Én 16 éve vártam erre a napra - és persze nem felejtem el, hogy milyen aggályaim voltak Magyar Péter (személye és körei) ellen, szóval mindenkor kritikus voltam, leszek, maradok az aktuálisan regnáló kormánnyal, mert mindent lehet még jobban csinálni, és mert (ön)kritika nélkül nem működhet jól semmi - de ma olyan mosoly árad belőlem, és olyan táncolhatnékom van, amit nem mertem elhinni még tegnap délután sem. Nem mentünk ki/be a városba nagykoncertre, sem eredményt várni (sajnálom, nem bírok órákig állni, sem pisilés nélkül meglenni, és borzasztóan sajnálom, hogy ilyen rémesen gyenge öregasszonnyá silányodtam), de a szívem, lelkem ott volt, és minden erőmmel drukkolok és dolgozom is azért, hogy ne legyen szükség több drasztikus rendszerváltást átélnünk. Tudom (szerintem az ovisokon kívül mindenki tudja), hogy nincs és nem lesz kolbászból a kerítés, biztosan lesznek nehéz döntések, biztosan időnként ér majd embereket érdeksérelem, de kívánom, soha többé ne legyen ilyen embertelenül kirekesztő, velejéig romlott, a demokratikus értékeket megcsúfoló, a kiszolgáltatottsággal visszaélő, hazug, hamis, gonosz, válogatott szociopatákat összegyűjtő kormány. Néha nem hiszem, néha nem tudom, sírjak, vagy nevessek, néha azt hiszem, még álmodom - éljen a bátor Magyarország!
2026. április 13., hétfő
2022. november 7., hétfő
Élményközpont
1. etap
Ki sem kell tennem a lábam itthonról, hogy egy fogászati székben érezzem magam, a szomszéd (aki körülbelül féléves ismeretség után egy hagyatéki szerződéssel legálisan birtokba került, a nénit pedig eltüntette) permanensen fúrja a falat reggel hét óta, de pont úgy, mintha az agyamat lyuggatná. Konkrétan érzem a fogamban a fúrás zaját. Indulni kéne, de nem bírok gondolkodni, hogy mit rakjak a táskámba. Jaj!
2. etap
Egyébként ma délutánra sikerült egy olyan SOS időpontot szereznem a dokimhoz, hogy odaülhetek, aztán egyszer majd sorra kerít - amúgy tök jó, örülök, csak a munkahelyemről aztán végképp világvégén van, és mivel a délutáni* munkahelyem az óránkénti 800 forintos parkolási övezetbe esik, nyilván nem poarkolok oda, csak fél órával kijjebb - szóval, futás, loholás, lóhalála, nyelvemkilóg nap következik (de muszáj kocsival mennem, mert békávéval szerintem két óra alatt sem érnék át) - mindezt málhás szamárként felcicomázva.
* a mai délelőtti** hely ingyenes övezet, hagyhatnám itt - de csak átszállásokkal megközelíthető a délutáni
** azt hiszem, nem hagytam otthon semmit, csak a fogkefét, azt majd veszek, de itt nincs meleg víz, úgyhogy nem tudom, hogy fogok így idegfájdalom és üvöltés nélkül fogat mosni
2022. október 17., hétfő
Karina, Álmos, Kinga, Krisztofer, Rozé és Dió (meg a motoros)
Ezeket a gyerekeket, sem a kutyát nem ismerem. Többségükben ők sem ismerik egymást. Hogy mi a közös bennük? Az apjuk. Mármint nem úgy, hogy egy apjuk van mindannyiuknak, hanem hogy mindannyiuknak olyan apja (Dió esetében gazdája) van, aki fehér, középosztálybéli férfi, feltehetően középvezetői, esetleg felsővezetői pozícióban és aki elképesztően kurva büszke arra, hogy a hétvégén segít a nejének. Például elmegy a gyerek(ek)kel a DM-be bevásárolni, elviszi őket játszótérre vagy étterembe (ez pont nejestül történt) - és azt, hogy megjelent a színen egy ilyen alfahím, azt mindannyian azonnal a tudomására is akarták hozni mindenkinek, aki egy szűk öt kilométeres körben tartózkodott, ezért azzal a hangerővel kommandírozták a gyerekeket és Diót, hogy senki ne maradjon értesületlenül arról, hogy itt vannak, és pelenkát vesznek (érted, nép? Én, felsőkategóriás apa, pe_len_kát veszek Karinkával a DM-ben), meg mászókáznak (felfogtátok, emberek? Én, én, én (én, én, én, én, én!!!!!) hoztam el a gyerekeket a jáccóra!), meg rendelnek az étteremben (Dió, lábhoz! Lábhoz! Maradsz! Ülsz! Dió! Majd otthon kapsz marhahusit!). (Kriszikém, kérsz somlóit? Anya, te ebbe ne szólj bele, ez a férfiak dolga, hogy döntsenek, igaz, Krisz? De ha otthagyod, belenyomom az arcodat!) A DM-ből konkrétan úgy menekültem ki, hogy a dolgok felét elfelejtettem megvenni, mert alfaapu darabokra törte az agyamat a hangerejével. Azt hiszem, a szombat volt az utolsó alkalom, hogy nem szólok valakinek, aki ennyire durván emberellenesen viselkedik.
A motoros gyerek nélkül volt. A benzinkút egyik kútjánál hosszabb sor, a másiknál egy motor, vezető nélkül - nyilván odaálltam, hiszen mindjárt fizet (gondoltam én). A társa motoros ruhában kint telefonált a shop előtt. Várja a másikat - gondoltam. Aztán nagy nehezen (hosszú percek, már mögöttem is állt a sor - de míg a másik sor haladt, mi álltunk) letette a telefont és bement. Gondoltam, megnézi, hogy hol akadt el a másik. Újabb hosszú percek. Aztán a kút számlálója nullára ugrik, kijön a motoros (semmi társ), nekitámaszkodik a motorjának és újra telefonálni kezd. Úgy, hogy bent áll a kúton, mögötte több autóból álló sor, akiket már így is feltartott vagy tíz percig. Én néhány héttel ezelőtt használtam életemben először az autómon a dudát, de most megnyomtam. Kissé meghökkent. De nem annyira, hogy abbahagyja a telefonálást, csak dühösen legyintett felém, mintha egy legyet akarna elhajtani. Meg odaszólt, hogy ne dudálj. És lazán a motorra támaszkodva telefonált tovább. Sajnálom, de eldurrant az agyam, szóval rátenyereltem a dudára. Muszáj volt letennie a telefont, mert szerintem nem hallotta többé, hogy mit mond bele valaki. És ha nem indult volna el (korántsem elég sietősen amúgy), akkor kiszálltam volna, hogy megmondjam neki, hogy csak a saját idejével szórakozzon. Végül is ott ültek mögöttem a szüleim, biztosan megvédenek, ha rám támad. Oké, tegnap amúgy is elég feszült voltam egész nap (úgy fél miliméterre a robbanástól), de szerintem ez a teljesen oké napjaimon is felháborított volna.
2021. december 29., szerda
Újrahasznosítási rovat - a zöldségek lehulló részeiről
Természetesen komposztálunk. A nagyszüleim is komposztáltak, amikor gyerek voltam, úgyhogy ez nekem természetes. És sosem dobok ki semmit* - miért épp a zöldségek lehulló részeit dobnám ki? Ez itt például petrezselyem, fehérrépavégekből összeeszkábálva - de működik zellerrel meg más dolgokkal is.
* Ez nem igaz, egyrészt sajnos tényleg nem dobok ki egy csomó lomot, amik túl sok teret foglalnak és kupleráj látszatát keltik - másrészt sajnos van, hogy megromlanak ételek, mert nem tudom jól kiszámolni, mikor miből mennyi fog elfogyni.
2021. december 12., vasárnap
Koszorúink
Igen, jól látjátok, már két adventi koszorúnk is van. Igen, jól látjátok, az egyik a macska. Most mit csináljunk? Ott érzi jól magát. Le akartam parancsolni, de A. bölcsen azt mondta, csak emeli az asztal fényét. És tényleg. Igen, azt is jól látjátok, hogy hiába van ma már a harmadik vasárnap, még csak az első gyertyát gyújtottuk meg. Mert a második vasárnap elfelejtettünk gyertyázni. Most próbálok koncentrálni, hogy ma legalább utólag meglegyen - de van rá esély, hogy ma is kimegy a fejemből. A többieket meg még ennyire sem érdekli. Szerintem a karácsony is csak mérsékelten, az advent meg pont semennyire.
Amikor én gyerek voltam - az őskor előtt eggyel - nálunk az advent szó sosem hangzott el, nem volt adventi koszorú, meg gyertyák, adventi kalendárium pláne hogy nem (most sincs). De várakozás az volt. És nem elsősorban a karácsonyi bőséges és különleges lakomákra, vagy az ajándékokra, bár azokról is álmodoztunk. Megvolt a várakozás a sötétből előbukkanó fényre, a csodára, az (újjá)születés reményére, a minden évben eljövő békére, boldogságra, ha tudtuk is előre, hogy törékeny is és múlékony is. Ezek hiányoznak igazán.
Talán nekem kéne megteremtenem, talán időnként sikerül is - nem tudom. Hiszek a megszülető fényben, de egyelőre azt látom, egyre nyálkásabb, egyre sűrűbb a homály, egyre áthatolhatatlanabb és mélyebb a sötétség. De legalább itthon elég jó*.
* Úgy értem, mint Bettelheim. Korántsem tökéletes, de jól élhető
** csak mondom, hogy a terítőt a macska gyűrögeti álmában, eredetileg nagyon szép sima volt
2021. december 5., vasárnap
advent
Tegnap nem voltam teljesen százas, úgyhogy korán, nyolc előtt lefeküdtem aludni és némi szünettel ma délelőtt tizenegyig aludtam. Sok nagyon fura és nagyon intenzív álmom volt - mégis csak foszlányokra emlékszem belőle. Viszont amikor felébredtem, ezer év után először végre kipihentnek éreztem magam. Úgy terveztem, hogy ma rendet csinálok, és sokat dolgoztam is - mint végül kiderült, azért, hogy másutt, más holmikból teremtsek egy új, másfajta kuplerájt. És úgy tűnik, a rendetlenség az, ami igazán megihlet, mert mindig ilyenkor jut eszembe, hogy mit kellene azonnal csinálnom rendteremtés helyett. Végül is egyszerűen a rend nélküli teremtést választottam.
2021. november 25., csütörtök
Időben lépni
nem könnyű, sajnos sok mindennel csúszok el. Amit nagyon muszáj, azt persze általában meglépem, vagy tigrisbukfenccel megugrom, de sokszor magamat kizsákmányolva, erőn felül. Úgy látszik, hogy én folyton túl sok mindent akarok egyszerre, de legalábbis egymással párhuzamosan csinálni. Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, csak szeretnék itthon is meg a munkában is állandóan topon lenni, megfelelni, de mindeközben saját szórakoztatásomat is szem előtt kell tartanom (vagyis legfőképp olvasnom meg írnom, esetleg rajzolnom kell). Oké, mindeközben úgy nézek ki mint egy víziló, mert a mozgás már tényleg nem fér bele. De ez most mellékszál, hagyom is. Viszont. Időnként. Néhanap. Mégiscsak sikerül valamit időben elkészítenem. Egy adventi koszorút. Persze nem koszorú, meg még pofára is ejtettem az elkészítést követő első fél órában, úgyhogy leestek róla a gyertyatartók és a színes gyertyák, és elgurultak a sötétben mások autói alá, de szerintem teamécsessel is egészen szép lett.
2021. november 21., vasárnap
Rövidülések
Azt hiszem, nemcsak a napok rövidülnek, de a hétvégék is. Meg az eszem. Nem jutok előre, egyről kettőre, mások eszébe, fel az uborkafára, sehonnan sehová. Nem tudom, hanyadik nap telik el úgy, hogy nem olvasok papírról semmit. Írni papírra - leszámítva a kisebb listákat - már évek óta nem. Visszafejlődött a kézírásom, lassan kopoltyút növesztek és valamelyik termálvizes befolyónál beleereszkedem a Dunába. A Dunát sem láttam ezer éve. A városba* jószerivel csak akkor megyek be, ha orvoshoz megyek. Ez a város már nem az én városom. Az az idő már nem az én időm? Lomokat rakok zsákokba, aztán ahelyett, hogy kidobnám, kibontom. Visszasírom, ahelyett, hogy összekacsintanék, összenevetnék. Nálam szomorúbb ló nem lakik az istállóban, bánatomban búsan bégetek**
* Budapest belvárosi, vagy körút közeli részeire úgy csodálkoztam rá a minap (a nőgyógyászhoz menet), mintha turista lennék saját városomban.
** igen, tudom
2021. augusztus 15., vasárnap
Szusira várva
Reggel ettem utoljára, egész nap háztartottam és befőztem, aztán elmentünk A.-val a szüleimhez, hogy A. megcsinálja apám számítógépét, én pedig vigyek anyukámhoz egy mosdótálat, amire SOS lett szükség. Aztán hazafelé* én rádöbbentem, hogy egy kis fagyit leszámítva reggel ettem utoljára, két szelet abonettet és egy szál virslit mustárral. A. ugyan ebédelt is, de mindkettőnknek nagyon megkordult a hasa. Mondtam, hogy menjünk be egy lidlbe szusit venni (tudom, gáz lidles szusit enni - de amúgy szerintem egész finom). A bolt azonban orvul vasárnapot jelentett és az orrunk előtt bezárt. Oké, akkor rendelek neked - mondta A. És meg is tette. Ez lassan két órája történt. Akkora kráter van a gyomrom helyén, hogy beférne egy tévé. Jó, ez béna kép - de valamiért ez jutott eszembe. Godot ennyi idő alatt már eljött volna. Nyaff.
* még előtte megpróbálkoztam azzal, hogy visszakérjem apámtól az egyik üveg még januárban odavitt üveges krumplilevest (bébikaja), amit január óta aszalt a hűtőben, holott nem kell hűteni. Megettem őket - mondta. Január óta nem, de vasárnap óta kettőt is! Döbbenet! Miért? Amúgy ízlett neki.
2020. szeptember 13., vasárnap
türelem rózsát terem
2020. szeptember 12., szombat
hinta
48+
2020. szeptember 11., péntek
Mintavétel és önismeret
2020. június 28., vasárnap
A kenyérsütés misztériuma
Szerelmes vagyok a kenyereimbe, nem holmi ételként, hanem éltető és gyógyító teremtményként szeretem és tisztelem őket.
2020. június 23., kedd
Tervezés és szervezés
2020. június 18., csütörtök
a kilencedik nap
2020. május 26., kedd
Úgy várom a májust!
2020. április 28., kedd
Fű alatt
2020. április 20., hétfő
Aki nem dolgozik, az ne is egyék!
2020. április 13., hétfő
Karanténkompatibilis személyiségjegyeim
letagadhatatlanul lusta
rémesen rendetlen
állandóan ábrándozó




