Sajnos az előzőeket nem tanultam meg jól, még mindig nem tudom eléggé szeretni magam. De nem adom fel, sikerülnie kell! Most például a fogamat szeretgetem. Azt, ami ki fog esni. Talán nem. Gyökérkezelt fog, bal alsó ötös. Én eddig nem voltam oda a fogaimért. Ápoltam rendesen, jártam fogászatra, de nem különösebben tetszenek, mert... nem tudom, miért. Szabályos a fogsorom (nagyjából), ha másnál látnám őket, tetszenének. De magamnak nem ilyet akartam, hanem olyan gyöngyfogakat, mint a szabójutkáé (volt hetedikben, akkoriban csodálkoztam rá, hogy az emberek fogai jelentősen különbözőek) - aztán mivel nem volt olyan, nem alakítottam ki masszív érzelmi viszonyt a fogaimmal, inkább csak tudtam, hogy nem szeretem őket. Akkoriban azt hittem, lófogak - mostanra tudom, hogy ha ló egyáltalán, akkor is inkább csak póni. De amúgy semmi extra. És most szegény nemszeretett bal alsó ötös mozog. Először rengeteg genny ürült az ínyemből vagy egy hétig, aztán írt a helyettes orvos antibiotikumot, szedem is szépen - és erre tegnap mozogni kezdett a fog. Talán egy kenyércsücsökre haraptam rá. Vagy csak mérgesen csikorgattam éjjel. Nem tudom, de most mozog. Szerdára szereztem egy másik rendelőbe egy másik orvoshoz időpontot. Sebész. Félek tőle. Próbálom megértetni szegény bal alsó ötössel, hogy most már tudnám őt szeretni, de most már halott. Jaj, hogy lehetne feltámasztani? És az egész szép testet megszeretni, nem csak köbfélcentinként, ami már elromlott?
Mi történt szerdán? Sikerült megmenteni? Jól vagy?
VálaszTörlésTessék írni, mert aggódom!
(Sikerült belépnem!)