Amikor egy álló nap alatt sem töltődik fel a telefonotok, sőt, merül

akkor érdemes utánanézni, nem jártatok-e úgy, mint én. Mert én úgy jártam, hogy kiszedtem a táskámból a töltő egyik végét (örültem, hogy végre megtaláltam), beledugtam a telefonba - és aztán sokáig és hosszan egészen mást csináltam. Persze néha ránéztem azért a telefonra, és méltatlankodtam is magamban, hogy mivanmá - de az csak a hazaindulás előtt tűnt fel, hogy a töltő másik vége végig a táskámban volt (elég fapados kis ridikülöm van konnektor nélkül) - így aztán jól lemerült a telefonom, mire hazaértem.

Update: és ugyanezt megtettem vele éjszakára is - ezúttal a számítógépbe dugtam, amit éjjelre kikapcsoltam. Szóval, még mindig töltetlen kemény telefonka van az asztalomon.

Minden sikeres nő mögött

ott kell, hogy álljon egy folyton működő hajszárítóval  egy ember, aki akár meg is halna a nő sikeréért (ha épp esőben vagy a bokáig vizes fürdőszobaövön  kell hajat szárítani). Ebben egészen biztos vagyok, másképp nem működhet. Én sajnos totálisan elbuktam ezt a dolgot.

Ciklusok

Ma megjött (teljesen váratlanul, mintha még nem lett volna időm megszokni, hogy 28 naponként számíthatok némi vérre). Természetesen semmi közötök hozzá. És nem is írnám meg nyilvánosan, ha nem veszélyeztetné (kicsit) a napi 1200-amat az, hogy farkaséhes vagyok (és nem, nem jöttem rá, hogy mitől). Pedig annyi finom teám van, és vedelem is bögreszám - és mégis.

Meg ha nem olvastam volna Trux Béla: A templomos lovag című könyvét háromszor is egymás után véletlenül úgy, hogy
A TAMPONOS LOVAG
Szerencsére elég erős alapjaim vannak ahhoz, hogy tudjam, ez utóbbiakról többféle ok miatt sem születnének többszáz oldalas bestsellerek.

Még az jutott minderről eszembe, hogy voltam egyszer egy jó nagy konferencián a főnökömmel (amúgy folyton ilyesmikre járunk), ahol ő volt a levezetőelnök, és az ő feladata volt, hogy felkonfereáljon embereket, meg kérdéseket tegyen fel nekik, meg összefoglalja az elhangzottakat. És az épp soron következő előadás vagy beszámoló arról szólt, hogy az egyik leköszönő elnökségi tagnak kellett a majd hamarosan sorra kerülő új választásokról beszélnie. És akkor a főnököm így konferálta fel őt: Most pedig felkérem Dr. Hangánszkyné Dr. Negyvenessy Viktóriát, hogy mondja el nekünk, hogy is áll most a ciklusával! És akkor Dr. Hangánszkyné Dr. Negyvenessy Viktória nagyjából bokáig vörösen kiállt előadni a röhögéstől fuldokló néhányszáz ember elé...

Máskor pedig szintén F. engem, aki épp aznap dolgoztam öt éve a cégnél (a sztori kedvéért hívjanak mondjuk most engem Szigeti Lillának) úgy mutatott be egy konferencián, hogy ez pedig itt új kolléganőm, Tölgyes Blanka, fél éve dolgozunk együtt körülbelül, ugye, Blanka? Szigeti Lilla vagyok és ma öt éve dolgozunk együtt.

És ha már itt tartok, akkor azt is elpletykálom, hogy a főnököm feldúltan bekérette magához Dórit azzal, hogy négyszemközt akar vele beszélni, aztán azt mondta neki nagyon szigorúan, hogy mostanában gyakran szokta őt (Dórit) telefonon keresni egy bizonyos Máté nevű férfi, és hogy neki igazán semmi köze Dóri magánéletéhez, de biztos-e abban Dóri, hogy jó ötlet a céges telefonra kérni a titkos magánhívásait a mobilja helyett. (mire Dóri mondta, hogy az a bizonyos Máté a férje, akivel amúgy F. már találkozott is, és semmi titok nincs a dologban, és nem gondolta, hogy gond, ha a benti számon keresik, hiszen F.-et is gyakran hívja bent a családja)

Hát, ezek vannak ma (és voltak régen)

Forte - piano

Tegnap a négyeshatoson azt tudtam meg egy ellenszenvesen hangos és nagyképű fiatal zongoristától, aki a nem kevésbé ellenszenves és el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül fiatal tanárnőjével beszélgetett nagyon durva fortissimoban, hogy

17-én fognak JÁTSZANI valahol, és az ŐRÜLET, hogy 16-ra is van egy FELKÉRÉSÜK, hogy JÁTSSZANAK, és ők szeretnek is FELLÉPNI és JÁTSZANI, mert a ZENE az ő ÉLETÜK, de hogy az emberek annyira nem gondolkodnak LOGIKUSAN, hogy minden FELLÉPÉST ugyanakkorra akarnak időzíteni, pedig a KARÁCSONY bizony a PROFI ZENÉSZEKNEK is ünnep, akik az AKADÉMIAI életüket sem hanyagolhatják el, mert a DOKTORI KÉPZÉS az ő ÉLETÜK RÉSZE, de azért nem CSOMBORASSZÓJA, mert persze van, akinek az, de az igazán TEHETSÉGES HALLGATÓKNAK ez csak egy kisebb, kötelező lépcső a MEGÉRDEMELT VILÁGHÍR felé, mert ők nemcsak SZÍVBŐL JÁTSZANAK, de a VÉRÜKBEN VAN, mintegy KARMIKUSAN, számukra ez VALÓDI ELHIVATÁS, ezért igazán JÁTSZANI csak ők tudnak, mert a többi kis barom erőfeszítéseket tesz azért, hogy játsszon, de az nem igazi játék, viszont náluk ez VALÓDI FLOW, nekik IGAZI BELSŐ ÉLMÉNY, ők nem is a közönségnek mórikálják magukat, hanem mintegy ISTENNEK, AKI A TEHETSÉGET BELÉJÜK PLÁNTÁLTA

emellett jutott idejük kibeszélni ZOZÓT, aki már kissé kiöregedett, KÁLMIT, aki sosem volt annyira tehetséges, mint a tanítványai jó része, IMIKÉT, aki már csak a régi hírnevéből él, JULCSIT, aki azt képzeli, hogy lehet belőle is valaki (pedig dehogy), és most is a húgát hívta magával a FELLÉPÉSRE, hogy kísérje, nem a nagyarcú barmot, és a húg ugyan lehet, hogy ÜGYESKE KISLÁNY, de azért valljuk be, nem akkora ász, mint amilyennek a környezete képzeli

valamint az el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül fiatal tanárnő elmondta, hogy a múltkor a valamelyik akadémiat tanteremben ÓRÁT akart TARTANI, de ott valami testületi ülés volt, és amikor benyitott, kiküldték, mert azt hitték, hogy CSAK DIÁK, de akkor bement egy kedves férfidiákja és parancsolóan azt mondta (nyilván mély basszusán), hogy engedjék már végre a TANÁRNŐT órát tartani, és akkor azok ott bent elhűltek, hogy EZ a el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül FIATAL LÁNY egy VALÓDI AKADÉMIAI TANÁRNŐ, és akkor végre kijöttek és HAGYTÁK ÉRVÉNYESÜLNI A MŰVÉSZETET

Aztán én még a Zeneakadémia előtt eggyel leszálltam, de ha tanácsolhatnék valami hasznosat a zeneakadémiai tanároknak, akkor az az lenne, hogy a piano és a pianissimo módokat tanítsák meg a diákoknak már rögtön a legelső kurzusok valamelyikén, hogy mire doktori iskolába kerülnek meg el-kép-zel-he-tet-le-nül és hi-he-tet-le-nül fiatal tanárnők lesznek belőlük, addigra képesek legyenek kontrollálni saját hangerejüket a villamoson, mert ezeket mind a fülhallgatómon át is hallottam, amin eredetileg zenét szerettem volna inkább hallgatni

Levél a távolba (ti nagyon röhögni fogtok)

Én azért nem annyira.

Mert volt nálam a noteszomban egy csomó különféle papír: heti programleírások, leletek, egy beutaló ma estére, számlák és bizonylatok, irka-firkák különféle meetingekről, névjegyek, karácsonyi üdvözlőlap - és még ki tudja, mi minden más.

Végre szereztem egy borítékot is, hogy a számlákat feladjam az egészségpénztár részére, hogy még karácsony előtt visszautalják az ilyen-olyan pénzeket (amiket gyógytornászra költök, meg szemüvegekre - mellesleg minden bizonnyal a világ legjobb gyógytornászára, akit ráadásul egy olvasóm ajánlott - úgy látszik, lassan szinte az egész szép életemet a blogomnak köszönhetem). Megcímeztem, elvittem a postára és feladtam. Elsőbbségivel, naná. Kicsit drágább így, de megtérül a befektetés, még karácsony előtt megérkezik a pénzem. Hurrá!

Aztán most egy órája megkíséreltem előkeresni a papírok közül  beutalót, hogy megnézzem, hogy pontosan hányra szól. Kétszázszor forgattam fel magam körül teljesen a világot (notesz, ridikül, hátizsák, az asztali papírjaim) - de a beutaló sehol. És nemcsak az volt ijesztő, hogy a beutaló nincs sehol, hanem az is, hogy viszont a feladott számláim mind itt vannak. Mármint a szándékaim szerint, elvileg feladott számlák, mind egy szálig. Nem volt belőlük duplikátum, az biztos.

Úgyhogy. Jó eséllyel. Elsőbbségivel. Feladtam. A beutalómat. Az egészségpénztár címére.

Úgyhogy felhívtam a rendelőt, hogy van mára időpontom, de nincs beutalóm. Mondták, hogy ma egyáltalán nincs rendelés. Tegnap viszont volt. És a kedves hölgy ki is kereste nekem tegnapról a listából a nevemet. Most kértem egy új időpontot és visszamehetek a körzeti orvoshoz (aki körülbelül a város másik végén rendel, mint ahol mi lakunk) egy új beutalóért. Hogy az egészségpénztárnál mit kezdenek majd a beutalómmal, azt nem tudom. A számlákat Dórira bíztam, remélem, ő a megfelelő borítékban a megfelelő helyre továbbítja őket. Kicsit necces, de talán még megkapom így is karácsony előtt a pénzt.

Ja, és visszaimádkoztam magam a netbankba is. Odamentem személyesen háromnegyed kilencre, kilencig türelmesen vártam, hogy kinyissák a bankot. Kilenckor bementem, azt mondták, kötelező sorszámot húznom. Mivel jóval többen voltak, mint én, húztam. A 300-ast. A sorszámon rajta volt, hogy ez tájékoztató jellegű, nem ebben a sorrendben fognak raportra hívni. Körülbelül tíz percig nem érkezett új ügyfél, így kénytelen-kelletlen kipörgették az én számomat. A fiatal lány, akihez kerültem, elkérte az epin számomat. Mondtam, hogy nincs olyanom. Rosszallóan csóválta a fejét, hogy mindenkinek van. Mondtam, hogy nekem sosem volt. Szerinte ilyen nem lehetséges. Szerintem meg körülbelül azóta vagyok a bank ügyfele, amikor ő született, és netbankom is lett azonnal, amint létezett ilyen eljárás, de epin kártya még nem létezett. Végül is valóban nem talált a számítógépes rendszerükben arra utaló nyomot, hogy átvettem volna valaha is ilyesmit tőlük. Csóválta megint a fejét, ezúttal döbbenten. Hiába, egy újszülöttnek minden vicc új.

A dolgok élettartamáról - avagy a kupleráj elsődleges okozói

A tények tárgyak makacs dolgok. Vagyis a tárgyak közt vannak igen kitartóak és makacsok is. Sajnos általában a pont semmire sem jó dolgok válnak makacs dolgokká. A makacs dolgok addig élnek, ameddig csak ők akarnak (ez mindig jóval hosszabb, mint amennyi időt én szánnék nekik). Mondok példákat. Először arra, hogy mi mindent szeretnék magam körül megtartani.

Nem szeretném ugyan különösebben, de célszerű megtartani például a cipőszámlákat, hogy vissza tudjuk őket vinni, ha néhány héten belül leszakadnak a lábunkról. A számlák azonban illékony dolgok - a papírhulla megmarad ugyan, de az írás eltűnik róla - ezért aztán minden számlát, amire szükségünk lehet még valaha, célszerű bescannelni. Néha megtesszük - de a gépben is rögzített számlák többnyire sosem kellenek újra. Máskor nem tesszük meg ezt, mondván, felesleges idő- és energiapocsékolás - na, azok kellenének. Bezzeg az üresre fakult cetlik mindig megmaradnak (bizonyára időrendben, csak ez addigra már nem igazolható)

Aztán például eléggé szeretek  karkötőket hordani - jellemzően magam gyártom őket színes madzagokból meg gyöngyökből, esetleg más dolgokból. És nagyon kritikus pillanatokban a gyöngyösök (minél több gyöngy, minél macerásabb volt felfűzni, annál inkább) nagyon gyorsan elszakadnak, elég beakadniuk egy kiálló gombba, és már repül is ezerfelé a sok gyöngy. Persze sosem tudom már ugyanolyanná visszafűzni őket, mert a gyöngyök egy része sosem lesz meg (a múltkor a munkahelyemen lévő vécében pattant szét a csuklómon lévő  gyöngysor - gondolhatjátok, hogy egy része menthetetlenül odalett) A maradék gyöngyök persze kóborolnak itt és ott, erre és arra - sosincsenek szem előtt, ha kellenének, de mindig kerül egy-két szem a talpam alá, ha éjjel pisilni megyek.

Ehhez képest mintegy három hónapja hányódik nálam mindig szem előtt egy lufi. V. kapta az utcán, közönséges fehér lufi BKV  - önnek jár felirattal. Persze, hogy elfogadta, amikor nyújtották neki, és persze hogy hazahozta (élénk luffancs! luffancs! cukiskodások közepette, mintha még ovis lenne) - aztán a lufi bekerült az én szobámba. Ne kérdezzétek miért és hogyan - mindenkinek minden vacak kacatja itt köt ki nálam. A még élő, kövér lufikat sajnálom kidobni (igen, ez van, én ugyan nem kiabálok cuki fejhangon, hogy luffancs, de igazából szeretem és tisztelem őket) - kipukkasztani viszont nem akartam mertem, mert félek a hirtelen lufidurranásoktól. Na jó, bevallom, egyet böktem felé, de fürgén elugrott - és többször nem mertem próbálkozni, hanem titkon örültem, hogy nem sikerült a barbár művelet. De mivel csak feleslegesnek tartottam továbbra is, és folyton láb alatt volt, rátettem a fűtőtestre, hogy majd az észrevétlen elvégzi helyettem a lufigyilkosságot. De a fűtőtest sem vállalta a piszkos munkát, semmi sem történt - a lufi él és virul. A szobámban. Feldobtam hát a szekrény tetejére (na, sejtem én, hogy akik zsigerből rendesek, azok nem így intézik a lufikhoz kapcsolódó ügyesbajos dolgaikat), hogy elfeledkezhessek róla - de nem hagyta. Minduntalan leugrál, összeszed és egyik helyről a másik helyekre szállít pormacskákat. (igen, sajnos vannak pormacskák, mert portalanítás helyett internetezek - mondjuk a lufi nélkül kicsit kevésbé vannak szem előtt) - és ezeregy tárggyal vagyok így...

Ha most úgy tűnne, hogy egy infantilis hülyegyerek naplóját olvassátok, lehet, hogy nem jártok messze az igazságtól - de azért gondoljátok meg, hogy ez egyben rólatok is mond valamit.

(Zsófinak üzenem: vannak dobozok, rekeszek, tárolók - csak ugye külön a lufiknak és egyéb hülye dolgoknak még sincsenek...)

Nézegessünk képeskönyvet!

Kirakott egy friss képet az egyik szomszédom a fb-ra és ezt írta mellé: "Kedves rég nem látott ismerőseim! Most így nézek ki, remélem, azért még megismernétek, ha újra találkoznánk..."

A rég nemlátottak nevében nem tudok nyilatkozni, mert én hetente néhányszor szoktam találkozni vele, rendszeresen köszönünk is egymásnak a kerítésen át - de ha nem a szomszéd neve alatt posztolta volna képet, én pusztán a kép alapján soha nem jöttem volna rá, hogy ez a nő nekem bárhonnan is ismerős kéne, hogy legyen

A vadszilvától a keserű csokoládén, a brazil kávén és a karamellán át az érett mézig

Nem gasztro, hiába csorog a nyálatok (vagy csak az enyém?), csak évi rendes hajfestéses posztommal jelentkezem. Nem történt semmi különös, ezúttal szőkére festettem magam - de abban reménykedem, hogy ezzel is ugyanazt a középbarna árnyalatot kapom, mint amit többnyire viselek. A hajfestékek elnevezői mind egy szálig látens lírai költők, olyan különös szókapcsolatokat találhattok a hajfestékes dobozokon, hogy menten elandalodtok: selymes bársonymogyoró, óközépfölde borostyánéke, ébenfekete tűzvirág, árvalányhajszőke, dús sivatagi homokvihar, kataton dallamvezetés - ja, ilyen nincs, ki a fene akarná fáradt egérszürkére maszkírozni magát? Szóval, ember legyen a talpán, aki ezekből megfelelő hajszínt választ magának - különösen, hogy például a vöröses gesztenyebarna szín sem messziről sem közelről nézve nem hasonlít az általam amúgy személyesen is jól ismert vadgesztenye burkához (eredetileg olyasmi hajam van ugyanis, vagyis az én hajamban - ha ez akkoriban bárkinek is eszébe jutott volna - a színét tekintve el lehetett volna rejteni egy frissen kipattant fényes, épphogy kissé vörhenyes vadgesztenyét - mondjuk állagában már akkor is más volt, vagyis kitapintható lett volna - de mondom, nem is mutatkozott ilyen szándék). A fodrász ismerősöm azt mondta, hogy ők nem is ezeket a fantáziafeliratokat szokták figyelni (sőt, még csak nem is a dobozon elhelyezett nő képét, mint kezdetben én tettem), hanem a számokat. Mert a számok nagyon egzakt dolgok (ezt én teszem hozzá, a fodrász ismerősöm csak annyit mondott, hogy a számokban megbízhatok, minél közelebb áll az egyeshez, annál feketébb (itt a pontokkal továbbtűzdelt számok nem későbbi verziókat jelentenek, hanem árnyalatokat) és minél közelebb áll a kilenceshez, annál világosabb). Nos, ezt figyelve sem jutottam közelebb a megoldáshoz, ugyanis lehet, hogy az "1" fekete, de utána a négyes-ötös körül iszonyú kavarodás kezdődik, vörösek, szőkék, barnák teljesen kaotikus egyvelege. Amivel ma próbálkoztam, az a 8-as szám valamelyik távolabbi kiterjesztését viseli - és korántsem halványszőke. Vagy az én fejem alakít át mindent a saját képére? Viszont - és ez tragikus - a festés és az azt követő balzsamozás, öblítés és szárítás után olyan iszonyatosan ragacsos és gubancos lett a hajam, hogy utoljára akkoriban lehetett ilyen, amikor bolti málna ízű kátrányszörppel locsoltuk egymást visongva gyerekkoromban. De nem volt erőm a szárítás után újra a zuhany alá állni, összevizeződni és a saját megszokott balzsamommal utánbalzsamozni - remélem, két napig kibírom így, meg azt is remélem, hogy egy mosás és egy átkenés után kisimul és fésülhetővé válik.

Ugyanúgy vagyok egyébként a hajfestéssel, mint a kontaktlencsével: titkon mindig abban reménykedem, hogy egyszer csak észrevétlen "szervesül" az ügy, a szem megjavul, a haj feléled és nem kell többé ilyen marhaságokkal tölteni az időm és ilyesmikre költeni a pénzem (hiába még csak hatodika van, már alaposan a nyakára hágtam a pénzeimnek - és hol van még a január másodiki fizetés?omg!)

Kurzuskereső

13-14 éves fiatalok számára keresek intenzív konyharuha- és törülközőhajtogató kurzust, esetleg zoknipárosítás specifikációval megfejelve - még a téli szünetben jó lenne!

Az ajánlatokat ármegjelöléssel a "József Jolán is túlélte a lepedőgyárat" jeligére várom


Ps: most látom, hogy nagyobb a baj! Megkülönböztetni sem tudják őket - úgyhogy elsőként a Konyharuhák és törülközők összehasonlító elemzése című  bevezető kurzust keresem (kétségbeesetten - és higgyétek el, nem pusztán az alliteráció kedvéért)

Nem járt nagy zörgéssel, de...

Nem hisznek benne, de nagyon várják - mi az?

Igen, igen, persze, hogy a Mikulás. Majd csak most indulok settenkedni, remélem, már elég mélyen alszanak ahhoz, hogy ne ébredjenek fel a zörgésre. Én nem ébrednék, de tartok tőle, hogy nálam nem lesz nagy zörgés.