Gondoltam, elterelem a borús gondolataimat egy filmmel. Mondjuk inkább dolgoznom kellett volna, mert két napja lejárt egy határidős munkám, de nem tudok koncentrálni. Egy francia filmre esett a választásom a cinego.hu-n (tegnap a szökőnap alkalmából féláron lehetett egész évre előfizetni, szóval, elszórtam rá a félpénzem), ami a leírás szerint "Gyönyörű és megható történet, amely egyszerre megríkat és megnevettet. Szerelmi vígjáték, francia romkomok kifulladásig, és arról szól, hogy egyz ötvenes éveiben járó párizsi történelemtanárnak, Antoine-nak rá kell döbbennie, hogy nagyothall, ezért visszavonult életet kezd élni. Claire nemrég özvegyült meg, és kislánya, Violette az apja halála óta nem szólalt meg. A nő ideiglenesen a húgához költözik a gyerekkel, ahol a szomszédban lakó Antoine lakásából átszűrődő hangos zene egyre jobban idegesíti. A kezdeti heves ellenszenv után azonban elkezdik jobban megismerni egymást, és találkozásuk mindhárom ember számára új ajtót nyit a világ felé." - hát, nyilván, ízlések és pofonok - de én szeretem a francia filmeket és rég néztem francia romkomot, szóval nekikezdtem. Ja, egyre süketebb is vagyok, szóval ezzel is találva éreztem magam. De arra azért nem számítottam, hogy a film egy pontján kiderül, hogy a történelemtanárnak van egy egyedül élő anyja, akit otthonba kell küldeni, mert demens (persze még alig, mint anyukám mondjuk 6-8 éve). Persze, végignéztem, de basszus, amikor épp kizárom a való életet az ajtón, miért mászik vissza még a képernyőmön is?
Na, megyek dolgozni, mert ha nem teljesítek, nem fogok több feketemunkát kapni, hanem jön a feketeleves.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése