pizsamás sztorik

Kedvet kaptam creusa-tól a pizsamás sztorikhoz. Oké, más talán nem nevezné sztorinak őket - attól én még leírom.

A kedvenc pizsamám fehér volt, piros szegéllyel. Másodikban kaptam (8 évesen), mikor kivették a vakbelemet a László (?) kórházban. Most Bethesda. Ezt pedig onnan tudom, mert arra emlékszem, hogy látni lehetett a vécé ablakából a hullámvasutat. A pizsama legfőbb erényei abban rejletetk, hogy a) nagyon vékony textilből volt, ami nyáron is kellemes volt b) egészen felnőttnek éreztem magam benne. A kabátján piros szegélyes zseb is volt, a nadrág részét szerintem legalább négy-öt évig hordtam.

Amikor megvettük (és még jó néhány évig) tiszai házunkban nem volt víz, a kútra jártunk vízért. Nem volt messze a kút, talán 50-100 méterre, de azért egy-egy húszkilós kannával megszenvedtünk. Persze nagyon büszke is voltam, mennyit bírok. Amikor az oviban megismert legjobb barátnőmmel (csak mondom, hogy bv fia a lányának az osztálytársa) 13 évesen a Tiszán nyaraltunk kettesben két hétig (esténként többek közt pulóverkötéssel ütve el az időt) - szóval, ha este vettük észre, hogy elfogyott a víz, már nem hoztunk újat, hanem pizsamában kisétáltunk és ott mostunk fogat. Csak úgy villogott a holdfényben a habzó szánk, miközben kacagtunk!

Aztán amikor építették az Árpád hidat, egyszer éjjel átmentünk rajta egy másik barátnőmmel. Nem pizsama volt rajtunk, de majdnem: a szülei köntöseit vettük magunkra. A tiszta habtestünkre. És mezítláb elmentünk éjjel megnézni az épülő hidat. Valamelyik buszt játszottuk. Mentünk, a megállókban (azok helyén) megálltunk, leültünk a földre, csöngettünk, továbbhaladtunk. Az építőmunkások éjjel is dolgoztak - míg meg nem láttak minket.

A gyerekeink két-három éves korukban nemigen szerettek fürdés után felöltözni, pucéran szaladgáltak a lakásban. A. azt találta ki (és ez szinte mindig bevált!), hogy fogta a pizsamájukat (egyikét, majd másikét, külön-külön) és a ruhákat a karjaiknál foga lebegtetni kezdte: táncol a pizsama! táncol a pizsama! - énekelte. És a táncoló pizsamákba a gyerekek önként és dalolva bújtak bele, mert immár nagyon akartak azokba belebújni.

Amikor ideköltöztünk a faluba, V. az ötödik születésnapjára azt kérte ajándékba, hogy menjünk ki pizsamában az utcára és úgy sétálgassunk ott. A sötétet nem, de a szürkületet megvártuk, aztán kézen fogva, kettesben sétáltunk egy kis kört (1,5 - 2 km) a környező utcákban. Ha láttatok még boldog kislányt! Hát V. nagyon boldog volt - és én is vele.

Ha rohanok a vonathoz, A. nagyon gyakran most is pizsamában ül autóba, hogy levigyen. Én is vittem már V-t távolabbi buszmegállókig neglizsében.

A pizsamasztorik mára véget érnek (nem is tudom hirtelen, van-e több más ilyen), aludjatok jól, álmodjatok szépeket, jó éjszakát, gyerekek!