Szóval, 24-én rendeltünk hidegtálat, ezt tavaly épp így csináltuk, finom volt.
25-én Dragomán György Főzőskönyvéből készítettem el a finn tejszínes, kapros lazaclevest - kis változtatásokkal. Én viszonylag sok hagymát vágtam fel elég trehányul, nagy darabokra, megfuttattam vajon, míg üveges nem lett, tettem hozzá babérlevelet és szegfűszeget, karikáztam hozzá sárgarépát és aztán tettem hozzá a kockára vágott krumplit, felöntöttem vízzel, megfőztem. Tettem hozzá sózott biocitromot, elég sokat - a só nagy részét is ez adta. Kell még bele a tejszín, azzal is felforraltam, és friss kapor híján jó fél zacskónyi szárított kaprot kevertem még hozzá. Legutoljára tettem hozzá a vékony szeletkékre vágott friss lazacot (de lehet fagyasztott is). Gyorsan megfő, egy-két perc elég. Ezután lehet további friss kaprot beleszórni. Csodálatos, gyors téli fűszeres forró leves.
Volt még aznap sós citrommal sült lazac és sóval-borssal sült tonhalfilé, krumplipüré és párolt spenót - ezek szinte mind meg is vannak még a hűtőben, szóval, holnap muszáj lesz megenni.
26-án a szüleimmel együtt megettük a maradék leveseket (mármint a szüleimet nem ettük meg, hanem velük a leveseket), a lazacosat és a borscst is. Másodikként pedig sztifádó volt yorkshire pudinggal, aztán gesztenyepüré tejszínhábbal (ezt nálunk elvileg senki sem szereti, de mindenki megette és finom is volt - lehet, hogy már szeretjük?)
Ezt egyszer egy blogból mentettem le magamnak, de már nem tudom, honnan, szóval, idézőjelbe teszem és szólok, hogy nem az én szövegem:
"Marhahús sztifado módra (Μοσχαράκι στιφάδο)
A sztifádó tulajdonképpen a vadhús görög elkészítési módszere és vidékről vidékre változhat. A köztudatban a nyúlhúshoz kapcsolódik, azonban ma már korántsem készítik csak a nyulat ilyen módon. A leggyakrabban készített változat az valóban nyúlhúsból készül, majd következik a marhahús, csirke, majd hús nélküli sztifádók, mint pl. a gomba és óriásbab, sztifádó módon való elkészítése. A sztifádó ugyanis nem receptet jelent, hanem jelzi az alapanyag, a hús, elkészítési módját.
Az igazi sztifádó nehezen emészthető, pikáns, fűszeres étel. Ha valóban a nagykönyvnek megfelelően akarjuk elkészíteni, akkor a húst egy nappal azelőtt pácoljuk. A páclében minden fűszer jelen lehet, melyek a sztifádóban szerepelnek: szerecsendió, fahéjdarabkák, szegfűbors, narancshéj, narancslé, vörösbor, babérlevél, rozmaring, ecet. A páclevet nem dobjuk el, miután a húst másnap olajon megfuttatjuk, a páclevet hozzáadjuk az ételhez.
Hozzávalók:
500 gr marhahús
2 apróra vágott vöröshagyma
1-2 kg mogyoró- vagy minél kisebb fejû hagyma
1 csésze olívaolaj
csipetnyi kömény
csipetnyi oregano
2 darabka fahéj
5-6 szegfűszeg
10 fekete bors
csipetnyi szurokfû (Thymari)
1,5 kiskanál durva só
5-6 kis savanyú uborka
1-2 leveseskanál mazsola
3 leveseskanál paradicsompaszta
1 paradicsomkonzerv turmixolva
3-4 cikk fokhagyma
2 karikára vágott sárgarépa
1/2 l vörösbor"
Én uborkát nem tettem bele és a gombát is kifelejtettem (ami ebben a receptben nem szerepel, de én szoktam hozzá adni), illetve vörösbor helyett egy kis vörösborecettel és marsalával főztem - de hát ki mit vásárol, azzal főz (vagy hogy van ez a közmondás). Mazsolát tövvet szoktam beletenni, teszek hozzá mézet is, meg egy kevés babérlevelet - gyöngyhagymát viszont szinte sosem, mert csak édesítőszereset találok, abból meg nem kérek - szóval, módosításokkal is nagyon finom.
Micsoda költeményeket készitesz te mindig!!!
VálaszTörlésA gesztenyepürét én felvert tejszinhabbal szoktam krémmé keverni,és teszek bele meggyet a kompótból, kis levét is...és izlés szerint rumot- de persze attól függöen, hogy esznek-e kiskorúak is belöle! Szerintem finomabb, mint a hagyományos!
VálaszTörlés
Valamennyi tejszínnel elkevertem én is, rumaroma volt benne eleve (én még utána hazavittem anyukámékat, szóval rummal nem akartam gazdagítani az utat :) ) - és a tejszínhabra tettünk egy-egy szem koktélcseresznyét (sajnos az csak szép, de nem túl finom). És igen, én nyomokban még mindig szeretek kreatívan főzni - de a mindennapos robot már nem hiányzik a főzésből (sem)
TörlésIsten bizony, én elmegyek hozzád kosztosnak! (én citruslekvárt főztem DGy alapján. De nehezen vettem rá magam a főzésre, inkább csak olvastam a könyvet :D)
VálaszTörlésNagyon szívesen látnék olyan kosztosokat, akik nem akkor osonnak le a konyhába enni, amikor én garantáltan nem vagyok ott - és akik evés közben/után szólnának pár jó szót hozzám és/vagy legalább az ételekről :)
Törlés