2024. december 24., kedd

Boldog karácsonyt!

Végül - több napon át tartó hezitálás és kerülőutak után - mégis bevettem a szteroidos tablettát, és nem tudom, mivel kell majd fizetnem érte, de a hetek (vagy hónapok?) óta hol kevésbé jelentkező, hol intenzívebb lumbágós, ülőideggyulladásos fájdalmat egyszerre csak elfújta a szél - és ez most nagyon kellett. A szomorúság körülöttem fireg-forog ugyan, de ennél nyugodtabban készülős, csak a konyhai munkákra és beszélgetésekre figyelős karácsonyom rég volt. Sírtam is (fogok is), nevettünk is, kicsit fel is bosszantottam a családot - mondjuk teljesen jogosan - mert a meleg fehér mellett hidegfehér és színes égőket is tettek a fára, amitől megvakulok és epilepsziás leszek, de legalább is fejfájós és agresszív - de A. egy szó nélkül leszedte, pedig már a díszek is fent voltak, én pedig azt javasoltam, adjuk oda bárkinek, akit meg akarunk ölni rászorulónak gondolunk, csak innen tűnjenek el. Ennyiféle sütit nem tudom, készítettünk-e valaha, mégis chillezős és nyugodt volt az egész nap. Annyira ráérős, hogy itt nálunk még nem is történt semmi - de a születéseket nem szabad sürgetni, majd jön a csengettyűszó, ha jönnie kell.

2 megjegyzés:

  1. Hát visszajöttél! Sosem írtam még neked, csak csendben olvastam a blogodat és követtem az eseményeket hol jó szívvel, hol nehezebbel. Nem is ismerjük egymást, véletlenül tévedtem ide pár éve. Remélem, online maradsz. Boldog Karácsonyt neked és az egész családodnak.

    VálaszTörlés
  2. Boldog Karácsonyt neked is. :))

    VálaszTörlés