Tiltott hajmosás, eperzselé és antibiotikum

Utálok hajat mosni, és egyben napok óta a legégetőbb vágyaim közé tartozott - azon túl, hogy ne fájjon végre a fülem - egy jó hajmosás. De tilos. Nem érheti víz a fülemet. Végül mégis megtettem, igaz, előtte viaszos füldugóval igyekeztem elzárni a vizet a fülemtől. Muszáj volt, mert már annyira büdösnek éreztem a fejem, hogy féltem, hogy nem lát el elég lelkiismeretesen az orvos ma, ha ilyen büdösen megyek oda. Ezen már nem fog múlni.

A doki előtt elmentem B.-vel az IKEA-ba, hogy beszélgessünk egy kicsit és nagyon finom eperzselét ettem pohárból. Viszont nem volt a kedvencem, a marinált lazactál, így be kellett érnem egy lazacos vrappal, de nem szeretem ezt a műfajt, olyan érzésem van, mintha hullát harapdálnék (nem harapdáltam soha, nem is tervezem, épp arról beszélek, hogy gusztustalan) - az én világomban a lazac érkezzen forró pirítóson, esetleg szobahőmérsékletű kenyéren, de ne hideg palacsintaként feltekerve.

Az orvos lelkiismeretesen ellátott, eddig ez a doki volt a legalaposabb - másik kerület, másik SZTK. Foglaltam is egy kontrollidőpontot hozzá augusztus 24-re. Már nagyon profin foglalok. Tett új csíkot a fülembe, megnézte a torkomat, orromat, megkérdezte, lázas vagyok-e (erre nem tudtam érvényesen felelni, hiszen folyamatosan teli vagyok nyomva cataflam/nurofen kombóval) - mindenesetre délután a háziorvos helyettesével írattam fel antibiotikumot, biztos ami biztos. És mivel még mindig úgy érzem, hogy a fülemen át egy kötőtűvel piszkálják az agyamat, be is fogom szedni. Jó, utána majd veszek Canestent is. Úgy látszik, ezen a nyáron ezeket a koktélokat fogyasztom. 

Moderatum minimalis

Ma felfedeztem néhány - közülük több, évek óta ebben az ismeretlen zugban aszalódó - moderálásra váró hozzászólást egy résben. Nem tudtam, hogy van ilyen szegmens a kezelésemben és hogy lenne dolgom vele, szóval elnézést kérek mindazoktól, akiknek több év elteltével engedtem most ki az éterbe egy-egy akkor fontosnak érzett mondatát. És nem kérek elnézést mindazoktól, akikét az azonnali megsemmisítést ígérő kukába továbbítottam, azoknak egytől egyig ott a helyük.

A fülem pedig úgy áll, hogy van egy folyamatos viszkető, csípő érzés (tudom, ez a gyógyulás jele, mint ilyennek, tudok örülni is neki amellett, hogy nehezen viselem) egy enyhe, de idegesítően folytonos fájdalom mellett (amiből már szintén elegem van) - de legalább már nem azon vekengek, hogy a fájdalomcsillapítókból bevehető maximális dózis semmire sem elegendő. Időnként már nélküle is megvagyok. Ma amúgy elmentem időpontra fülkontrollra (egy másik kerület másik orvosához), majd kiderült, hogy az időpontom holnapra szól, úgyhogy holnap is beugrom.

Ma van a szabadságom első napja.

Fülfájásról hűvös hajnalon

Péntek

A hűvös hajnal a rohamosan kifogyó készletből adódóan egy nagyon kellemes és kívánatos ügynek számít manapság. Örömmel jelentem, hogy a fülfájás pozitív folyományaként napfelkelték sokaságát* élem át ébren. Fájdalmas éberséggel. A tegnapi este odáig fajult, hogy szűkölve vonaglottam az ágyon és azt kívántam, hogy valaki végre vágja le a fejem. A. erre nem volt hajlandó, de hozott hideg vizet, joghurtot, és a kezét tördelve érdeklődött, hogy mi a nyavalyát várok mit szeretnék még, amikor eszembe jutott a lidocain kenőcs, amit egyszer vettem valamire, amire utóbb kiderült, hogy nem használható, de így szinte érintetlenül hevert a gyógyszeres láda alján. A fülemet az előírások szerint belülről egyáltalán nem közelíthetem meg, de azt senki sem tudta volna megakadályozni, hogy a fülem környékét vastagon bekenjem lidocainnal - és hogy csoda-e vagy placebo hatás, nem tudom, de valami történt: kenőcsös pofával, de amúgy a melegtől elcsigázott pucér testtel elszenderedtem és csak hajnali három utén ébredtem újra. A nap még az igazak álmát aludta, amikor én már fenn voltam. Bevettem a nurofen - cataflam páros soron következő egyedét, és vártam, hogy felkeljen a nap (ez megtörtént) és múljon el a fájdalom (ez nem türtént meg). Fájdalomtűrésemet fokozandó, politikai elemzéseket hallgattam a youtube-ról, és reméltem, hogy valamelyiktől visszaalszom, de nem. Szóval, most írok. Kedves naplóm, negyedik napja nem alszom, szerintem megérdemelnék többet. 

Szombat

Alvás, rémálom. Orvosi utasításnak megfelelően kihúzom a gyufát csíkot. Csöpögtetek. Csillagokat látok. Izzadok, mint a ló, még jó, hogy hűvösebb van. Dolgozom, kikészülök. ESte koncert, semmi kedvem menni. Sehová. DRága jegy volt, még májusban vettem, elmegyünk. A zene kimossa a fülem, nem mondom, hogy nem érzem, de jobb, mint az elmúlt négy napban bármikor. Megpróbálok egybefüggő nyolc órát aludni (de tizenhat sem lenne túlzás).

* jó, ez túlzás (még), de ha nem javulok jelentősen, igazzá válhat

Majd ha lehűl az idő

megírom a nagy beutalós országjárási kalandjaimat*. Egyelőre az életbenmaradás a kánikulában című projektem  köti le az összes energiámat. Pedig nálunk van víz is, áram is - viszont nincs légkondink és légmozgás hiányában még kereszthuzatunk sincs.

* már egy hónapja elkezdtem, de félbehagytam, mert mégsem volt elég érdekes. Most viszont már nagyon bosszantó.

update - aztán lépjünk már tovább a következő mezőre

Szóval Á. saját elmondása szerint jobban van, de lehet, hogy csak ezzel a pozitív felütéssel merte megírni azt, hogy valami egyetemi adminisztratív kavarodás miatt (még az itthoni egyetem) vissza kell fizetnie egy (még tavalyi) konferenciára megpályázott százezer forintot, mert bár részt vett a konferencián, ami nagyságrendileg úgy háromszázezerbe fájt, készített is beszámolót, azt el is fogadták, de egy másik alapból is kiutaltak neki húszezer forintot, így ezt nem vehette volna fel (igaz, hogy a húszezret végül épp azért mégsem vette igénybe, hogy felvehesse ezt) - szóval, nyilván megfizetjük (újra és újra) a tanulópénzt. Amúgy meg örülünk nagyon, ha komolyan úgy érzi, hogy jobban van. A laptop nem gyógyult meg magától.

Hahó! Hóóóóóó!

Én egyrészt nagyon örülök, ha mostantól három hétig esik majd a hó, mert jó látni, hogy télen tél van, szép a téli táj, jót tesz a hideg, a hótakaró és minden nedvesség a növényeknek, erre várunk évek óta. Másrészt viszont eléfelejtették (valakik) szinkronizálni mindezt a téli szünettel és a francnak van kedve a hóban bukdácsolni és csúszkálni munkába menet-jövet (és ott sem). Nem szeretném megint összetörni magam a nyári esésből sem gyógyultam még ki teljesen, de legalább találtam végre gyógytornászt (csak nem gyakoroltam semennyit a szünetben). Továbbá kiégett az autóm lámpája és A. nem tudta kicserélni benne az égőt, mert hideg is volt nagyon, meg célszerszámok kellenek hozzá, meg célműhely, meg ilyesmik. Mindjárt éjfél, és én még nem készültem fel a holnapi fél hetes kelésre (pedig tudom, hogy sokan irigyelhetnének miatta, hogy hasamra süt a nap, mire kelnem kell) - de én a nagy karácsonyi ellustulás egyes napjain akár tízig is aludtam, mert akár hajnali négyig is családfáztam, képzeljátek, hogy bizonyos ágakon Á.-tól és V.-től számítva plusz tizenhárom nemzedékig jutottam el! Irtó izgi dolog a családfakutatás, még ha család épp nincs is hozzá - de ha majd lejjebb ér a mostani fa további tizenhárom nemzedékkel, ez már a kutyát sem fogja érdekelni (vagyis dehogynem, érdekelni biztosan fog valakit, feltéve hogy léteznek még akkor valakik, de az emberek közti viszonyokról (sajnos vagy szerencsére?) alig marad fenn valami). Még a minden januárban nekikezdünk Veganuárról és/vagy reforméletmódváltásról akartam írni (ezúttal nincs kecmec, mert A.-nak jól kell lennie), remek fogásokat sütök-főzök (nem vegánokat, bár igyekszem minél inkább abba az irányba tolni). Ma például sütöttem egy nemvegán süteményt, ami nagyon finom lett és talán némileg mégis egészséges is:

4 tojás

só

darált mák (relatíve sok)

darált dió (jóval kevesebb)

reszelt alma (6 db, héjastul)

mazsola (egy-két maréknyi)

chia mag

teljes kiőrlésű lisz (kb mint a dió)

maradék baracklekvár (2-3 kanálnyi)

sütőpor

3 nagy kanál tejföl

maradék tejszín (3-4 kanálnyi?)

fahéj

összekevertem, lett belőle egy tepsinyi + egy őzgerincnyi sütemény. Nincs benne egyéb cukor és további zsiradék sem. Nagyon finom (és nyilván nem kell mindet egyszerre megenni) - török lencselevest főztem hozzá. Holnapra is maradt.

Van még minden napra minden étkezéshez sok saláta (reszelt cékla, répa, hagyma, csicsóka, kínai kel, retek, karalábé, kapor stb) + volt spenótos rizs (nemvegán kacsamellel), egészben sült alma (imádom! - nem mellesleg nem nagy kunszt elkészíteni sem), volt (nemvegán fasírt is) rengfeteg petrezselymes krumplival, és főztem még sárgaborsó főzeléket a hétre - aztán majd még átgondolom. Szerdáig most megleszünk.

A kemény kakaóvajas küzdelem

Az úgy kezdődött, hogy mivel beteg vagyok mint rendesen, bementem a gyógyszertárba Fluimucil pezsgőtablettáért (hogy ne duguljak el a takonytól) és HOVA tablettáért (hogy ha megfulladnék mégis, legalább közben ne idegeskedjek). Fluimucil volt, Hova nem volt, és akkor gondoltam egy nagyot, és megkérdeztem, hogy van-e kakaóvaj (mert még az ekcéma is kijött a lábamon, többtenyérnyi területen hámlik, vérzik, viszket, rondul), és mert már minden létező itthoni csodakrémet rákentem, de mindtől csak rondább lett (ronda, de puha vagy ronda és érdes). A kantinoskisasszony azt mondta, hogy megnézi a gépben, aztán pedig azt, hogy mivel már ritkán gyártanak gyógyszertári kúpokat, nincs kakaóvajuk, és én ennyivel be is értem volna, ha a másik pultból rám nem reccsen a biztonsági őrnek álcázott főpatikus, hogy hogy képzelem én ezt, és hogy ha olyan előfordult volna valaha is, hogy patikában kakaóvajat vettem volna, akkor neki most azonnal kötelessége lenne feljelentést tenni, mert a szupertitkos alapanyagokkal nem kereskedhetnek - de ezt olyan hangon és olyan pofával dörrentette rám, mintha kifejezetten arra kértem volna őket, hogy adjanak el nekem némi ciánnal vegyített xanaxot C vitaminnak álcázva. Mondtam, hogy nem gondoltam, hogy járjanak el szabálytalanul, csak azt kérdeztem, van-e, mert amúgy báremelyik sima bioboltban van. Meg amúgy cukrászati alapanyag is. Hízlal ugyan, de nem mérgező. Erre viszont a patikuskisasszony is feldühödött és azt sipította, hogy akkor menjek bioboltba, ha ott minden van. Amit én nem állítottam. El sem várom. Meg egyáltalán. A HOVA tablettára viszont ott helyben nagy szükség lett volna. Nem nekem, nekik.

Darázsderék helyett

szúró csipőfájdalom. Nem tudom, mi lelt. Anyukám halálakor is fájt már a derekam, de persze nem értem rá sem pihenni, sem orvoshoz menni. A temetés előtt eljutottam egyszer manuálterapeutához, aki a következő alkalmam előtt balesetet szenvedett, így egy hónapra kivonódott a forgalomból. A masszőr, akihez tavasszal fértem be utoljára, mielőtt elköltözött és ideiglenesen bezárta a boltot - majd soha nem nyitott ki az új helyen  - nem volt elérhető. Szóval, gyűrtem a napokat - korántsem a legjobb tudásom szerint: sok ülés, sok stressz, nulla mozgás, sok evés, minden borzadalom. Aztán többször is voltam beteg, először anyukám kórháza majd halála miatt mondtam le a nőgyógyászt, aztán a saját betegségem miatt, aztán nem is kértem új időpontot. Aztán betegen jártam dolgozni, mert nem volt vészes, csak éjjel nem kaptam levegőt, nappal zöldeket fújtam az orromból, de nem voltam lázas, vagy csak ritkán és kicsit. Most viszont hetek óta fáj a gerincem, aztán a csípőm, most pedig három napja a teljes gerincöv totál be van állva, olyan érzés, mintha be lenne gyulladva mindenem, a fenekem, az alhasam, a derekam, a combom, mindehhez társul egy enyhe permanens hányinger. Nem tudok ülni, állni, feküdni, járni - minden fáj. És meg vagyok rémülve, mert a veszélyes kis hipochonder azt üvöltözi bennem, hogy szarkómka, csontrák, veserák, méhrák, lábamputáció - meg ilyenek. A stressz állandósult, V. folyton utazik, havas utakon, idegenekkel, Á. nem konzultál a konzulensével, én már nem szeretek dolgozni, fáradt vagyok és szomorú.

gerincsérv és mammográfia

(Többek közt) a tegnapi temetői kertészkedésnek köszönhetően kijött a gerincsérvem, fáj és görcsöl a lábam. És amikor azt próbáltam intézni, hogy eljussak gyógytornára, mielőtt végleg lerobbanok, egy másik hívás is érkezett a telefonomra, amelyben a mammográfiát követő kontroll ultrahang vizsgálatra hívnak vissza, mert eltérést találtak. Tudom, hogy régóta van néhány ciszta a mellemben és már többször visszahívtak miattuk - de a jeges kéz a torkomat szorongatja, mindahányszor ez megtörténik. Mondanám, hogy drukkoljatok, ha lennének olvasók - de így csak magamnak mondom, hogy bízzak, higgyek, reméljek és főként mindent tegyek meg az egészségemért, amíg nem késő és amíg nem az én temetésemet kell intézni.

krízisintervenció

 sikertelen esemény utáni sikeres beavatkozás

Mai saláta

Már írtam régebben - de én is elfelejtem és újra meg újra fel kell idéznem - és időszerű saláta meg finom is - és kicsit át is költöttem (semmi különös, csak már nem főzöm, hanem sütöm) - szóval felkockáztam / felkarikáztam és pici sóval jénai tálban megsütöttem három céklát és két sárgarépát, egy másik jénaiban pedig serpenyős aprókrumplit héjastul (kis sóval, kis olajjal átforgatva), aztán a megsült krumplit is felkockáztam, összekevertem a sült céklával, répával, felkockázott fermentált sós vizes uborkával (nem csemege, semmi cukor!), felvagdalt savanyú káposztával és egy (két) nagy csokor felaprított kaporral. Azonnal, még langyosan is isteni volt - mára pedig hideg, de összeértek az ízek, ma is isteni. Mielőtt az ember összekutyulná, gyönyörű színkavalkád - utána sem csúnya, de a cékla mindent befog a kapron kívül.

Valamint az éjszaka folyamán (hajnali négyig) kiolvastam Tompa Andrea új könyvét, ami nagyon eteti magát, időnként engem jobban húzott a sztori, hogy mi fog történni, mintsem alaposan elolvastam volna minden mondatot, így most zombiként éledtem újjá, hogy nekilássak a rendes hétvégi programomnak, amely a soha be nem fejezett rendrakás sok sóhajjal címet viseli. Egyelőre még csak a sóhajoknál tartok, a be nem fejezés csak este történik, amikor hulla fáradtan konstatálom, hogy holnap dolgozni kell, és én fáradtabb vagyok, mint pénteken voltam. De legalább az arcom ma reggelre már kevésbé dagadt fel és már nem nézek úgy ki mosolygás közben, mint egy gyakorló alkoholista, akit szélütés ért, de még nem fogta fel, hogy ez gond.

Hiába ígértek mára napsütést, nálunk esik az eső - így tényleg marad a rendrakás, mint program. Nyaff. Még nyaffabb, hogy hiába fáradok el nagyon, semmi látszatja nem lesz, és mire a jövő hét végén újra nekifogok, már össze is omlott, amit mára felépítettem. Be kéne falaznom valakit.

A "sosem unatkozom"* sorozatból

Csak a történelmi hűség kedvéért jegyzem fel, hogy tegnap átestem egy régóta tervezett szájsebészeti műtéten**, megszabadultam egy minden egészségügyi kockázatot magában rejtő góctól, aminek a következtében ma úgy nézek ki, mint egy bomlott agyú mókus, aki csak a fél pofájába gyűjti mogyorót, oda viszont pukkadásig, meg még azon túl is. Előre jelezte a szájsebész, hogy fel fog dagadni a képem, így nem csodálkozom rajta - és kifejezett örömmel tölt el, hogy bár azt is bejósolta, hogy meg is kékülhet a fél arcom, az nem következett be, szóval, nem nézek úgy ki, mint egy rossz életű matróz, akit alaposan szájba vertek egy kikötői kocsmatúra során. Jövő szerdán lesz varratszedés, de remélem, hamarabb lappad.

A történelmi hűség azt is követeli, hogy írjam le, hogy virágoznak a koratavaszi virágok mellett a fák is, zöldülnek a bokrok, tiszta tavasz a világ, a húsz fok ugyan innen messze van, de a tizenhat is kellemes, kár, hogy tilos örülni neki, mert tudjukmit jelent. Kicsit azért örülök. Így járok tilosban anélkül, hogy bármit is tennék. Majd a gondolatrendőrség intézkedik. Az álmaim egy része már így is ripityára tört.

* de szívesen megtenném

** az állatorvosi ló hozzám képest érintetlen görög márványszobor

26%

Ennyit emelkedett a nettó fizetésem. Most érkezett meg némi csilingelés kíséretében. Akár örülhetnék is neki - ha a hír igaz volna - de sajnos nem igaz, mert ez a 2021-es béremhez* képest detektált növekmény, nem az előző évihez képesti. Így már inkább csúf és szégyenletes visszalépés az életszínvonal nevű társasjátékban, mintha néhány körből kimaradtam volna. Persze tudom, hogy nem az én csúfságom vagy az én szégyenem (maximum az, hogy élhetetlen lúzer vagyok, de ezt sejtettem születésem óta már egy ideje)

Az agyamba ékelődő púp még mindig fájdalmas és akadályoz a munkában (tudok gondolkodni, de nagyon zavar minden rázkódás és minden fokozott koncentráció - pedig folyton koncentrálnom kellene valamire) Most például arra kellett volna, hogy ne éjfél után feküdjek le, hanem 22 és 23 óra közt. Így állapítottam meg tudományosan az optimális ágybakerülés időpontját. Csak sajnos nem sikerült tartanom az optimális dolgozatírási sebességet, így még mindig van hátra egy félkész beadandóm (mármint szerintem nincs meg a fele, de már megírtam belőle valamennyit).

* ennél már csak az jár nagyobb csalódással**, amikor leosonok a földszintre, mert tudom, hogy maradt szilveszterről a zacskó alján néhány szál ropi - de csak a hűlt helyét találom.

** ahogy nézzük - mert mióta papolok, hogy aki kieszi a zacskóból az utolsó falat bármit, az ne hagyja ott a zacskót sem - és a zacskó sincs ott. Öröm az ürömben.

New-new-new-miaú

Szóval, a macska kezelése befejeződött, mert meggyógyult, jól van, egészséges, koránál fiatalosabb gondolkodású, mozgékony, fényes szörű, okos, tiszta tekintetű, barátságos lény. A fényes szőr kivételével ezt az állatorvosról is elmondhatjuk. Mindig hálás leszek nektek (különösen Érdeklődőnek) azért, hogy megtaláltuk ezt az orvost és nem gyilkoltattuk meg a macskát tudatlanságból. És remélem, még sokáig fog élni (a blogolvasók mindegyike, az állatorvos és a macska is). Holnap még van néhány dolgom, de szilveszterkor már ki sem mozdulok a házból és csakis az itthoni punnyadással foglalkozom majd (hacsak nem lesz jó kirándulóidő, mert akkor néhány órányi kintlétet engedélyezek magamnak). Január 2-tól viszont már dolgozom - elképesztő, hogy december 11-e óta egyetlen napot sem találtam, amikor itthon olvasgathattam volna nyugalomban, anélkül, hogy szervezkedni, háztartani, mindenüvé kóvályogni kellett volna.

Ülőgümőkór

Már nem is mondok semmit* - inkább képet mutatok (mégsem vagyok képmutató, csak egy kis macskamosdás látható) - az arcát személyiségi jogokra hivatkozva kitakarta.

* de, elárulom, hogy totál beállt a derekam, de úgy, hogy feküdni sem bírok, folyamatosan görcsöl a hátam, a combom, a vádlim - most, hogy leírtam, eszembe jutott, hogy magnéziumot kéne ennem - de leginkább téli álmot kéne aludnom most és mindörökké  (jaj, dehogy)

macskajaj

Ma megvizsgálták a cicát alaposan, altatásban. nincs szájüregi daganata - viszont valószínűleg alaposan fejberúgta (?????) valaki - ezt csak gyomorgörccsel tudom leírni is - ezért leszakadt a fél állkapcsa, kiszakadt a nyelvféke, ettől szétharapta saját nyelvét. Ha néhány héttel ezelőtt alaposan megvizsgálják, még szépen össze lehetett volna varrni, most már úgy hámosodott, hogy esztétikai probléma mindenképp marad belőle. A másik gyomorgörcs (nem, ez még annál is súlyosabb, totális léleklefagyás), hogy a másik orvos elaltatta volna a cicát, akinek semmi baja (de, vannak ezek a sérülései, meg torokgyulladása is van), de amúgy hitetlenkednek, hogy nem látszik 15 évesnek, mert jól tartott, ápolt, gondozott cica - és bakker, ha nem állok neki itt sírni a blogban és ha nem írja Érdeklődő, hogy van lézerdoki, és mi nem döntünk úgy, hogy még egy esélyt mindenképp kell kapnia - akkor megöletünk egy szinte makkegészséges, gyönyörű, életteli cicát? Félek rá gondolni is. Most naponta kell kezelésre hordani karácsonyig és a két ünnep közt is (ami amúgy durva, mert ma oda is vissza is két-két óra volt az út) - de jól lesz. Leszedték altatásban a fogköveit is - és kurvadrága volt, különös tekintettel az ádázul közelgő karácsonyra - de nem volt 150-200ezer, mint azt a múltkor írták "hozzávetőleges javaslatukban" az első állatorvosnál. Iszonyatos mázlim van veletek, drága szép olvasók, hogy mindig van valakinek egy hasznos ötlete - hát konkrétan a cicánk életét köszönhetjük nektek! Nem tudom, tudok-e elég hálás lenni érte? Azon vagyok! Köszönöm-köszönöm!

P.S.: Azt hiszem, a fentiek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állatorvoslás nem egzakt alapokon nyugvó tudomány.

Doktor Lézer

Minden kedves érdeklődőnek - de különösen Érdeklődőnek - köszönöm a drukkokat és a lézerdoki elérhetőségét. Rákattintottam - péntek, szombat, vasárnap zárva. Nyitás hétfőn. Összeroskadás. De már dolgozott bennem a remény. Ha egy lézerdoki létezik, kell lennie másiknak is. Nem volt könnyű, de találtam még egyet Világvége-külsőn. Ma mentünk (a rám jellemző optimizmust jelzi, hogy egy koporsónak szánt papírdobozzal, hogy legyen miben hazahozni a testét - nem az állatorvosét, akkora dobozunk nincs). Közel másfél órás autózást követően értünk oda, mi V.-vel kisírtuk a szemünket, A. pedig rendületlenül vezetett csúcsforgalmakon és minden egyéb veszélyen át. Az új jódoktor megnézte a cicát, és azt mondta, szerinte menthető. Úgyhogy most belé kapaszkodunk minden erőnkkel - és annyival már beljebb is vagyunk, hogy a cica hazatérve ivott és evett. Jövő héten viszem kezelésre (én leszek szabadságon) - nagyon hisszük, hogy sikerülhet, és ezermillió köszönet a tippért és a reményért!

Jaj, még mindig dolgozom

És álmos sem vagyok - bezzeg reggel az leszek! Ami még nagyobb baj, hogy hajat sem mostam - de már nem állok neki éjfélkor, viszont reggel is necces indulás előtt, ha nincs nyár. Márpedig nincs. A macska a frissen javított nyelvével boldogan lefetyel és tisztálkodik. De szeretnék macska lenni, egyszer libamájat enni, kis bundámban hemperegni, ajtó előtt nyekeregni! Míg a májat nyalogatnám, szép bundámat mutogatnám, dicsekednék fűnek-fának, mily jó dolga van a macskának.

Az bosszant csak ebben a munkában, hogy egy igazán szép szakmai feladat lenne - de olyan(ok)nak osztotték ki, akik nem értenek hozzá. Hogy lehet egy projektvezetést úgy meghatározni, hogy "felsőfokú végzettség" kell hozzá? Szerintem kurvára nem mindegy, hogy valaki közlekedésmérnők, fogorvos, óvónő, térképész vagy valami egyéb. Attól, hogy valakinek van egy diplomája, nem fog érteni mindenhez is. És akkor kapok egy olyan összegányolt anyagot, amiből a józan ész totálisan ki lett spórolva, meg a logikus gondolkodás is - és az adatok mellett igyekszem abból is belepréselni valamennyit, hogy legyen már egy követhető struktúrája, álljon össze egy olvasható egésszé - de elragadott a szakmai hév és olyabn dolgoknak is utánanézetem, amik nüansznyi finomságok, és valaki ki fogja húzni őket, mint felesleges mondatokat, holott igazából ezek adját a savát, borsát, nem akarok túlzó lenni, de pont a lényegét. Ah, inkább legfeszem aludni, még holnap írhatok egy kicsit reggel, munka előtt meg délután, miután ellógtam a munkahelyemről, hogy a másodállásomban dolgozzak (abszurd világ!) Bár én sem vagyok normális.

kisebb csodák és meglepetések

Először is négy kiscica van, három cirmos és egy fekete.  Az anyjuk nem találta elég biztonságosnak a fészertetőt (megértem), ezért átköltöztette őket az utcára egy csatornarács alá (nem értem meg). Oda szoktam mindig megállni az autómmal, elég ijesztő lehetek. Meg hát az utca, még ha nincs is közvetlen kijárat! Felülről a rácson át látni őket. Még csukva a szemük, iszonyú cukik. Az anyát tápláljuk ezerrel - de aztán nem tudom, hogy legyen a négy picivel. Elég szelídek lesznek-e ahhoz, hogy megfogjuk és elajándékozzuk őket? Remélem, igen, és azt is, hogy lesz rájuk "vevő" - mert különben az utcán végzik. Sajnos nem tudunk öt macskát állandóra befogadni.

A másik: múlik a köhögés és a rekedtség is. Még nem múlt el teljesen, de szignifikánsan jobb. Attól, hogy nincs a bajomra orvosi magyarázat, még gyógyulhatok gyorsan, nem?

Á. leadta a szakdolgozatát, én pedig elvállaltam egy (attól teljességgel eltérő témájú) szakdolgozat bírálását (ne kérdezzétek, miért, biztosan nem vagyok normális)

Tegnap megünnepeltük V. huszadik szülinapját - hihetetlen! Ez alkalomból megkóstoltuk a krokodilhúst (szerintem nem túl jó, de a többieknek ízlett) és a kenguruhúst is (ez viszont nagyon finom volt) Ismét sós karamellás tortát kért - ezúttal csokis piskótával sütöttem, minden évben kicsit más, de minden évben finom.

Két hét múlva kell szakdolgozatot védenem és záróvizsgáznom - nem aggódom túl, de azért lassan érdemes lenne készülni rá.

Ma megjelent az új Jo Nesbo kötet, amire hónapok óta várok - és még nem vettem meg. Elindultam érte, de az utca végéből visszafordtultam, mert pazarlás lenne csak ezért autózni egy csomót, majd megveszem holnap(után?), amikor úgyis bent leszek a városban.

a növényekről

Idén egyetlen szem cseresznye volt a fán, ma reggel megettem, mielőtt a madarak lecsaptak volna rá. A magaságyásban térdig ért a gaz, nagyjából kigazoltam, de nincs sok ötletem, hogy mit ültessek helyette.  Sajnos alulról feltört belőle a borostyán, ami minden más elől elszívja az energiát. Nem vagyok növény, de a covidom óta nagyjából annyi mozgást bírok, mint egy nagyon fáradt, kókadt kis növényke, néha még feküdni sincs erőm. Pedig A.-hoz képest én egyáltalán nem voltam olyan vészesen, de nagyjából öt méter után kifulladok, lépcsőből meg két fok is elég. Ehhez képest dicséretes, hogy ilyen serényen kertészkedtem (egy négyzetméteren), mostam, teregettem - de bonyolultabb házimunkát nem bírok elképzelni sem. Teljesen fantáziátlanná is váltam. Létezik ilyen utózöngéje a covidnak?