Többnyire szeretem a februárt, elegánsnak tartom a 28 napos visszafogottságát, és helyénvalónak, hogy négyévente egyszer kirúg a hámból a 29. nappal. Azt is szeretem, hogy egy rövid hónap után hamarabb érkezik a fizetés - hiába legfeljebb három nap plusz máskor, néha egy esztendőnek tűnik kiböjtölni. Szeretek introvertált februári lány lenni, és általában nem okoz komolyabb megterhelést, hogy kivárjam a márciust. De most, ahogy ránéztem, hogy 28-a van és még holnap is február lesz, úgy éreztem, nem bírom tovább, beborulok, sikítani akarok, hogy elég volt, hogy most azonnal legyen vége - pedig amúgy az időjárás akár áprilist is idéz, nem lenne okom panaszra. Na jó, rengeteg okom van a panaszra, és a februári plusz nap (a szökőnap amúgy nem a 29-e, mint az ember képzelné, hanem a 24-e, amit meg nem képzelnénk, mert teljesen logikátlan, ráadásul az évfordulónk napja is, amit inkább töltünk maradással, mint szökéssel) - szóval, a februári plusz nap az utolsó csepp a pohárban így kora reggel. Még kávét sem ittam (pedig 4 óra óta fent vagyok - nyilván anyukám kálváriája miatt vagyok képtelen végigaludni az éjszakákat - az alvászavar (többek közt, de a többi is megvan) egyébként a demencia előszobája - üdv a világomban)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése