Az idei február igazán elkényeztet: ha reggel csípős is az levegő és fagyottak a szélvédők, de napközben kék az ég, ragyog a nap és sétára, de akár szélvédett helyen kiülésre is csábít az idő. Az este felkeresett orvos jóvoltából mától itthon gyógyulok. Amint elintéztem a rémítő tüdőröntgent és amint meggyőződtünk arról is, hogy az ugató köhögés mellé van-e vagy nincs arc- és homloküreggyulladásom. A napon! - gondoltam én. A szép langymeleg tavaszi napon fogok meggyógyulni - ábrándoztam én. Egy frászt - írja az ab ismertetője, amire ítéltettem - mert ez a gyógyszer fényérzékennyé tesz, kifejezetten kerülni kell a napot. Okozhat még ideiglenes vakságot, Achilles-ín szakadást, hallucinációkat és látomásokat (mondjuk ha már nem lát az ember, érdekesebb úgy)
Csak tájékoztatásul: a kazán még mindig nem jó, mert nem derült ki, mi a hibája - de A. különféle varázslatokkal újra és újra be tudja indítani, úgyhogy a szokásos 20 fok van megint. Az, hogy majd' meg fagyok, nyilván egyéni érzékenység.
Gyarmati Fanni naplóját olvasom továbbra is, már az első kötet végén járok (napközben eddig nem volt időm és akkora, hogy magammal cipelni sem bírtam a vonatra, buszra) - nagyon-nagyon intenzív könyv, soronként lehet elképedni, utálni ezt a hisztérikát, megdöbbenni, aztán azt gondolni, hogy bakker, de jól látta, más hogyhogy nem? - és ijesztően sok a párhuzam a napi politikával.
Kénytelen eszek megvenni ezt a könyvet, te meg gyógyulj meg hamar! Új kazán? Az már lehet, hogy fűtene! Párszázezerért...
VálaszTörlésMire a kazán jó lesz, addigra ideér a tavasz. :( Most már gyógyuljál!
VálaszTörlés