2022. november 10., csütörtök

papírforma

Nos, a tavasszal "ellopott" néni helyett már a nénitolvaj van bejegyezve ikerszomszédként. A rendőrség és a gyámhatóság szerint is teljesen rendben volt, van, lesz, hogy egy ember, aki egy éve még nem ismer egy öregasszonyt, csak megveszi annak a vidéki házát, aztán a pénzt, amit az öregasszony itthon tart a párnája alatt, néhány héttel később közösen teszik be a bankba (?), onnantól kezdve az addig úton-útfélen minden szomszéddal beszédbe elegyedő, de idegenek felé bizalmatlan néni hetekre, hónapokra eltűnik a házból, ha néha felbukkan, akkor a korábbi segítőitől, szomszédaitól riadtan menekül, velük soha többé szóba nem áll, viszont az idegen ember felújít, átépít, majd megjelenik a tulajdoni lapon, mint tulajdonos. Hát miért nem tudja elképzelni, hogy megszerették egymást? - kérdezte rosszallóan a rendőrsrác. Mert szerinte én gyanakvó vagyok, de igenis vannak tündérmesék. Én hiszek a mesékben - és a mesékben megjelenő gonosz, számító, hatalom-és vagyonéhes szörnyekben is. A nénit több, mint másfél évtizede ismerjük, láttuk, hogy fordult ki magából a bácsi halála után, és biztos vagyok benne, hogy ez a pasi (mármint az új szomszédunk) egy elég gátlástalan csaló. De lepapírozta, papíron minden rendben, szóval, lépjünk is tovább.

2 megjegyzés:

  1. Kiszolgáltatott idős emberek áldozattá válása egyre gátlástalanabb... ne hagyjuk!

    VálaszTörlés