2014. május 17., szombat
Ilyenkor már nem ünneplünk, csak csendben meghúzzuk magunkat
válaszolta a lány néni, akit felköszöntöttem a 35. születésnapja alkalmából.
2014. május 16., péntek
Kutyaidő
Én tényleg nem tehetek róla, hogy mindennap kutyás dolgokat írok, mert egyszerűen ezek jönnek.
Ma például elindultam otthonról a vonathoz. Ha késésben épp nem is voltam, de szednem kellett a lábamat - ismerve a vonatok abbéli természetét, hogy időnként néhány perccel korábban mennek el. Mentem tehát a vonathoz, tempósan, főleg magam elé nézegetve (máskor, ha jobban van időm, nézelődök, meg végigszagolgatom az utamba kerülő virágokat) - szóval, most nem bámészkodtam, de a szemem sarkából mégis megpillantottam egy kutyát. Az tűnt fel, hogy noha nem nagy termetű, mégis akkora tappancsai vannak, mint a tenyerem. Mentem tovább. Aztán egyszer csak valaki egy nagy, nedves szivaccsal megmosta a bal kézfejemet. Ja, nem. Valaki megnyalta. Egy hatalmas tappancsú, nem túl nagy termetű kutya. És ahogy rápillantottam, boldogan a nyakamba is vetette magát.
Szerencsére jött valaki két kisgyerekkel, akikkel visszafordult - nem örültem volna, ha lejön velem a vonathoz. Most viszont reggel óta azon morfondírozok (és aggódom), hogy mi lehet vele, megtalálja-e a gazdáját - és hogy miért nem vihetem haza én. Próbáltam kikeresni a fényképét neten - valamilyen dog lehet?
Az arca ilyen volt:
de a lábai hosszabbak, és az egész kutya karcsúbb (tudom, hogy néhány éve találkoztam egy ilyen kutyával + gazdájával, akkor meglepődtem, hogy nem farkaskutya (tudom, német juhász), hanem valami más, és hogy még kétszer akkorára fog nőni)
Nagyon édes kutya volt, szerintem jól összebarátkoznánk!

2014. május 15., csütörtök
Ma délután háromig ezekre mondtam nemet
optikai szálas örökzöld karácsonyfa
csillagképes hangulatvilágítás
ultrahangos nyestriasztó
hamuporszívó (tartozékokkal)
digitális alkoholszonda
éjjellátó készülék
rönkhasító ék
kihagyhatatlan ajánlat reggeli merevedési zavarokra
hangulatjavító intézkedés
reggel lefőzött kávé termoszból

Filmajánló
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/budapesten-jartak-a-szexrol-meselo-nenik/
Nagyon szép és nagyon érdekes. Ha ráértek, nézzetek filmet
Nagyon szép és nagyon érdekes. Ha ráértek, nézzetek filmet
2014. május 14., szerda
Döntéstámogatás
Azt mondják (és tényleg, látom magam is sokszor), hogy a kutyák és gazdáik egy idő múlva egészen hasonlóvá válnak egymáshoz. Eldöntöttem, most már tuti biztos, hogy lesz kutyám. Méghozzá egy agár. Néhány év múlva ő majd nagyjából úgy fog kinézni, mint egy dán dog. Én pedig körülbelül úgy, mint egy szupermodell fénykorában.
Látjátok, tudok én kutyákról írni barátságos farkcsóválással is!
(http://www.pozitivnap.hu/eletmod/amilyen-a-kutya-olyan-a-gazda)
Látjátok, tudok én kutyákról írni barátságos farkcsóválással is!
(http://www.pozitivnap.hu/eletmod/amilyen-a-kutya-olyan-a-gazda)
Azt hiszem, túl sokat beszélek
Tényleg sokat, na. Lyukasra beszéltem például ma egy telefont.
(ennek ellenére - vagy esetleg épp ennek köszönhetően (?) viszont ma látványosan magam kerestem mega kenyeremet az ebédemet - ugyanis ajándékképp cserébe a sok beszédért (és némi hallgatásért) kaptam sütit innen: www.torta.hu. Blaha Lujza tortaszeletet , almatorta szeletet, sőt, még két pálmalevelet is. Nagyon finom volt mind! Igen, mindet én ettem meg.
(ennek ellenére - vagy esetleg épp ennek köszönhetően (?) viszont ma látványosan magam kerestem meg
Formanyomtatvány
Tisztelt osztályfőnök/főnök/utas/vásárló/egyéb! (megfelelő aláhúzandó)
A mai napon azért nem tudtam megjelenni/időben megjelenni (megfelelő aláhúzandó), mert nem találtam a kesztyűmet/usánkámat/fókabőr csizmámat/sítalpaimat (megfelelő aláhúzandó).
Üdvözlettel:
Én
A mai napon azért nem tudtam megjelenni/időben megjelenni (megfelelő aláhúzandó), mert nem találtam a kesztyűmet/usánkámat/fókabőr csizmámat/sítalpaimat (megfelelő aláhúzandó).
Üdvözlettel:
Én
2014. május 13., kedd
A szomszéd kutyáinak lelövése (hangjáték)
én: hol lehet paprikasprayt kapni? vagy könnygázt? vagy más kutyanémító készüléket?????
A.: hülye vagy? nehogy vegyél ilyesmit!
én: jó, jó, nem veszek... tudod, csak a gondolattal játszom...
A.: hülye játék...
én: amíg egyáltalán képes vagyok gondolkodásra ebben az állandó agysorvasztó vonyításban...
A.: inkább menjünk be!
én: basszus, nehogy már ne fekhessünk a saját kertünkben a nyugágyban anélkül, hogy megsüketülnénk
A.: jó... de azért most menjünk inkább be
én: nem! azért sem! lelocsolom őket slaggal... azt sem szabad? akkor kutyasíp.... olyan van, nem?
A.: van, persze
én: ultrahangos kutyasíp? az elüldözi őket? szerzek egy kutyasípot és kifütyülöm őket...
A.: figyi... van egy app
én: mi van?
A.: egy app... egy telefonos ultrahangos kutyariasztó
én: na ne!
A.: a múltkor olvastam... rákeressek?
én: igenigenigenigen!!!!! most kipróbáljuk?
A.: itt van... be lehet állítani... na, ha ez működik.... beállítottam
én: irányítsd rá a kutyákra! fogd rájuk! kergesd el őket! na????? nem hallok semmit...
A.: ezt neked nem kell hallanod
én: és szerintem ezek a bunkó kutyák sem... ezek már magukat is megsüketítették...
A.: várj már egy kicsit...
V.: ez mi?
mi: mi mi?
V.: ez a sípolás?
mi: melyik sípolás?
V.: ami szól
én: ez egy olyan sípolás, amit az ember nem hall, csak a kutyák, azok viszont elhallgatnak tőle
V.: de én ezt hallom... a kutyák meg ugatnak tovább
A.: gondoltam én, hogy ez marhaság, még jó, hogy nem futás közben kísérleteztem vele
én: gondoltam én, hogy V. inkább tündér, mint ember... ezek pedig maguk a sátán...
A.: akkor menjünk be
én: akkor mégis lelocsolom őket
(Ha valaki szeretne két kurva hangos, agresszív, bunkó kutyát lopni a szomszédunkból, megadom a címet!)

2014. május 12., hétfő
Vers a szinte kidobhatatlan banánhéjról
a banánhéj, mint egy polip,
sok karjával kapaszkodik,
papírkosár oldalába
ahogy dobom, leng a lába
sárga polip,
kanyarodik
pofátlanul ragaszkodik
muszáj hát felállni,
erősen megfogni,
kosárba közelről
beléhajítani,
bizony, odavágni
nyiffanjon, nyekkenjen
fehér szőnyegünkre
barnás koszt ne kenjen
a gyerekek kintről lesik
ahogy dobom, ahogy esik,
ahogy esik, ahogy puffan,
hogy a szőnyegen kinyiffan
sárga polip,
kanyarodik
pofátlanul ragaszkodik
sok karjával kapaszkodik,
papírkosár oldalába
ahogy dobom, leng a lába
sárga polip,
kanyarodik
pofátlanul ragaszkodik
muszáj hát felállni,
erősen megfogni,
kosárba közelről
beléhajítani,
bizony, odavágni
nyiffanjon, nyekkenjen
fehér szőnyegünkre
barnás koszt ne kenjen
a gyerekek kintről lesik
ahogy dobom, ahogy esik,
ahogy esik, ahogy puffan,
hogy a szőnyegen kinyiffan
sárga polip,
kanyarodik
pofátlanul ragaszkodik
Baj van a részeg tengerésszel
Ugye, ismeritek? Mármint a dalt - ezt a vén tengeri medvét macskát mi sem - de egy fotó erejéig megálltunk mellette:
Nem csoda, hogy kiütötte magát, ennyitől nagyobb testek is dülöngélni kezdenek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)