Csak a történelmi hűség kedvéért jegyzem fel, hogy tegnap átestem egy régóta tervezett szájsebészeti műtéten**, megszabadultam egy minden egészségügyi kockázatot magában rejtő góctól, aminek a következtében ma úgy nézek ki, mint egy bomlott agyú mókus, aki csak a fél pofájába gyűjti mogyorót, oda viszont pukkadásig, meg még azon túl is. Előre jelezte a szájsebész, hogy fel fog dagadni a képem, így nem csodálkozom rajta - és kifejezett örömmel tölt el, hogy bár azt is bejósolta, hogy meg is kékülhet a fél arcom, az nem következett be, szóval, nem nézek úgy ki, mint egy rossz életű matróz, akit alaposan szájba vertek egy kikötői kocsmatúra során. Jövő szerdán lesz varratszedés, de remélem, hamarabb lappad.
A történelmi hűség azt is követeli, hogy írjam le, hogy virágoznak a koratavaszi virágok mellett a fák is, zöldülnek a bokrok, tiszta tavasz a világ, a húsz fok ugyan innen messze van, de a tizenhat is kellemes, kár, hogy tilos örülni neki, mert tudjukmit jelent. Kicsit azért örülök. Így járok tilosban anélkül, hogy bármit is tennék. Majd a gondolatrendőrség intézkedik. Az álmaim egy része már így is ripityára tört.
* de szívesen megtenném
** az állatorvosi ló hozzám képest érintetlen görög márványszobor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése