2021. december 27., hétfő

Karácsonyi ételeink

Szóval, 24-én rendeltünk  hidegtálat, ezt tavaly épp így csináltuk, finom volt.

25-én  Dragomán György Főzőskönyvéből készítettem el a finn tejszínes, kapros lazaclevest - kis változtatásokkal. Én viszonylag sok hagymát vágtam fel elég trehányul, nagy darabokra, megfuttattam vajon, míg üveges nem lett, tettem hozzá babérlevelet és szegfűszeget, karikáztam hozzá sárgarépát és aztán tettem hozzá a kockára vágott krumplit, felöntöttem vízzel, megfőztem. Tettem hozzá sózott biocitromot, elég sokat - a só nagy részét is ez adta. Kell még bele a tejszín,  azzal is felforraltam, és friss kapor híján jó fél zacskónyi szárított kaprot kevertem még hozzá. Legutoljára tettem hozzá a vékony szeletkékre vágott friss lazacot (de lehet fagyasztott is). Gyorsan megfő, egy-két perc elég. Ezután lehet további friss kaprot beleszórni.  Csodálatos, gyors téli fűszeres forró leves.

Volt még aznap sós citrommal sült lazac és sóval-borssal sült tonhalfilé, krumplipüré és párolt spenót - ezek szinte mind meg is vannak még a hűtőben, szóval, holnap muszáj lesz megenni.

26-án a szüleimmel együtt megettük a maradék leveseket (mármint a szüleimet nem ettük meg, hanem velük a leveseket), a lazacosat és a borscst is. Másodikként pedig sztifádó volt yorkshire pudinggal, aztán gesztenyepüré tejszínhábbal (ezt nálunk elvileg senki sem szereti, de mindenki megette és finom is volt - lehet, hogy már szeretjük?)

Ezt egyszer egy blogból mentettem le magamnak, de már nem tudom, honnan, szóval, idézőjelbe teszem és szólok, hogy nem az én szövegem:

"Marhahús sztifado módra (Μοσχαράκι στιφάδο)

A sztifádó tulajdonképpen a vadhús görög elkészítési módszere és vidékről vidékre változhat. A köztudatban a nyúlhúshoz kapcsolódik, azonban ma már korántsem készítik csak a  nyulat ilyen módon. A leggyakrabban készített változat az valóban nyúlhúsból készül, majd következik a marhahús, csirke, majd hús nélküli sztifádók, mint pl. a gomba és óriásbab, sztifádó módon való elkészítése. A sztifádó ugyanis nem receptet jelent, hanem jelzi az alapanyag, a hús, elkészítési módját.

Az igazi sztifádó nehezen emészthető, pikáns, fűszeres étel. Ha valóban a nagykönyvnek megfelelően akarjuk elkészíteni, akkor a húst egy nappal azelőtt pácoljuk. A páclében minden fűszer jelen lehet, melyek a sztifádóban szerepelnek: szerecsendió, fahéjdarabkák, szegfűbors, narancshéj, narancslé, vörösbor, babérlevél, rozmaring, ecet. A páclevet nem dobjuk el, miután a húst másnap olajon megfuttatjuk, a páclevet hozzáadjuk az ételhez.

Hozzávalók:

500 gr marhahús

2 apróra vágott vöröshagyma

1-2 kg mogyoró- vagy minél kisebb fejû hagyma

1 csésze olívaolaj

csipetnyi kömény

csipetnyi oregano

2 darabka fahéj

5-6 szegfűszeg

10 fekete bors

csipetnyi szurokfû (Thymari)

1,5 kiskanál durva só

5-6 kis savanyú uborka

1-2 leveseskanál mazsola

3 leveseskanál paradicsompaszta

1 paradicsomkonzerv turmixolva

3-4 cikk fokhagyma

2 karikára vágott sárgarépa

1/2 l vörösbor"


Én uborkát nem tettem bele és a gombát is kifelejtettem (ami ebben a receptben nem szerepel, de én szoktam hozzá adni), illetve vörösbor helyett egy kis vörösborecettel és marsalával főztem - de hát ki mit vásárol, azzal főz (vagy hogy van ez a közmondás). Mazsolát tövvet szoktam beletenni, teszek hozzá mézet is, meg egy kevés babérlevelet - gyöngyhagymát viszont szinte sosem, mert csak édesítőszereset találok, abból meg nem kérek - szóval, módosításokkal is nagyon finom.

4 megjegyzés:

  1. Micsoda költeményeket készitesz te mindig!!!
    A gesztenyepürét én felvert tejszinhabbal szoktam krémmé keverni,és teszek bele meggyet a kompótból, kis levét is...és izlés szerint rumot- de persze attól függöen, hogy esznek-e kiskorúak is belöle! Szerintem finomabb, mint a hagyományos!

    VálaszTörlés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamennyi tejszínnel elkevertem én is, rumaroma volt benne eleve (én még utána hazavittem anyukámékat, szóval rummal nem akartam gazdagítani az utat :) ) - és a tejszínhabra tettünk egy-egy szem koktélcseresznyét (sajnos az csak szép, de nem túl finom). És igen, én nyomokban még mindig szeretek kreatívan főzni - de a mindennapos robot már nem hiányzik a főzésből (sem)

      Törlés
  2. Isten bizony, én elmegyek hozzád kosztosnak! (én citruslekvárt főztem DGy alapján. De nehezen vettem rá magam a főzésre, inkább csak olvastam a könyvet :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen látnék olyan kosztosokat, akik nem akkor osonnak le a konyhába enni, amikor én garantáltan nem vagyok ott - és akik evés közben/után szólnának pár jó szót hozzám és/vagy legalább az ételekről :)

      Törlés