címszavak

 Sajnos nem vagyok annyira fiatal, mint amennyire hülye

Tegnap leütöttem egy darazsat V. kidobásra szánt gumipapucsával

A.-t ma megcsípte egy (másik) darázs

Állítólag az én citrusaimból jönnek elő a darazsaim

Nem felelek a citrusaimból előbúvó darazsakért

Veszek lázmérőt is, jó, veszek kettőt

Rettegve várom a holnapot, mert tovább nem odázhatom a nyomorult ajándékok becsomagolását

Valójában csak csomagolni utálok, az ajándékok szépek

Veszek még tíz kiló gyümölcsöt, csak ne legyen végre senki beteg

Nem a gyümölcsökön múlik

Nem rajtam múlik

ünnep hátán ünnep

Először is ma van V. 22. születésnapja, ami mindenképpen megünneplendő és csodálatosan boldog esemény. Sajnos nem tudom személyesen felköszönteni, mert beteg vagyok. És Á. is beteg - mindketten A.-tól kaptuk el, aki előttünk egy héttel volt beteg. Mondhatnánk, hogy nem vészes, de napokig 39 körüli (a fiúknál feletti) lázban égni nem túl felemelő érzáés, a permanens fejfájás pedig testet, lelket kimerítő. Szóval, V. A.-val kettesben fog étterembe menni a szülinapja alkalmából (és reméljük, nem kap el tőle semmit, mert alig két hét múlva záróvizsgázik - ugye, hogy csak most volt ovis?)

És ezzel szinte egyidőben jön el A. két karácsonyi ajándékának az időpontja - én vettem neki, szépen kitervelve, hogy elnyújtott karácsonyi örömben legyen része, ne minden történjen meg decemberben vagy januárban (hátha akkoriban betegek leszünk, de a május végi időpontoknak mi állhatna útjába?) - nos, péntekre és szombatra is olyan jegyeket vettem neki (kettőnknek), amiről azt gondoltam, nagyszerű közös élményben lesz részünk. Egy Nádasdy Ádám előadás és egy harművészeti bemutató. Hát, az egyikre az anyukájával megy majd, a másikra V.-vel. Nem tőlük sajnálom, de az elmaradt - és sosem pótolt - születésnapi Bari kirándulásom óta különösen fájón érint, ha egy nyomorult betegség miatt lemaradok valamiről. Nádasdyról különösképp.

De amitől végképp felmegy bennem a pumpa és tüzet okádok, az az, ahogyan az a barátnőm kommentálta, akinek panaszkodtam erről: "Talán nem véletlenül leszel beteg épp ezek előtt a programok előtt. Nézz körül magadban, hogy mi az igazi oka annak, hogy miért nem akarsz kettesben maradni A.-val, mert ezt nyilvánvalóan te szabotálod."

Nem, nem én szabotálom, az életünket együtt éljük és kisebb-nagyobb hepehupákkal jól megvagyunk. Mondjuk kellenének az ilyen kettesben szerzett élmények is, hogy ne csak a hétköznapok feladatai közt lássuk egymást - de magamba fogok most már nézni tényleg, hogy minek kellenek ilyen barátnők nekem?

A vágyak beteljesüléséről

Nem túl régóta - tavaly karácsony előtt gondoltam rá először - szerettem volna egy okosórát, aki szolgaian megértőn és kitartóan figyelmeztet arra, hogy igyak elég vizet, álljak fel a gép elől, és aki (egyéb más dolgok mellett) megmondja, hogy jól aludtam-e. Nos, az okosóra megérkezett 24-én a fa alá. Egyrészt tényleg nagyon rámenős, folyton bizereg a csuklómon - amit én egy ideig nem tudtam mire vélni lehet, hogy (pillanatnyilag még) okosabb nálam, másrészt végtelenül makacs és kitartó - szóval egy idő után rájöttem, hogy a rezgése nem valamilyen elektronikus üzenetnek az érkeztét hivatott jelezni (mert hiába néztem, nem jött üzenet), hanem pusztán azt, hogy állj már fel és lódulj sétálni! Úgyhogy mindjárt lódulok - csak azt még megírom, hogy szerinte megnyugtatóan jó arányban alszom mélyen, sekélyebben, elegendő REM fázissal rendelkezem, és amikor reggel felébredek, akkor azt mondja, hogy Ön felébredt! - ami hasznos lehet munkanapokon, mert nem mindig egyértelmű, hogy ébren vagyok-e már, vagy még álmodom* Aztán még tudja a kis okos, hogy mikor vagyok nyugodt és mikor stresszelek - és még nem tudom, mi mást tud, mert még nem volt időm behatóan ismerkedni vele. De hamarosan annak is nekikezdek (séta után, mert beneveztem általa egy gyaloglós kihívásra - és bár szteroid barátom jól teszi a dolgát, a gyaloglás tényleg még mindig kihívást jelent)

* A múltkor A. azt mondta, hogy januártól át akar térni a vegán életmódra - de később kiderült, hogy én ezt csak álmodtam. Ennek ellenére is regisztráltam a veganuárra - korábban szoktam volt vegán heteket, hónapokat beilleszteni az életembe, és azok jók voltak

Keserves karácsonyi ünnepeket!

Nem nyafognék, de most már késő akkor miről írnék?

Na jó, ez így túlzás, teli vagyunk szép pillanatokkal - és kínosakkal is. És szomorúakkal is. Meg boldogokkal. Vagyis éljük a normál hétköznapjainkat a karácsonyfa körül. A 24-e a korábbi évekhez képest nagyon nyugodt, és különösen aggodalmaktól mentes volt. Anyukám halálának hozadéka - bár ez így rémesen hangzik - a folytonos rettegéstől való megszabadulás, ami olyasmikből állt össze, hogy mi van vele, hogy van, romlik-e az állapota, mikor kell hozzá menni, mit kell elintézni és befizetni* és egy állandó, az aggodalomtől a félelmen át a rettegésig tartó skálán való csúszkálás, hogy hamarosan meg fog halni, és akkor mi lesz. Most már tudjuk, hogy mi van, és ez nagyon szomorúl, sok űrrel, folytonos hiánnyal - de lényegesen kevesebb aggodalommal és rettegéssel. Például nem gondolok minden szirénázó mentőautónál arra, hogy anyukámért megy, őt viszi, őt hozz, hogy bánnak vele, itatják-e eleget, megmozgattam-e minden követ, hogy jobb legyen neki **** - nem ragozom tovább, ambivalenciák hálójában élek, azzal takarózom, azzal mosom kezeimet és arcom, azon billegek egyensúlyozva.

Summázva pedig azt mondanám, hogy az én családom gyakorlatilag eltűnt, a tesómról***** jobb nem is szólni, a szüleim meghaltak, apámnak sosem volt családja (bár a FamilySearch-ön találok nyomokat), anyukám családja pedig afféle Patyomkincsalád lehetett, van némi díszlet, színes-szagos a homlokzat - de ha az ember bármi módon számítana rá, mint szociális hálóra, akkor kiderül, hogy a hogy a díszlet mögött kihalt pusztaság van és a díszletező munkások is épp ebédelnek. Erre leginkább csak azt tudom mondani, hogy örülök, hogy anyukám a halála körüli totális érdeltelenséget már nem élte meg, mert biztosan fájt volna neki.

És akkor térjünk rá a 25-i családi karácsonyra - ami már ott el lett baszva, hogy anyósom örömmel (sic) mondta, hogy idén végre tudunk 25-én karácsonyozni (mert a 25-e eddig az én családomé volt, történelmileg így alakult - és mivel nemcsak az én szüleim váltak el, hanem mindkét sógornőmé és a sógoromé (ezekből kettő már ex-), folytonos nehézkes egyeztetést igényelt, hogy ki kivel hogyan tud találkozni 24-e és 27-e közti időben), menjünk el a sógornőmhöz aznap. OKé, ez a mondat majd többszörös átolvasást fog igényelni, ha valaki teljes terjedelmében át akarja látni, de ezen átlendülök. A lényeg az, hogy a sógornőmnél lesz (volt) a karácsonyi ebéd, aki épp válik, emiatt nemcsak ő, de a gyerekei is elég feszültek. A sógornőm sosem szeretett különösebben főzni és a gyerekei a csirke-rizs-zöldborsó szentháromságon nemigen kalandoztak még messzebbre - valamint anyósom sopánkodni kezdett, hogy most akkor szegény Amálka egyedül fog tíz emberre főzni, amit én nem engedhetek meg, szóval, szálljak be, de rendesen. Amálka 24-én este írta meg, hogy a tervezett libacombok helyett csirke lesz (ráadásul úgy elkészítve, ahogyan Á. nem eszi meg: sajtszósszal), anyósom pedig azt, hogy ugye, készülök, mert Amálka nem főzhet egymaga tíz személyre. Készültem előre is, de a menüt megismerve a kizárólagos csirkenap****** kivédésére az aszalt szilvával töltött csirkemellek mellé még sütöttem egy adag Wellington bélszínt kenyértésztában sült gombás húsragut, ezen kívül csináltam pikáns lencsesalátát, valamint franciasalátát (utóbbiakat Amálka kifejezett kérésére). Meg vittünk minden sütiből, amiből idén jó sokféle lett: fahéjas diós keksz, meggyes kifli, sajtos pogácsa, diós és mákos bejgli. A vendégséget nem írom le, mert már a felidézése is feszültséggel teli és neurotikus - leginkább azt éreztük, hogy ez egy olyan vendégség, amit mindenki a háta közepére kíván. Azután pedig az ételek elcsomagoltattak - és döbbenetemre mindenki pontosan azt kapta meg, amit vitt. Pedig (szintén olvasatomban) a karácsonyi különleges finomságoknak gazdákat kell cserélniük, így áll elő az, hogy változatosnál változatosabb finomságokat eszünk, semmit nem nagy mennyiségben. Még a sütijeink is hazakerültek, pedig azokat anyósom nagyon is dicsérte. Ki visz azért sütiket a vendégségbe, hogy azután pont azokkal térjen haza? Na, mindegy, a tanulság csak annyi, hogy szomorúbb és csalódottabb vagyok a vendégség után, mint annak előtte. Az ételeken kívül még azért is, mert A. családjával képtelenség érdemben beszélgetni (ki hogy van, mivel foglalkozik, mi érdekli, min gondolkodik, miről mi a véleménye), mert anyósom mindent, de mindent leural a több évtizeddel korábbi szakmai történésekkel (mármint saját szakmájából, ami kábé senkit sem érdekel, különösen, hogy évente többször is meghallgatjuk ugyanazokat az érdektelen belterjes sztorikat már halott vagy még csak haldokló, vagy éppen nyugdíjas éveiket élénken taposó volt kollégáiról)

Lebattyogok sütit majszolni - öröm az ürömben, hogy így a vártnál jóval több finom saját  sütink maradt.

* befizetni és intézni folyton kell valamit, mármint anyukámmal kapcsolatban is, hiszen ott van a ház a maga önálló hatáskörben intézett romló állagával, és a mi elkeseredett harcunk ez ellen, meg a hivatalokkal, akik szeeint nem lehet átíratni a számlákat, míg nem volt hagyatéki végzés, de 15 napon belül meg kell tenni a bejelentést**, de addig is fizetni kell, de ha nincs élő szerződő fél, akkor kikapcsolják, de ha fizetünk, akkor mégsem, és hogy az általuk biztosított adatlapot nem tudják később megnyitni - ne nagyon akarjatok hasonkló ügyeket intézni, rémes, én A.*** nélkül már feladtam volna

** valójában 180, de szeretnek a 15 nappal sokkolni

*** A. a végletekig türelmes, precíz, szabálykövető, okos, az apróbetűt is elolvasó és megértő különös, nem evilágról származó lény, de még őt is sikerült nem egy esetben felhúzniuk és kiakasztaniuk

**** Ebben nagyon hasonlítok egy Sziszüphosz nevű illetőhöz

***** bár most 23-án a közelgő karácsony tiszteletére el tudtunk tölteni egymás társaságában (+ gyerekek + A.) közel három órát anélkül, hogy valaki üvöltözni, nyomasztani vagy sírni kezdett volna - ez biztató kezdet arra nézve, hogy néhány évtizeden belül akár érdemben is szólunk majd egymáshoz

****** a csirke az én olvasatomban nem karácsonyi étel, karácsonyi étel a halászlé, a rántott ponty (amit A. családja nem szeret), valamint a változatos és különleges finomságok - szinte bármiből (de a csirke csirkével semmiképp)

Boldog karácsonyt!

Végül - több napon át tartó hezitálás és kerülőutak után - mégis bevettem a szteroidos tablettát, és nem tudom, mivel kell majd fizetnem érte, de a hetek (vagy hónapok?) óta hol kevésbé jelentkező, hol intenzívebb lumbágós, ülőideggyulladásos fájdalmat egyszerre csak elfújta a szél - és ez most nagyon kellett. A szomorúság körülöttem fireg-forog ugyan, de ennél nyugodtabban készülős, csak a konyhai munkákra és beszélgetésekre figyelős karácsonyom rég volt. Sírtam is (fogok is), nevettünk is, kicsit fel is bosszantottam a családot - mondjuk teljesen jogosan - mert a meleg fehér mellett hidegfehér és színes égőket is tettek a fára, amitől megvakulok és epilepsziás leszek, de legalább is fejfájós és agresszív - de A. egy szó nélkül leszedte, pedig már a díszek is fent voltak, én pedig azt javasoltam, adjuk oda bárkinek, akit meg akarunk ölni rászorulónak gondolunk, csak innen tűnjenek el. Ennyiféle sütit nem tudom, készítettünk-e valaha, mégis chillezős és nyugodt volt az egész nap. Annyira ráérős, hogy itt nálunk még nem is történt semmi - de a születéseket nem szabad sürgetni, majd jön a csengettyűszó, ha jönnie kell.

A korai ébredésről

Tervezetten. Hatkor. Hogy a reggel hétkor nyitó boltban elkerüljük a tömeget. Nagyon fájt fölébredni, felkelni, öltözni, elindulni, jeget kaparni - hogy aztán odaérve azt lássuk, hogy másoknak reggel hétre odamenni nem számít hajnali időpontnak, hiszen teli van a bolt, de annyira, mintha már órákkal korábban kinyitott volna, és odabent tömeg, tülekedés. Legszívesebben azonnal kifordultam volna, de csak a szemem és a beleim, én meg mentem fegyelmezetten a karácsony előtti zsúfolt zűrzavarban A.-val együtt (aki még nálam is jobban utálja a tömeget, és ő a vásárlást üres boltban is) - és a LIDLben nem lett meg minden. Majd esete visszamegyek az Aldiba kapribogyóért (omg, tiszta hülye vagyok), meg tejért, meg még ki tudja, mikért, amiket nem tudtunk megvenni reggel. És szakácskönyv sincs már, pedig van rá jogosultságunk (kettőre is, de mit ér a jogosultság a materializált tárgy nélkül?). Hazajöttünk, kipakoltunk, reggeliztünk (görög salátát), aztán visszafeküdtünk aludni. Szegény párák! Mostanra sem tértünk magunkhoz. Van még egy kis maradék húsleves, csinálok hozzá máglyarakást. Szeretném, ha valaki szeretettel főzne rám legalább időnként, most és mindörökké. Ajándékokkal sem tudom, hogy állunk. Nincs nekem már türelmem ilyesmikhez. Nyugodt, békés, semmittevős, mégis jólléti karácsonyra vágyom, aminek nem tartozéka a cipekedés, sem egyéb nyűgös terhek. 

A kamaszkori léhaság visszaköszönéséről

Rendes halászlé - ez a cím. Számomra nyilvánvaló, hogy csakis az anyukám által főzött halászlé rendes (és azt kell mondanom, ez több évtized távolságából is beigazolódott, mert alig találok igazán jó halászlét másutt, bár szoktam keresni) Főztem már halászlét életemben, de nem sokszor, mert azt nagyon sokáig anyukám csinálta - aztán meg rendeltünk, mindig máshonnan, mert egyik sem volt elég tökéletes. Na, majd most én! De milyen recept az, ahol sok hagyma kell bizonytalan mennyiségű halhoz? Mennyi vízben főzzem meg? (Meg fogom persze oldani, idén lesz, amilyen lesz - aztán jövőre finomítok a receptleíráson) - és remélem, segít az, hogy sok évet töltöttem anyukám mellett kuktáskodva, amikor halat bontott (én darabolva vettem), halászlét főzött - és még többször ettem azt a halálszlét, amit próbálok most megközelíteni.

Anyukám hiányának végtelen aspektusából ez csak egy. Mindennap hiányzik.

P.S.: a halászlé isteni lett, méltó a karácsonyhoz, anyukámhoz, hozzám - de még nem szabad megenni, a hűtőben várja, hogy feltálaljam

A karácsony pedig

elveszítette a korábbi titokzatos, meleg fényét. Tudom, hogy lesz, készülök rá némi fékezett habzású becsülettel, de minden különösebb izgalom, pláne remény nélkül. Talán nem sírok mindennap (ezt nem tudom biztosan), de sokszor úgy mar belém a fájdalom, mint egy acsargó kutya, lerázhatatlanul. Ha szerencsém van, épp vezetek, autóban tudok a legjobban sírni, ott biztosan nem nyit rám senki.*

* ezzel együtt időnként jólesne, ha valaki megkérdezné, hogy hogy vagyok, de anyukám halála, mint szenzációs esemény csak egy napig tartotta magát a köztudatban, a temetés óta konkrétan senki nem érdeklődött még arról, hogy érzem magam (a temetésig is inkább csak arról, hogy mikorra tervezem) - bár időnként elsütnek borzelmas közhelyeket, melyek szerint most lettem felnőtt, most ért véget a gyerekkorom, mindenkinek jobb így, meg ilyesmik. Biztosan nagyon nehéz egy gyászolót jól szeretni , engem különösen nehéz lehet jól szeretni (azt sem tudom, lehet-e egyáltalán engem szeretni - hozzátéve, hogy nyilván bárkit nehéz jól szeretni)

Örömhír

Miközben úgy érzem, hogy egy csomó dologban egyre rnehezebben élem meg a változásokat (és ez sajnos tökéletesen leképezi a merev testi állapotomat is), meglepő könnyedséggel tudok elengedni korábbi elvárásokat például a karácsonyi étkezésekkel, jelenlétekkel, szokásokkal kapcsolatban. Úgy romlok, hogy közben javulok is, és úgy rugalmatlanodom, hogy már nem ragaszkodom (annyira és mindenhez).

Azt hittem, hogy 27-ig, amíg a kötelezőségek vannak, kitartok valahogyan működőképesen - de éjszakára beteg lettem. Nem tudom, miben reménykedtem (gondolom, a karácsonyi csodában). A hőmérő szerint egyáltalán nem vagyok lázas (de totál úgy érzem magam), csak fájdalmas, csípős köddel van kitömve a fejem, a torkom és a fülem és fázik meg fáj a bőröm mindenhol. Ettől a kötelezőségek nem dobják hanyatt magukat, a holnapi nap anyukámé, ha török, ha szakadok. Szeretném elhozni hozzánk, szerintem annak örülne - bár vannak bennem kétségeim a megvalósíthatóságot illetően.

Ami biztos, hogy január 1-re nagyon jól kell lennem, mert kaptam két jegyet az újévi koncertre. És szeretnék is A.-val elmenni (tavaly volt egy zeneakadémiás esemény, ahová végül Á.-val mentem el, pedig a jegyeket A. kapta a születésnapjára) - úgyhogy igyekeznem kell, hogy teljesen meggyógyuljak, mielőtt igazán beteg lennék.

előzetes

V.: ne ijedj meg, mami, de a karácsonyfán jégcsapszerű fehér és fura színes fények* lesznek, mert a szép meleg fehérek sajnos kiégtek

én (még palástolva az ijedelmet): hát, jó

15 perc múlva meglátom a még (sz)épülő fát, és lehull a palást

én: jaj, ezek a fehér tüskék nekem kiszúrják a szememet!

A (szomorúan).: nekünk is

én (vágyakozva): nem lehetne akkor leszedni őket?

A.( szomorúan): nem, ezt idén el kell viselni

V.: ha muszáj, ki lehet kapcsolni

(de ennyi sütink még sosem volt, jobb híján majd azokba fojtom a bánatom)

És persze boldog karácsonyt mindenkinek - ha kívánhatok mást is, akkor inkább meleg fehér, gyertyaláng színű fényekkel

* a jégcsapszerű fehér és fura színes fényeket ajándékba kaptuk és nem véletlenül nem használtuk még soha, mert szerintem arra jók leginkább, hogy ellenséges lézertámadást verjenek vissza - viszont a meghitt karácsony bensőséges fényeinek a megjelenítésére egyáltalán nem alkalmasak

megkerült dolgok

a lakáskulcsom

egy rendelés az A.-nak szánt könyvekkel - nem lett meg, de az ügyintézők extra  kedvesek voltak, kiderült, hogy ők rontották el, össze sem állították, nem is postázták a csomagot - de ma megtették és holnapra ideér (remélem)

a pizzatészta, amit két-három hete kevertem be - és ha hihetetlennek tűnik is, de még nagyon is jó volt, finom kovászillatú, és remek pizza készült belőle ebédre úgy, hogy mindössze fél órám volt rá

megvettük a fát - egyre alacsonyabb fákat veszünk, de már alig érdekel

a kupleráj a szobámból még nem tűnt el, sőt, nem is csökkent, nem tudom, képes leszek-e valaha megbirkózni vele

elveszett dolgok

a lakáskulcsom

egy rendelés az A.-nak szánt könyvekkel

rengeteg idő

a családillúzió - és vele a karácsonyillúzió, meg ezekhez kapcsolódó egyéb illúziók tömkelege (persze kérdés, volt-e szükség illúziókra, vagy ez most akkor a kényszerű nagytakarítás ideje)

Példa arra, amikor nagyon még egy szükséges a kávé*****

Reggel kiszabadítottam a macskát a mélyaltatásból ketrecből, ahol az ébredezését töltötte a mélyaltatás után, adtam neki darált marhahúst*, hogy jól induljon a napja, magunknak főztem egy kávét , A.-t is azzal ébresztettem, aztán rendet raktam a konyhában (úgyahogy) - és úgy éreztem, még mindig nem vagyok elég friss a napkezdéshez, úgyhogy gondoltam, iszom még egy kávét**. Telitöltöttem a csészémet tejjel, hogy amíg odaérek a kávégéphez, félig leiszogathassam a hideg tejet és a félcsészényi tejre ráengedjem a forró (kapszulás) kávét. Az íróasztalomnál ébredtem fel rá arra, hogy a kávécsapolás elmaradt, a tej utolsó cseppjeit nyalogatom a csészéből.

Szabadságon vagyok (már egy hete***), lassan ideje lesz gondolkodni az idei karácsonyon és rendet rakni végre a szobámban.****

* ez kiváltságos ünnepi étel, sajnos nem ezen tartjuk nap mint nap - de valahonnan tudom, hogy szereti

** szoktam kettőt inni, de általában két-három órás különbséggel

*** öt beadandó dolgozatot terveztem ezalatt megírni, de csak kettő jött össze (azok is úgy, hogy a tavasszal írott szakdolgozatomból kikopiztam és kissé testre szabtam a releváns részleteket - de saját magamtól kopizni nem bűn)

**** ez utóbbi is nagyon kell persze, de évek óta nem sikerül, nem szabad ezt a néhány napot arra herdálnom, hogy ismét sikertelenül vekengek a kupleráj közepén

***** Vagy még három?

pause II.

a szünet az szünet 

Vannak örök dolgok

Például a füstmérgezésem. Már nem érzek lépten-nyomon mindenütt cigiszagot olyan helyeken, ahol amúgy nincsen, de a száj- és orrnyálkahártyáim békéje nem állt helyre,  a torkom fáj és egy folytonos enyhe diszkomfortban lebegek, mióta kirúgtam a hámból* Az omionózus 2019-es karácsony óta poszttraumás tüneteim vannak, a karácsony és a betegség szavak együttállása esetén - márpedig most a hold a szaturnuszban gyomrom görcsben van, mert A. beteg, napok óta fáj a hasa és/vagy a gyomra, a klegkisebb érintésre is fájdalmasan összerándul - de orvoshoz nem megy, mert az még találna valamit. Szerintem már nagyon sok szűk esztendőt tudhatunk magunk mögött, jöjjenek most már az egészségben, szabadságban, jó emberi kapcsolatokban bővelkedő szép évek!

* úgy értem, megittam másfél sört és órákat töltöttem egy cfüstös helyiségben, valamint éjjel fél kettőre értem haza.

Trallala!

Az elmúlt két-három nap volt a legrosszabb, amikor rádöbbentem, hogy van másik mellem is, és az, hogy az egyikben évek óta vannak teljesen ártalmatlan ciszták, nem jelenti azt, hogy a másikban ne lehetne bármi más. Vagyis eddig mindig csak a cisztás mellemre gondoltam úgy, hogy jaj, csak legyen minden oké, a másikra meg egyáltalán nem, és aztán amikor rájöttem, hogy az is létezik, akkor totál bepánikoltam, hogy azzal lesz gond - de szerencsére egyikkel sincs, csak a változatlan méretű és helyzetű cisztákat írták le újra. Akkora kő esett le a szívemről, hogy hangosan nevettem hazafelé jövet vezetés közben. Jólesett. Hasonló jókat mindenkinek - holnap lesz az utolsó tanítási nap, hétvégén az anyukámnál leszek (főzök, szerelek, gondozok, szeretek, takarítok, hajat vágok, satöbbi) - aztán elkezdhetem ontani a beadandókat. De már hamarosan jön a téli szabadság, és biztosan nem fogok minden nap napi huszonnégy órában tanulni.

Ha vannak ötleteitek, hogy milyen ajándékokat szokás mostanában venni azoknak a pasiknak, akiknek nincs szükségük semmire, vagy ha mégis, akkor azt azon nyomban megrendelik maguknak, akkor szóljatok. Ideillő kis párbeszédecske:

- mit szeretnél karácsonyra?

- semmit

- oh... azért ne legyél nagyon csalódott, ha nem azt kapsz

(és ezt meg is ígérte - csak sajnos nekem nincs semmi világraszóló ötletem)

képzelt párbeszéd a karácsonyi ajándékokról

- anyukám mit kapjon?

- egy csomag kétrétegű színes szalvétát?

- nem lesz a kevés?

- biztosan nem, ha kaphat még egy éttermi százas csomagot is...

- hát, jó... és te mit szeretnél?

- én idén nagyobb ajándékot kérek... egy... nem is, inkább két nagy csomag három rétegű luxusvécépapírt

-  két tízes csomagot a három rétegűből????

- nem! két húszasat

- nem jó helyette egy új autó? régen úgy szeretted volna lecserélni a régit...

- nem, idén végre valami igazán komoly ajándékot szeretnék kapni!

Újrahasznosítási rovat - a zöldségek lehulló részeiről

Természetesen komposztálunk. A nagyszüleim is komposztáltak, amikor gyerek voltam, úgyhogy ez nekem természetes. És sosem dobok ki semmit* - miért épp a zöldségek lehulló részeit dobnám ki? Ez itt például petrezselyem, fehérrépavégekből összeeszkábálva - de működik zellerrel meg más dolgokkal is.

Ez itt a karácsonyfánk, amiről a kiválasztáskor még nem is sejtettem, hogy ilyen szép - de igazi szerelem lett (és ha jobban belegondolok, ez végül minden évben így alakul)

Ez pedig az adventi koszorú, amit végül nem használtunk ki adventkor, mert sosem jutott eszünkbe - de karácsonykor végül is beüzemeltük ezt is.

* Ez nem igaz, egyrészt sajnos tényleg nem dobok ki egy csomó lomot, amik túl sok teret foglalnak és kupleráj látszatát keltik - másrészt sajnos van, hogy megromlanak ételek, mert nem tudom jól kiszámolni, mikor miből mennyi fog elfogyni.

Újrahasznosítási rovat - a maradék bejglikről

Már ahol van ilyesmi egyáltalán. Nálunk idén van, bár nem született sok bejgli - de a gyerekek nem igazán szeretik, nekem pedig egyre inkább ég a gyomrom, nem tudom, hogy a máktól és a diótól, vagy a liszttől inkább szóval, visszafogtam magam, A. pedig nem bírt el egyedül ennyivel. És most van maradék töltelék is, ami eleve kimaradt, mert túl sokat csináltam belőle. Szóval, arra jutottam, hogy a diósból máglyarakást fogok készíteni, a mákosból pedig mákos gubát. Mivel ezek sokkal szaftosabb dolgok, jobban is fognak fogyni. El kell gondolkodni azon, hogy a hagyománytisztelet mellett miért érdemes még nálunk bejglit sütni (oké, mert A. biztosan szereti) - és hogy mennyit. Azt hiszem, nálunk érdemesebb ráállni a habosabb, töltelékesebb édességekre.

Máglyarakás: a szeletelt száraz bejglit rakom alulra, felöntöm tojássárgával elkevert tejjel, ráhalmozom a maradék tölteléket, baracklekvárt, a szeletelt almát, kis vajat - megsütöm - aztán a tetejére teszem a tojáshabot és azzal is sütöm még egy-két percig.

Mákos guba: a szeletelt száraz bejglit és a karikázott kifliket leöntöm tojássárgájával kevert tejjel, jól beletunkolom, teszek hozzá  mazsolát, megsütöm (a tetejére lehet habot tenni, de egész tojás is mehet rögtön a tejbe, akkor nem kell külön habbal vesződni)

A kávérendelés* egyik nagy kérdése

Miért ikszelted be, hogy nem vagy robot?

* új, karácsonyra kapott nespresso gép, kedvezményes kapszulákkal