Kalandtúra

Amikor tavalyi a nyaralás után azt mondtuk a barátnőmmel, hogy ezt 2022-ben is megcsináljuk, akkor nem gondoltunk arra, hogy a szolíd, csajos nyaralásunk a Tiszánál idénre komoly szervezést igénylő kalandtúrává válik. Egyrészt nincs a házban áram - mert ha lenne, kóborolna és ismét megrázna. Holnap 9-re jön a villanyszerelő. Remélem, ért hozzá. Remélem, nem felejtek el pénzt kivenni, mert a faluban nincs automata. Hűtőnk akkor sem lesz, ha megcsinálja, mert az rázott meg, szóval, én nem kapcsolom vissza. Amúgy is idősebb nálam. Nem a villanyszerelő, a hűtő. Az tárgyak esetében már old timer kategória (azt hiszem, igazából gőzöm sincs róla). Van nálunk power bank, meg különféle elemlámpák. Izgi lesz! Gyertyát nem viszünk, szárazság van. És akkor még a benzin! Tavaly odamentünk, visszajöttünk, egyszer talán tankoltunk út közben vagy hazafelé. De mostanában inkább üresek a kutak - arrafelé pláne - szóval azt a tervet eszeltem ki, hogy minden kútnál tankolunk, ahol lehet (nem, azért inkább csak kb 80-100 kilométerenként, ahogy kijön.) Ja, meg a hőség - hát én már most úgy érzem magam, mint aki egy országos léptékű finn szaunában él. (indulás előtt vagyunk, mert az útitársam még nem ért ide) Viszünk scrabblet és könyveket. Jó lesz!

Harsány!

Egy kellemes libanoni étteremben vacsoráztunk tegnap A.-val (sima kis háziünnep), aztán hazaandalogtunk (izé... autóval), aztán még dolgoztunk mindketten, aztán pedig lefeküdtünk aludni. Egy nagyon színes és bonyolult álomból annyi maradt meg ébredés utánra, hogy V. elkezdett ismerkedni az új évfolyamtársakkal (ez igaz), és az egyik lányt meglátogatta valahol vidéken, ahová mi mentünk érte, hogy hozzuk haza őt és az új évfolyamtársat is autóval. A lány meglehetősen nagy termetű volt, kissé furán öltözködött és nekünk úgy köszönt (kiabálva, karjait égnek lendítve), hogy Harsány! Gondolom, a "Harsány üdvözletem!" rövidítéseként. Amikor mondtam neki, hogy akár tegeződhetnénk is, halk, visszafogott sziára váltott. Az álom többi része is érdekes volt, de hiába gondoltam át még csukott szemmel ébredés után, amint kipattant a szemem, elszállt az álom és csak leírhatatlan foszlányok maradtak keringeni a fejemben. Dolgozom, de nem megy könnyen. Harsány!

Golyóálló mellényben aratnak a gazdák Zaporizzsja régióban

Nem tudom megmondani, melyik a legabszurdabb vagy legszomorúbb hír a napokban, úgy tűnik, vagy egyik, vagy másik kategóriába minden hír belefér manapság. Itt ülünk a történelem sűrűjében és csúszunk egyre lejjebb a pokolba, miközben éljük - amennyire csak élhetjük - a közönséges mindennapjainkat. Hárítom, nem tudom és talán nem is akarom teljesen felfogni, hogy hamarosan ennél sokkal rosszabb lesz - pedig racionálisan nemigen képzelhetek mást. Hol van már a covid első tavasza, amikor még arra számítottam, mindjárt felébredek a rémálomból? Próbálok stratégiákat alkotni. Gyűjtögetni és megszabadulni, közeledni és távolodni, elgondolni az előre menekülést vagy a helyben toporgást. De nem jutok semmire, szűk a képzeletem mindehhez.

Tegnap megrázott az áram - nem nagyon, de ahhoz eléggé, hogy életveszélyessé nyilvánítsam a tiszai házat és hazacuccoljunk idő előtt. Most kéne egy villanyszerelőt találnom (ott), meg pénzt a villanszerelőre (itt) - meg még ezernyi másra.

Zárom soraimat azzal, hogy fatüzelésre állítják át az iskolákat és újranyitják a bányákat. Most. Miközben a szélenergia be van tiltva, pedig valamit csak összekalimpálnának a kerekek, és miközben robogunk a klímaválság belseje (?) felé. Nem teszek meg mindent én sem, hiába utálom, bénultan állok a reflektorfényben, mielőtt átgázolnak rajtam a történelem lánctalpai.