2014. április 19., szombat

a nyúlra fogva a kísértést

rengeteg könyvet vettem tegnap rengeteg pénzért. kapnak majd mások is (sőt, ez a fedősztori), de azokat is el fogom olvasni, mert szívem szerint azokat is magamnak vettem volna meg. és vettem olyanokat is, amikre semmiképp nem tudnám ráfogni, hogy miért kapják mások, azok ténylegesen is az enyémek lesznek. időnként minden (magamban mantrázott) józan észérv ellenére sem tudom visszafogni magam. anonim könyvhabzsoló vagyok. életem első valódi fizetését 100%-ban könyvekre költöttem - ahhoz képest azért elég visszafogott voltam tegnap.

2014. április 17., csütörtök

Akkor fussunk neki megint az igazságnak

Az ügyvédet bánthatta, hogy még egy ilyen szűk látókörű hülyécske is gyenge elméjűnek erkölcsűnek tartja, valószínűleg ezért hívott vissza kis idő múlva bocsánatkérő hangon: értem, hogy mi háborítja fel, az én erkölcsi érzékem is tiltakozik az ilyen megoldások ellen, de értse meg, kérem, hogy az igazság mint fogalom, itt tökéletesen irreleváns, nem ennek alapján fognak dönteni. Az, hogy igaza van, kevés. Az, hogy be is tudjuk bizonyítani, a kutyát sem érdekli. Ha az igazát akarja, akkor itt most nem az igazsággal kell érvelnünk. Maga nem buta... csak túl tisztességes. Viszont ezzel most nem megyünk semmire.

Vak, meztelen, fáj és a borban úszik, mi az?

az igazság nem elég ütős

Ne jöjjön már folyton ezzel az igazsággal, hölgyem! - förmedt türelmetlenül az ügyvéd  korlátolt és hülye naiv ügyfelére. Értse meg végre, tisztelettel kérem, (mondta szintén intenzív, a tiszteletet szinte már egyértelműen kizáró türelmetlenséggel), hogy bizonyos ügyekben az igazság, hogy úgy mondjam, nem elég ütős.

Aha (mondtam én, akinek az igazság amúgy is értéknek tűnt korábban, de ebben a konkrét ügyben is több, mint ütősnek... konkrétan, fojtogatónak és gyilkosnak)

2014. április 15., kedd

Hülye vagyok én?

Blogot írni este tíz után, mikor akár aludhatnék is? Azt már nem! Aludjatok ti is inkább!

2014. április 14., hétfő

Már majdnem elfelejtettem

mennyire rajongtam tavaly (és már tavalyelőtt is) a spárgáért. De szerencsére anyukám hozott egy nagy csomaggal. Igaz, "csak" zöldet, én meg a fehérért bolondulok eszelősen - de az idei spárgaszezont megnyitni jó lesz ez is. Mostantól a kötözött sonkát is spárgával eszem (majd akkor felfüggesztem a vegánkodást néhány napra - de mivel nagyon jó, tényleg csak időnként néhány napra)