Nos, végül is kicopyztam és elküldtem Á.-nak e-mailben a kisebb hibákról szóló írásomat. Nem mondtam meg, hogy mi ez, csak azt, hogy olvassa el. Elolvasta.
Hogy tetszett? - kérdeztem.
Nagyon szomorú! - mondta (és közben tényleg szomorú volt a szeme)
Nagyon szomorú??? - kérdeztem.
Igen, nagyon szomorú - mondta.
De hát miért? - kérdeztem.
Mert nagyon sajnálom a szegény gyerekeket. - mondta magától értetődően.
A szegény gyerekeket????? - döbbentem meg.
Igen. Mert ők ezt nem tudják átérezni, mégis rosszakat kapnak enni - mondta.
Nem tudják átérezni? Hogyhogy? - csodálkoztam.
Nem. A gyerekek csak jót akarnak, meg spórolni a szüleiknek - mondta.
Szóval, neked tényleg csak szomorú? - faggattam tovább.
Nagyon. Szerintem még kicsik hozzá, hogy értsék. És most rosszakat kapnak enni - válaszolta.
És egy kicsit sem vicces? - kérdeztem.
Hát, egy kicsit vicces. De csak a felnőtteknek. - mondta szomorúan.
Neked nem? - kérdeztem.
Nekem nem - mondta.
Megölelgettem és megígértem, hogy nem főzök tollal csirkét ezentúl sem. De Á. szomorú maradt. Azt mondta, mostanában már fel is szokta venni a telefonját - és ez így igaz.
Finom lelkű tündér herceg. Édes!
VálaszTörlésAz a durva,hogy tényleg nem értik, hiába okosak és ügyesek egyébként, tényleg nem értik, hogy mi a bajunk és az miért baj! Gyerekek.
VálaszTörlésHihi. Hát persze, hogy egy kicsit szomorú. Pl. én sem nevettem. Viszont nagyon találó, és remekül megvilágítja a problémát.
VálaszTörlésErről egyébként eszembe jut, hogy Kafkától Az átváltozás kötelező olvasmány 12. osztályban. (Vagy volt, ki tudja.) Az egészséges többség természetes együtt érez a családdal, undorodik és megveti az élősködő csótányt, az író szándékával egyezően. Volt viszont egy kisebbség az osztályomban - nevezetes mindenki, aki orvosira készült -, akik a csótányt sajnáltak, és megborzongtak a Samsa család érzéketlenségén. :-)
Hát, én inkább azért vicceset akartam írni. Mert a valóságban nem érzem olyan nagyon tragikusnak a dolgot, aktuálisan persze ki tudnak borítani egy-egy ilyesmivel, de többet vigyorgok rajtuk, mint amennyire elszomorít.
VálaszTörlésÉn is sajnáltam a hatalmas férget (csótány volt?), bár sosem készültem az orvosira. Most persze bánom! (nem a féregsajnálást, hanem hogy nincs minimum 300 megbízható orvos ismerősöm :D )