2023. szeptember 29., péntek

Zsófi szerint

is finom a karalábéfőzelék. Örülök neki, köszi, Zsófi, a visszajelzést! Megint azt főztem. Nem tudom megunni. Négy személyre minimum négy-hat karalábé kell hozzá. Vettem tököt is, azt holnap reggel főzöm meg. A kaporral trükközni kell, hiánycikk lett (mint az egyszer használatos gumikesztyű), és méregdrága - de az már egy hete megvan, megmosva a mélyhűtőben tárolom. És vettem karfiolt is - nyersen is imádom.

2023. szeptember 28., csütörtök

Putujka

Azt álmodtam, hogy anyukám (ténylegesen) hosszú parasztházának első szobájába beköltöztettünk egy idős, hajlkétalanná vált? szegről-végről rokon házaspárt - hogy hát vigyázzanak ők is anyukámra a gondozók mellett. Aztán valahogy a fülünkbe jutott, hogy a hosszú ház hátsó részében úgynevezett putujka vagy putulyka üzemel - amiről azt is megtudtuk, hogy tiltott zugkocsmát jelent. Nosza, oda is autóztunk éjnek évadján A.-val (én vezettem az ő kocsiját - na, persze), és amikor hátramentünk a kertbe úgy 500 métert, tényleg hallottuk, hogy odabent sokan vannak, benézve pedig azt láttuk, hogy nem falusi fickók uralják a teret, hanem messziről jött nehézfiúk. Mondjuk Pestről. És hogy ennek a fele sem tréfa, mert nagyban űzik a bűnt. Gondoltuk, hogy hívunk rendőrt - de  rájöttünk, hogy egy nagyobb szabású rajtaütésre lesz szükség, nehogy a nehézfiúk szétszéledjenek és felgyújtsák anyukám házát. Meg azon is aggódtunk, nehogy lefoglalják az apám pincéjében tárolt többszáz liter alkoholt (zömmel üveges bort, pezsgőt) - amivel amúgy nem igen tudunk mit kezdeni. Addig beszélgettünk az autóban ülve - és nézve a jobbnál jobb kocsik fel- majd eltűnését - hogy kireggeledett. Akkor bementünk anyukámhoz, tisztába tettem, segítettem neki felöltözni, rendet raktam, adtam neki ebédet (jó, hát kicsit elment az idő) aztán már ott volt Á. és V. is, anyukám tudott beszélni - igaz, időnként vicces dolgokat mondott, Á.-t például Daninak hívta - de amikor kiigazítottuk, már tudta, hogy Á. Á. és V. V., és olyan jó volt hallgatni, hoigy beszél.


Reggel megnéztem a neten. A putujka szó horvát nyelven utazást jelent.

2023. szeptember 26., kedd

ruhaügy

Sok idő elment fotózásra, meg ruhák feltöltögetésére, meg arra, hogy beárazzam, satöbbi. Se kép, se hang, nincs érdeklődő. Oké, béna ízlésem van. Aztán rám ír valaki, hogy az egyik ruha érdekelné. Ugyanahhoz a ruhához csapódik még négy érdeklődő, sorbanállás alakult ki. A többihez nincs hozzászólás. Csakhogy épp ezt a ruhát tíz zsák tüzetes átvizsgálása után sem találom. Nem tudom, hová lett, ha nem lenne róla kép, kételkedni kezdenék abnban, hogy valóság volt-e vagy csak álmodtam róla. Csodaszép amúgy, sajnos sosem volt jó, mert számomra előnytelen a szabása. Próbáltam övvel, anélkül - mármint amíg megvolt - sehogy sem volt hjó. Most el tudnám adni, de nincs sehol. Ennyit a kereskedői vénámról.