egész este, megmutattam volna, milyen bájos, okos, jó táncos (stb.) vagyok, az ideális hercegnő. Aztán mire jön a királyfi a fehér lovon, hogy táncba vigyen és feleségül kérjen, én épp a vécén kucorgok hasmenéssel és összehányt ruhában. Nagyon büszke vagyok rá, hogy engem keres - csak épp nem tudok így előmászni.
2013. november 7., csütörtök
A kis hibák nem számítanak nagynak
Csinálják, amit kell. Úgy nagyjából, hozzávetőlegesen, futtában. Kis hibákkal.
Nagyjából így: De miért olyan nagy baj, ha nem teszünk a mondat végére írásjelet? vagy ha nem használunk ékezeteket? vagy ha csak a t betűt nem húzzuk át? És miért gond, ha a fregolin ott marad néhány bugyi vagy zokni, amit nem vettünk észre? És miért baj, ha nem tesszük el azonnal (értsd: hetekig) a szobánkba felvitt holmijainkat? Végül is a mi szobánk, nem? És nem értem, a tanár miért aggódik, ha nincs füzetem vagy épp tollam, simán megjegyzem, amit mondanak. Tudok az utcai edzőcipőmben is tornázni, nem? Jó, elveszett, de már úgyis majdnem kicsi volt (a sapka, a sál, a kabát, a pulóver, a kesztyű, a cipő, a nadrág). De végül is van bérletem, csak itthon. Kifizettük. Akkor meg miért számítana lógásnak? És miért ne hajítsam a kertbe a sárba a labdát? Amikor labdázunk, úgyis koszos lesz. Kivittem a szemetet. Jó, ez az egy vagy kettő bent maradt. Na és? jön a kukás a jövő héten is. Hát, kiszakadt. De végül is alig észrevehető, nem? Jó, ott hátul nem fésültem meg, de az úgysem annyira látszik. Nem koszos az arcom, csak csokifoltok vannak rajta. Már nincsenek darazsak, akkor miért baj? Szívesen segítek. Mindjárt megyek. Mondtam, hogy mindjárt megyek. Jó, tegnap végül elfelejtettem. De most tényleg azonnal, csak előbb... Elraktam a száraz edényeket. Ja, a lábasokat nem. Mert nem tudtam, hogy azt is kell. Nem mindegy, merre néz a villák feje? Nem tudom, miért kell így akadékoskodni, úgyis mindjárt elővesszük újra. Engem nem zavar, ha gyűrött, úgyis pulóvert veszek rá. Nem, a folt sem látszik át a pulóveren. Egyszerűbb, ha nem pakolom ki-be mindennap a táskámat, így nálam van mindig minden. Jó, nem tudtam, hogy már nyolc palack van, akkor néhányat kirakok. Ami penészes, azzal mit csináljak? Szerintem a zsemle még jó lesz, az szárazon is jó, nem? Gondolom, szünet előttről való. Ja, azt hittem, kiraktam az úszóholmit. Most már mindegy, úgyis vizes lesz megint, nem gond, ha nedves. De, volt nálam telefon, csak gondoltam, nm fogyasztom a pénzedet azzal, hogy mindig felveszem. Igen, tudtam, hogy be kell vinni, csak nem akartalak ezzel is terhelni. Jó, legközelebb majd szólok, ha nagyon akarod. Én nem tudtam, hogy ez a te zoknid (pólód, pulóvered, tollad, könyved, stb.), nem ismerhetek minden darabot személyesen, azt hittem, hogy az enyém. Jó, majd megkeresem akkor, biztosan az iskolában (játszótéren, edzésen, barátoknál, buszon, vonaton, utcán, vagy talán valahol másutt) hagytam. De szerintem nem annyira kár érte, úgyis régi volt nem?
Hát, jó. Most figyeljetek, gyerekek! Főzök nektek ebédet.
Ez itt egy húsleves. Ne legyetek már ilyen finnyásak, ha tegnap jó volt ez a tányér, jó lesz ma is. Ja, ha nem nyaltátok le rendesen a kanalatokat, azzal nekem mit kéne kezdenem? És miért mondjátok, hogy teli van tollal? Dehogy teli, csak néhány! Rengeteget leszedtem róla! Ha maradt, hát maradt. Miért lenne gusztustalan? ez is a tyúkhoz tartozik, természetes része. Igen, a körmeit is rajta hagytam. Egy kis homok biztosan nem fog ártani, átmossa a beleiteket. Persze, hogy tettem bele répát. Ja, bocs, úgy tűnik, ez torma. De hát olyan hasonlóak! A sárgarépának tényleg sütőtök íze van? Na, ez vicces! Izé is van benne, petrezselyemzöld. Vagy mi is az? Valami zöld levél, a kertben találtam. Nem mindegy? De, egészen biztosan tettem bele sót, legalábbis valami fehér port biztosan. Hát, talán cukor? vagy sütőpor? mit tudom én, de hát a fehér por az fehér por, nem? Igen, van benne bors is. Jó, akkor szegfűbors, annak csak örülhettek, az kicsit nagyobb. Azért fehér egy kicsit, mert nem vízzel öntöttem fel, hanem tejjel. Muszáj volt felhasználni, gondoltam, úgyis egy helyre megy, nem igaz? Na, nem kértek finom leveskét? Komolyan úgy gondoljátok, hogy ez a néhány eltérés a lényeget is érintheti? Jaj, dehogy! Ugyanolyan szeretettel főztem, mint máskor! És a másodikból azért kértek, ugye? Van krumplipüré. Kicsit más ízű, mert zellerből csináltam, nem volt itthon krumpli, meg talán az is furcsa, hogy vaj helyett libazsírral kevertem össze, de hát a vaj is csak zsír. Tej már nem maradt, de találtam kókusztejet a kamrapolcon. Na, ne mondjátok már, hogy nem finom! Igen, párolt káposztát csináltam hozzá. Nem vágtam fel, gondoltam, jó lesz negyedelve is. Tudjátok, fárasztó ám olyan vékony kis csíkokra szabdalni. Kicsit több olajat öntöttem alá, hogy ellepje. Nem finom így? Pedig tettem hozzá birsalmát is. Ja, nem is, narancsot, mert azt már kezdett kicsit penészedni a héja, nem akartam kidobni, meg úgy tudom, azt úgyis jobban is szeretitek, nem? De, persze, hogy sütöttem húst is hozzá. Kicsit fekete kívül, mert nagy lángon kezdtem. Ja, belül véres maradt? Igen, azért nyugodtan megehetitek, az ősember sem ettől halt ki, biztosan megértitek, hogy már nem volt türelmem annyit a tűzhely mellett ácsorogni, gondoltam, inkább olvasok egy keveset. De hát nem is kéritek? Desszertet sem? Palacsinta. Igen, tudom, hogy szeretitek. Nem volt itthon tojás, de ha egy kis zabpelyhet összekeverek tejföllel, az eléggé hasonló állagú lesz, mint a palacsintatészta. Jó, nem sült épp olyan alakúra. Itt van hozzá töltelék is... lekvár? az most nincs, de van egy kis házi májkrém, azt szétnyomogathatjátok rajta... igen, a sós palacsintát is ismeri a gasztroirodalom. Édeset akartok? hát, van még egy kis méz, csöpögtessétek rá, vagy ha túl folyós a tészta, keverjétek össze. Ha így válogattok, én nem tudom, mit csináljak, a lelkemet kiteszem azért, hogy a kedvetekre tegyek, aki dolgozik, az néha hibázik is, nehogy már ezek miatt az apró eltérések miatt kelljen kidobnom egy napi munkámat, benne van vagy tízezerbe, nem fogjuk elpocsékolni, majd csomagolok nektek az iskolába is. Tudom, hogy hétvége jön, hétfőig eláll, ha nem eszitek meg addig, jó lesz az még! Ezek a kis eltérések igazán nem lényegesek, ti mondtátok, tényleg így lehet, és végül is könnyebb így az élet.
Nagyjából így: De miért olyan nagy baj, ha nem teszünk a mondat végére írásjelet? vagy ha nem használunk ékezeteket? vagy ha csak a t betűt nem húzzuk át? És miért gond, ha a fregolin ott marad néhány bugyi vagy zokni, amit nem vettünk észre? És miért baj, ha nem tesszük el azonnal (értsd: hetekig) a szobánkba felvitt holmijainkat? Végül is a mi szobánk, nem? És nem értem, a tanár miért aggódik, ha nincs füzetem vagy épp tollam, simán megjegyzem, amit mondanak. Tudok az utcai edzőcipőmben is tornázni, nem? Jó, elveszett, de már úgyis majdnem kicsi volt (a sapka, a sál, a kabát, a pulóver, a kesztyű, a cipő, a nadrág). De végül is van bérletem, csak itthon. Kifizettük. Akkor meg miért számítana lógásnak? És miért ne hajítsam a kertbe a sárba a labdát? Amikor labdázunk, úgyis koszos lesz. Kivittem a szemetet. Jó, ez az egy vagy kettő bent maradt. Na és? jön a kukás a jövő héten is. Hát, kiszakadt. De végül is alig észrevehető, nem? Jó, ott hátul nem fésültem meg, de az úgysem annyira látszik. Nem koszos az arcom, csak csokifoltok vannak rajta. Már nincsenek darazsak, akkor miért baj? Szívesen segítek. Mindjárt megyek. Mondtam, hogy mindjárt megyek. Jó, tegnap végül elfelejtettem. De most tényleg azonnal, csak előbb... Elraktam a száraz edényeket. Ja, a lábasokat nem. Mert nem tudtam, hogy azt is kell. Nem mindegy, merre néz a villák feje? Nem tudom, miért kell így akadékoskodni, úgyis mindjárt elővesszük újra. Engem nem zavar, ha gyűrött, úgyis pulóvert veszek rá. Nem, a folt sem látszik át a pulóveren. Egyszerűbb, ha nem pakolom ki-be mindennap a táskámat, így nálam van mindig minden. Jó, nem tudtam, hogy már nyolc palack van, akkor néhányat kirakok. Ami penészes, azzal mit csináljak? Szerintem a zsemle még jó lesz, az szárazon is jó, nem? Gondolom, szünet előttről való. Ja, azt hittem, kiraktam az úszóholmit. Most már mindegy, úgyis vizes lesz megint, nem gond, ha nedves. De, volt nálam telefon, csak gondoltam, nm fogyasztom a pénzedet azzal, hogy mindig felveszem. Igen, tudtam, hogy be kell vinni, csak nem akartalak ezzel is terhelni. Jó, legközelebb majd szólok, ha nagyon akarod. Én nem tudtam, hogy ez a te zoknid (pólód, pulóvered, tollad, könyved, stb.), nem ismerhetek minden darabot személyesen, azt hittem, hogy az enyém. Jó, majd megkeresem akkor, biztosan az iskolában (játszótéren, edzésen, barátoknál, buszon, vonaton, utcán, vagy talán valahol másutt) hagytam. De szerintem nem annyira kár érte, úgyis régi volt nem?
Hát, jó. Most figyeljetek, gyerekek! Főzök nektek ebédet.
Ez itt egy húsleves. Ne legyetek már ilyen finnyásak, ha tegnap jó volt ez a tányér, jó lesz ma is. Ja, ha nem nyaltátok le rendesen a kanalatokat, azzal nekem mit kéne kezdenem? És miért mondjátok, hogy teli van tollal? Dehogy teli, csak néhány! Rengeteget leszedtem róla! Ha maradt, hát maradt. Miért lenne gusztustalan? ez is a tyúkhoz tartozik, természetes része. Igen, a körmeit is rajta hagytam. Egy kis homok biztosan nem fog ártani, átmossa a beleiteket. Persze, hogy tettem bele répát. Ja, bocs, úgy tűnik, ez torma. De hát olyan hasonlóak! A sárgarépának tényleg sütőtök íze van? Na, ez vicces! Izé is van benne, petrezselyemzöld. Vagy mi is az? Valami zöld levél, a kertben találtam. Nem mindegy? De, egészen biztosan tettem bele sót, legalábbis valami fehér port biztosan. Hát, talán cukor? vagy sütőpor? mit tudom én, de hát a fehér por az fehér por, nem? Igen, van benne bors is. Jó, akkor szegfűbors, annak csak örülhettek, az kicsit nagyobb. Azért fehér egy kicsit, mert nem vízzel öntöttem fel, hanem tejjel. Muszáj volt felhasználni, gondoltam, úgyis egy helyre megy, nem igaz? Na, nem kértek finom leveskét? Komolyan úgy gondoljátok, hogy ez a néhány eltérés a lényeget is érintheti? Jaj, dehogy! Ugyanolyan szeretettel főztem, mint máskor! És a másodikból azért kértek, ugye? Van krumplipüré. Kicsit más ízű, mert zellerből csináltam, nem volt itthon krumpli, meg talán az is furcsa, hogy vaj helyett libazsírral kevertem össze, de hát a vaj is csak zsír. Tej már nem maradt, de találtam kókusztejet a kamrapolcon. Na, ne mondjátok már, hogy nem finom! Igen, párolt káposztát csináltam hozzá. Nem vágtam fel, gondoltam, jó lesz negyedelve is. Tudjátok, fárasztó ám olyan vékony kis csíkokra szabdalni. Kicsit több olajat öntöttem alá, hogy ellepje. Nem finom így? Pedig tettem hozzá birsalmát is. Ja, nem is, narancsot, mert azt már kezdett kicsit penészedni a héja, nem akartam kidobni, meg úgy tudom, azt úgyis jobban is szeretitek, nem? De, persze, hogy sütöttem húst is hozzá. Kicsit fekete kívül, mert nagy lángon kezdtem. Ja, belül véres maradt? Igen, azért nyugodtan megehetitek, az ősember sem ettől halt ki, biztosan megértitek, hogy már nem volt türelmem annyit a tűzhely mellett ácsorogni, gondoltam, inkább olvasok egy keveset. De hát nem is kéritek? Desszertet sem? Palacsinta. Igen, tudom, hogy szeretitek. Nem volt itthon tojás, de ha egy kis zabpelyhet összekeverek tejföllel, az eléggé hasonló állagú lesz, mint a palacsintatészta. Jó, nem sült épp olyan alakúra. Itt van hozzá töltelék is... lekvár? az most nincs, de van egy kis házi májkrém, azt szétnyomogathatjátok rajta... igen, a sós palacsintát is ismeri a gasztroirodalom. Édeset akartok? hát, van még egy kis méz, csöpögtessétek rá, vagy ha túl folyós a tészta, keverjétek össze. Ha így válogattok, én nem tudom, mit csináljak, a lelkemet kiteszem azért, hogy a kedvetekre tegyek, aki dolgozik, az néha hibázik is, nehogy már ezek miatt az apró eltérések miatt kelljen kidobnom egy napi munkámat, benne van vagy tízezerbe, nem fogjuk elpocsékolni, majd csomagolok nektek az iskolába is. Tudom, hogy hétvége jön, hétfőig eláll, ha nem eszitek meg addig, jó lesz az még! Ezek a kis eltérések igazán nem lényegesek, ti mondtátok, tényleg így lehet, és végül is könnyebb így az élet.
2013. november 3., vasárnap
A legkorábbi emlékek
Azt mondják, az emberek többsége nemigen emlékszik az öt éves kora előtt történtekre. Számomra ez teljesen megdöbbentő (igazából nem is nagyon hiszem el), hiszen a gyerekeim is egészen pontosan felidéznek és elmesélnek dolgokat a kétéves korukat megelőző időszakokból is, olyanokat, amelyekre én is emlékszem, de másképp (úgy értem, más szemszögből nézve), mint ők. És nekem is van néhány nagyon konkrét emlékem kétéves korom előttről is (például az első születésnapomról), de ötéves korom előttről legalább százával.
Amiért eszembe jutott, az az, hogy volt egy zeneszám, amit óvodás koromban hallottam a rádióban, és ami annyira tetszett, hogy rengetegszer dúdoltam magamban azóta is azt a néhány szótöredéket, ami rémlett belőle, meg persze a dallamot. Mivel nem épp mostanában voltam ovis, az elmúlt évtizedekben ezt a számot ritkán játszották (bár nagy ritkán hallottam már azóta is, de mivel sosem számítottam rá, hogy meghallom, nem tudtam megfigyelni, ki énekli vagy játssza, mi a szám címe - vagyis azon kívül, hogy képes voltam magamban dudorászni, nem tudtam róla semmit). Néha viszont elfogott a vágy, hogy újra hallhassam, ne csak saját előadásomban. A. tegnap este azt mondta, teljesen reménytelen a dolog másképp, mint hogy végighallgatom az akkori (mintegy öt évet felölelő) slágerlistákat, aztán ráismerek, ha szerencsém van. Nos, én szótöredékekre kerestem - és büszkén mondhatom, megvan! Meg is hallgattam, tisztára olyan megint, mintha egészen kicsi lennék, a rengeteg akkori kép mellé még illatok is visszajöttek.
Amiért eszembe jutott, az az, hogy volt egy zeneszám, amit óvodás koromban hallottam a rádióban, és ami annyira tetszett, hogy rengetegszer dúdoltam magamban azóta is azt a néhány szótöredéket, ami rémlett belőle, meg persze a dallamot. Mivel nem épp mostanában voltam ovis, az elmúlt évtizedekben ezt a számot ritkán játszották (bár nagy ritkán hallottam már azóta is, de mivel sosem számítottam rá, hogy meghallom, nem tudtam megfigyelni, ki énekli vagy játssza, mi a szám címe - vagyis azon kívül, hogy képes voltam magamban dudorászni, nem tudtam róla semmit). Néha viszont elfogott a vágy, hogy újra hallhassam, ne csak saját előadásomban. A. tegnap este azt mondta, teljesen reménytelen a dolog másképp, mint hogy végighallgatom az akkori (mintegy öt évet felölelő) slágerlistákat, aztán ráismerek, ha szerencsém van. Nos, én szótöredékekre kerestem - és büszkén mondhatom, megvan! Meg is hallgattam, tisztára olyan megint, mintha egészen kicsi lennék, a rengeteg akkori kép mellé még illatok is visszajöttek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)