2019. április 20., szombat

Hogyan győzte le az öreg teknős a kivagyi nyulat?

Nos, erről nem lesz szó*, sajnálom. Igazából arról fogok írni (de arról is csak nagyon röviden), hogy hogyan változott a mai ebédünk tojásos galuska helyett spárgás - tenger gyümölcseis rizottóvá. Mert ez történt.

Tegnap ugye volt a krumplipüréleves meg a császármorzsa - és hát Á. eléggé húzta a száját, hogy ő ezeket nem szereti. Megette azért, mert nem volt más, de csak kénytelen-kelletlen. És amikor csillogó szemmel unottan megkérdezte, hogy és ma mi lesz az ebéd, előadtam, hogy tojásos galuskát tervezek zöld salátával, akkor megkérdezte, eléggé reménykedve, hogy jó, de mi lesz hozzá. És amikor elárultam, hogy ez gy egy komplett étel és semmiféle pörkölt vagy egyéb hús nem tartozik hozzá, akkor láttam, hogy megmozdulnak benne az érzelmek és kis híján elsírja magát. Addigra pedig már a húsvéti nagytakarítás részeként lemosta a fürdőszobaablakot és az ajtót is, kívül-belül, tokostul - szóval, egy ilyen gyereket mégsem éheztethetek halálra. Akkor még megkérdeztem A.-t és V.-t is, hogy mit szólnának inkább bármi máshoz, és amikor az ő szemük is felcsillant (és ők is szintén takarítás után voltak), akkor beadtam a derekam. Mert eszembe jutott az is, hogy bakker, van még két csomag spárga (egy zöld, egy fehér), amit még nem készítettem el (és azt is inkább csak én szeretem, csak úgy, mint az évi egyszeri tojásos galuskámat) - szóval, körülnéztem a mélyhűtőben és kiderült, hogy van még egy doboz kagylónk, ami a spárgával és a rizottóval elég finom** Úgyhogy főztem egy bődületes*** mennyiségű - amúgy kifejezetten nagyon finom - rizottót és anélkül, hogy összekevertem volna, megcsináltam hozzá a spárgát és a kagylót is. És egy kissé atipikus gyümölcslevest almából, körtéből, málnából és cseresznyéből****


P.S.: a szimbólumok feloldása:
hagyományosnak tekinthető húsvét előtt ősmagyar eledel, vagyis a tojásos galuska friss zöld salátával***** = nyúl
a tengerben élő nem hal dolgok, mint például a kagyló, ami szinte = teknős
az öreg és a kivagyi pusztán kattintásvadász jelzők

* hacsak nem gondolkodunk nagyon-nagyon szimbolikusan
** mint kiderült, Á.-nak ebből csak a kagyló okés, a rizottóba kevert fehérbor miatt a többi része nem
*** ez sajnos csak utólag látszott
**** mert a meggybefőtteket valakik megették
***** a saláta igazából nem állt rendelkezésre, így csak pitypanglevéllel kevert sóskasalátát készíthettem volna

Ovisztori

Ülnek az oviban a kislányok egymás mellett a padon. Mindegyiknek az ölében apró kosárka, vesszőből fonott vagy papírból formált, ki milyet hozott otthonról. A kosárkákban pedig mindenkinél annyi darab tojás, ahány kisfiú jár a csoportba. A fiúk már kimentek és a kertben gyakorolják a locsolóversikét, amit majd el fognak mondani a kislányoknak. A kislányokat még igazgatja az óvónő, készülne róluk egy fotó is a szülőknek, ha mind egyszerre a gépbe néznének. A kislányoknak viszont a gépbe nézésnél izgalmasabbank tűnik egyelőre az, hogy mi van a többiek kosárkájában. Van, akinél Kinder tojások vannak a kosárban, egy másiknál egyszerű üreges csoki tojások, megint másnál apró cukorkával töltött tojások, a legszélső, fürtüske kislány pedig sok aprócska színes csokitojást hozott. Az óvónő felkészíti őket, ismét elmondja, hogy hogyan fognak történni a dolgok:
- bejönnek majd a kisfiúk, elmondanak nektek egy locsolóverset, azt ti szépen, illedelmesen, mosolyogva végighallgatjátok, aztán a kisfiúk egyesével meglocsolnak titeket illatos kölni vízzel, ti pedig azt úgy fogjátok megköszönni...
- hogy adunk nekik jutifalatot! - szól közbe izgatottan a fürtös kislány
- hogy mit? - kérdezi meghökkent az óvónő
- jutifalatot!
- jutalomfalatkákat a kutyáknak szokás adni
- és a cicáknak! - mondja egy másik kislány
- meg a kisfiúknak is - köti az ebet a karóhoz a fürtös hajú.

2019. április 19., péntek

De korántsem emlékszem mindenre

Például csak mozaikosan emlékszem arra, hogy hogyan zajlott a húsvét. Nálunk a szakrális rész egyáltalán nem volt jelen, úgyhogy arra könnyű szívvel nem emlékszem. De nem emlékszem jól a nyúl eljövetelére és a menükre sem.

Az biztos, hogy a nagyhéten mi nem ettünk húst - de ez nem volt különösebben feltűnő, mert eleve csak hetente egyszer-kétszer ettünk. Zöld csütörtökön spenót volt a menü* - esetleg bundás kenyérrel. Nagypénteken mély szomorúságot valami mást ettünk, úgy emlékszem, ilyenkor szokott lenni tojásos galuska zöld salátával vagy darás metélt lekvárral. Ezek az ételek a normál menüinkbe is beletartoztak.

Mi ma tárkonyos burgonya** krémlevest ettünk pirított kenyérkockával és császármorzsát málnaöntettel*** - A. elfogadta, bár szerinte a reformátusok nem így csinálják (de mivel én nem vagyok katolikus ő pedig nem református, elég haloványak az emlékeink erről), Á. ki van bukva, hogy nincs hús**** V. pedig nemes egyszerűséggel átalussza a teljes napot.

De nem tudom, hogy holnap mit szokás. És hogy a sonkát mikor. Vasárnap reggel? De van valami olyasmi is, hogy szombaton éjfélkor (?) elviszik a sonkát megszentelni (?) és még éjjel esznek (?) sonkát, tormát, főtt tojást és kalácsot. Vagy az egy másik mesében van?

Szóval, mi vasárnaptól kezdünk sonkát reggelizni - de a többi étkezésről fogalmam sincs, sőt, idén nem is vásároltam (és nem is szándékozom már) sonkán, kolbászon, tojáson, tormán, retken és zöldhagymán kívül egyebet. Így is elfogyott már minden pénzem (a társasútra)

Hozzánk (azt hiszem) vasárnap szokott jönni a nyúl, amikor ideköltöztünk, akkortól szép idő esetén a kertbe - de attól tartok, mostanra már a csokiért sem mennének ki... azért lehet, hogy teszek egy próbált... Locsolkodni csak mérsékelten szokás nálunk - Á. teljesen elzárkózik az ilyesmiktől, A. esetleg hajlandó rá néhány csepp vízzel - végül is neki alapvető érdeke, hogy ne hervadjak. Kap érte tojást, de inkább csokiból, mint másból*****

És ti hogyan szórakoztok ünnepeltek ilyenkor?






* menünek fogok nevezni minden étkezést, még ha csak abból az egy fogásból állt is
** sosem mondom azt, hogy burgonya, de a krumplikrémleves furán hatott leírva
*** ez a túlzottan hígra sikerült málnalekvár elegáns neve
**** de az igazi böjtöt akkor fogja megérezni, amikor kiderül majd számára, hogy tej meg kenyér sincs, mert én meguntam egyedül vásárolgatni és egyedül felkészülni a húsvétra
***** fehérjével körülvett óriás petesejtből

Egy régi húsvétra emlékezem

Egyszer régen, nagyon régen, gyerekkoromban, amikor még nem dübörgött a PC magatartás és  nem voltak ennyire topon a nyúljogi aktivisták, kaptunk húsvétra egy nyulat. Életem legcsodálatosabb húsvéti meglepetése volt. Elsöpörte a cukorkaillatot a nyúlkakiszag - és sokkal finomabb volt azt belélegezni. Egy édes, pici szürke nyuszi volt a minyulunk, mindennap rohantunk füvet szedni neki a Múzeum kertbe vagy a Tabánba - és próbáltunk egyre nagyobb és nagyobb dobozokat keríteni különféle áruházakból, mert napról napra nagyobbakat ugrott. Eleinte elvittük őt sétálni is, de hamar túl gyors lett hozzánk, féltünk, hogy megszökik. Nem tudom, meddig élt nálunk, talán nyárig, azután pedig beadtuk őt Pintye bácsi nyúlneveldéjébe. Hogy lehessenek barátai és kis nyúlgyerekei is. Pintye bácsit utáltuk ugyan, mert igen hangos volt a haragja és folyton haragudott valamiért. Például azért, mert futkosás közben beletapostunk a valamilyen ágyásba. Képes volt odacitálni és belemérni a lábnyomainkat, hogy melyikünk volt. Rettegtem tőle, mint a tűztől, féltem, hogy ha egyszer az én szandálom illene bele a lábnyomba, azon nyomban levágná a lábam egy baltával. De mivel csak ő tenyésztett nyulakat, hát hozzá vittük egy a minyulunkat. És látogattuk is őt becsülettel. Míg nem. Míg nem egyszer nagyon finom volt az ebéd. És csak ebéd után derült ki, hogy a minyulunk volt az. Zokogtam. Kihánytam. Pintye bácsitól azontúl még inkább rettegtem. Ennek ellenére nagyon-nagyon sajnálom, hogy sosem vettünk nyulat a gyerekeinknek akkor sem, amikor már volt kertünk, ahol biztonságban és boldogan élhetett volna, amíg csak tud. De minden húsvétkor szeretettel emlékezem a nyúlra (és utálattal Pintye bácsira - mindketten megérdemlik)

Igaz, hogy a gyerekeknek így is van nyúlélménye, méghozzá nagyon is pozitív, E.* -ék jóvoltából.



* E. a világ valaha élt legtökéletesebb és legszeretetreméltóbb bébiszittere volt, akiért mindmáig rajongunk

2019. április 16., kedd

Egy kis félreértés

A turkálóban múlatom az időt - egyszínű pólókat keresek a színes nyári nadrágjaimhoz, de nem találok, egy remeknek ígérkező lenge, selymes (és papírcédulás - többnyire bolti minőségű új holmikat veszek) M&S címkés vadiúj pizsamát viszont igen. Már a szoknyasornál tartok, amikor mellém sodródik egy férfi, a nadrágsoron válogat, láthatóan idegesen.
- Mi ez már? A buzeránsok országa leszünk? Mit vegyek fel? - emel fel egy nadrágot. Strasszok? Ékkövek? Hímzések? Hát mi vagyok én? Egy rohadt buzeráns?
Nem akarok hangosan tippelni, hogy a férfi micsoda, nyilván nem nyerné meg a tetszését a minősítésem (agresszív, nagyhangú barom, idióta faszfej) - ilyesmiket gondolok - és odébb is húzódom, félek az agresszív bolondoktól, mert kiszámíthatatlanok. Ő tovább lökdösi a nadrágokat: 
- Majd ebben a kis virágos alsóban tipegek végig az utcán, mi? Azt várhatjátok! Azt aztán várhatjátok, buzeránsok! Én soha - értik? soha! nem fogok közéjük tartozni! Büszkén szónokol egyre hangosabban, már egy eladólány és a biztonsági őrök is megjelennek. A férfi újabb haragra lobban:
- Ezt merik ideakasztani? Hát mit képzelnek rólam? Mit képzel, mondjuk maga ott - és az eladólányt veszi célba a kérdéssel - mi vagyok én? Egy széjjelbaszott buzeráns vagyok? Nincsenek normális férfiakra való holmijaik? Csipke? Csipkében vonuljak végig a városon? Hát mit akarnak maguk rám sózni? Miféle holmi ez? Milyen cuccok ezek?
- Uram, ezek a női holmik - mondja kínosan feszengve az eladócsaj. A férfiholmikat a bolt másik felén találja.
- Kikísérjük az urat? - szólal meg végre az egyik biztonsági őr. Aztán csak átslattyognak vele a férfiruhákhoz.

2019. április 15., hétfő

Így utazom Svájcba

Hát, egyelőre sehogy. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy attól, hogy én nem preferálom a társas utazásokat, mások sem lelkesednek értük különösebben, ergo, ha én mégis ráfanyalodok egyre rászánom magam, nyilván lesznek még szabad helyek. Külön nekem kettő is, hogy kényelmesen felhúzhassam a lábam. Így csak magamat húzhatnám fel, hogy ejj, de hülye vagyok - de nem, igyekszem inkább megszabadulni a kora gyermekkort jellemző egocentrikus világképemtől és más utat keresni magamnak. Társasat. Végül is, mindegy, hogy hová, mert utazni jó (csak a más emberektől ne viszolyognék annyira) - majd beszámolok az úticélról, ha már visszajöttünk.

2019. április 14., vasárnap

sült zeller

A zeller a legújabb fogyókúrás életmódváltásos menük sztárja, mindenhogy jó, de a legjobb sokféleképpen elkészítve. Sült krumpli helyett is tökéletes, állítólag meg sem lehet különböztetni egymástól a kettőt. Csináltam egy tepsinyit. Nos, meg lehet különböztetni, nem is kicsit, mert például intenzív zellerillat lepte el a házat - ami krumplisütéskor sosem szokott megtörténni. Én amúgy zellerrajongó vagyok, úgyhogy egy cseppet sem zavart az illat és a zelleríz sem - de aki ezt krumplinak véli, az még sosem evett krumplit. Jótanácsként csak annyit mondhatok, hogy bármit is süttök, bánjatok csínján a csiliszósszal, mert a túl sok csiliszósz mindent ehetetlenül erőssé varázsol.