2022. június 2., csütörtök

visszaszámlálós

Sajnálom, hogy ilyen anyagias lettem az elmúlt időszakban, de ezt fogom folytatni ma is. Ma megkaptam életünk utolsó családi pótlékát - júliustól már nem jár. Adókedvezmény sem, kábé harmincezer forintos csökkenést könyvelhetek el a fizetésemben. Örüljek, hogy eddig kaptam - mondják néhányan. Örültem, de azért nem voltam elájulva különösebben, mert természetesnek tartom, hogy egy modern civilizált országban az állam hozzájárul a gyereknevelés költségeihez. Azt is természetesnek tartottam volna, hogy mondjuk minimum inflációt követően emelkedik a családi pótlék, de az 2009 (igen, kettőezer-kilenc!) óta nem emelkedett egy fillérrel sem. Sőt, azt is természetesnek tartanám, hogy ha a gyerekek továbbtanulnak, akkor a tanulmányaik idejére, úgy 25-26 éves korig továbbra is hozzájárulna az állam az eltartásukhoz. Mert két egyetemista gyerek/fiatal felnőtt eltartása semmivel nem fog kevesebbe kerülni, mint két ovis gyereké. És nem az adókedvezményükben látom a megoldást. Szoktak egyébként dolgozni, de jobban örülnék, ha V. például a hétvégéit pihenéssel, regenerálódással, (szakirodalom)olvasással tudná majd tölteni az egyetemista évei alatt, nem azzal, hogy egy üzletláncnál pénztároskodik reggeltől ájulásig (mint ahogy az utóbbi két évben is tette). Nem féltem őket a munkától - de pontosan tudom, hogy tőlem mit vett el az, hogy az összes (nappalis) egyetemi évemet is végigdolgoztam, míg a szerencsésebb évfolyamtársaim szakkollégiumokba jártak, kutatómunkát végeztek, TDK dolgozatokat írtak és adtak elő, külföldi ösztöndíjakra pályáztak, nekem pedig ezekre már nem volt minden évben energiám. Persze csak eleinte takarítottam meg bébiszitteltem, később egyre inkább tudtam olyasféle munkákat is vállalni, mint amit tanultam, de nagyon nem esett jól mondjuk a vizsgaidőszakokban azon parázni, hogy hogy azonos napokra esnek a munka meg a vizsgák.

2 megjegyzés:

  1. Végigolvastam a postodat és éreztem, ahogy ledermedek és az ereimben kásás állagú lesz a vér. Most tudatosult bennem, hogy az én kisebbik(és utolsó) gyerekem is most érettségizik, azaz a napokban fogom megkapni én is az utolsó családi pótlékot, na és a családi adókedvezménynek is helló. Mi van, ha ma nem olvasom el ezt a bejegyzésedet?! Bele sem merek gondolni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vigyázz, az adókedvezményt a munkahelyeden külön le kell mondani, különben túltolják és fizetheted vissza (mint én Á. után tavaly)

      Törlés