mármint az, amikor elveszítem a szüzességemet. Titkos és izgalmas. Pedig már a kifejezés is milyen! Milyen megalázó. Veszteség. Ahelyett, hogy például úgy hívnák, megszerezni az élményt. Vagy hozzájutni a tapasztalathoz. Vagy valami beavatódás. Vagy mittudoménhogy, de semmiképp nem elveszíteni. Feudális gondolkodás, nem? És hát mondjuk utólag visszagondolva ez eléggé irreális elvárás volt az élettől, hogy azonnal nagyon jó is legyen. Hogy az akkoriban aktuális pasiról már ne is beszéljük. És persze nem volt jó. Úgy értem, nem volt nagyon rossz, de én fanfárokat vártam, az égbolton tűzijátékká váló csillagszórókat, édes szimfóniát, finom kis lebegést, földöntúli ragyogást, az élet értelmének azonnali megfejtését, soha többé véget nem érő kacagást, ilyesmiket. Közben meg nyirkos volt a régi ház a megrakott kemence ellenére is (hát milyen lett volna márciusban az üres áttelelés után?), a sezlony rugói nyikorogtak, mintha macskák szorultak volna alánk, sötét volt (bár el nem bírtam volna képzelni, hogy világos legyen), olyan gyorsan lett vége, hogy szinte azt hittem, még el sem kezdtük, aztán ő elaludt, én meg nem. De a legrosszabb az volt, hogy aztán még nagyon-nagyon hosszan azt hittem, hogy ennek ilyennek kell lennie. És hogy én minden bizonnyal ilyen kis torz és hibás vagyok, mert nem érzek semmit abból, ami mindenkinek jó. Én nem voltak olyan barátnőim, akikkel meg lehetett volna osztani az élményt (ha már a pasival nem, mert hát nem ugyanaz volt kettőnk élménye és tapasztalása, azt jól láttam), és elpusmogni a részleteken és kigondolni, hogy hogyan lehetne jó, vagy legalább jobb. Persze a tényt (szűz vagy még? nem, már nem. már megtörtént? meg. hűha!) alapszinten megosztottuk, csak a bizalmas beszélgetések róla, azokhoz nem voltak elég jók a barátnők. Sem a barát. És még csak az a remény sem éltetett, hogy azt higgyem, majd mással jobb lesz. Vagy legalább más. Mert azt gondoltam, olyan ronda vagyok, hogy irtó nagy mázlim van, hogy legalább egy valakivel az életben kipróbálhattam, mert más úgysem lenne aki énvelem hajlandó.
A fent linkelt könyvet mindenképp be fogom szerezni (majd ha például kapok újra fizetést, sőt, ha visszamenőleg megkapom a fizetéseimet), mert igenis érdekel a téma, hogy kivel hogyan történt meg (ki hogyan történtette meg magával). Mondhatnám, hogy azért, hogy majd jól támogathassam a gyerekeimet az ilyesmikben - mert előbb-utóbb aktuális lesz a dolog - és hát bízom benne, hogy legalább egy kicsit beavatnak - nyilván nem a nagyon intim részletekbe, de legalább abba majd, hogy aktuális a téma. De nem, nem csak ezért érdekel. Egyszerűen csak magam miatt. Kíváncsi vagyok, ez van.
Írjatok bátran!
Ha tudtam volna, milyen természetes fogamzásgátló módszerek vannak, nem szedtem volna a bogyókat évekig. Ezen gondolkodom már egy ideje :-) Maga az "első" élmény nem volt extra. Nem is vártam tőle sokat. A hüvelyi orgazmus soha nem is volt cél, nekem nem működik a mai napig, ebből következően a szüzesség elvesztésének nem sok jelentősége volt. Csak annyi, hogy rá lettem kényszerítve a tablettaszedésre. Ha nálatok aktuálissá válna a téma, javaslom a hormonentes.hu-t olvasgatni...ha nekem lenne lányom megtanítanám neki amit most már tudok, hogyan figyeljen a testére, az érzéseire, nem csak belökném egy nőgyógyágyszhoz, hogy írasson fel gyógyszert. Tudom, ez az egyszerűbb, és lehet inkább azt szeretné, de legalább lenne választása.
VálaszTörléshú, köszi az oldalt :) nagyon fontosnak tartom, amiket írtál!
TörlésHúúú:) Hát elsőre még csak nem is sikerült, szerintem minimum két egymás követő napon gyűrkőztünk szó szerint neki, meg voltam róla győződve, hogy ez már mindig csak olyan izzadósan küszködős dolog lesz, mert aztán sem volt egy nagy szám még jó sokáig, csak hát együtt jártunk, ő meg akarta is, hát miért ne? De ne volt sem lobogás, se égbekiáltó szerelem se semmi, csak az együtt járás meg annak a "velejárója".
VálaszTörlésMost azt gondolom, hogy tényleg nem elég ha az ember teste 16 éves és gyönyörű, a jó szexre fejben is meg kell érni és persze jó partner is kell hozzá.. És akkor most én is el homonmentes.hu-t olvasgatni:)
na, igen... mi is jártunk, egész régóta már... és arról a szégyenletes tényről, hogy mindeközben másba voltam halálosan és reménytelenül szerelmes nem írtam, mert szinte fel sem tudom fogni, hogy mehettem bele ilyen eszetlen és megalázó kompromisszumokba (de, egyébként fel tudom fogni, én nemcsak hittem, hanem biztosan tudtam, hogy ha nem megyek bele az első kapcsolatba, ami szembe jön, akkor soha az életben több lehetőségem nem lesz arra, hogy valaha is kipróbálhassam, mi az a szex és sosem lesz gyerekem, amiről pedig semmiképp nem akartam lemaradni) - sötét és szomorú korszakom volt, nem előzmények és nem utóhatások nélkül
TörlésÉn akkor azért azt gondoltam, hogy szeretem azt a fiút, meg hát voltaképp szerettem is, csak nem tudtam, hogy az még nem A szerelem:)
TörlésAnyaként nem tudom,hogy meg tudom-e győzni (akarom-e egyátalán? ) majd ezzel kapcsolatosan bármiről is a lányaimat, talán nem is kell, nekik kell megtapsztalni, elég csak beszélgetni velük, beszélni róla. Az érzéseik nagyságát, mélységét úgy sem tudjuk felmérni és hát befolyásolni sem ( jó irányban semmiképp ). És azt mondani majd, hogy várj amíg igazán szerelmes leszel? Azt szabad-e? Igazán szerelmes? Van, aki soha nem jut el odáig... szóval ezt tényleg nekik kell majd okosan eldönteniük. Talán azt mondom majd, hogy hogy várj amíg elég idős leszel hozzá és azt érzed majd, hogy te is tényleg minden porcikáddal vágysz a másikra, talán az helytállóbb lenne:)
jaj, én sem utáltam azt a fiút, sok jó tulajdonsága volt (a későbbiekben megmutatkozó számtalan rossz mellett), viszonylag kedves volt, írt még verset is, többnyire kedveltem - csak hát az nyilvánvaló volt (nekem, mert amúgy nem vertem nagydobra), hogy nem ő az, akire vágyom. További nem kis kalamajka származott abból, hogy nem tudtam, hogyan kell szakítani... mert megbántani nem akartam, csak szabadulni tőle
Törlésírj egy novellát róla legalább, úgy szeretném olvasni:)
Törlésjó lenne tudni megírni - amúgy nem egynovellányi a történet, inkább több kötetnyi
TörlésAkkor én biztosan kivétel vagyok, de nekem elsőre is nagyon-nagyon jó volt. :)
VálaszTörlésIgaz én viszonylag "idős" voltam már az első alkalomkor. És előtte elég sokat gyakoroltam egyedül. :)
én nagyon örülök, hogy létezik ilyen és remélem, sokan-sokan így tapasztalják meg :)
TörlésHááát, az első olyan nagyon vagy-vagy dolog, és az a kivételes szerencsés, akinek jó...:) a lányomnál odáig szeretnék eljutni legalább anyai intelmeket tekintve, hogy azt értse meg, ne menjen bele olyanba, ami után megalázottság-érzése lehetne (mert ha körbenéztek, a mai világ kis hülyéi belemennek minden baromságba - mármint a többség...és ez a húzóerő - mert túl korán jön az egész, és hozzá nincs meg a megfelelő tudás és érzelmi érettség... )
VálaszTörlésna, ja (mondom én, aki végül is belementem egy általam tudottan nem jó megoldásba) - pedig egyébként felkészületlen sem voltam szexualitással kapcsolatos tudásban - csak épp magamról nem tudtam semmit
TörlésSzerintem ezzel mindenki hasonlóan van, főleg 20 alatt! Nem hiszem, hogy tehettünk róla, ilyenek voltunk és kész...nyilván az idő bölcsebbé tesz :-)
TörlésHm, erdekes tema, az mar biztos.
VálaszTörlésHosszas es alapos felkeszules, megbeszeles elozte meg. Volt virag, csak nekem, sok csoki es finomsag kettonknek, zene, fenyek. Szepnek ereztem magam, talan az is voltam, ki tudhatja mar? Pentek volt, az biztos, es azt a napot sok-sok evig megunnepeltuk utana. Egesz lelkemmel szerettem ot, es minden porcikam a vegtelensegig rajongott erte, nem csupan akkor este, hanem elotte ot evig s utana meg tizennyolcig. Az egyetlen ok amiert mar nem szeretem, az az, h pofatlanul, aljas modon fogta magat es elhagyott. Jo, hat volt mentsege vegulis, tulelt egy tizenegyoras mutetet, aztan belehalt egy korhazi fertozesbe. Na mindegy.
A lenyeg az, h tizenketto voltam, amikor meglattam egy csutortok este ifi ora elott hatulrol. Olyan szep, mit szep, gyonyoru szep nyaka volt, h amikor megfordult, es beleneztem a sotetbarna szemeibe, nekem ott vegem volt. (Gyerekkoromban volt egy kutyam, aki egy evvel volt fiatalabb nalam, egyutt nottunk fel, meg voltam gyozodve arrol, h tud beszelni, csak ki kell erdemeljem, h megszolaljon, na es neki voltak pont olyan gyonyoru szep, egy egesz kulonos vilagot sejteto melybarna szemei :)) Neztem ket oran keresztul. Hazamentem, es a szupertitkos naplomba beleirtam, h talalkoztam azzal, akinek a felesege leszek. Szerencsemre joval tobbnek hitt, mint amennyi voltam, kulonben sose szolitott volna meg. Ilyen zsenge korban azert az ot ev kulonbseg sokat szamit.
Mi sokat nevettunk, jo, nem kozben, de utana igen. Az egesz meghitt volt es bensoseges. Nem vartam, h megmozduljon a fold, fizikai foldrenges nem is volt, de lelki igen. Sose bantam meg, az idozitest sem. Igen szep volt igy, h nem kapkodtuk el, vartunk egymasra, kulonosen o, hosszu ideig.
Evekkel kesobb tudtam meg, h nem mindenkinek ilyen, lehet ez kellemetlen sot megalazo elmeny is. Megbeszelni rajta kivul soha senkivel nem beszeltem meg. Nem ereztem szulkseget, meg aztan nagyon intim dolog, nem tartozott masra, csak kettonkre.
hát, most azért mindjárt elbőgöm magam, hogy milyen is lehetett volna - köszönöm, hogy leírtad :)
TörlésÓ
TörlésGracchus, ez csoda gyonyoru volt
Komolyan!
Az első alkalomra nem nagyon emlékszem, nem volt egy nagy szám, nincs rossz emlékem róla, inkább semleges. De ha nagyon őszinte akarok lenni semmire sem emlékszem. Bezzeg amikor az igazán nagy szerelmmel először, na annak minden másodpercére, pedig 20 éve volt:)
VálaszTörlésMost én is elkezdtem gondolkodni, hogyan védhetem meg a Lányt majd. Azóta már tudom, hogy én ott rontottam el, hogy az iszonyú szeretetéhségemet bármi áron hajlandó lettem volna enyhíteni. Valamiért azt gondolom, hogy elég lesz szeretni a Lányt? Elég a biztonságot nyújtó itthoni közeg? Elég ha az apja szereti és majd ugyanezt fogja keresni? Szerencsére még csak 3 éves...
húsz év elillan egy perc alatt - mi ma 21 :)
TörlésMi elutaztunk Tihanyba az első alkalomhoz, és a sátorban történt, de nem volt bénázás, csak előtte. A szüleim felhívták a barátom szüleit,- nem akkor kezdtünk járni - hogy őt tényleg elengedik velem kempingezni? 21 éves volt, én 17. A pofám leszakad... mondanánk manapság.
VálaszTörlésDe ettől eltekintve élmény volt, ezután is még vagy három éven át... minthogy soha nem éltünk együtt, mindig kaland és élmény volt a megszervezés, a rákészülés, a körülmények. Nem voltak rossz tapasztalataim később se, meg tudtam magam védeni, hogy ne legyenek. Olyan elképesztő dolgokról olvasok manapság, azt hiszem, mázlista voltam. És a halálos szerelem keresgélése (hajszolása) sem vette el az eszemet. De úgy látom, tényleg szerencsém volt, hiszen nem voltam bálkirálynő.
Tihany jó választásnak tűnik :) és tényleg szerencséd van, hogy később sem voltak rossz tapasztalataid!
TörlésNekem sem volt egy fantasztikus élmény sajnos.
VálaszTörlésSőt 😩
Pedig a folytatás miatt marhára nem mindegy szerintem...
nagyon nem
TörlésDe jó téma! :)
VálaszTörlésÉn nem mesélem el a sztorimat, mert anyukám is olvassa a blogodat. :) Bár több, mint valószínű, tudja, hogy mikor és hol és kivel. :D
Rómában volt, A Spanyol lépcsőnél ismerkedtünk meg. Én ücsörögtem egy barátnőmmel a lépcsőn, ő meg jött a motorinójával és szép fiú volt, simán felszedett. Még nem volt mobiltelefon, viber, whatsapp, sima gyalog vonalas telefon volt, azon kellett megbeszélni a randikat, hát mit mondjak, elég kínos volt. :D Rómában robogózni bukósisak nélkül nagyon nagy flash volt, imádtam (akkoriban még lehetett lobogó hajjal, sisak nélkül). Azóta is szeretek Olaszországban motorozni... Őőő, nem mintha erre sok alkalmam adódott volna, de olykor-olykor akadt.
Maga a történet, amire rákérdeztél, egy nagyon különleges helyen volt, de nem mesélem el, mert ezt nem lehet felfogni szörnyülködés nélkül, ha már szülő az ember. Egy klubban volt, tele volt "falfirkálva" a fal mindenféle szuper idézettel és művészi alkotással, éppen csak ketten voltunk ott. Nem volt jó, de rossz sem. Tipikusan essünk túl a dolgon, mert már én vagyok az utolsó szűzmária. Azt tudtam, hogy nem akarom egy semmitmondóval. Egy különleges helyen akartam, egy különleges emberrel. Sikerült. :)
Ezt még soha nem írtam le, azt hiszem.
Anyukád is olvassa a blogomat
Törlésmíg serényen a konyhában mosogat
szorgos keze tányérokon körbejár
de a szeme a blogomra fókuszál
szeretettel a családodnak :)
Én sajnálom, hogy arra nem emlékszem, akkor és ott mi éreztem/gondoltam (azon kívül, hogy fáj), mert utólag azt gondolom, hogy az első kapcsolatom, amiben ez is megtörtént, egy tipikusan abuzáló kapcsolat volt - az akkori barátom, ha nem voltam hajlandó (az ő szavával) szeretkezni vele, megsértődött és a falnak fordult. Valószínűleg az első ilyen alkalmával kellett volna otthagynom a pébe :P De fiatal is voltam, tapasztalatlan is voltam, anyukám erről velem soha nem beszélt, kezelni se tudtam a helyzetet, szerelmes is voltam a fiúba (ez is egy külön szépsége a sztorinak, hogy először jól átb*szott, utána én két évig reménytelenül szerelmes voltam belé, majd ő is végül belémszeretett, én meg ahelyett, hogy elhajtottam volna, mindennél boldogabb voltam, hogy végre teljesült az álmom), úgyhogy, bár kifelé ez nem feltétlenül látszik, azóta is jó sok ebből adódó traumát cipelek.
VálaszTörlésAz első alkalom nálunk is több alkalom volt, és arra emlékszem, hogy párszor véreztem picit, de/és mindig fájt. Se testileg, se lelkileg nem voltam elég érett, csak nagyon szerelmes és megfelelni vágyó. Még ma is néha győzködnöm kell magam, hogy normális, ha csak akkor szexelünk, amikor van kedvem hozzá. Szörnyű.
És mióta ezeket többé-kevésbé tudatosítani sikerült magamban, rettegek tőle, hogy én majd a saját gyerekemmel ugyanúgy nem fogom tudni/merni ezt megbeszélni, mint anyukám velem.
Köszi a posztot. Ezeket eddig én se írtam le soha így.