Reggel ötkor kelek. Nyolctól fél ötig dolgozom. Hatra érek haza. Már reggel is agyhalott vagyok. Estére a zombik hozzám képest királykisasszonyok. Kínzástörténeti múzeum? Na, ne röhögtessenek! Mindennap minimum három munkát kapok vissza azzal, hogy jó lesz, jó az irány, de húztam belőle... úgy 120 százalékot. És akkor újraírom, és megértek magamból megint egy kis részt, remek önismereti kurzus, aztán időnként a munkából is már lassacskán valamennyit, nem eleget. Aztán vizsgázom - megvagyok mindennel. Az eredményeket nem tudom még, de reményeim szerint nem kell újráznom semmiből. Aztán meghallgatom, meddig számít fiatalnak valaki. Én már nem. Bár az új kolléganő el sem tudja képzelni, hogy nem egy másik bennfentesnek mondja, hol húzta meg a fiatalkor végső határát. Én már azon kívül esek pofára. Aztán elhatározom, hogy bármit mondanak, azt fogom csinálni. Mert amit kifogásolnak, azok a dolgok az én végzettségem szerinti szakmám szabályainak tökéletesen megfelelnek. Ezzel a végzettséggel viszont egyedül lézengek a sok más közt. Igen, félelmetesek nagyon a mások. Aztán szoktam még ebédelni, a kiszolgálólány, aki mindenkit harsány helló!-val köszönt, amikor rám kerül a sor, azt szokta kérdezni: Önnek mit adhatok? De akkor már mindig késő kiállni a sorból, úgyhogy inkább rendelek valamit. Az álommelóért meg kell dolgozni, még úgy is, hogy rémálomelemek is csúsznak bele itt-ott. De úgy határoztam, a végsőkig kitartok. Na jó, ez egyszer már nem jött be. Akkor nem a végsőkig. Csak amíg van egy cseppnyi remény is arra, hogy egyszer majd átlátom a viszonyokat, minden rövidítést fel tudok oldani, elfogadják húzás nélkül a munkáimat, visszafiatalodom a törzsgárda átlagához és meggazdagszom. Most pedig megpróbálok az éjszaka fennmaradó öt órájából tízet mélyen végigaludni. Kedv, remények, Lillák... Megmondom őszintén, most perpill nem írni volna jó, inkább rajzolni vágyom az ágyon.
Jezusom - kitartast!!
VálaszTörlésEn minden egyes alkalommal, amikor (=mindig) udvariasan es elozekenyen lemagáznak és Madame-nak titulalnak ezek a franciak, arra gondolok: szemétkednek. Minél elozekenyebb valaki, annal nagyobb pofátlanságnak érzem. EZT NEM LEHET MEGSZOKNI!!
ÓÓÓ, a hiba biztosan nem a te készülékedben van hanem egy másik világba tévedtél, kicsit ( nagyon ) más szabályokkal ahol sem az egyéniség, se a színes megfogalmazás, se semmilyen más normalitás nem megengedhető, szigorúan csak a szakzsargon és a jogszabályok valamint a minták adják a keretet mindennek ha jól gondolom...
VálaszTörlésCsak meg kell szokni, de ne tedd magadévá ha lehet.
Rendszeresen a munkahelyemen dobbenek ra, hogy elfelejtettem otthon kavet inni :( ma mar az sem jutott eszembe, hogy bekapcsoljam a fozot. Remelem, nem lesz olyan nap, hogy pizsamaban indulok el...
VálaszTörlésDe az hogyan lehetséges?! Hát kávé nélkül én menni se tudok kb.
TörlésMondtam, hogy zombi lettem!
TörlésUgy van, hogy erzem reggelente h tompa vagyok es kene valamit csinalnom, de nem jutok el addig, hogy kavet. Aztan bent megerzemaz illatat es rajovok, mi hianyzott. En is erzem h durva ez igy
TörlésHa a főnököd aki fiatalabb arra nem tudok mit mondani, legutolsó főnököm 10 évvel volt fiatalabb mint én borzalmas volt.
VálaszTörlésViszont ha csak simán a kollégák, akkor én rájátszanék.
Persze nem tudom hogy mennyi humorérzékük van.
De megint felteszem a komoly költői kérdést: hol vannak a 40 felettiek? Mert nekem is úgy tűnik hogy mindenhol huszonévesek dolgoznak.
A nagyin fiatalfonokom vegtelenul figyelmes es jofej - ugyanakkor olyan munkabirasa van, hogy harom ember napi munkajat siman vuszi egyedul. Idonkent viszont beleesik abba a hibaba, h azt hiszi, mindenki ilyen.
TörlésA negyven felettiek biztosan mind pedagogusok... ott fuatalt latni alig.
De most még beteg vagy? Vagy a korankelestol vagy zombi? Vagy a sok ismeretlen tanulnivalotol az uj munkaddal kapcsolatban? Vagy mindegyik? Tehat valamikor kicsit normalizalodni fog a helyzet?
VálaszTörlésEn kavefuggo vagyok es megesett velem is mar hogy elfelejtettem inni. Aztan a meglepetestol nem tertem magamhoz, de ez szerintem csak 1x fordult elo es valoszinuleg annyira szet voltam csuszva hogy meg se kottyant a koffeinhianybol adodo fejfajas...
Is-is-is...es igen, azt remelem, hogy sikerul meg ennel sokkal jobban belerazodnom. Kiismerni a helyi viszonyokat, fejbol lokni a szakirodalmat... tavasszal vilagosban kelni es indulni... ilyesmik :)
Törlés