Külső vagy belső

A cím megtévesztő, egy árva szó sem lesz labdarúgásról, holott bizonyára azért kattintottatok ide, hogy megismerjétek a kivédhetetlen rúgástechnikát.  Sajnos a testi képességek helyett a lelki adottságokat veszem ma elő.

Szóval. Mint bizonyára ti is tudjátok, belső kontrollal bírni felettébb dicső és magasztos állapot. Külső kontrollosnak lenni viszont eléggé gáz. Például az ember belső kontrollal maga dönt az életéről. A külső kontrollos életét viszont a körülményei determinálják. Ti nyilván mind belső kontrollosok vagytok, gratulálok ezúton is a sikerrel abszolvált személyiségfejlődésetekhez. De mit tegyen egy külső kontrollal megvert szerencsétlen ámokfutó? Persze, ne lapozzon tovább a pszichológiakönyvekben, mint amennyire feltétlenül muszáj. Ásson inkább árkot, másnak vagy magának. De ha már különféle dolgok összjátékainak eredményeképp, totál önhibáján kívül valahogyan mégis megismerkedett a szakirodalommal annyira, hogy tudja: jó lenne változtatni, külsőről belsőre váltani, de sürgősen ám!  - akkor mi a teendő? Legjobb lenne visszamenőleg az anyaméhig (vö.: menj anyádba!) De ha ez semmiképp nem lehetséges a térarányok megváltozása meg egyéb apró a biológiai törvényszerűségek okán, akkor legalább mostantól, erre a hátra lévő kis időre kéne a változás. Ötlet?

Mondok példát.
Rinyálok, rinyálgatok utcaszerte - de legalábbis itt a blogban, hogy nincs munkám. Mármint fizetett. Mármint érdekes, értelmes, kihívásos (csak ne a hóra!), satöbbi. Nyilván tehetek róla - egyrészt felmondtam a pokolban, másrészt még nem hajtottam újabb igába a fejem. Részint nem tetszenek annyira a kínált igák, részint erősen kishitű vagyok (és még nagyképű is - szörnyű ez a torz felállás!), úgyhogy a nekem tetsző állásokat sorra nem pályázom meg, különféle indokokkal. Amúgy reálisakkal. Vagy mittudom én. Szenvedek elismerés híján, de nem hiszem el az elismeréseket, legfeljebb sajnálkozó elfogultságnak vélem őket. Jólesik, jólesik - csak hát nem igaz. Gondolom magamban. Magamon kívül időnként.

Tegnap végre elért telefonon bv, azt hittem, csak részvétet akar nyilvánítani a mosogatórongy állapotom miatt, úgyhogy nem hívtam vissza, míg nem éreztem azt, hogy van módom és időm siránkozni. De nem volt kíváncsi rá ezért hívott. Hanem hogy van egy munka. Elég izgi és más szempontokat figyelembe véve is számot tarthat a figyelmemre. Meg is ijedtem azonnal, hogy ez nem nekem való, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, mondtam bv-nek. De felkészült belőlem és minden rinyát visszavert valami frappáns rinyavisszaverővel. Úgyhogy nem tudtam neki azt mondani, hogy nem jelentkezem. És telefonáltam meg cv-t is küldtem még tegnap. De nem azért jelentkeztem ám, mert elhiszem magamról, hogy képes vagyok az említett enyhén kvalifikált munka elvégzésére. Hanem azért, mert azt gondolom, hogy bv, akit nagyra tartok, csak nem olyan hülye, hogy olyat protezsáljon, akiről azt képzeli, nem képes rá. És ha ő így képzeli, hogy mondhatnék én ellent neki? Hát, így esett, hogy most tövig rágom a küszöböt legalább augusztusig, hogy mi lesz.

Szívesen hinnék annyira magamban, mint bv-ben. Vagy legalább annyira, mint ő bennem.