Sziron elnök végül kitiltotta a magyar kutatókat Franciaországból. Mert a kutatás alanyai a kutatókkal karöltve úgy buliztak a kutatás helyszíneként rendelkezésükre bocsátott elnöki palotában, hogy tükrök törtek, folyt a perzsgő, imbolyogtak a résztvevők. Eközben én a kutatásvezetővel ringatóztam egy hatalmas hintaágyon a kertben, és bevallottam neki, hogy mérhetetlenül irigylem, mert az én témáimon dolgozik évek óta, míg én nem - és mindemellett megőrizte kamaszlányos szépségét is - míg én szintén nem. Kicsit beszéltünk a metodikáról is, én csodálkozásomat fejeztem ki, hogy a verseket választották ki előbb és azt rendelték hozzá a beérkező emberekhez, míg az én meglátásom szerint hatékonyabban, jobb eredményeket elérve tudtak volna dolgozni, ha megvárják, míg megvannak a személyek és célzottan hozzájuk keresik a verseket. Zsuzsa ezt elismerte - és azt mondta sírva (némi pezsgő már bennünk is dolgozott), hogy ne irigyeljem, ez csak a felszín, valójában magányos és boldogtalan, amit a szakmai sikerei csak kis részben enyhítenek. A gyerekeit az apjuk neveli, ő pedig magányosan fog megöregedni (majd ha egyszer megöregszik, mert szebb és üdébb volt, mint az egyetem kezdetekor) Azért még felébredve is hittem egy percig, hogy talán majd kapok valami részfeladatot a projektben (ami engem is rögtön megszépítene), legalább hogy Sziron elnöknél eljárhatok azért, hogy ne tiltson ki mindenkit az országból, legyen elég, hogy az elnöki rezidencia helyett egy hotelben szállásolnak el minket.