Kaloda

Nem tudom hány nap (hét, hónap) után ma kellett először cipőt vennem szandál helyett. Fájó, merev, nehéz börtön nekem, kétségbeesetten szabadulnék.

Képzelt riport egy magyarországi pórfesztiválról

képzelt riporter:
hisz-e Ön abban, hogy a nők teljes egyenjogúságot élveznek Magyarországon?
képzelt parlamenti képviselő (mondjuk V. I. monogrammal):
hiszi a PC!

A Nagy Nemzeti Lóverseny margójára

(mert oda szorultam jártomban - keltemben):

Láttam, elégtelen

(hibás koncepció, hibás kivitelezés, teljes  újratervezés szükséges, a megfogant gondolatig visszalépni, rémülten elvetni, újat (jót) kitalálni)

Házi feladat

A múltkori csúfos kudarcunk következményeképp (még ha rehabilitáltuk is a gyerekeket) a házi feladatok megvizsgálásába kezdtünk. Elolvastuk V. gyönyörű fogalmazását, A. aláírta V. első érdemjegyét (környezetből felelt a fűzfából ötösre, maga jelentkezett a feladatra), és nekiláttunk Á. módszeres nyúzásának és szekálásának is, mert olyan az írása, mintha máris nagy hírű orvosprofesszor lenne. A szekálás közben eljutottunk a matek házi feladatához is, ami szintén nagy jóindulattal nyerte csak el a "nehezen olvasható" minősítést, ha nem szeretnénk ennyire Á.-t, egész egyszerűen azt mondanánk, hogy teljesen olvashatatlan macskakaparás, amit művelt. És akkor Á. magyarázni kezdte a bizonyítványát feladatot, hogy egyáltalán azt megtudjuk, mit kell látnunk, ami pedig azt vonta maga után, hogy kíváncsiak lettünk az eredeti feladványra is. És azt mondtuk, nincs sírás-rívás, csinálja meg rendesen, táblázatban, összegezve, strukturáltan, és löktük többi felnőttdumát a szép és pontos munkáról, mint csillag megy az égen (bár mi ismerjük a vers többi sorát is) A feladat pedig így hangzik:

"A pénztárgépben 213 Ft van. Hányféleképpen lehetséges ez? Keresd meg az összes lehetőséget!"

A. erre nagyon begurult, hogy sok homályba vesző évvel korábban vonták ki a forgalomból az egy- és kétforintosokat, de a matekfeladatok még mindig úgy tartják számon, mint létezőt. Aztán azon is felhúzta magát, hogy a feladat korántsem egyértelmű. De nem ám! Mert rajzoltunk egy jóféle táblázatot, amely (nem valósághűen ugyan, de) tartalmazott 1, 2, 5, 10, 20, 50, 100 és 200 Ft-os érméket, és elkezdtük kategorizálni, hogy mégis, hányféleképp kombinálhatóak az érmék úgy, hogy a megadott összeget adja ki a kombináció. Elég hamar feladtuk, hogy végigszámoljuk. Á. sivalkodott, hogy lám-lám, mi sem tudjuk "rendesen" megoldani, akkor hogy várjuk el tőle, szegény kicsi ötödikestől. A. hirtelen felindulásból akkor azt ígérte, ír egy programot Á.-nak, ami megmondja a helyes eredményt. Á. lelkesedett, úgy nézett A.-ra, mint élete hősére (tényleg tudsz ilyen programot írni, apa?), és cirógatta az arcát, hogy írjon, írjon. A. pedig mindig megtartja, amit ígért, úgyhogy mire mi kettőt pislogtunk V.-vel az ő táskája felett (nem volt több öt percnél!), addigra már vissza is jöttek éljenezve, hogy a program kiszámolta a helyes végeredményt.

És a gyors gép pillanatok alatt 96.962 különböző kombinációt talált.

A mai házi tehát így hangzik:
a)
Ha egy matematikafüzetben 32 lap van és egy csúnyán író ötödikes laponként 25-30 sort tud megtölteni a lehetséges kombinációk egy részével, egy sort pedig 10 másodperc alatt kaparint oda, akkor hány matekfüzetre van szüksége 36 gyereknek, hogy a másnapra feladott házi feladatot megoldja?
b)
meddig él a feladatot kiadó matematikatanár és vajon az életéből mennyit vesz el, ha a gyerekek tíz százalékának füzetét ellenőrzi csak szúrópróbaszerűen?
c)
összesen hány matematikatanárra lesz szüksége az osztálynak érettségiig?

911

Vannak olyan idők, amik nagyon beleégnek az emberbe. Pedig a fene sem gondolta, hogy 2001. szeptember 11-e emlékezetes marad, nem úgy indult. Ezért aztán az elejére nem is emlékszem. Csak arra, hogy valamikor kora délután hallottam valami furcsa dolgot a rádióban. Aztán utánanéztem a neten. Még olyan betárcsázós modemünk volt a fülsértő hangjával és a percalapúságával, nem nagyon lehetett éjjel-nappal netezni. Otthon voltam, már jó nagy volt a hasam, el sem tudtam képzelni, hogy még két hónapnyit nőjön. Az íróasztalnál ültem a térdelőszéken, néztem az internetet, a képet, és gondoltam, hogy milyen furcsa baleset, és persze összeszorult a szívem, mert ha idegenek is, de emberek, akik az anyukájuk hasában nőttek, és sírtam egy sort, mert gyakorlatilag bármin tudtam sírni, ezen meg pláne, hogy mit érezhet az anyukájuk, aztán jött az újabb repülő, és már világosan látszott, hogy kizárt, hogy ez véletlen baleset legyen, és akkor már nemcsak bőgtem, mint a záporeső, hanem a hasam is kemény lett, mint a kő, és zokogva felhívtam A.-t, hogy jöjjön haza és csináljon valamit, mert mindjárt vége a világnak, és mi lesz akkor a mi kisbabánkkal, mert semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy milyen védtelen lesz ő, és hogy vajon hogyan tudnám pont én megvédeni mindentől, amikor magam is egy reszkető bőgőmasinává váltam. Azóta némileg konszolidálódtak bennem a hormonok, de a külvilágot tekintve egyáltalán nem vagyok nyugodt most sem.

rehabilitáció

Végül is tegnapelőtt olyan nagyon mérges voltam rájuk, és ez annyira csúnyán látszódott is rajtam, hogy tegnapra minden holmijukat mintaszerűen elő- és kikészítették, mire én hazaértem a szülői értekezletről. Amiből arra következtetek, hogy nem volt teljesen elhibázott az irány, amit tartottunk, úgy látszik, nagyon pontosan tudják, mit várok tőlük, csak nem nagyon akaródzik önállóan csinálni. De én meg úgy gondolom, az önállóság halála az állandó ellenőrizgetés, úgyhogy ezentúl is inkább hagynám őket egyedül készülődni (de persze nem magukra), és csak időnként (persze most gyakrabban, hogy ily viszonyokat találtam) pillantok rá a holmijaikra. És Á. még hazafelé úton mondta tegnap, hogy bocsánat. Magától jutott eszébe. V. nem mondott nekem semmit, mert gyakorlatilag nem találkozom vele hét közben, mikor eljövök, még alszik, vagy épphogy ébredezik, mikor tegnap hazaértem, már aludtak, így csak az alvó lábacskáját simogattam meg, hogy legalább érezzem őt egy kicsit.

Szóval, tegnap a szülőin kiderült, hogy Á. a többi gyerekhez képest igen jól tájékozódik az iskolai dolgok közt, ráadásul engem is elég rendesen ellát infókkal, mert szinte minden felmerülő szülői kérdésre tudtam valami értelmes választ adni, amit nagyrészt Á. mesélt az iskoláról, illetve az is kiderült, hogy a mintegy 5-6 frissen szerzett haverjával, akiknek a nevét is tudja, elég előkelő helyen áll az osztályban, vannak gyerekek, akik még nem barátkoztak össze senkivel, nem tudják senkinek a nevét és különösen nem mondják el név szerint, hogy ki milyen gólokat lődözött és kinek hogy sikerült a matekfelmérője és ki mit mondott angolórán, Á. pedig ezeket névvel címkézve szállítja. Én hülye meg letoltam, hogy milyen figyelmetlen, hogy a lányokat még mindig alig ismeri, inkább csak a fiúkat. És tulajdonképpen a tornacucca is meglett, a telefonja is meglett, és a különféle versenypénzek befizetéséről is időben szólt. És A., aki fő kapcsolattartóm V.-vel, azt mondta, hogy V. is megtanulta és felmondta a verset, elment szakkörre, leckét írt, kipakolt, bepakolt, táskát és mosogatógépet egyaránt, úgyhogy én most ünnepélyesen rehabilitálom mindkettejüket, mert nagyon rendes gyerekek.

(nekem meg fejszétrepedésem kezdődött a mai napon, és kávéval akartam gyógyítani, úgyhogy megkértem az egyébként már nyugdíjas titkárnőt, hogy főzzön nekem még egy kávét, mielőtt elmenne a temetőbe - ami nem volt teljesen indokolatlan kérés, mert tényleg a temetőbe indutak egy őskolléga temetésére, aki már vagy 15 éve nyugdíjas, én magam sosem láttam - de a kolléganő mégis azt kérte, ne siettessem úgy az időt, szeretne még néhány évig kávét hozni nekem, amit persze nagy vigyorogva köszönettel fogadtam)

Szomorújáték három felvonásban

(Vigyázat! egyre szomorodó, a nyugalmat alaposan felkavaró felvonások!!!!)

1.
Szereplők: apa, anya, fiúgyerek, lánygyerek
Péntek délután van, mindenki hazatért a munkából és az iskolából., a napsütötte nappalit látjuk.

anya: gyerekek! készítsétek el és pakoljátok be még ma a hétfői holmijaitokat, akkor egész hétvégén nyugodtan játszhattok!
gyerekek: méééééééért?
anya: hogy ne vasárnap este jusson eszetekbe legközelebb
(gyerekek el, látszólag pakolni, fiúgyerek iskolatáskája az előszobai polcon landol)
anya: kész?
fiúgyerek: persze
lánygyerek: én inkább holnap szeretném
anya: holnap ottalvós szülinapi buliba mész...
lánygyerek: jó, majd előtte
anya: ok, de nem szeretnék én szólni érte

SZÜNET
( a szünet tart egészen vasárnap estig, buli, móka, kacagás a hétvégén, vasárnap délután a haverokat a szülők nem engedik ki focizni, játszani mert még leckét írnak, öntelt anya büszkén dülleszti a mellét, jobb híján a tükörnek, hogy lám-lám, nálunk mindez péntek este óta rendben van. Végül este hatkor kimehet a többi gyerek is, a fiú és a lány is kimennek. Anya és apa megbeszélik, hogy miután a gyerekek lefeküdtek, sportolni mennek egy kicsit. Aztán a gyerekek hazaérnek)

2.
Szereplők: apa, anya, fiúgyerek, lánygyerek
Vasárnap este fél nyolc, odakint sötét van, a nappaliban ég a villany.

lánygyerek: most értesültem róla, hogy meg kell holnapra tanulni egy verset
anya: ???????
lánygyerek: akkor adták fel, mikor hiányoztam
anya: jobb lett volna megkérdezni, van-e lecke...
lánygyerek: megkérdeztem, de nem mondták
anya: a tanítótól kérdezted?
lánygyerek: ja, nem
anya: még jó, hogy kiderült... vedd elő a táskádból, tanuld meg gyorsan
lánygyerek: még nincs bepakolva
anya: ??????????????????????????
lánygyerek: elfelejtettem
anya (robbanásközeli állapotban): akkor csináld most, de azonnal
lánygyerek: már túl fáradt vagyok hozzá
anya: nem érdekel
lánygyerek duzzogva, csapkodva tanul, közben minden értelem nélkül mantrázza, hogy hozott a szeptember almát, körtét, szilvát, szőlőt, új esztendőt, csóványos fénycsillagot, anya két év után ismét konstatálja, hogy egyáltalán nem emiatt a szösszenete miatt szereti Weöres Sándort, sőt, ennél a tanítónénitől is jobb verset várna
fiúgyerek enyhe kárörvendéssel az arcán nézi húga kálváriáját, majd meggondolatlanul így szól:
fiúgyerek: nem kötötted még be az énekfüzetemet
anya (bűnbánóan): hozzad!
fiúgyerek hozza, az anya kötni készül, majd döbbenten nézi, a füzet üres
anya: nem, másoltad be, amit az első órán a leckefüzetbe írtál
fiúgyerek: jaj, elfelejtettem
anya: másold be rögvest!
fiúgyerek a macskától látott karommozdulatokkal karcol néhányat a füzetén, majd összecsukná, hogy kész
apa: mutasd csak, fiam! hol a violinkulcs? az előjegyzés? ezek a hangok nem oda kerültek...
fiúgyerek: az mindegy
anya, apa: ?????????? hogy lenne mindegy?????? énekből akarsz megbukni?
fiúgyerek: abból úgysem lehet
anya és apa megnyugtatják, hogy lehet, lány közben duzzogva csapkod, a vers szavait motyorássza összevissza, apa elviszi a fiúgyereket, hogy az internetről kiderítsék a miért alszol juhász című dal valódi kottáját, lánygyerek elmegy fürdeni azzal, hogy már fáradt tanulni. Az esti sportolás természetesen elmarad

SZÜNET
(anya bekészíti a reggeli kávét, az uzsonnákat, italokat, kikészíti a ruháját.  Az apa még dolgozik legalább éjfélig, majd mind békésen alszanak.)

3.
Hétfő reggel, az óra cseng, az anya kimászik az ágyból, kávét, kakaót készít, megfürdik, majd ébreszti a gyerekeket. Még sötét van a gyerekszobában, nem tanácsos villanyt gyújtani, mert a lány még aludhat egy órát, fiúgyerek a sötétben tapogatózva öltözik, a szekrényéből fehér pólót halász elő

anya: ebben mész??? ki kellett volna készíteni tegnap a ruháidat
fiúgyerek: nem, csak azt hiszem, lesz ma tesi
anya: álmodom? azt hiszed? hát be van pakolva a táskád, nem?
fiúgyerek: nem
anya: mivan?????????????
fiúgyerek: azt hiszem, elfelejtettem
anya: azt hiszed????? milyen órák lesznek ma?
fiúgyerek: nem tudom
anya: hogyhogy nem tudod? kitetted a táskás anélkül, hogy bepakoltál volna?
fiúgyerek: elfelejtettem
anya némán tátog, a fiúgyerek fejvesztetten pakol, a vonat jön majd elmegy, újabb vonat jön, rohanva elérik, az anya öt perccel a becsengetés előtt behajítja gyermekét az iskolakapun, majd továbbutazik a munkahelyére. Végtelenül büszke arra, hogy nem csapta agyon egyik gyermekét sem, dúdolgatva sétál az iroda felé, ahol egy nyolcórás nyugalmi pozíció várja unalmas megbeszélésekkel, meglepetést nem tartogató kollégákkal, fénnyel, harmóniával (na nem, ez azért túlzás... de legalább a gyerekek nélkül)

FÜGGÖNY

Hibás a struktúra

Van valami nagyon gúnyosan vigyorgó abban, hogy a telefonomon a "kedvencek" közül húzom elő az ébresztőórát és állítom be fél hatra.

Egy Patyomkin-háztartás lerombolása

Azok közé a szerencsétlen páriák közé tartozom, akikre nagy hatással van, hogyha vendégek jönnek. Én nem mondom, hogy anélkül, csak úgy magunknak sosem takarítanánk, mert persze hogy takarítunk. Amikor ráérünk. De mielőtt vendégek jönnek, valahogy kiélesedik a látásom, és észreveszem a morzsát a kenyértartó mellett, a pókhálót a sötét sarokban, a félrecsúszott terítőt az asztalon, mindent, ami amúgy azért annyira nagyon nem zavar. És fenn akarom tartani a látszatot. Amely látszat persze amúgy is csorba és görbe, mert amikor nálunk nagy rend van, akkor simán elhiszik a látogatók, hogy jaj, bocs, nem volt egy cseppnyi időnk sem pakolni. Sajnos. A. persze berzenkedik az én ilyen típusú aggodalmaim (és a hatására jelentkező parancsuralmi rendszer) miatt, mert szerinte egyik alkalmi látogató sem fog benézni a szemetesvödör mögé, vagy a zoknis fiókba, sőt, az ágyak bevetettségét sem fogják ellenőrizni a hálószobában, és tényleg, eddig egyetlen vendégünk sem (na jó, egy) vetemedett ilyesmire, de az ördög nem alszik, muszáj fejvesztetten készülődni. Később persze azoknak, akik gyakran jönnek, kénytelen vagyok bevallani az igazat, hogy igazából iszonyú rendetlen vagyok, nálunk erre kell számítaniuk (cserébe viszont ha azt mondom, jöhetnek, örülök nekik, akkor valóban örülök) de vannak, akik nagyon ritkán járnak erre, na, előttük nem nyílok meg ennyire.

Ma ritka látogatókat vártunk: Á. egyik új osztálytársa és szülei ígérkeztek hajnali tízre. A szülők persze csak elhozni a kisfiút, de egy rövid idő is elegendő lesz arra, hogy benézzenek a wc csésze pereme alá, meg ránkpirítsanak, hogy ritkán öntözünk, így ráparancsoltam a családra, hogy dolgozzanak. És persze magam is nekiláttam eltüntetni az árulkodó jeleket, amelyek szerint mi itt rendszeresen lakunk, élünk, tartózkodunk. A szeptember eleje amúgy is korlátozottan alkalmas vadonatúj látogatók fogadására, mert még tart az iskolai bekötészet, meg a halmok, amiket be kell vinni, meg másik halmok, amiket kinőttek, meg a nyári-őszi törésvonal következtében kialakuló ruhahalmok, amiket át kell nézni, meg zöldség- és gyümölcshalmok, amikkel kezdeni kéne valamit, szóval, halom halmozódik halom hátán, tényleg borzalom. Na de hát ők (mármint L.-ék) voltak olyan kedvesek, hogy még év eleje előtt meghívták Á.-t magukhoz, hogy a fiúk ne egy vadidegen osztályba csöppenjenek szeptember elsején, ami idén harmadikára esett, így illőnek találtam mihamarabb viszonozni a kedvességüket. Mert év közben, mikor már fuldoklom a munkákban, ez nehezebben megy. Szóval, elkezdődött a rohammunka:

én: miért van több kiló homok a mosdókagylóban?
V.: Á. mosott ott fogat utoljára!

Á.: éhes vagyok!
én: moooooost????
Á.: most
én: egyél kenyeret
Á.: hol van?
én: a kenyér? a helyén
Á.: nem találom
én: innen látom
Á.: én nem látom
én: kiüti a szemed...
Á.: eeeeez????
én: igen
Á.: de ez be van bugyolálva! miért takartad így le????
én: (most mi a fenét mondjak? hogy mindig így szoktuk? az túl erős lenne) szoktuk... ha nem eszitek meg hamar

én: szedd le a fregolit!
V.: miért? hogy ne lássák, milyen bugyit hordunk?

én: van víz a hűtőben?
Á.: minek?
én: hát, ha szomjasak lennénk
Á.: ti úgyis csak sört isztok!
(ez jó lenne, de sajnos egyáltalán nem igaz)

szintén én: pakold el a cipőket!
Á.: hová?
én: a helyükre!
Á.: de miért? úgyis egyszer elő kell venni őket

szintén én:a bepakolt iskolatáskátokat tegyétek ki az előszobába!
Á.: hogy azt higgyék, hogy ilyen rendesek vagyunk?

Eljött tehát a tíz óra és vele L. A szülők persze a kapunál nem léptek beljebb, átadtak egy nagy palack mustot meg vagy öt kiló szőlőt, itt hagyták L.-t, megmondták, mikorra jönnek érte és örültek a szabadnapjuknak. Még a kerítés lepattogzott festékrétege láttán sem ráncolták a homlokukat, talán észre sem vették...

Egy tál lencse

Semmi izgalmas nem következik. Nem adtam el az amúgy kétes örömökkel és előjogokkal járó elsőszülöttségemet lencséért, mert noha nálunk mindenki nagyon szereti a lencsét, nem volt jelentkező, akinek érdekében állt volna a születési sorrend megváltoztatása lencséért. És más holmim sem kellett senkinek lencséért. Így aztán kénytelen vagyok venni a lencsét, jó sok pénzért. Szoktam venni, gyakran főzök lencsét, nem csak újévre (az állítólag a lencse újévi fogyasztásáért garantált pénzeső eleddig elmaradt, de ez egészen biztosan nem a lencsefogyasztási szokásainkon múlik). Használok szokványos barna vagy zöld lencsét, de szoktam venni török vöröslencsét is. Szívesen csinálok lencselevest vagy -főzeléket, lencsegulyást, lencsesalátát, lencsekrémet. De ennél többfélét nem tudok, ezért szoktam nézelődni a neten, hogy mit lehetne még. És minden recept, a jobbfélék is meg a csapnivalóak is, azzal kezdődik, hogy áztassuk be a lencsét éjszakára. Én még sosem áztattam be, mert a lencse nálunk áztatás nélkül is fél órán belül megfő omlós puhára. A vörös még ennél is gyorsabban.

A poszt célja tehát egyetlen kérdés: aki áztatja, az miafenéért áztatja a lencsét?

Ma egyébként nem lencse volt, hanem karfiolleves és mákos guba (meg lecsó), holnap pedig pizza lesz. Mai konyhai tuti tipp: egyiket sem kell áztatni!