2023. december 2., szombat

Önmagunk megszeretése - sokadik lecke

Sajnos az előzőeket nem tanultam meg jól, még mindig nem tudom eléggé szeretni magam. De nem adom fel, sikerülnie kell! Most például a fogamat szeretgetem. Azt, ami ki fog esni. Talán nem. Gyökérkezelt fog, bal alsó ötös. Én eddig nem voltam oda a fogaimért. Ápoltam rendesen, jártam fogászatra, de nem különösebben tetszenek, mert... nem tudom, miért. Szabályos a fogsorom (nagyjából), ha másnál látnám őket, tetszenének. De magamnak nem ilyet akartam, hanem olyan gyöngyfogakat, mint a szabójutkáé (volt hetedikben, akkoriban csodálkoztam rá, hogy az emberek fogai jelentősen különbözőek) - aztán mivel nem volt olyan, nem alakítottam ki masszív érzelmi viszonyt a fogaimmal, inkább csak tudtam, hogy nem szeretem őket. Akkoriban azt hittem, lófogak - mostanra tudom, hogy ha ló egyáltalán, akkor is inkább csak póni. De amúgy semmi extra. És most szegény nemszeretett bal alsó ötös mozog. Először rengeteg genny ürült az ínyemből vagy egy hétig, aztán írt a helyettes orvos antibiotikumot, szedem is szépen - és erre tegnap mozogni kezdett a fog. Talán egy kenyércsücsökre haraptam rá. Vagy csak mérgesen csikorgattam éjjel. Nem tudom, de most mozog. Szerdára szereztem egy másik rendelőbe egy másik orvoshoz időpontot. Sebész. Félek tőle. Próbálom megértetni szegény bal alsó ötössel, hogy most már tudnám őt szeretni, de most már halott. Jaj, hogy lehetne feltámasztani? És az egész szép testet megszeretni, nem csak köbfélcentinként, ami már elromlott?

2023. november 30., csütörtök

első hó

Nem egészen fél óra alatt lett semmi hóból nagy hó. Huh - gondoltam - elugrom a megrendelt zöldségekért gyorsan. Hogy ne este kelljen az ónos eső sötétjében. Ami majd jön. Lassan persze, csak üstöllést. Pizsamában. Egy kilométert tehettem meg, amikor belémcsúszott oldalról egy autó. A zöldségekért el sem mentem, csak haza, amint végeztünk a papírmunkával. Nem volt betétlapunk, felhívtam A.-t, hozott, addig hóemberré váltam. Amikor A. megérkezett, megpróbálta kioperálni a kerékküllőim közé szorult lökhárítódarabokat, elvágta a kezét. Az incidens egyetlen vérző sérültje ő lett. Nekem csak a fejem kapott gellert és tartott egésznapos migrénes nyomásban aztán. A vétkes elismerte a hibáját, korrekt volt, meg minden - de mégiscsak nekem lesz szaladgálnivalóm vele. Itthon aztán fürdés, öltözés, tervek átírása, BKV-sra. Nem is hittem, hogy ennyire belegyógyultam az autómba - azt sem tudtam, mit vegyek fel közösségi közlekedéshez. Milyen kabát, milyen táska (mármint amibe elfér minden cuccom) - hazafelé az úgynevezett télikabátomban, vagyis abban, amiről azt hittem, hogy a télikabátom, ronggyá áztam. De úgy, hogy a bugyim is vizes lett. Egy fűtetlen busszal döcögtem haza, azalatt pont rám fagyott minden vizes holmi. Didergek. Forró tea, ágynyugalom, Netflix krimi. Vigasztaló édességként csak fagyasztott egrest találtam - szóval, még ez is! Antibiotikumot már tegnaptól szedek a fogamra. Ha szerencsém van, holnap lázmentesen ébredek és el tudok menni dolgozni.

2023. november 27., hétfő

Ma csak a fogam fáj

nem valamire, hanem mindentől. Már Krakkó előtt elkezdett fájni, de Krakkót nem mondhattam le. Aztán az orvos nem vette fel a telefont, aztán írtam neki, kiderült, hogy szabadságon van. Havi két hetet egyébként. Elmentem röntgenekre. És bejelentkeztem a rendelőben dolgozó másik dokihoz. Múlt szerdán. Holnaputánra. Egy doboz Nurofen forterapidatyaisten már elfogyott. Nem akarok túl gusztustalan lenni, de - oké, az ínyem is fel van dagadva. Váááááárom a szerdát. Nagyon. Közben ma olyan hasznosakat dolgoztam! Kár, hogy ezekről nem írhatok soha. Szép kis munkáim voltak ma, fő és mellékszeretplőként állásban egyaránt. Jónak lenni jó, profinak lenni pláne jó - és időnként megcsap a profizmus jóleső szele. Aztán rögtön tudom, mit lehetne még jobban csinálni, szóval nyugi, nem kap el a gépszíj, hogy a mennyekbe repítsen. Ma pedig korán fekszem le, 23.00 előtt.

2023. november 26., vasárnap

Ma is igent mondanék

a kenyérsütő gépre - és nagyjából szó szerint megírhatnám ugyanezt a posztot. Csak azóta még többet kockultak együtt A. és a sütőgép, én még többször próbáltam meghekkelni valamivel a "normál" kenyeret - ma hagymát, vagy aszalt szilvát ajánlgattam bele, de A. a sokfunkciós kenyér híve, amit utána tetszés szerint ehet sósan is, édesen is.

Talán már unjátok a konyhat témát (de ez a leginkább semleges témám, muszáj folyton elővennem) - majd a családfakészítéses bonyoldalmakat is megírom, mostanában napi több órát vesztegetek arra, hogy kiderítsem, kivel hogyan állunk rokonságban. Azt mondom, a gyerekek kedvéért vágtam bele, de ez csak duma, őket egy cseppet sem érdekli, engem viszont igen. És egyben halálra is bosszant. De találtam olyat, amit nem tudtam (és nem találok egy csomó olyasmit, amit tudok)

semmi, semmi, semmi

Nem történt semmi. Tegnap este feltaláltam a töpörtyűfrissítést (sajnos szeretem a töpörtyűt, de sajnos kevés helyen lehet jót kapni, ezért ráfanyalodok néha a boltira - mármint eleve évente maximum kétszer-háromszor veszek, de már nagyon rég jártam a hentesnél, ahol szoktam, ezért amikor megláttam a lidlben, hogy van natúr, adalékanyagmentes töpörtyű, akkor beraktam a kosaramba, de amint itthon felbontottam, túl ridegnek tűnt - ezért aztán beborítottam egy serpenyőbe és egy kis só társaságában kevergetés mellett felforrósítottam - nagyon finom lett, majdnem, mint a friss - az átható zsírszalonnaszag nélkül).

A mai napot a rendrakásnak akartam szentelni - de ezek a szentelések nekem nemigen mennek, alig lett rendebb, de hulla fáradt vagyok - így telnek a hétvégék, ismerem ezt a hétvégi érzést, amikor alig várom, hogy jöjjön a hétfő, a kedd, a szerda és legyen végre újra hétvége, hátha azt majd jól csinálom (és aztán újra nem)

Ebédre csilis babot főztem, valószínűleg teljesen önkényes anyagokból és módon: sertéshúsból, kukorica nélkül - cserébe háromféle babbal (fekete, fehér, vörös), meg némi sárgarépakockával. Nagyon finom lett, nem is tudom, miért nem csinálom gyakrabban. Sosem jut az eszembe. Desszertként sült alma volt, arra rákaptunk mostanában - semmi extra, felezett alma, magház kivájva, egy kanál baracklekvár, sütőbe tenni, 200 fok, 20 perc (kb) - isteni csemege. A rendrakánál minden jobb, ez pláne.

A hatalmas paplanom igen finom, könnyű és puha - de azért az alá is jobban fel kell majd öltözni ahhoz, hogy teljesen komfortos legyen, egy szál hálóing nem elég - inkább pizsama zoknival és nagykabáttal. Rettentő fázós vagyok. Többet kéne mozogni. Lusta is vagyok. De legalább olvasni lenne időm!

Aztán hirtelen este lett és a százelemű listáról legfeljebb két-három elem abszolválódott, úgy-ahogy. Példának okáért nincs új a nap alatt hely az ablak alatt a létrának, ezért nem került vissza a leszakadt függöny a karnisra, ezért nem gyalogoltam a gyaloglógépen, mert nem akarom, hogy a fél utca az elkínzott arcomat nézze három perc sétát követően, holott mindennap harminc perc a minimum, amennyit menni kell, a határtalnság a csillagos ég. Nálunk amúgy nem esett a hó - sem semmi (semmi, semmi)

2023. november 25., szombat

a nap dühös mondata

ha én abban főznék vagy tálalnék, amiket ti tiszta edény címén elraktok a szekrényekbe, már rég meghaltatok volna pestisben (igen, lehet)

ma kidobtam apám nőit a kukába

Elég nehezen megy apám házának az ártalmatlanítása kiürítése, mi fizetjük a számlákat, holott a tesóm szeretné a házat - és mi kezdtük el a szeméthegyek elhordását is. Nem tudom, meddig fog tartani. Jó lenne persze felnyalábolni mindent és elvitetni egy száz konténerrel - de mivel semmiről sem tudjuk, hogy mi van egyáltalán, én próbálok értéket menteni. Mármint főleg fényképeket keresek a gyerekkoromból, mert alig tíz-húsz képem van magamról azelőttről, hogy A.-val találkoztam volna. Apám egyik szekrényében találtam úgy tíz kiló fényképet, elhoztam őket, hogy átnézzem. Ebből vagy kilenc kilónyi ment a kukába - a többségen különböző nőkkel enyeleg (vagy éppen a bugyijukban turkál - még jó, hogy nem kértem meg a gyerekeket, hogy segítsenek átnézni a képeket, hogy gyorsabban haladjunk) - de muszáj volt átnézni mindet, mert a magát előszeretettel pedánsnak és rendszeretőnek nevező apám élére állított fényképalbumaiból az derült ki, hogy bármit bármire halmozott csak nő legyen rajta - többek közt a néhány évvel korábban karácsonyra tőlünk kapott kismackós fotóalbumban is a nőit találtam (ez borított ki leginkább - talán két vagy három éve kapta, teli a gyerekekről szóló képekkel) - a mi fotóink pedig be voltak tűzködve más albumok üres helyeire. A gyerekkoromból semmi, ezek mind az elmúlt 30 év képei - de ezek is gondosan úgy válogatva, hogy van benne kép anyukámról, a tesómról, sok a tesóm feleségéről, néhány a gyerekeikről, a mi gyerekeinkről, A.-ról - és kb tíz kép, amin én is rajta vagyok (és amit tőlünk kapott). Mondhatnám, hogy nem csodálkozom - mert végül is nem csodálkozom - elég nyilvánvaló volt egész életemben, hogy apámnak kábé egy fületlen gomb is többet számított, mint én - de sajnos ettől még szívszorító újra és újra szembesülni vele. És megnyugtathatnám magam azzal, hogy apám nem olyan ember volt, akivel én szívesen barátkoztam volna - de úgy látom, még mindig dühös és csalódott vagyok amiatt, hogy nekem ez az apa jutott, holott juthatott volna épp egy másféle is, egy kedves, egy szeretetteljes, valaki, akire számíthatok, akire felnézhetek, akit szerethetek (ó, arról már nem is merek gondolni sem, hogy olyan, aki engem tisztelt vagy szeretett volna, vagy aki szeretettel bánt volna velem és büszke lett volna rám) - hát, ezzel basztam el egy amúgy kedves szombatot. És nem is voltam alapos - mert a nőket kidobáltam, de van egyéb sok teljesen érdektelen kép is, amit nem volt energiám válogatni, már letörnek az ujjaim attól, ahogy húzkodom ki a képeket az albumok celofánjai alól - mennyivel klasszabb lett volna volt egyetlen gombnyomással a telefonjáról törölni a felesleges (igen, ott is voltak) képeit. A számítógépét még nem néztük át - állítólag a gyerekkori filmeket bedigitalizáltatta és átmásolta oda. De egyáltalán nem vágyom arra, amit mellette vagy helyette találni fogok. Azt hiszem, egész egyszerűen méltatlan volt ahhoz, hogy az apám  lehessen (attól még sajnos az volt - remélem, lesz még sok időm feldolgozni).

Jó dolog is történt ma: A. vett nekem egy meleg paplant, alig várom, hogy este legyen és ne fázzak alatta. Ja, este van. Akkor alig várom, hogy lefeküdjek végre és aludjak a hatalmas és könnyű extra warm paplanom alatt.

Próbálom utolérni magam

de túl gyorsan futok - kicsit skizo, miért nem az a felem fut gyorsabban, aki hátrébb tart? Na, mindegy. A lényeg az, hogy nem megy. Vagy a nemszeretemke egyetemre kell járnom, vagy szellemíróként kísértek, vagy a magánmunkáimra készülök, vagy a valódiakra, itthon már semmi időm, energiám nincs semmire, Augeiász istállója a lakáshoz (meg a testi állapotaimhoz) képest patyolat patika. És ez így megy évek évtizedek óta. Mindig van néhány száz ötletem, amiket most azonnal meg kell valósítani - és mióta anyukám beteg, rettegek attól, hogy egyszer nem lesz több ötletem. A megvalósítást hagyjuk, ahhoz egy éves fizetett, önkéntes szabadságra lenne szükségem (minimum), mindvégig boldog, tettvágytól égő állapotban (ahogy ezt martine móricka elképzeli). Olvasni alig van nincs semmi időm, legfeljebb futtában a feliratokat.

De főzni főztem mostanában néhányszor örömmel is - szeretném hangsúlyozni, hogy örömmel!, mert erre kevés példa volt, mióta anyukám nálunk lakott a covidos karanténban - és ez a kedvem legalább kezd néha visszatérni. És rajzoltam is néhányszor, meg írtam egy kicsit. És nem is igaz, hogy nem olvastam, mert verset többször is - igaz, csak telefonról. És már megvettem a karácsonyi ajándékokat szalvétákat (karácsonymentes mintázatú, de szép) - az ajándékok* még nincsenek kitalálva, de szerintem idén nagyon minimálban gondolkodom majd.

És az egyik örömfőzésem alkalmával megfőztem a karácsonyi menü egyik elemét próbaként (nem tervezetten, csak annyira jó volt, hogy beemeltük a karácsonyi étkek közé) - úgyhogy ezt most megosztom veletek is, mert végtelenül gyors, egyszerű, ugyanakkor finom és némileg ünnepi is. Szóval, íme, a lazac zöldségágyon nevű kompozíció:

Hámozott, felkockázott krumplit kell megfőzni és (lehet vele egy vízben) néhány szál sárgarépát is - kb 80-90% krumpli, 20-10% répa - egy kivajazott tepsibe vagy tálba önteni, ha megfőtt (lé nélkül). Krumpliból szerintem itt az a jó, amelyik némileg málik, szétnyomható, hogy be tudja szívni a rácsöpögő fenti leveket. Ráhalmozni sok (tényleg sokat, mert összelappad!) mosott, nyers bébi spenótot. Aztán a tetejét kirakni nyers lazackockákkal (kb. pörkölthús nagyságú), aztán ezt az egészet nyakon önteni nyers tojásból, tejszínből vagy tejfölből álló erősen sós keverékkel (külön csak a krumpli főzővize volt sós) - én borsot tekertem bele és szerintem a karácsonyihoz sok friss kaprot is vágok majd. Betolni a sütőbe, én 200 fokon sütöttem kb 30-35 percig + 5 percet még a rászórt sajttal (tudom, hogy a halas ételekhez többnyire nem szokás sajtot enni, ez jó volt így -de lehet nélküle is).

Szerintem jó lehet kelbimbóval és több gyökérzöldséggel, meg batátával is.


* az élményajándékokról annyit, hogy tavaly vettem A.-nak (és magamnak) jegyet, hogy bejárjuk a kőbányai sörgyár barlangjait, és a múlt héten jutott eszünkbe (sokadszorra), hogy bakker, még mindig nem foglaltunk időpontot - de már csak jövőre volt. (igen, hülyén néz ki, de jogos a múlt idő meg a jövő ilyetén együttes emlegetése)

2023. november 16., csütörtök

Amikor jól mennek a dolgok

Visszajött az értékelés a szellemírói (köszönöm, boriska!) tevékenységem eddigi eredményéről a következő levélke kíséretében: Helló, martine, ez jobban alakul, mint gondoltam, már csak a dizájnelemeket hiányolják belőle, csatolom a választ (amit a projektgazdák írtak) - XY, a nemszellem író. Némileg elképedek, mert szerintem komoly tartalmi hiányosságai vannak az anyagnak - de sajnos nem tudok mindent lelopkodni a netről, kellenének a tényleges kutatások dokumentumai is (de nem kaptam meg őket - a magam részéről a létezésükben is kételkedek) - de ám legyen jó. Olvasom a hivatalos választ: "Jó lesz,  de kellenének a konkrét vizsgálati eredmények és elemzései, grafikonok, táblázatok, stb." - hát bakker, drága buta XY, a grafikonok és táblázatok a tartalmi részt adják, nem a dizájnot. Hétvégére megpróbálom kivasalni belőle azokat a cuccokat, amikből a dizájnelemek előállthatók. Csak mondom, hogy ezerszer könnyebb valódi kutatónak* lenni, mint szellemírónak, mert mint szellemíró szellemdokumentumokból próbálok élő aranyat anyagot varázsolni. Tiszta alkímia.


* nem, XY nem az, csak egy szerencsétlen szerencsés flótás, akinek az ölébe hullott valami, amivel semmit sem tud önállóan kezdeni, mégis jóval több pénzt kap a végén, mint én.

2023. november 15., szerda

Szülinap

Ma 22 éve megszültem Á.-t. Még nem most, majd este tíz körül. Általában azt szoktam érezni, hogy mintha csak ma lett volna! - de ma azt érzem, hogy ezer éve volt, és hogy jó, hogy ezer éve még képes voltam ilyesmire, mert manapság már nem tudnám megtenni. Olyan rémületes fáradtság ül rajtam, hogy fényes nappal a budapesti utcákon vezetés közben el tudnék aludni. Vagy legalábbis ezt érzem. Ehhez képest az elmúlt sok napban fél kettő körül kerültem csak ágyba és magamtól ébredtem hat előtt. Szóval, ébren vagyok, de hatékony nem. Iszonyatosan várok vala,mi szünetet, pedig most volt Krakkó, ami szuper volt, feltöltő, lélekmelengető, szabad (stb) - csak kevés. Épp úgy, mint a nyári szabadságom. Aludni szeretnék, ágyba kapni a teákat, olvasni, sétálni valami erdőben, filmeket nézni ehhez képest ma este étterembe kell mennem úgy értem, szuper, hogy ma nem kell főznöm, mert étterembe megyünk vacsorázni - de a tortát is csak most sütöttem meg, és sebtiben vettem két pizsamáát és hét pár zoknit. Ezek a szokásos gyerekszomorító ajándékok* nálunk - de pont úgy adódott, hogy szükségessé is váltak, csak időm nem nagyon volt vásárolni menni, úgyhogy munkaidőben futottam be egy plázába - ilyet nem szoktam csinálni - aztán hómoffiszba helyeztem magam adminisztráció ürügyén, hogy meg tudjam sütni a tortát - de meglesz ennek is a böjtje, mert az adminisztrációt éjjel fogom letolni, amikor hazaértünk az étteremből, Á. elfújta a tortán a gyertyákat (úgy emlékszem, vettem valamikor még a nyáron), megettük (a tortát), megajándékoztuk (Á.-t), visszavittük a külső telephelyére hazavittük (V.-t). Én nem tudom, mások hogyan abszolválják a napi feladataikat, nekem egyre kevésbé megy. De most próbálok arra koncentrálni, hogy egy édes kisfiút szültem ma 22 éve, akinek a legjobbakat kívánom mindenből, de pláne az életből - és most nem akarok a környezeti hatásokra gondolni, mert elsírom magam, hanem arrra, hogy igenis minden jó lesz. Diótortát sütöttem - már készen van a piskóta is meg a krém is, de még nem tudom összeállítani, mert hűlnek.

Azt álmodtam, hogy három másik kövér barátnőmmel (nincsenek, vagy legalábbis ezek, akik ott voltak, nem létezők) valami törzsi táncot járunk (pucéran? lenge öltözetben?) a hatalmas gyerekkori előszobánkban, mert a szüleim nincsenek otthon. Felnőttek vagyunk - amúgy gyerekkoromban kifejezetten  vékony voltam (annak ellenére is, hogy apám folyton azzal szekált, hogy ha eszem, elefánt lesz belőlem, ezért folyton éhesen kellett lefeküdnöm, nekem nem járt vacsora, ha ő úgy gondolta) Az egyikük elmondja, hogyan kell lefogyni ezzel a tánccal, hárman őrülten ropják, de én kisurranok, mert elfáradtam és valami kaját keresek, sonkát vagy szaloncukrot. Kijönnek utánam a lányok, de ropják tovább körülöttem is, és kinevetnek, győzködnek, ugratnak, csúfolnak, amikor valaki hátulról megfogja a vállamat - eleinte azt hiszem, szeretetből. De aztán elém lép egy kövér henteslegény - állítólag a kövér Hajdú Péter az - nem akarok nagyon mentegetőzni, hogy ébren azt sem tudom, ki az, mert tudom, hogy valami butaképű celeb - de hogy róla álmodjak? - Szóval, el akar venni feleségül, megrémülök, a kezébe harapok, de a kézfeje zsírral töltött (???) szivacsból van, a szám megtelik zsírral, a szemem könnyel, mindenki röhög, én sírok. Nem tudtam volna valami szebbet álmodni a születésnapra?

* kapott Á. mást is, ne aggódjatok :)