Amikor én egyszer gyerek voltam, akkor az volt szokásban, hogy a beteg gyerek kímélő kosztot kapott gyógyulásáig. A kímélet - ami gyakorlatilag független volt a betegség jellegétől - pedig a következőkből állhatott:
(köménymagos) sós vízben főtt krumpli
reszelt alma (esetleg mézzel és citrommal)
sós vízben főtt sárgarépa
üres pirítós
üres kétszersült
amikor már közel volt a gyógyulás és lehetett tudni, hogy nem vész kárba a drága étel:
húsleves
krumplipüré (tej nélkül, de egy kis vajjal)
pirítós vagy kétszersült vajjal
lágy tojás
És a betegségnek nevezett időszakot szigorúan az ágyban töltöttük. Olvasni szerencsére szabad volt, amikor az ember egyáltalán már látott a láztól.
Ehhez képest manapság:
én: ennél valamit?
Á.: hát, nem is tudom, nem nagyon van étvágyam
én: jó, akkor ne egyél
Á.: azért egy kicsit éhes vagyok...
én: mit kérsz?
Á.: lehet kolbászos hagymás tojásrántottát?
én: hát...
Á.: de elég lesz csak három tojásból
én: hát, ha meg bírod enni, jó
Á.: meg bírom... és ebédre jó lesz az a kis vaddisznópecsenye amit a nagypapa hozott...
Más generáció:)
VálaszTörlés