Nyitás a világra

Némileg magamévá tettem már a megkönnyebbülést, mint életérzést, úgyhogy azon kezdtem gondolkodni, mit tanulhatnék még mivel foglaljam el magam mostanában. Az volt az első gondolatom, hogy ismét elérhetővé teszem magam a családom és a barátaim számára. Ezt jó gondolatnak éreztem, egészen addig, míg el nem kezdtem listázni, ki mindenkit kell akkor gyorsan felhívni, hogy most van rá időm. És akkor vettem egy nagy, mély lassú levegőt és úgy döntöttem, hogy nem kezdek el telefonálgatni, csak mértékkel, mert mi lenne, ha most az egyszer magamat is elérhetővé tenném magam számára és hagynék egy szusszanásnyi időt arra, hogy rendet tegyek magamban és magam körül - ami nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy találkozókat is nagy örömmel megbeszéljek, de talán heti kettőnél nem kéne többet, mert így is van pasim, gyerekeim, munkám, velük/ezzel is kevesebbet foglalkoztam az elmúlt időszakokban, mint az optimális lett volna. És vagyok én, akinek nemcsak blogja, de szép nagy testem is van, és mi lenne, ha a testemet is megpróbálnám megfeleltetni végre a kor követelményeinek - vagyis nemcsak etetném, itatnám és mosdatnám, de időnként sétáltatnám, mozgatnám is, csak úgy a magam örömére. És nem etetném több csokoládéval sem (ami fájdalmas szakítás lesz), hanem elmeösszpontosítással elérném, hogy főképp zöldségekkel (növényekkel) tápláljam és forrásvízzel itassam, mintha csak csodaszarvas lenne. Valamint - de biztosan van még más is, amit magamért megtehetek - a saját kedvemre olvasgatnék, legalább két-három hétig nem szakirodalmat. Ezek a terveim. Nyitás önmagamra.