Öregemberek

Úgy tűnik, idén nyárra megöregedtünk, A. és én. Végtelen, ólmos fáradtsággal pakolunk. Tegnap nem tudtunk elindulni nyaralni, még nem voltam elég jól - mostanra rádöbbentem, hogy még nagyon messze vagyok tőle, ha még egyáltalán valaha. Órákba telt összeállítani a csomagomat - de a minimálpakkal járó, gyorscsomagoló A. sincs még készen. Ülünk az ágy szélén és sóhajtozunk, hogy nem megy. Mintha nem akarnánk menni. Pedig akarunk. Vágyunk a Balaton hűs vizébe, vágyunk egész nap csak olvasni, nem gondoskodni senkiről, de azt hiszem, kiégetett minket az elmúlt hónapok nagyon feszes hajtása, belefáradtunk mindenbe. Azt nem mondom, hogy ne lenne semmi, ami érdekelne, inkább csak azt, hogy nincs erőm hozzá, hogy kielégítsem az érdeklődéseimet. Fél oldalnyi könyv, tíz percnyi film után elalszom. Rosszul alszom, keveset. Nagyon korán ébredek (oké, ebben többnyire a macska karmos mancsa is benne van). Mozogni kéne, de ólomból vagyok, már az is fáj, ha fel kell állnom ülnöm. Azt hittem, ilyen lehet kilencven évesnek lenni. De hol van az még?